Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-05 / 54. szám

6. oldal Horizont 1999. március 5., péntek A bűnügyekről nem tájékoztatni bűn A német rendőrségi szóvivő nem ismeri azt. Dáridóznának is a méraiak Akkor sem lehetünk szófuka­rok, ha kiderül, hogy egy rendőr bűnözővé vált - mondta Dagmar Meyer, a Rajna-völgyi Tartományi Belügyminisztérium bűnügyi igazgatóságának sajtófőnöke, aki Jürgen Schmitt, a Kai- serslauterni Rendőrigazgató­ság vezetőjének társaságában a sajtó és a rendőrség kapcso­latát elemezte. EGER - Az ORFK meghívá­sára hazánkban tartózkodó két német szakember a megyei rendőr-főkapitányságokon te­vékenykedő sajtószóvivőkkel konzultálva kiemelte: a bűnül­dözőknek és a hírközlő szervek munkatársainak egyaránt szük­ségük van egymásra. HEVES - A közhasznú foglal­koztatás jogi hátterének idei változásai azonban nem teszik lehetővé, hogy a már bizonyí­tott, alkalmas munkanélkülieket tovább foglalkoztassa a város, ezért - Tari László, a polgár- mesteri iroda közszolgálati iro­davezetője szerint - a képvi­selő-testület jóváhagyásával megkezdték a járőrszolgálat új tagokból való újjászervezését. Mint mondta, a kisebb cso­portokban, más-más helyszíne­ken megjelenő férfiak sokszor Ezért - mint Dagmar Meyer (ké­pünkön) hangsúlyozta - rendszeres és mindkét fél részéről kor­rekt kapcso­latra kell törekedni. Ennek az az alapja, hogy a rendőrségi szóvivő sohasem mondja: „no comment”. A sajtónak viszont tudomásul kell vennie, hogy az adott ügyben meddig mehet el a tájékoztatásban. Egyértelmű - hangzott el hogy a bűncse­lekményeket elhallgatni bűn, ám az sem korrekt magatartás, ha a sajtó olyan információkat szivárogtat ki, amelyek sértik a nyomozás érdekeit. pusztán a jelenlétükkel meg­akadályozták egy-egy bűncse­lekmény elkövetését, de számos alkalommal tetten is értek betö­rőt, tolvajt. A csoportok szigorú ellenőrzés alatt, változó útvona­lon közlekednek a városban.- Azt hiszem - tette hozzá az irodavezető akkor dolgozik ez a szolgálat a legeredménye­sebben, ha a lakosság nem is tud a jelenlétükről, mégis biz­tonságban érzi magát. Ehhez a munkához épp ezért nem tu­dunk bárki alkalmazni, a 15 il­hogy „no comment” Németországban a közvéle­mény tájékoztatását precízen megszervezték mind a terve­zett, mind pedig a váratlan helyzetekre. Ezért van az, hogy a lehetőségekhez mérten gyor­san és részletesen informálják a sajtót, s ezen keresztül a közvé­leményt például egy túszdráma esetén is. Hasonló a helyzet ab­ban az esetben is, ha az újság­írók egy-egy úgynevezett „be­vetési csoportot” kísérnek el akciójukra. Nagy fontosságot tulajdoní­tanak a megelőzésnek: tanulsá­gos, hogy a sajtó segítségével milyen alapossággal és ered­ményességgel dolgoztak pél­dául a futball-huliganizmus visszaszorításán. (szilvás) letőnek is számos feltételnek kellett megfelelnie, melyek kö­zül a legfontosabb a megbízha­tóság és a gyors reagáló képes­ség. Nem könnyű kiválasztani a legmegfelelőbbeket, mert bár nem várja tőlük senki, hogy fogják el törvénybe ütköző cse­lekedetek elkövetőit, mégis sokszor kerültek már olyan helyzetbe, amikor szükség volt a bátorságra és a határozott fellépésre. Tari megerősítette, hogy a napokban 15 fővel újraindul a járőrszolgálat, amely létszám­ból első alkalommal kötöttek szerződést roma férfiakkal, akik a Kodály és Dankó utcák kör­nyékének nyugalmát fogják a jövőben vigyázni. G. R. Fogászat: Ingyenes szűrés EGER - Allergiát okozhat­nak a fogászatban használt fémötvözetek, amelyekből a fogpótlások, hidak, tömések készülnek. A tünetek rend­kívül változatosak, égő, csípő vagy savanyúíz-érzés jelentkezik. Dr. Vukán György fogor­vos és társai találmányának köszönhetően egyszerű, fáj­dalommentes, noninvasiv műszeres méréssel (DMA- méréssel) lehetőség nyílik a szájban lévő fémek aktív (oldódó) vagy passzív (nem oldódó) állapotának megha­tározására. Ezzel egyénre szabottan megállapítható, hogy a fogpótlások, tömé­sek okozhatnak-e külön­böző megbetegedéseket vagy sem. Amennyiben a mérés ionvándorlást (fém­oldódást) mutat ki, ajánla­tos a fogművet kicseréltetni. Március 9-én, kedden 14 órától ingyenes DMA-mé- résre várják az érdeklődőket a Vörösmarty utca 43. alatti fogorvosi rendelőben. Még lehet jelentkezni Diákfoci-verseny EGER - A Forrás Gyer­mek-Szabadidőközpont, va­lamint a Tinódi Sebestyén Általános Iskola tavaszi szünidei diákfoci-vt rsenyt szervez fiú- és lány csapatok részére március 29. és 31. között. A megméretésre kis-, nagy- és nosztalgia-korosz­tályban lehet nevezni már­cius 19-ig a szabadidőköz­pontban, Kristonné Erdei Mária szervezőnél. Márciusban kerül testület elé a község idei kulturális prog­ramtervezete, melyet Mucsi Istvánná közművelődési szakember készített. TÁRNÁMÉRA - A település évek óta megpróbál - anyagi lehetőségei függvényében - olyan rendezvényeket szer­vezni, amelyek nemcsak Tar- namérának, hanem a környező községek lakosságának is szín­vonalas szórakozási, kulturáló­dási lehetőséget biztosítanak - közölte Mucsiné. Mint mondja, korábban rendszeresek voltak a színházi előadások. Ma ezt színházbu­szokkal pótolják; ezek az utak egyben kirándulást is jelente­nek. Március 12-én például 45­EGER - A szigorú piac csak minőségi termékekkel és szolgálta­tásokkal győzhető meg - mondta a tegnapi egri minőségbiztosítási fórumon Dányi István (bal oldali képün­kön), a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője. Mint hozzá­fűzte: a tárca és a kamarák anyagilag is támogatják, hogy ennek minél több vállalkozás eleget tehessen. A megyei kereskedelmi és iparkamara szakmai fórumán elhangzott: ’96-ban hirdettek először pályázatot Nemzeti Mi­nőségi Díj néven. Erre az el­múlt három évben 12 cég szol­gált rá, melyek jól alkalmazzák az üzleti kiválóság modelljét. Ez feltételezi, hogy a pályázó en a budapesti Operaházba mennek, amit összekötnek az MTV2 szabadtéri koncertjével.- Augusztus 20-át a képvi­selő-testület tavaly falunappá nyilvánította - ismertette a to­vábbi terveket és Boconád- dal, valamint Zárónkkal közö­sen szervezzük meg. Programja­inkkal a jövő évi millenniumi rendezvényeinket kívánjuk előkészíteni. Ennek érdekében nyújtottam be több pályázatot, amelyek hozzájárulhatnak a költségek fedezéséhez. A ter­vezetben szerepel, hogy Dári- dót kívánunk szervezni. Remé­nyeink szerint május első vagy harmadik hetében sor kerülhet az ötszáz főt megmozgató nép­szerű rendezvényre. (gottschalk) kis-, közép- és nagyvállalkozás, illetve szolgáltató cég ISO-mi- nőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik. Emellett az is fon­tos, hogy saját kezdeményezé­séből végigmenjen azon az úton, amellyel elérheti az üzleti szereplők kellő elismerését. Vígh Mik­lós (jobb ol­dali képün­kön), a GTE Egri Szerve­zete minőség- biztosítási fó­rumának ve­zetője emlé­keztetett: ’96-ban 7 vállalko­zással alakultak meg. Jelenleg 17 taggal működnek, s közöttük 15 ISO-minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik. Példa­ként említette a Berva Rt.-t, a De-Puy Sanatmetal Kft.-t és a Leoni Hungária Kft.-t. (m. k.) Roma férfiak vigyázzák majd a Kodály és a Dankó utcákat Újjászerveződik a járőrszolgálat Újfajta közhasznú foglalkoztatást kezdeményezett ’97 máju­sában Heves: 15 főt arra vett fel, hogy éjszakánként járják a te­lepülést, és járuljanak hozzá a közbiztonság javításához. A közbiztonsági őrjárat néven indult szolgálat eredményesnek bizonyult; a rendőrségi szakemberek véleménye szerint is hoz­zájárult a bűncselekmények csökkenéséhez a városban. Versenyezni minőséggel lehet ká ma Ébredni sok mindenre lehet. Minden héten vidáman indulhat a reggel! Mert öt napon át négy órán keresztül, három műsor­vezetővel kétségtelenül csak egy rádióműsor kíséri útjára - Danubius Cappuccino, a Tripla Reggeli. És ráébredni sohasem késő, hiszen minden hétköznap reggel belekóstolhat. A 80-as és a 90-es évek legjobb zenéi (6:00-10:00), Ébresztés (6:00-7:30), Kulturális besúgó (8:00-8:30), Horrorszkóp (7:30-8:00), Híres Ember (9:15-9:45), Álljunk meg egy magyarán szólva (7:15-7:45). Szimplán ennyi. Duplán megéri! Triplán szervírozzák: Jakupcsek Gabriella, Búza Sándor és Gundel Takács Gábor. Engedje, hogy felcsavarják a bioritmusát! DANUBIUS CAPPUCCINO TRIPLA

Next

/
Thumbnails
Contents