Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-05 / 54. szám
1999. március 5., péntek Mozaik 7. oldal Horn Gyula: „Sok dolog nem tetszik nekem”- Ön nemrégiben találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, aminek kapcsán a politikusok és a sajtó egy része is különféle magyarázatokat gyártott a „kormányfői csúcs” igazi céljáról. Valójában mi történt ezen a bizonyos eseményen?- A találkozót Orbán Viktor kezdeményezte. Azt hiszem, egy demokratikus államban teljesen természetes, hogy a jelenlegi és a volt miniszterelnök találkozik és megbeszélést folytat. Szóba került az Európai Unió, amely mindannyiunkat érintő nemzeti ügy. Hozzá szeretném tenni, hogy valóban egy döntő fordulat előtt áll az európai uniós politika, már nem magyar részről, hanem az Unió részéről. Egyáltalán nem mindegy az, hogy a bekerülésre legesélyesebbnek tartott ország milyen politikát folytat, hogyan viszonyul az uniós követelményekhez. Én ezekben az ügyekben mindig is a nemzeti érdeket tartottam szem előtt, s azt szerettem volna korábbi minőségemben, de most is, mint ellenzéki képviselő, hogy itt tegyük félre a pártpolitikát, mert országos ügyről van szó. A másik téma a kormányzati politika volt: ebben jó néhány dolog alapvetően nem tetszik nekem. Kifogásolom például a tömeges tisztogatást az apparátusokban, ahol még csak szakmai érvei sincsenek a mostani kormányzatnak, hanem kizárólag saját szándékai vezérlik. Azt is nagyon szeretném, ha a gazdasági folyamatok értékelése a valóságnak megfelelően történne, hiszen ügy ítélem meg, az idei költségvetéssel is vigyázni kell, ki kell küszöbölni a kedvezőtlen hatásokat, mert ez az ország még egy Bokros-csomagot aligha tudna elviselni. „Nem gyékényen árulom a baloldaliságot”- Az Orbán-Horn megbeszélésről szóló egyik értelmezés az, hogy a Fidesz észrevette: Horn Gyula mentén megosztható a fő vetélytárs, a Magyar Szocialista Párt. Hiszen Ön egyetért az új parlamenti munkarenddel, a kisgazdákkal akar koalícióra lépni, és így tovább...- Én nem tudom, hogy kik azok, akik ilyesmit fogalmaznak meg. Aki ismer engem - márpedig elég sokan ismernek, ezt dicsekvés nélkül mondhatom -, azok tudják, ha netán valami probléma lenne a Magyar Szocialista Párton belül, vagy a párt munkájával, én akkor sem beszélnék ezekről a problémákról, mert az a véleményem, hogy az ilyen ügyeket belül kell rendezni. Ebből következik, hogy én nem tartozom azok közé, akik gyékényen árulják a baloldaliságot vagy az MSZP politikáját. Amit konkrétan felhozott: igen, számtalanszor elmondtam, s most megerősítem, az elmúlt hónapokban olyan helyzet alakult ki, hogy egyetlen párt sem képes egyedül kormányt alakítani. Szövetségesekre van szükség. A jobboldal sem létezhet ma a kisgazdapárt támogatása nélkül, s feltehetően a következő választások után is ez lesz a helyzet. Akár jobboldalról, akár baloldalról van szó. Lényeges olyan erőkkel fogni össze,- amelyek kormányzati többséget biztosítanak. Ez nem jelenti azt, hogy ennek kapcsán szembefordulnék az SZDSZ-szel, vagy hátat fordítanék neki. Ilyen nekem nem jut eszembe, jóllehet, voltak kemény negatív tapasztalataim is az együttes kormányzásról. De gondolom, ugyanezt elmondhatják a szabad demokrata politikusok is. Azért ami tény, az tény: a szocialista-liberális kormány történelmit alkotott. A kisgazdákra visszatérve lizmus kérdéskörével foglalkozott, amely nyugodtan nevezhető az egyik legnagyobb ügynek ma Európában. Ráadásul a regionalizmust nemcsak nemzeti keretek között kell kezelni, hanem a szomszédokkal való viszonylatban is, a határokon átnyúló együttműködésekben gondolkodva. Ez nemcsak ma fontos, ennek meghatározó jelentősége lesz a jövőben is. Olyasmit vállalt fel tehát az MSZP, ami valóban konkrét téma, nem valami elvont dolog. Ez is egyik formája lehet az aktivitásnak, sok más mellett. De egyiket sem kell abszolutizálni. Míg az ember bírja ésszel és erővel-Előfordulhat-e, hogy a jövőben Ön újra vezető szerepet vállal a pártjában? Esetleg tagja vagy az elnöke lesz egy Nem kell mindig kígyót-békát kiabálni fotó: pilisy majdani kormánynak...?- Nem foglalkozom ilyesmivel. Komolyan mondom, hogy eszembe sem jut. Idén lesz a Magyar Szocialista Párt tízéves, és hát az utóbbi néhány hónapot kivéve én mindig ebben a pártban dolgoztam, töltöttem be vezető tisztséget. Én is azon a véleményen vagyok, hogy jöjjenek a fiatalok. De senkinek a kedvéért, akármilyen fiatal vagy idős az illető, nem fogom abbahagyni a politizálást, amíg erővel és szellemi képességekkel győzöm. Ráadásul ez az ország nem is engedheti meg azt a fényűzést magának - és ez ne tűnjön szerénytelenségnek -, hogy ne „használjon” olyan politikusokat, akiknek ismereteik, tapasztalataik vannak, netán még olyan kezdeményezéseik is, amelyek másnak nem jutnak az eszébe. Az elődömmel, Boross Péterrel többször találkoztam annak idején, miniszterelnökként, az előző választási ciklusban, 1994 és 1998 között. Meggyőződésem szerint ezek az összejövetelek mind a kettőnk számára hasznosak voltak. Ráadásul anélkül, hogy bárki feltételezte volna: Boross Péter most azért találkozik velem, hogy újból miniszterelnök legyen. De én korábban is leültem másokkal, például Antall Józseffel, akivel rendszeres párbeszédet folytattam. Nyilvánvaló, hogy a tapasztalatokat hasznosítani kell. Mondom, míg az ember bírja ésszel és erővel, gyakorolni kell ezt a hivatást, és ez nem azt jelenti, hogy azért csinálja valaki - legalábbis az én esetemben -, hogy valamilyen tisztséget, posztot kapjon. Nekem ez eszembe sem jut. S még annyit hadd tegyek hozzá: soha, de valóban soha egyetlen tisztségre nem jelentkeztem. Ez lesz a jövőben is a meghatározó. Rénes Marcell pedig, én azokra a hagyományokra hivatkozom, amelyek évtizedekkel ezelőtt Magyarországon együttműködést tettek lehetővé az FKGP és a baloldal között. Ezeket nem árt feleleveníteni. Ami pedig a parlamenti munkarendet illeti, nekem meggyőződésem, hogy egy ilyen kérdést nem ideológiai vagy politikai alapon kell kezelni, hanem a célszerűség szempontjából. Nem arról van szó, hogy az ellenzék behódol-Es célszerű az új munkarend?-Véleményem szerint igen. Kiszámíthatóvá, tervezhetővé teszi a parlamenti képviselő munkáját. Másrészt ma a területi munka fontosabb, mint hogy valaki passzív résztvevőként ott ücsörögjön az Ország- gyűlésben. Sok terület, ágazat, szakmai kör vár arra, hogy vitázzanak velük, hogy kifejthessék az álláspontjukat. Arról nem is beszélve, hogy az ön- kormányzatok nincsenek köny- nyű helyzetben, ami egyébként általában a kormányváltások velejárója szokott lenni. Tehát nagyon fontos a szocialisták számára, hogy minél többet legyenek a területen, a különböző szakmák, ágazatok képviselőivel folytassák a párbeszédet. Óriási szükség van a helyi párt- szervezetek aktivitására is, s ebben a parlamenti képviselők részvételére. Minden ilyen kérdést konkrétan, s a célszerűség oldaláról kell vizsgálni. Vannak ügyek viszont, amelyekben természetesen nem lehet elfogadni a kormányzati javaslatot. Sőt, ilyen számtalan van. Ám ha valamiben engedünk, az nem azt jelenti, hogy most akkor egy ellenzéki párt, egy ellenzéki politikus behódol. Éz az európai politikai kultúrában bevett gyakorlat. Ott azért nagyon gyakran találkoznak a mindenkori ellenzéki és kormánypárti képviselők. Ez a természetes, és nem az, hogy csak kígyót és békát kiabálnak egymásra. Nemzeti keretek, határok és szomszédok — Nemrég új rendezvénysorozatot kezdett az MSZP: kihelyezett frakcióüléseket tartanak az ország különböző pontjain. Az Ön véleménye szerint ez mennyiben segítheti a szocialisták megerősödését, azt, hogy legközelebb sikerrel vehessék fel a versenyt a Fidesszel?- Meggyőződésem, hogy ez jó kezdeményezés, szükség is van arra, hogy az egyes területekkel kapcsolatos szakmai véleményeket megfogalmazzák. A legutóbbi, Hajdú megyei kihelyezett ülés is elsősorban szakmai töltetű volt, a regionaPanasomc G450 nettó 4 800 Ft bruttó 6 000 Ft *■ *lv*a*t Nettó 7 800 Ft beszélgetési lehetőséggel Pannon GSM előfizetés w nettó 4 800 Ft bruttó 6 000 Ft! Nokia 5110* nettó 15 200 Ft bruttó 19000 Ft Ericsson S 868 nettó 19 600 Ft bruttó 24 500 Ft Ami biztos: A háttér: világszínvonalú mobiltelefon-hálózat, az igényekhez igazodó tarifacsomagok, ügyfélközpontú szolgáltatás, folyamatos fejlesztések, több mint száz roaming-partner. A haszon: a siker, a könnyebb, hatékonyabb élet garanciája, amelyet a Pannon GSM nyújt Önnek. Az extra haszon: most a nettó 4 800 (bruttó 6 000) forintért megvásárolható Pannon GSM előfizetéshez nettó 7 800 (bmttó 9 750) forint beszélgetési lehetőség is jár. Ami nem biztos: ha sokat tétovázik, nem biztos, hogy Önnek is marad a kedvezményes készülékekből. *Az ajánlatban szereplő készülékek csak Pannon GSM előfizetéssel együtt vásárolhatók meg. A Nokia 5110-es készüléken lévő sárga előlap és fekete billentyűzet az alapcsomagnak nem része, külön vásárolható meg. **Akciós előfizetést vásárlók a harmadik teljes számlával kezdődően 10 egymást követő számlázási időszakon keresztül nettó 780 (bruttó 975) Ft értékű belföldi beszélgetési percdíjkedvezményre jogosultak. Belföldi beszélgetésnek minősül a Pannon GSM hálózatán belüli hívás, más magyarországi vezetékes rendszerbe irányuló hívás, bármely másik hazai mobiltelefon-rendszerbe irányuló hívás, valamint a hangposta hívások. A kedvezmény a fax- és adathívásokra nem vonatkozik. Az egy számlázási időszakban fel nem használt kedvezmény másik időszakra nem vihető át. Minden újonnan vásárolt Pannon GSM előfizetés esetén a választott tarifacsomag első havi díja a vásárlással egyidőben a helyszínen fizetendő. A hétvégi nettó 16 (bruttó 20) forintos percdíj a Pannon GSM hálózatán belül szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon 00.00 és 24.00 óra között kezdeményezett, illetve hangposta hívásokra vonatkozik. *** A készülék kétsávos, azaz 900 és 1800 MHz-en működő hálózatokon egyaránt használható. Készülékajánlatunk 1999. január 25-étől a készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. További készülékajánlatokkal és a részletekkel várjuk területi képviseletünkön (Eger, Széchenyi u. 21.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladóinknál. A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. ▼▼▼▼▼ Az élvonal* PANNON GSM