Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-05 / 54. szám
1999. március 5., péntek Eger Körzete 5. oldal Csak játékból „veszedelmes tengeri rablók”, valójában aranyos gyerekek fotó: ötvös imre Sárga kendős kalózok a fedélzeten A faluház helyett esti fény FELSŐTÁRKÁNY - Még A feladatok között a pénzsosem volt olyan helyzetben a község, mint az idén: a fejlesztésre egyáltalán nem telik. A hétfő esti falufórumon Bajzát György polgármester vázolta a költségvetést. Úgy a bevételi, mint a kiadási oldalon 152 millió forint szerepel. Öröm az ürömben, hogy legalább nem forráshiányosak, vagyis nem kell hitelt felvenniük a működéshez. A gondok gyökerét abban látja a polgármester, hogy az állam mindinkább magára hagyja az önkormányzatokat. Ebben az évben 103 milliót kapnak a központi költségvetésből, a szükséges pénznek csupán kétharmadát. A küügyi források felkutatását említette a polgármester. Reménnyel kecsegtet az önkormányzati telkek eladása. A képviselők e hónap végén döntenek: egy tételben kínálják-e a Tagos-dűlőt, vagy a közművesítést követően egyenként ajánlják a házhelyeket. A faluház megépítéséhez 150 millió forint szükséges. A kiviteli terv és az engedélyek megszerzése után pályázni szeretnének támogatásért. A polgármester másik elgondolása: ipari övezet kialakítása, figyelemmel a környezetvédelmi előírásokra. Amennyiben a faluba csábítA fórumon nemcsak a pénzügyi forrást hiányolták fotó: ö. i. lönbséget a saját bevételükből kell pótolniuk, 35 milliót az adókból, 6 milliót az intézményeik révén. Tavaly még 15 millió forint szabad pénzeszközzel rendelkeztek, amit beruházásokra fordíthattak. Bár eddig is takarékoskodtak, ezután még inkább erre kényszerülnek. A testület azon munkálkodik, hogy a terhek ne háruljanak a lakosságra. Ugyanakkor az már elkerülhetetlen, hogy a közszolgáltatások költségeinek egy részét ne a falubeliek viseljék. így például csökken az önkormányzati támogatás a szemétszállításnál, s a szülőknek készülniük kell arra, hogy az óvoda térítési dija 15 százalékkal emelkedik. hatnának három-négy vállalkozót, több iparűzési adóval számolhatnának. Az idén korszerűsítik a közvilágítást, továbbá a tavat és környékét rendezik. Nem halogatható a Rákóczi és a Petőfi utcában a csapadékvíz elvezetése sem. A fórumon a hozzászólók egyike azt kifogásolta, hogy miután a vízmű elvezeti a forrás vizét, nem jut abból a tóba elegendő. A polgármester azt felelte, személyesen is ellenőrizte több alkalommal a vízórát, eszerint naponta száz köbméter víz folyik a mederbe. Tárgyalásokat kezdeményezett a vízműnél, hogy növekedhessék a vízmennyiség. (négyessy) Francia fíhnkavalkád EGER - Az Ifjúsági Házban francia filmhét kezdődik március 22-én. A Mint a királyok című alkotással - amely egy lengyel testvérpár párizsi szerencséjéről szól - kezdődik a sorozat. Másnap a Turisták kerül vászonra. A történetben öt barát gyalogtúrára indul, ami előhozza valódi személyiségüket, egymás közötti konfliktusaikat. A harmadik nap filmje a Megint a régi nóta. A vígjátékban a szerelemnek, a félreértéseknek és a zenének jut a főszerep. Végezetül a Semmihaszná- kat - egy drámaíró és egy mihaszna barátságát - ismerhetik meg a nézők. NOVAJ - Miközben készíti a vasárnapi ebédet Kisbakonyi Krisztina tanárnő, be-bekuk- kant a szobába, mit művelnek a gyerekei. Egy ilyen alkalommal figyelt fel az RTL Kölyök Klub műsorára. Arra gondolt, az iskolások vetélkedőjén az osztálya is megállná a helyét. Aranyosak, okosak, biztos kivágnák a rezet, ha a kamerák elé kerülhetnének. S micsoda élmény lehetne az számukra! Az osztályfőnöknő puhatolózni kezdett. Miután meggyőződött arról: tanítványai örömest szerepelnének, felhívta teVERPELÉT - Minden tavasz- szal ellátogatnak az óvodába az iskola vezetői, s tájékoztatják a szülőket, mire készüljenek szeptembertől. Az idén sem történt ez másként. Csakhogy a vizitet megelőzve aláírásgyűjtésbe kezdtek a szülők. Azt akarták elérni: szűnjék meg az iskolaotthonos rendszer. Zay Ferenc iskolaigazgató értetlenül áll a tiltakozás előtt. Több mint másfél évtizede, 1982 óta az első, második és harmadik osztályosok reggeltől 16 óra 15 percig az iskolában töltötték a napjukat. Voltak tanórák délelőtt és délután, közben játszottak, szaladgáltak, s tanári felügyelet mellett készíthették el az úgynevezett „házi feladatot”. Nem kellett az iskolatáska terhe alatt görnyedniük nap mint nap, lévén csak a hétvégére vitték haza a könyveket. Az igazgatónak az volt a tapasztalata, hogy ezzel a módszerrel azok a gyerekek sem maradtak el társaiktól, akikre szüleik nem fordítanak kellő gondot. Márpedig akadnak szép számmal ilyenek, az osztályok csaknem negyven százalékát ők alkotják. lefonon az RTL-t. El sem merte hinni, amikor a jelentkezését elfogadták a szerkesztők. Attól kezdve lázban égtek a negyedikesek. És nemcsak ők, hanem az ötödikesek is. Kis létszámú iskola a no vaj i, ezért a két osztályból verbuválták ösz- sze a csapatot. Még így sem voltak huszonötén, mint a budapesti ellenfelek. Ferenczi Gábor ajándékot készített az anyukájával, hogy ne menjenek üres kézzel. Káló Vivien lett a csapatkapitány, s megtanulta a szöveget, amely- lyel bemutatták a falut és az isA tiltakozó szülők alternatívát szeretnének. Választhassanak az iskolaotthonos és a hagyományos - délelőtt tanítás, délután napközi - forma között. Úgy vélik, az egész napos iskola kimeríti a kicsiket. A napközi kötetlenebb, onnan esetenként egyszerűbb délutánonként hazavinni a gyereket. A pedagógusoknak ezzel ellenkező a tapasztalatuk. A kicsik figyelme a harmadik órára már ellankad, ezért a tanítás nem olyan hatékony. Eredményesebb, ha a napi kötelező 4—5 kólát. Berecz Vivien a mini-ma- jorettek pomponjainak elkészítésében jeleskedett. Ficzere Tibor pedig azért edzett, hogy ő szedhesse le a legtöbb zászlót a pálmafáról. De valamennyi gyerek iparkodott, hogy ügyesen szerepeljenek. A felkészítésben és a kíséretben Hudákné Szabó Zsuzsa tanárnő is segédkezett. A sárga és a piros kalózok viadalát március 14-én, a reggel 7 órakor kezdődő műsorban izgulhatják végig a nézők az RTL Klub adásában. (n. z.) órát szabadidős programokkal lazítják. Az egyik képviselő szerint pedig jelentős költség-megtakarítással járna, ha nem lenne a hét alsós csoportban két-két tanító. Javaslatát nem fogadta el a képviselő-testület. Zay Ferenc felmérést készíttet: a majdani elsősök szülei kí- vánják-e a változtatást, vagy azok is, akik eddig nem szóltak az iskolaotthon ellen. Az eredményt a március végi önkormányzati ülésen ismerteti. Négyessy Zita Bekölce - Kedélytelen képviselő-testületi ülés várható ma 14 órától. A falu idei költségvetésében kétmillió forintos hiány mutatkozik. Az önkormányzat működtetéséhez hitelt kell felvenniük. Nagyvisnyó - Az influenza- járvány miatt csúszott, de nem marad el az iskolások jelmezbálja. A mulatság ma 15.30 órakor kezdődik az AMK nagytermében. Ostoros - Ma délután 5 órától falugyűlést rendeznek a Művelődési Házban. A találkozón Kisari Zoltán polgármester beszámol az elmúlt év eredményeiről, majd ismerteti a község 1999. évi költségvetését és terveit. Felsőtárkány - A nőnap alkalmából előadást láthatnak - a Művelődési Ház szervezésében - holnap 17 órától az általános iskola tornatermében. A nívódíjas adá- •csi Veritas Színpad az Egy szoknya, egy nadrág című zenés bohózatot mutatja be. Ostoros - Harmincéves az Ostorosi Népdalkor. A jubileum alkalmából vasárnap 15 órától népzenei találkozót rendeznek kilenc együttes részvételével. A műsort Csapó Károly népzenekutató, az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa vezeti. Verpelét - Véradásra várják az önkéntes donorokat március 11-én 9 órától délig a Művelődési Házban. Balaton - Harmincezer forintot nyert pályázatával a kisebbségi önkormányzat. A pénzt kulturális program rendezésére fordíthatják. Mikófalva - A Szervezeti és Működési Szabályzatot vizsgálja felül a képviselő- testület a 16-án 17 órakor kezdődő ülésén. A találkozón értékelik a település szociális helyzetét és előkészítik a falugyűlést. Tiltakoznak a szülők - de miért? Ebéd után csupán kilenc gyereket vinnének haza fotó: ötvös KÉTSZÁZEZER FORINTNYI NYEREMÉNY! Március 5-én már kapható az Ügyes 5. száma! HARMINC SKANDINÁV ÉS SZÖVEGES REJTVÉNYT, VALAMINT 101 VICCET KÍNÁL AZ ÜGYES NŐI REJTVÉNY- ÉS VICCMAGAZIN. Az Ügyes továbbra is az igényes olvasók kedvence. Tvr Újság MM ilfc "£% ÄBt. * fc W%t r * H • ill m í yjMí J " J* W 1' \ A legújabb műsorlap! Csak 38 forint! A család minden tagjának szól! A televízió- és rádióműsorok-JM «**> ** ^ ' * •* részletes, képes ismertetésén kívül jmmmm gyógyító horoszkópot, heti időjárás-előrejelzést, orvosi tanácsot, rejtvényeket, vicceket, recepteket rciigvivg oivasm v diói is utridirrraz. A hét kedvelte«! 1 J— Tvr Újság Oíógyrtó horoszkóp 1 j llg*» Már szombaton kérje ■* Heti időjárás- í 1 »■.!< Két rablás: egy eset az újságárustól! ** etwefefctés I "IHSKR