Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-27 / 72. szám
1999. március 27., szombat Hírlap Magazin 7. oldal 1919: a kétségbeesés forradalma Korabeli plakát. A kommunista vezetők is meglepődtek. A Vix-jegyzékről a lakosság lényegében semmi biztosat nem tudott. Március 20-21 -én nyomdászsztrájk volt Pesten, így nem jelentek meg az újságok. A hírek azonban terjedtek arról, hogy valami nagy baj történt és nagy változás készül. A kiszivárgott információk a Vix- jegyzéket a valóságosnál is súlyosabbnak tüntették fel, általános volt az a vélemény, hogy az antanttal szakítani kell. Kósza hírek formájában arról is tudott a lakosság, hogy a kormány lemondott, és szocialista minisztérium készül. Arról azonban csak szűk körben tudtak, hogy már ez az elképzelés is a múlté, és küszöbön áll a proletárdiktatúra kikiáltása. Március 21-én délelőtt, amikor a bebörtönzött kommunista vezetőkkel még meg sem kezdődtek a hivatalos tárgyalások, a 30 ezer tagot számláló vasmunkás szakszervezet, melynek döntő súlya volt a szociáldemokrata párt életében, bejelentette, hogy csatlakozik a kommunista párthoz. Ezzel egyidejűleg a csepeli munkások kikiáltották a proletárdiktatúrát. A kora délutáni órákban a katonatanács is kikiáltotta a proletárdiktatúrát, és kijelentette, hogy szolgálni fogja a magyar-szovjet kormányt. A katonaság ennek hatására három ágyút állított fel a Gellért-he- gyen, hogy ellenállás esetén lőjék a kormányépületeket. Juhász Nagy Sándor a magyar forradalomról írt könyvében jól jellemzi a főváros tömeghangulatát a proletárforradalom előesíéjén: „Az utcán tüntető csoportok követelték a proletárdiktatúrát. Még különben higgadt emberek is elvesztették a fejüket: az antant halálra ítélt bennünket, mi azonban ellenállunk, és csakazértis kommunisták leszünk. ” A minisztertanács március 20-i ülése után az esti órákban összeült a szociáldemokrata párt vezetősége, hogy a kialakult helyzetet megtárgyalja és állást foglaljon a kormányalakítás kérdésében. A szociáldemokrata vezetők is világosan látták, hogy a polgári szárny rájuk kíván támaszkodni nemcsak az ország megvédése érdekében, hanem a kommunistákkal szemben is. A pártvezetőség úgy döntött, hogy a kormány megalakítását a szociáldemokrata párt mindenképpen vállalja, azonban feltétlenül szükséges, hogy előzetesen tárgyaljanak a kommunistákkal, s megpróbálják őket megnyerni a szocialista kormány támogatásának. Másnap délelőtt ismét pártvezetőségi ülés volt, melyen kijelölték az új miniszterelnököt Garbai Sándor személyében. Ekkor Bokányi Dezső közbekiáltott: „Legyen a forradalmi kormányzótanács elnöke!” Ezt a javaslatot a többség nem nagy lelkesedéssel fogadta, de mindenesetre az a döntés született, hogy Landler Jenő vezetésével menjen ki egy küldöttség a gyűjtőfogházba, majd azzal a hírrel tért vissza, hogy a kommunista vezetők hajlandók megegyezésre lépni a szociáldemokratákkal. Ezután a déli órákban Landler Jenő, Pogány József Weltner Jakab, Kunfi Zsigmond és Haubrich József a pártvezetőség megbízásából ismét kimentek a gyűjtőfogházba, ahol létrejött a megállapodás a kommunista vezetőkkel. A rövid tárgyalás eredményét Bőhm Vilmos így jellemzi emlékiratában: „A felülkerekedett kommunisták diktáltak, az alapjaiban megingott szociáldemokrata párt kapitulált. ” Valóban: ha megnézzük a létrejött új párt - Magyarországi Szocialista Párt - programját, akkor igazat kell adnunk Bőhm megjegyzésének. A két párt egyesülése a kommunista párt programja és elvi állásfoglalása alapján történt meg. Ebben kimondták, hogy „a proletariátus diktatúráját a munkás-, paraszt- és katonatanácsok' gyakorolják ”. Ezzel tehát nyíltan szakítottak a polgári kormányzás módszereivel, és nyilvánosan prok- lamálták a proletárdiktatúrát. Megállapodtak abban is, hogy mind a pártvezetésben, mind a kormányhatalomban a két párt együttesen vesz részt. Már létrejött a két munkáspárt közötti megállapodás, amikor délután 5 órakor rövid időre összeült az utolsó minisztertanács. A találkozó csupán formális jellegű volt, néhány adminisztratív ügyet tárgyaltak meg, s megerősítették a kormány lemondását. Hét óra körül a kabinet tagjai úgy álltak fel a tárgyalóasztaltól, hogy Károlyi Mihály köztársasági elnök ismételten kijelentette: tiszta szociáldemokrata kormányt kíván kinevezni. Ekkor még nem sejtette, hogy hét óra után néhány perccel a Budapesti Munkástanács a két munkáspárt megegyezése alapján kikiáltja a proletárdiktatúrát. Az utolsó minisztertanács-ülésen jelen lévő szocialista politikusok sem a polgári minisztereket, sem a köztársasági elnököt nem tájékoztatták a várható fejleményekről. A munkástanács ülését Garbai Sándor nyitotta meg. Beszédében ismertette a Vix- jegyzék után kialakult helyzetet. Tájékoztatta a munkástanácsot a koalíciós kormány lemondásáról, a két munkáspárt megegyezéséről és a proletár- diktatúra kikiáltásának tervéről. A munkástanács tagjai kitörő lelkesedéssel egyhangúlag megszavazták a proletárdiktatúrát. Ezen az ülésen kommunista vezetők még nem vettek részt, mert Kun Béla és társai csak a késő esti órákban hagyták el a gyűjtőfogházat. A proletárforradalom tehát győzött. Győzött, s ez meglepte a kommunista vezetőket is. Ők úgy számoltak, hogy több hónapra van szükség ahhoz, hogy a forradalmi propaganda eljusson a tömegekhez. Itt azonban összeomlott minden, maga a polgári társadalom sem látott más kiutat, mint azt, hogy jöjjenek a kommunisták, és mutassák meg, mit tudnak. A kommunistáknak tulajdonképpen ölükbe hullt az ország, s egy párt, amely megalakulásától kezdve a proletárforradalmat hirdette, nem állhatott félre csak azért, mert az általa elképzelt forradalom nem a burzsoázia elleni véres harcban győzött. A városi és falusi tömegek forradalmi mozgalma a koalíciós kormányzatot mindenképpen elsöpörte volna, s ha az adott történelmi pillanatban a kommunisták nem vállalják a forradalom irányítását, egyszer s mindenkorra eltűnhettek volna a magyar történelemből. Jászi Oszkár, aki szemben állt a kommunizmussal, s már április elején elhagyta Magyarországot, a forradalmi események után egy évvel írott Magyar kálvária, magyar feltámadás című könyvében így értékeli az eseményeket: „... nem szabad megfeledkezni arról, hogy szertelenséggel és véres konvulzió dacára a tanácsköztársaság valami organizációt és rendet adott oly korszakban, amikor nélküle a mob (csőcselék, söpredék, fegyelmezetlen, szervezetlen tömeg - A szerk.) leg- szömyűbb anarchiája következett volna be. ” Végül - forradalomról lévén szó - szükségszerűen felmerül a tömegbázis kérdése. Álltak-e tömegek a forradalom mögött? Nem. Ezt jól érzékelték Kun Béláék, amikor korainak tartották a forradalom győzelmét. Nem tudjuk megmondani, hogy 1919 tavaszán hány ezer vagy tízezer meggyőződéses tagja volt a kommunista pártnak. A propaganda - a munkanélküliség és nyomor fokozódásával - szimpatizánsok százezreit állította a párt mögé. Ez a Vix- jegyzékkel megtetőzött elégedetlenség elegendő volt ahhoz, hogy a polgári demokratikus kormányzat bukását előidézze, s március 21-én a kommunisták hatalomátvételét biztosítsa. Ez a lelkesedés azonban hamar elmúlt. Amikor megjelentek a proletárállam gazdasági intézkedései, amikor kiderült, hogy a súlyos anyagi helyzetet a kommunisták sem tudják megszüntetni, az ipari munkások körében is minimálisra csökkent a rendszer támogatottsága. 1918 ősze és 1919 tavasza között - fél év alatt - két forradalom volt Magyarországon. Mindkettő vér nélküli volt, és lényegében úgy győzött, hogy a régi rendszer ellenállás nélkül lemondott hatalmáról. Mégis lényeges különbség volt a két esemény között. 1918 ősze a reménység forradalma volt, 1919 márciusa a kétségbeesésé. 1918 őszén abban reménykedtek, hogy vége lesz a háborúnak, megszűnik a nyomor, a munkanélküliség, Károlyi antant-barátságát pedig a győztesek honorálják. 1919 tavaszára kiderült, hogy a Károlyi-kormány a belpolitikai és gazdasági problémákat sem tudta megoldani, az antant pedig Magyarországot tekinti a háború fő felelősének. Ez a kétségbeesés az oka, hogy március 20-21 -én tízezres tömegek hömpölyögnek a pesti utcán, hangoztatva: „az antant halálra ítélt bennünket, mi azonban ellenállunk, és csak azért is kommunisták leszünk”. Kratochwill Józsej „Nem untam én egy percig sem...” Huszonöt év után megy nyugdíjba a munkaügyi bíróság elnökasszonya Kalmár Petemé. Jut idő a politikára A jogi pályán harmincöt, a megyei munkaügyi bíróság élén pedig huszonöt esztendőt töltött az egri Kalmár Pé- terné. Az elnökasszony szeptember elsejével nyugdíjba vonul, márciustól már fel is mentették a munkavégzés alól, úgyhogy otthonában beszélt lapunknak egyebek mellett arról, hogy végre több ideje jut az unokákra, s az olyan, őt régóta érdeklő dolgokra, mint például az irodalom vagy a politika.- 1964-ben végeztem el az Eötvös Loránd Tudományegyetemet, s aztán rögtön ide jöttem, az egri „törvényházba” - meséli az elnökasszony. - Tíz évig az ügyészségen dolgoztam, voltam fogalmazó, majd büntetőügyész. 1974-ben hirdették meg a munkaügyi bíróság elnöki állását, amit megpályáztam, s végül is huszonöt évet töltöttem ebben a tisztségben. Most elértem a nyugdíjkorhatárt, tulajdonképpen szeptember elsejétől nyugdíjas vagyok, a hátralévő időre azonban felmentettek a munkavégzés alól.- Bánja, hogy mennie kell?- Én mindig érdekesnek és szépnek láttam ezt a munkát. Sokan mondogatják: jaj, Margóka, mennyire megunhattad már, - de hát ez nem így van, nem untam én egy percig sem. Ez nem olyan munka, gondolom, a maguké, újságíróké sem az. Újabb és újabb esetek, ügyek jönnek... Ez egy életpálya, egy berendezkedés; az ember bíró, s az elé kerülő ügyeket „megcsinálja”. De most már a kort is betöltöttem, s úgy látszik, más feladataim is lesznek az életben. A három fiam közül kettő már megnősült, van három kis lányunokám, ők is szeretnék, ha egy kicsit foglalkoznék velük. Én magam is úgy érzem, jó lenne olyan dolgokkal törődni, amelyek engem régóta érdekelnek: az irodalommal, a képzőművészettel, a politikával. Most aztán jut rájuk idő.- Az köztudott, hogy a munkaügyi bíróság a valóságban elkülönül a megyei és a városi bíróságtól, hiszen másik épületben kapott helyet. Ami mármost a jogi felépítést, a szervezetet illeti: egyáltalán létezik-e, s ha igen, meddig terjed ez az önállóság?- Mi soha nem voltunk betagozódva a városi bíróságba, a hatáskörünk a munkaügyi vitákban az egész megyére kiterjedő. Korábban az Igazságügyminisztérium közvetlen irányítása alá tartoztunk, most azonban már hosszú évek óta a megyei bíróság elnökéhez. A munkaügyi bíróság ugyanolyan egysége az igazságszolgáltatásnak, mint például egy városi bíróság. Az első fokon általunk tárgyalt ügyekben pedig jogorvoslatért a megyei bírósághoz lehet fordulni. Amikor egyébként odakerültem a munkaügyi bíróságra, egyedül kezdtem, s fokozatosan fejlődött fel a létszám, úgyhogy az elmúlt évben már négyen voltunk, az elnökön kívül még három bíró. Az ügyek is sokasodtak, nehezedtek...- ...s nem keveset hallani is arról, hogy a magyar bíróságok mennyire túlterheltek, milyen lassan kerül pont egy-egy ügy végére.- A, ez ránk nem jellemző, sőt mindig fontos volt az úgynevezett időszerűség, azaz, hogy mennyire van közel a tárgyalt eseményhez a döntés. Ezek az ügyek, ha lehet mondani, igénylik is azt, hogy hamar el legyenek döntve, mert hát addig, tudja, mikor van egy munkaügyi vita, szeretik leállítani az életet az adott munkahelyen. Várják, hogy a kollégának vajon igaza lesz-e vagy sem. Ez így volt a rendszerváltozás előtt, s így van azóta is. Amikor megpályáztam az állást, pont az tetszett benne, hogy ez egy újszerű dolog, más, mint a polgári vagy a büntetőperek. Hozott ez néhány ütközést is, még az „átkosban”, mert hát az embert hívatták vagy figyelmeztették, közelről vagy távolról, hogy kinek is van igaza abban a bizonyos perben. Szóval, volt benne egy ilyen kihívás is, és én nagyon szerettem csinálni. Nagyon jó partnereim voltak ehhez a szakszervezeteknél is, meg a bírósági ülnökök között. Az például, hogy az ülnök csak ott ül, és ő mindössze egy bóloga- tójános, nálunk nem volt igaz soha.- Mégis, ha számszerűsíteni lehetne, általában mennyi idő alatt születik egy munkával kapcsolatos vitában ítélet?- A munkaügyi perek többsége - ez olyan hatvan százalékot jelent - három hónapon belül befejeződik. Még egy nagy rész van, mondjuk hatvantól nyolcvan százalékig, ami három-hat hónap alatt lezárul. A többi, a maradék húsz százalék tovább tart. De vannak olyan ügyek, amelyeknek egyszerűen kell az idő. Például különböző szakértőkre van szükség, mert egy üzemi balesetet kell körbejárni. Munka- védelmi szakértő, orvos szakértő és így tovább... Vagy visz- szabogozni, hogy egy nagy raktárban mi miatt keletkezett hiány... Bizony, hosszadalmas dolgok ezek.- A rendszerváltás előtti időhöz képest, amikor mindenkinek nagyjából stabil volt a munkahelye, a mostani, kapitalista érában többen keresik-e meg a munkaügyi bíróságot?- Érdekes, de nem lett több a per. 1992-ben volt egy nagy változás a munkaügyi viták világában, módosult a Munka Törvénykönyve, szélesebbre nyíltak a bíróságok kapui minden ügy előtt. Mégis körülbelül annyi az ilyen jellegű probléma, mint korábban, s én ezt arra vezetem vissza, hogy az emberek nagyon féltik az álláFOTÓ: GÁL GÁBOR sukat. Nagyon meggondolják, hogy melyik vitájukat, melyik sérelmüket vigyék a bíróság elé. Tapasztalható egyfajta tartózkodás az ütközésektől. Még abban az esetben is, ha igazuk van. Leginkább akkor jönnek csak hozzánk, ha már kívül vannak a kapun, mikor már felmondtak nekik. Rénes Marcell
