Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-25 / 47. szám
4. oldal Horizont 1999. február 25., csütörtök Még várják a vállalkozók jelentkezését Megyénk az Utazás ’99 kiállításon HEVES MEGYE - Az idén március 24. és 28. között rendezik az Utazás '99 kiállítást a Budapesti Vásárközpontban. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakmai Turizmus Osztályának választmánya még a múlt év decemberi ülésén döntötte el, hogy ebben az évben az Egertourist Utazási Iroda koordinálja a megyei kiállítókat. Mint azt Vadócz Péter irodavezetőtől megtudtuk, a vásáron a megye vállalkozói egy 42 négyzetméteres pavilonban. míg az egri, hatvani és gyöngyösi Tourinform-irodák egy 36 négyzetméteres standon mutatják be kínálatukat. Tegnap a Panoráma Hotelben bemutatták az előbb említett kiállító- hely tervét, melynek kialakításában legfőképpen arra törekedtek, hogy egy mobil, elemeire bontható, s így később is használható pavilont készítsenek. Az egységet aszerint fogják feldíszíteni, hogy az szimbolizálja a bor és a gasztronómia évét. A pavilon belső terében például az asztalokat és székeket hordók helyettesítik, s egy ötméteres zászlórúd hirdeti megyénket. A szervezők még várják azoknak a megyei vállalkozóknak a jelentkezését, akiknek termékei kapcsolódnak a borhoz és a gasztronómiához. Érdeklődni az Eger-Tourist 411-225-ös. vagy 410-946-os telefonszámán lehet. (elek) Vendégváró borok Bajorhonban MÜNCHEN-EGER - A Tour- inform-Eger Idegenforgalmi Információs Iroda Heves megye és Eger képviseletében immár negyedik alkalommal vesz részt a Münchenben megrendezett CBR (Caravan, Boot, Reise) elnevezésű idegenforgalmi kiállításon a Magyar Turizmus Rt. standján. A közönségvásárt hagyományosan minden év februárjában rendezik - idén 20. és 28. között -, másodszor abban az új vásárközpontban, amely a délnémet térség legmodernebb ilyen létesítménye. A magyar napra ma kerül sor, ahol a hazai bor és gasztronómia évének megfelelően a magyar borokból és ételekből összeállított kóstolóval is várják az érdeklődőket. Mint Rácz Ildikótól, az iroda jelenlévő képviselőjétől megtudtuk: a megye és Eger nevezetességei a tapasztalatok szerint évről évre egyre több utazni vágyót vonzanak, akik nemcsak a bajorországi vásáron, hanem később látogatóként is felkeresik a bemutatókból már megismert és közkedvelt vidéket. Hangverseny Kodály szellemében GYÖNGYÖS - A zene hasonlít a drágakőhöz, ám csak akkor teljesedik ki igazán a szépsége, ha minél többen gyönyörködhetnek benne - mondta Keresztesi József alpolgármester a Pátzay János Zeneiskolában megtartott zongoraversenyen, amelyet a megye zeneiskolásai számára hirdettek meg. A vetélkedést Kodály Zoltán emléke jegyében rendezték. A gyöngyösi versenyen - a zsűri elnöke Hargitai Imre zongoraművész volt - a következő eredmények születtek. I. korcsoport: 1. Pittner Gabriella (Gyöngyös, tanára: dr. Mocsáry Lászlóné), 3. Papp Henrietta (Besenyőtelek, tanára: Huszti Ilona. II. korcsoport: 1. Ivony Marcell (Gyöngyös, tanára: dr. Mocsáry Lászlóné), valamint Marczin Zsófia (Gyöngyös, tanára: Kovács Bé- láné. 2. Kovács Krisztina (Párád, tanára: Baloghné Zupkó Andrea), valamint Novák Orsolya (Hatvan, tanára: Mezei Rita), 3. Petrény Gergely (Füzesabony, tanára: Nagyné Rózsa Zsuzsanna), valamint Jenei Sára (Lőrinci, tanára Bakki Magdolna). III. korcsoport: I. Pethes Anna (Gyöngyös, tanára: dr. Mocsáry Lászlóné), 3. Balázs Orsolya (Heves, tanára: dr. Kádár Imréné), valamint Kiss Virág (Füzesabony, tanára: Gáspár Mária). IV. korcsoport: 1. Kiss Kamilla (Füzesabony, tanára: Gáspár Mária), 2. Kovács Erika (Eger, tanára Szoko- lay Adámné), valamint Miriszlai Boglárka (Füzesabony, tanára: Nagyné Rózsa Zsuzsanna), 3. Domán Brigitta (Besenyőtelek, tanára: Nagyné Rózsa Zsuzsanna). V. korcsoport: 1. Murányi Mihály (Gyöngyös, tanára: dr. Mocsáry Lászlóné), valamint Viktor Dániel (Gyöngyös, tanára: Farkas Zoltán), 2. Juhász Johanna (Gyöngyös, tanára: Kovács Bé- láné). Különdíjban részesült Kovács Nóra (Heves, tanára: dr. Kádár Imréné) és Lakatos Barbara (Eger, tanára: Kalmár Gyula). A felkészítő tanárok közül jutalomban részesült dr. Mocsáry Lászlóné, Kovács Béláné és Gáspár Mária, valamint Nagyné Rózsa Zsuzsanna is. Fáczán Attila Mérséklődik az influenza Megoldási ajánlatok épületgépészeknek EGER - A fűtéstechnika aktuális kérdéseiről tartottak szakmai fórumot tegnap a Hotel Flórában. Épületgépészek, tervezők és kivitelezők hallgathatták meg a Buderus Hungária Kft. szakembereinek előadását. A témák között szerepelt a kazánok korróziós problémáit feszegető beszámoló is. Mint kiderült, a megoldást az új kazánkonstrukciók és szabályozástechnikai lehetőségek jelenthetik. Bemutatták azt a CD-ROM- ot is, amely megkönnyíti az épületgépész tervezők dolgát a készülék kiválasztásától egészen a fűtéstechnikai tervek elkészültéig. Megszemlélték a modern műszaki berendezéseket is FOTÓ: PERL MÁRTON Észak-magyarországi írócsoport: Apor Elemér köszöntése Új tagok felvételét javasolták A TIT Kazinczy-klubjában tartotta meg tisztújító ülését a Magyar írószövetség észak-magvarországi csoportja. MISKOLC, EGER - Serfőző Simon, a miskolci írócsoport titkára tartott beszámolót az eltelt időszak eredményeiről, majd Pomogáts Béla, a Magyar írók Szövetségének elnöke szólt a közösség munkájáról, napjaink irodalmi életéről. Örömmel üdvözölte az egri Kálnoky László Kulturális Egyesület megalakulását, kiemelte az Új Hevesi Napló jelentőségét. Nagy elismeréssel illette Serfőző Simon egyszemélyes vállalkozását, a Felső- magyarország Könyvkiadó munkásságát. A kiadó Lász- lóffy Aladár, Szörényi László, Kiss Gy. Csaba, Kalász László, Apor Elemér könyveit éppúgy közreadta mint Lőkös István, Cs. Varga István alkotásait. Megemlékeztek az eltávozottakról, Mészáros Györgyről, Moldvay Győzőről, Sándor Andrásról, Kalász Lászlóról. Ezután Cs. Varga István javasolta az írócsoport új tagokkal történő megerősítését. Irószövetségi tagságra ajánlotta az Egerben élő dr. LisZ- tóczky Lászlót, Ködöböcz Gábort, Murawszky Magdolnát, Anga Máriát és Halmai (Bányász) Istvánt. Az írócsoport plénuma egyhangúlag Serfőző Simont választotta titkárnak, Gulyás Mihályt pedig elnöknek az új ciklusra. Az írócsoport - Pomogáts Bélával az élen - üdvözölte az írószövetség korelnökét, Apor Elemért, akinek március 19-én lesz a 92. születésnapja. (-s) Kisebbségi önkormányzatok vezetői a megyeházán Jogi kérdésekről tájékozódtak HEVES MEGYE - A Heves Megyei Közigazgatási Hivatal szervezésében tegnap a megyénkben működő kisebbségi önkormányzatok vezetőinek, s a települések polgármestereinek rendeztek fórumot. A jelenlevőket dr. Balás István, a közigazgatási hivatal vezetője köszöntötte. Elöljáróban elmondta, hogy az elmúlt évi októberi választásokat követően megyénkben számos új kisebbségi önkormányzat alakult. Jelenleg 52 ilyen testület működik. Ezt követően dr. Hajdú Zsuzsanna, a Belügyminisztérium Önkormányzati és Településfejlesztési Éőosztályának munkatársa a kisebbségi ön- kormányzatok munkáját szabályozó jogi háttérről tartott előadást. Mint mondta, e területen alig változtak a jogszabályok az elmúlt időszakban, ami azért is sajnálatos, mert a kisebbségi önkormányzatok sok esetben a hiányzó törvények miatt nem tudnak eredményesen együttműködni a települési önkormányzatokkal. (b. k.) HEVES MEGYE - Megyénk területéről a hetedik naptári héten 1724 influenzaszerű megbetegedést jelentettek, s ez 35 százalékkal kevesebb, mint az előző heti adat. Füzesabony kivételével a megye minden területi egységében csökkent a megbetegedések száma. Harminc százalékkal jelentettek kevesebb szövődményt. Az influenzának tartott esetek hat százalékában lépett fel hörghurut, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás. A megyében a járvány során eddig összesen 8109 influenzáról érkezett jelentés az ÄNTSZ- hez, azaz a lakosság 2,5 százaléka fertőződött meg. Az influenzajelentő szolgálat elrendelése óta a 3. hét adatai szerinti folyamatos csökkenés nem minősíthető szokványosnak. Rendszerint egy influenzajárvány 6-8 hét alatt zajlik le, az első heteket az esetek megduplázódása vagy megháromszorozódása szokta jellemezni. Komolyabb járványban a megye lakosságának több mint 10 százaléka esik át influenzán. Jelen esetben megyénkben igen mérsékelt az influenza aktivitása, de a járvány lecsengéséről még bizony korai lenne beszélni. (b. k.) Lemondott a beteg képviselő EGERCSEHI - Megromlott egészségi állapotára hivatkozva levélben mondott le tisztségéről Dénes Ferenc képviselő. Helyét Kapus Tibor foglalta el, aki már esküt is tett a legutóbbi testületi ülésen. Szabó István polgármester elmondta: az idei költségvetés sem tartalmaz hiányt, s a fel; adatok ellátásán túl némi fejlesztésre is jut a pénzből. A testület előkészítette a falugyűlést, március 4-én Csehifaluban, 5-én a telepen tartanak fórumot, mindkét településrészen a kultúrházban, 17 órától. A tanácskozáson szó esett még arról, hogy a gyermekjóléti szolgálatot egy főállású alkalmazott látja el április 1-jétől. Az önkormányzati tulajdonú lakások bérleti hátralékával is foglalkoztak, s megbízták a község közelmúltban felvett jegyzőjét: rendezze az évek óta húzódó ügyeket. Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban találkoztak a városban működő nyugdíjasklubok tagjai. A farsangi batyusbálon csaknem kétszázan jelentek meg. A rendezvényen az Arany János Általános Iskola tanulói ünnepi műsorral köszöntötték az idősebbeket, majd kitűnő hangulatban múlatták az időt. Természetesen nem hiányzott a móka, a kacagás és a tánc sem. fotó: fáczán attila . AZ E HETI FŐNYEREMÉNYEK 0 MILLIÓ Pl HATOS 25 MILLIÓ 8 MILLIÓ OrszAgszerte Pénzeső, tévésnow vasárnap 12.05-kor az MTV1 Szerencsepercek című műsorában!