Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-13 / 10. szám

1999. január 13., szerda 3. oldal Megyei Körkép Ötvözni a két lap erényeit Tisztelt Olvasóink! Mint bizonyára Önök is értesültek róla, az AS-M Kft. a közelmúltban megvásárolta a He­ves Megyei Nap kiadói jogát. E lépésre gazda­sági okok miatt került sor: mint a Nap tulajdo­nosainak képviselője elmondta, az újság - lévén szó egy kicsi, megosztott piacról - veszteség mel­lett működött, s ezt tovább már nem volt értelme vállalni. így vált szükségszerűvé, hogy a megyei lappiacon tevékenykedők egy erős gazdasági háttérrel rendelkező kiadó égisze alatt dolgoz­zanak, s február 1-jétől közösen készítsék a He­ves Megyei Hírlapot. Ennek érdekében csatlakoztak a Hírlap szer­kesztőségéhez a Nap ismert munkatársai, így Havas András főszerkesztő, Rénes Marcell, Sike Sándor, Tompa Z. Mihály, Gottschalk Róbert újságírók, Gál Gábor fotóriporter, Egres Béla tervezőszerkesztő. Az együttes munka célja, hogy Tisztelt Előfi­zetőink, Vásárlóink egy olyan, továbbra is stabil gazdasági alapokon nyugvó, nívós Hírlapot ve­hessenek a kezükbe, amely úgy igyekszik be­számolni a megye, az ország, a nagyvilág törté­néseiről, hogy ötvözi mindkét újság erényeit. Bízunk benne, hogy mindannyiukkal találko­zunk majd a megye napilapjának hasábjain! A havi nyugdíjért a gyerek megy, a ruhát meg az éj embere viszi el Béla bácsi panaszáradata FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Megkezdődött... A Pécsi Távfűtő Kft. újabb lakásokat készül elárve­rezni, mivel a fogyasztókat képtelenek voltak fizetésre bírni. Csak akkor fordul végrehajtóhoz a cég, ha minden más eszközt kipró­bált már. Megkezdődött hát a fo­lyamat, amelyről álmodni sem mertek a magyar csalá­dok. Pécs földrajzilag bár­milyen messze esik szőkébb hazánktól, félő, nálunk is hamarosan omlásnak indul a lavina. A kérdés az: hány családot temet el? (b. k.) * Tájékozódó körút. Godó Lajos országgyűlési képvi­selő folytatja tájékozódó körútját választókörzete ön­kormányzatainál. Ma Tar- nazsadány, Tamaméra, Zá­rónk, Erk, Tarnaörs pol­gármesteri hivatalaiba, va­lamint a Tarnahús Kft.-hez látogat el, ahol a belső költ­ségvetésekről, illetve a fej­lesztési elképzelésekről tá­jékozódik. Lakossági fórum. Hatvan­ban, az Ady Endre Könyvtár aulájában január 14-én, csü­törtökön délután 5 órakor Szinyei András országgyű­lési képviselő tart beszámo­lót az érdeklődőknek. A la­kossági fórumon az eddig végzett munkájáról tart tá­jékoztatót. Fogadó képviselők. Január 14-én, csütörtök délután 5 órakor Kühne Gábor, az egri önkormányzat képviselője tart fogadóórát a Deák Fe­renc úti Általános Iskolá­ban. Ugyanezen a napon délután 4-től dr. Vasas Joa- chimot is felkereshetik vá­lasztói a Városháza 2-es számú termében. Várkonyi György, az Egri Lokálpatri­óta Egylet elnöke reggel 8- 12 óráig, illetve délután 4-6 óráig - a megszokott helyen - az EV AT Rt. székházában fogad. Tankönyvbemutató. A He­ves Megyei Pedagógiai In­tézetben január 14-én 9-16 óráig tankönyvbemutatót tartanak a pedagógusok számára. A rendezvényen kilenc kiadó vonultatja fel kiadványait, kedvezményes vásárlási lehetőséggel. TKAFFIPAX­VEZÉNYEÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Gyöngyös belterület 14.00- 22.00 - Hatvan belte­rület. (Folytatás az 1. oldalról) Egy óra múlva megismételtem a hívást. Ismét nem jártam si­kerrel. Az ügyeletes nővérek csak reggel kezdték el keresni Béla bácsit. Addigra az öreg megfagyott. Már itt lehet jó né­hány körülményt látni, ami intő jel. Miért egy bezárt, csak a ve­zetőség által használt irodában helyezik el az üzenetrögzítőt? Hogyan lehetséges, hogy egy ember eltűnésére csak reggel jönnek rá? Nem maradt egy fe­lesleges vacsora és reggeli? A borozó tulajdonosa hozzá­teszi: az már csak hab a tortán, hogy 25 év alatt ötször vitték ki a friss levegőre napozni a toló­kocsis betegeket. Aki ide beke­rül, az a falak rabjává válik. Jöttünk hírére érkezett Béla bácsi. Eleinte hitetlenkedik: fe­lesleges minden harc és erőfe­szítés. A haláltáborban - ahogy nevezi a szociális otthont - úgysem változik semmi.- Ebben az intézményben mindenki szabadon jön és megy. Az egyik szobában most is festők dolgoznak. Folyik ott a sör, a bor! A munka meg nem halad. De ez még nem is lenne baj, ha az ember hasa teli lenne. De annyi ennivalót kapunk, ami egy hamutartóban is elférne. A dolgozók szatyrából meg lóg ki a szalámi. Némelyik alig bírja a pakkot felemelni. Öregek va­gyunk, némelyikünk tehetetlen, de hülyék még nem. Arról nem is szólva, hogy a lopás rendsze­res. Az egyik ápolt most küldte az új ingeit. Soha többet nem látta. A másiknak reggelre a ci­pője tűnt el nyomtalanul. De kinek szóljunk? Megkaptunk már: akinek nem tetszik, annak nyitva a kapu. Hát ez a baj - summázza Béla bácsi, aki látha­tóan dühös, amikor beszél. Pe­dig ő azok közé tartozik, aki al­kalmi munkát végez, és rend­szeresen kijár a faluba. Az asztaltársaság tagjai azt is szóvá teszik: nyugdíjfizetés napján szebbnél szebb álomau­tók jelennek meg az intézmény előtt. Naná, hogy a nyugdíjért jönnek. Nincs ebben semmi kü­lönös, megszokták, hogy a gyermekek legombolják a szü­lőket. Hozzájuk hogyan fordul­hatnának az ápoltak? Ki az, aki az ő érdeküket képviseli? A borozó bérlői, Juhász Ma­riann és Praveczki Dénes elis­merik: néhányan időnként be­ülnek. De nem alkoholisták. Inkább csak azért járnak át, hogy társaságban legyenek és embernek érezzék magukat. Ez az utolsó menedék azoknak, akik még járni tudnak, és meg­adatott nekik az a lehetőség, hogy elhagyják az intézményt. A szociális otthonban az igazgatónő távolléte alatt Gem- biczki Béláné kommentálja a történteket:- A mi intézményünkben egyetlen emberrel van baj, a Béla bácsival, ő egy alkoho­lista. A 120 gondozottból egye­dül ő okoz problémát. Az otthonban porta ugyan nincs, házirend viszont van. Ez előírja: télen este 8-ra, nyáron 9-re mindenkinek be kell érnie az épületbe. Lopásról, szabály­talanságról nem tudnak. Az otthon megyei fenntar­tású intézmény. Dr. Antal Já­nos, az irodavezető most talál­kozik először a problémákkal.- Tudjuk, hogy az épület nem a legkorszerűbb - mondja -, de ha szerencsénk lesz, akkor 2000-ben nagyobb átalakítást tudunk végezni. Sajnos, ez va­dászkastély volt, nem szociális otthonnak épült. Amikor a benti viszonyokról érdeklődünk, azt válaszolja:-A gondozók és gondozot­tak közti kapcsolat az igazgató és a főnővér hatásköre. Amennyiben ezt nem tudják eredményesen kezelni, úgy a fenntartó, azaz mi lépünk. Béla bácsi észrevételeire - a lopások vádjára - egyelőre a megyei vezetés sem tud vála­szolni. Ezt ki kell vizsgálni. Megnyugtatásképpen Antal Já­nos ígéri: nem feledkeznek el a panaszokról, s utánanéznek, jogosak-e a kifogások. * Nem tisztünk állást foglalni az ügyben. A valós tények feltá­rása a megyei vezetés feladata. Bízunk abban, hogy az ügyben mindenki számára megnyug­tató megoldás születik, s az idős, mozgásukban korlátozott emberek nem érzik úgy: életük utolsó éveit békétlenség, egy­másra mutogatás keseríti meg. Nekik és a velük együtt élők­nek talán ez lenne a legna­gyobb ajándék. Szuromi Rita IH tanfolyamok Eger, Mecset u. 3. (1)36/413770 International House ANGOLUL TUDNI KELL Tollvégen Helyfoglalók H at év, fegyházban letöltendő büntetést kapott az az illető, aki erőszakkal szerzett magának ingatlant. Fegyvert is ta­láltak nála a rendőrök, meg aztán rajtakapták, amint épp tor- zsalkodott a szegedi cigányokkal. Vagyis nemcsak az volt a vétke, hogy zsákmányolt egy lakást. De maradjunk csak ennél. Képzeljük magunkat a korábbi lakó helyzetébe! Üldögélünk a fotelban, nézzük a tévéműsort, s egyszer csak csöngetnek. Azt hisszük, talán a szomszédasszony hozhatott a frissen sült pogá­csájából, gyanútlanul ajtót nyitunk. S egy vadidegen pasas nyomul befelé, fel sem ocsúdunk, érkeznek a pofonok, amíg alá nem újuk: övé a lakás. Lássuk be: az ilyen alak megérett az elzárásra. Távol álljon tőlem, hogy párhuzamot vonjak a gonosztevő helyfoglalása, s a kormány - egyelőre talonba tett - terve kö­zött. Hiszen ők egyetlen fülest sem ígértek be a Néprajzi Mú­zeum igazgatójának, ha nem pakolná össze köcsögjeit, keszke­nőit, s nem hurcolkodik el az intézménynek felkínált lakta­nyába. A Kúria, szemben a Parlamenttel, vér nélkül szabadult volna fel, átadva a helyet a Miniszterelnöki Hivatalnak. Mert kell a hely. Bár költségkímélő közigazgatást ígértek, most még a jövőbeni képviselők létszámának a csökkentése is terítékre került - nagyon helyesen -, de momentán sokan van­nak, alig fémek egymástól. A hajdan volt Fidesz-székházban ugyan nem szoronganának, de azt, mint tudjuk, eladták. Ám a múzeumigazgató - hiába győzködték, hogy a múzeum csak nyerne a költözéssel - nem örült. Szervezett programokról beszélt, meg arról, hogy évekbe telhet valamennyi kincsük ösz- szecsomagolása. Arról már nem szólt: mire átépítik a Kúriát, ta­lán nem is ezek az urak kerülnek a tárlók helyére. C soda, de a polgártársak tegnapra meggondolták a dolgot. A Néprajzi Múzeum maradhat egy darabig. S míg a kiköltöz­tetéstől volt hangos az ellenzék, a kormányzat útjára indította a miniszterelnöki rezidencia és a közjogi méltóságok lakhelyének rekonstrukcióját. A tervek szerint kétszázmillió forintért. Négyessy Zita A szülők sem tudnak mindenen segíteni A cél közös, de az anyagiak nem Valamilyen formában sajnos majd’ minden nap kapcso­latba kerülünk olyan intézményekkel, melyek egyre nehe­zebben tudják kigazdálkodni a fejlesztések költségeit. GYONGYOSOROSZI - A község iskolájába járó közel 150 gyerek 68 százaléka hát­rányos helyzetű. A szülők többségének nem áll módjá­ban segíteni az intézmény szebbé, otthonosabbá tételét. Az Árpád Fejedelem Álta­lános Iskola vezetői ezért cé­gekhez kénytelenek segítsék gért fordulni, hogy tanulóik második otthonának körül­ményei színvonalasabbá vál­hassanak. Úgy döntöttek, feb­ruár 13-án jótékonysági bált szerveznek, s a bevételét for­dítják a kitűzött célok megva­lósítására. A gyöngyösoroszi iskola ugyanis hátrányos helyzetben van. Ezért az oktatást segítő tárgyi felajánlásokat is nagy örömmel fogadják. Hathatós segítséget persze mégiscsak az anyagi támogatás jelen­tene, hiszen így azon területek állapotán tudnának javítani, amelyek a leginkább igénylik a fejlesztést. E célra szolgál a Gyön­gyösoroszi Lakóiért Alapít­vány, amelynek számlájára ki­ki befizetheti a jobbító szán­dékához mért összeget, míg a tárgyi felajánlásokat az isko­lában várják. Nagyon. M ár egészen korán rájöt­tem, hogy az őszinteség nem a legjobb módja az élet­ben való boldogulásnak. Igaz, a hazug és a képmutató embert nagyon könnyű utolérni - de ugyan ki akarná őket? -, vi­szont az őszinte még csak el se tud indulni. Nem muszáj tehát az ágyta­karót és rettenetes frizurát vi­selő, bajuszos és bibircsókos Árnál néninek nyersen és kí­méletlenül a tudomására hozni a megjelenéséről alkotott le­sújtó véleményünket, hiszen akkor le kellene mondani az ő testi valóját mégiscsak valami tündéri módon megszépítő, utolérhetetlenül előnyös tulaj­donságáról, nevezetesen, hogy délután elvisz minket a cuk­rászdába fagyizni. Ez olyan pozitívum, ami mellett egy kezdő, ám törekvő boldogulni akaró nem mehet el csak úgy. Később tréningnek is meg­Fél Hét őszinteség teszi, hogy nagy levegőt véve, mindenkinek kendőzetlenül és nyíltan a szemébe vágjuk, mi­lyen vonzó, derék, állhatatos és kiváló jellem, családapa, fe­leség, gázóra-leolvasó, sa­többi. Az elején még lehet bennünk némi gyanú, hogy ezt azért sokan nem hiszik majd el nekünk. De tévedni esendő do­log, és előbb-utóbb be fogjuk látni, kétségeink nevetségesen megalapozatlanok voltak. Ez­zel a nehezén már túl is va­gyunk. Ne féljünk attól, hogy esetleg valaki átlát majd szán­dékainkon, mert hiába, de fur­csa módon mindig úgy áll, bármely kiszemelt alanyunk már csak jobban szereti azt, ha krémes lepénnyel kínálják, mint ha vizes kötéllel verik. Ne legyünk tehát őszinték. Ugyanakkor, szembe kell néz­nünk azzal a nehézséggel is, ami ezen tételből következik: vagyis az a kijelentés, már­mint hogy nem vagyunk őszinték, erre a mondatra is érvényes-e. Mert akkor tény­leg nem lehet tudni, hányadán is állunk magunkkal. Mivel, ha akkor sem voltam őszinte, amikor azt mondtam, hogy nem vagyok őszinte, akkor te­hát mégiscsak őszinte vagyok. Tehát rendben van minden. Azaz mégsem, ha igazán őszinte vagyok, mégsem mondhatom azt, hogy nem va­gyok őszinte, miközben őszinte vagyok - legalábbis önmagamhoz. N a, ilyen bonyolult dolog az őszinteség, nehezen ki­ismerhető - és ezt őszintén mondom. Legalábbis... úgy vélem... annak volt szánva. Kovács János A HEVES"*" HÍRLAP ica crtwcrtr nmt »ts, rtavjom iAmq rtrmiiin voran U tfrmte whvia ; ÜGYELETE: Újságíró: Kovács János Telefon-(36)413-644 Fax-(36)413-145 * Hirdetésfelvevő: Petruczné Kovács Ágnes Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: Hancsák Orsolya Telefon-(36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents