Heves Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24 / 301. szám
4. oldal Karácsony 98 1998. december 24., csütörtök Könnyek között, újjászületve „Lelkileg lettem más ember” - mondja Szakács László, az egri újszíves annyi megpróbáltatás után, nagyon sokat jelent...- Gondolom, a születésnapok sem kevésbé fontosak. Hogy tartja számon ezeket az ünnepeket?- Újabban úgy, hogy a mostani a negyedik karácsonyom, s februárban lesz az ötödik születésnapom. Ebből kettő is van akkor: az egyik 13-án, ezen a napon szült az édesanyám. A másik 19-ére esik, ekkor születtem újjá 1994-ben. * Az elmúlt hét év alatt huszonhat szívátültetést hajtottak végre Magyarországon. A budapesti Schwartz Sándor volt az első, az egri Szakács László az ötödik. Velük együtt tizenhármán alkotják az újszívesek élő táborát.- Többnyire a havonta ismétlődő felülvizsgálatok alkalmával találkozunk, de egyikükkel- másikukkal baráti szálak is ösz- szekötnek - emlegeti a nagy beszélgetéseket. - Szükségünk van egymásra, mert csak mi tudjuk elmondani a másiknak, hogy mit jelent, ha számára még ismeretlen tüneteket érez. Főként az első év a nehéz és veszélyes, mert ez alatt mindent elkap az ember, amit csak elkaphat. S akkor van bennünk a legnagyobb félsz is.- Nem a műtét előtt?- Akkor olyan gyorsan pörögnek az események, hogy az embernek nincs ideje félni.-Mikor derült ki, hogy mines más megoldás, mint az átültetés?- Az újonnan megnyílt Flórában dolgoztam már, ’92 novemberében, amikor egyre étvágytalanabb lettem, csak fogySzakács László: „Hála, jól érzem magam... ” fotó: perl m. tam, erőtlenedtem. Kiderült, hogy gyógyíthatatlan szívizomgyengeségem van. Vizsgálat vizsgálatot követett, végül dr. Bodor Elek professzorhoz kerültem, aki elmondta: ez és ez a lehetőség, az eredmény fifti-fifti. Aztán egy reggel 9- kor megszólalt a telefon, hogy 15 percen belül jönnek értem a mentők. Az volt a legszörnyűbb, hogy akkor már nem voltak otthon a gyerekek. A feleségem a műtőig kísért, útközben mindenről beszélgettünk, csak az eshetőségekről nem... S néhány óra múlva túl volt a műtéten, azóta - legalábbis így tudja - egy balesetben elhunyt, 36 éves székesfehérvári férfi szívével a mellkasában él.- S szinte ugyanúgy, mint mindenki más - jegyzi meg. - Ehetem a kedvenc ételeimet, alkalomadtán koccinthatok is, de mindent módjával. Ma már csak háromféle gyógyszert keH szednie, mondja, ezek éppúgy nem maradhatnak el, mint a rendszeres mozgás.- Lelkileg leltem más ember - vallja meg. - Rájöttem, hogy nem a napi hajsza, a pénz, a ranglétra a legfontosabb, hanem a szeretet, az emberség, a család. Egy életünk van, s ez alatt kell megadnunk a másiknak mindent, amit csak lehet. * Csaknem egy fél évtized sokszor végiggondolt summázata ez. Badarság lenne azt állítani, hogy a műtét után rögvest erre eszmélt.-Lassanként, mintegy ködfelhő mögül, szakadozva bontakozott ki a köröttem lévő világ. És azt éreztem, soha nem szégyellem bevallani, hogy a szememből kicsordul a könny... Szilvás István diai Tillburgba szeretne kijutni a transzplantáltak világjátékára.- Tizenöt másodpercen belül futom a százat. Korosztályomat tekintve ez elég jó eredmény, nem? - A röpke hatásszünet alatt kíváncsi tekintettel fürkészi az arcomat. - Egyébként az atlétika mellett tekézem, asztaliteniszezem, de nagyon szeretnék bekerülni a válogatott röplabdacsapatba is.-Megszállott ember, mondhatom!- Nekem a mozgás az életet jelenti - magyarázza. - Ha elhagynám magam, utolérne minden nyavalya. Tartanom kell a súlyomat, az erőnlétemet, az edzettségemet. Mit gondol, miért jöttem most is gyalog, holott autóba is ülhettem volna. Van egy tizenkét éves Skodám, de csak akkor használom, ha a feleségemmel Párádon, illetve Bodonyban meglátogatjuk az édesanyánkat. Vagy ha kertet művelni, netán ünnepi eseményekre készülődik oda a család.-Mit ünnepelnek jobban, a karácsonyt, vagy a születésnapokat?-Nagyon szeretjük a karácsonyt. Azon túl, hogy megajándékozzuk egymást, az a legnagyobb boldogság, hogy együtt vagyunk. S ez nekünk, A gyerekekkel a műtét utáni első karácsonyon Négy héttel a műtét után, szobafogságban...-Húúúh.J - fújja ki magát a magas, őszes férfi. - Nem szeretek elkésni. Egy kicsit kiléptem hát, hogy időre itt legyek.-Annyira azért nem kellett volna igyekeznie. Még megárthat ez a trappolás.- Ugyan! - hárítja el az aggódást. - Mi ez a városbeli séta ahhoz képest, amit Lengyelországban végigcsináltam. Ott, amikor azon a hepehupás terepen lefutottam a kétezer métert, tényleg azt hittem, hogy most meghalok.- Ami azt illeti, az ember nem azért szokott futni, hogy belehaljon...- Nem is komolyan mondtam - mosolyodik el. - De a bronzéremért hajtani kellett. Ha eddig nem, hát most el- ámulok. Mindent kinéztem volna ebből a jó negyvenes emberből, csak azt nem, hogy világversenyekre jár atlétizálni. Pedig ez így igaz, mondja hitetlenkedésemre, jövőre a hollan' Sí : Síangyalok dala A hajnali permet azonnal ráfagy az útra. A járművek csigatempóban araszolnak, gyalogosan pedig csak az kel útra, akinek nagyon muszáj. Ilyen időjárás alkalmával szokta mondogatni öreganyám, hogy a jó kutyát kár kiverni. De hol van már az én öreganyám...? Rá is gondolok, miközben megpróbálom hasra esés nélkül megközelíteni Lőrinci egyik büszkeségét, az elmúlt nyáron átadott öregek otthonát a Mátravidéki Erőműnél. Valóban elégedett lehet az a kisváros, amelyik egy ilyen intézményre képes összekaparni a pénzt, majd gondoskodni annak fenntartásáról. Valahogy mégis keserű az ember szája íze. Persze, hiszen - nevezhetjük bárhogyan - akkor is csak szeretetotthonról van szó, annak nemes, ámde pejoratív kihallásoktól sem mentes funkciójával egyetemben. A szeretet otthonába látogatok hát, a szeretet ünnepének előestéjén. Oda, ahol húsz idős ember készül a Jézuska fogadására, hiszen ha valahol, itt aztán mindenki tudja: a Megváltó igenis eljön karácsonykor. Ahogy minden családban szokás, itt is készülni kell az érkezésére. Készülnek, hát hogyne készülnének! Ica néni ősz feje a kötése fölé hajol. Sál készül itt, kérem, kék fonálból. Sietni kell, hogy szentestére meglegyen. Szaporán kattog a tű.- Biztosan kisfiúé lesz - próbálom elnyerni a néni bizalmát. Merthogy nincs jó napja. Nem tud semmit, mást kérdezzek, mondja, mielőtt kinyitnám a számat. A szíve irányába bökve azt is mutatja, hogy mennyire ideges. A másik pillanatban viszont elneveti magát.- Nem kisfiúé - mondja.- Titok. Az egyik nővérnek szánom. Ajándék.-Es mások mit kapnak Ica nénitől?- Mit kapnának? Semmit. Nincs énnekem senkim. * Amúgy valóban jó hely ez itt. Amúgy. Nagyrészt kétágyas szobák, tévé, video, újságok, könyvek. Társasjátékok és muzsika. Mindenki kedve szerint elfoglalhatja magát. Hiába 85 év az itt lakók átlagéletkora, ez a generáció nem képes elviselni a passzivitást. Állandóan tenni akarnak valami hasznosat saját maguk és a közösség javára.-Ugye, milyen érdekes? - mondja elgondolkodva Jenei Gabriella, az intézmény vezetője. - Többen vannak olyanok, akik egész életük során a munkát helyezték előtérbe. Sokuknál még a családot is megelőzte. Aztán jött a nyugdíj, ami törést okozott. Megijedtek, hogy talajtalanná válnak, ezért a későbbiekben is szeretnének valami fontosat csinálni. Szerencsére adottak a feltételeink, így mindenki elfoglalhatja magát. Gabriella szerint Lőrinci szuper város. Szinte nincs olyan vállalkozó - kivált ilyentájt -, aki ne segítene. Emellett a közeli Hatvan adakozóira is számíthatnak.- Van aki fonalmaradékot hoz - meséli a fiatal intézményvezető. - Akkor aztán kiki gombolyíthat kedvére. Mások a bútorostól kapott kárpitot összevarrják, a szivacsot apró darabokra tépkedik, és kész a kispárna. A minap egy szövőszékkel is gazdagabbak lettünk. Rövidesen beüzemeljük. Minden adománynak örülnek. Az idős emberek oly módon köszönik meg a felajánlásokat, hogy saját készítésű ajándékokkal kedveskednek a segítő szándékúaknak. * Akadnak, akik olyan elfoglaltságot keresnek, ami az úgymond régi életükre emlékezteti őket. Ami javarészt háztartási munkából, a kert körüli teendőkből állt. Ám legyen. Erzsiké néni közéjük tartozik. Amikor teheti, kimegy a ház kertjébe, s gondozza a növényeket. Jó tizenkét éve már, hogy ez az intézmény, illetve ennek az „elődje” az igazi otthona. Nem szégyelli, sőt maga fogalmaz így- Korán meghalt a férjem - emlékezik a régmúltra. - Azt mondta a lányom, hogy nem tudja fizetni a lőrinci ház rezsijét, hát adjuk el. Eladtuk, s a pénzt szétosztották egymás között. Már minden gyerekemnek saját otthona van. Szeretem ezt a helyet, nem akarok innen elmenni. Pedig volna hová - teszi hozzá. Nagyon szereti a négy unokát és a hat dédunokát. Sokszor meglátogatják, s olyankor megtelik élettel a kicsi szoba.- Hogy hol töltöm az ünnepeket? - kérdez vissza merengve. - A gyerekek azt ígérték, hogy elvisznek. Lehet, hogy egy-két éjszakára náluk maradok. Biztosan elvisznek, ahogy tavaly is elvittek... Amikor még jó idő volt, Erzsiké néni kétszer is bent járt a városban. Egyszer busszal ment, máskor meg csak úgy elsétált a Szabadság térig. — Megnéztem, hogyan haladnak a tanácsháza építésével - mondja. - De csak mentem, meg jöttem. Nagyon szép lesz.- Advent első vasárnapja óta készülődünk. Most már javában zajlanak az ünnepségek - sétálunk vissza Gabriellával az irodájába. - A többség idebent lesz karácsonykor is. Akad, akit a rokonok hazavisznek, de ők vannak kevesebben. Akik maradnak, azokhoz kivétel nélkül jönnek a látogatók. Nincs olyan bentlakónk, aki teljesen magányos lenne. Az intézményvezető szerint az egyik legfontosabb teendőjük a személyes közeg kialakítása. Nincsenek sokan, a húsz idős ember alkalmas arra, hogy családias miliőt képezzenek. Mindenki kibontakoztathatja az egyéniségét. A Megváltó születése előtt a nővérek az adventi naptárt forgatják. Mindennap felolvasnak egy, az adott időpontra vonatkozó idézetet nemcsak keresztény, hanem különféle világnézetű gondolkodóktól. Utána a lakók énekelnek. Többségük katolikus, de van közöttük baptista vallású is.-Sokan vannak, akik szeretnék bearanyozni az itt élők mindennapjait-jelenti ki Gabriella. - Gyakorta ad műsort számukra a hagyományőrző kórus, a citerazenekar. Karácsony előtt is így lesz. Utána gyertyát gyújtanak, kezdődhet az ajándékozás, s az idősek is felléphetnek, ha akarnak. Immár hagyomány, hogy a vendégek és a bentlakók közösen fogyasztják el azt a süteményt, amit az otthon összes dolgozója készít, az asztalra csempészve a hazai ízeket. Hogy a szenteste milyen hangulatban telik, ez nagymértékben az ügyeletes nővértől függ. * Ismét félbeszakítjuk a beszélgetést, hiszen vendégek érkeznek. A helyi óvoda apróságai bájos műsorral készültek: midőn előadják a betblehemest, a nénikék zsebkendőjük után nyúlnak. Parányi Ajándékot is kap minden felnőtt és gyerek. Klári néni 82 éves. Amikor a nebulók befejezik szereplésüket, a néni „szót kér”, s köszöntőt mond. A rigmus utolsó sorát határozottan megnyomja: Míg élünk, ezt a kis családot szeresd, ó édes Istenünk.- A testvérem lányánál szoktam karácsonyozni - mondja, amikor elmennek az ovisok. - Nem tudom, idén el- visznek-e. Ha elvisznek, megyek. Ajándék? Eddig még mindig volt, vettem a gyerekeknek ezt-azt. Hogy most is lesz-e rá pénzem, nem tudom. Epilógus Búcsúzóul megkérem Klári nénit, mondja el még egyszer az imént hallott köszöntőt, hiszen annyira tetszett. Boldogan tesz eleget a kívánságnak. Lehet, hogy nem sejti - mert hát honnan is sejthetné -, micsoda emlékeket szabadít fel bennem. Ahogy hallgatom, három évtizedes kép tér vissza olyan tisztán, mintha tegnap lett volna. Idős emberek gyűltek össze imádkozni. A kisfiú tá- tott szájjal hallgatta őket, míg meg nem unta, vagy el nem nyomta az álom. És akkor most, annyi év után egy bizonyos sor ismerősen visszacseng: Az angyalok dalával együtt dicsőítjük szent neved... A kölyök már akkor is szerette volna megtudakolni, miként is dalolnak az angyalok. Ám valahogy erre soha nem került sor. Később pedig - amikor újra eszébe jutott a strófa - már nem volt, aki felelhetett volna kérdésére. Tari Ottó Az óvodások is szebbé varázsolták az ünnepet fotó: t. o.
