Heves Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-19 / 297. szám
Szabadság és fegyelem Minnesotában Tavasszal nekem nyíltak az összes kikericsek Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékének oktatója, Marik Erzsébet művésznő amerikai egyetemen tanított öt hétig. A tanárnő nagyon szereti a munkahelyét, Egert egyenesen imádja. Ő egy igazi lokálpatrióta... Az idén tavasszal kontinensünk határait is átlépte: nagy megtiszteltetésnek tartotta, hogy a főiskolával már régóta kapcsolatban álló Minnesota Duluth Campus felkérte, oktasson náluk. A következőkben beszélgetést olvashatnak a „legfrissebb” du- luthi-egri vagy egri-duluthi oktatóval. Marik Erzsébettel.-Minek köszönhető, hogy az óceánon túl oktathatott?- Annak a kapcsolatnak, amely a főiskola és a duluthi egyetem között alakult ki. Ez Vadon Lehel tanár úrnak, az amerikanisztikai tanszék vezetőjének köszönhető. Az ő közbenjárására olyan jeles oktatók járhattak ott, mint Nagy B. István, Kishonty Jenő, Gábos Judit, illetve Szepesi Györgyné. Egyik évben Minnesotából jött hozzánk egy-egy kiváló tanár, a másikban tőlünk mehet oda valaki. Az én esetemben ez elég komoly kihívás volt, mert idegenbe elmenni úgy, hogy csak két embert ismerek, nagy bátorság. Abban biztos voltam, hogy Strauss Denevérjét kell betanítanom, és ebbe belevinni a közép-európai, illetve bécsi-budapesti ízeket. Azt viszont nem tudtam, hogy ott milyen körülmények, milyen diákok várnak, milyen szinten állnak a zenében, hogyan zongoráznak... Magyar muzsikusnak lenni mindenütt csodálatos dolog. De! Amennyire segíti az embert, legalább annyira nyomasztja is. Eleve többet várnak tőlünk, magyar zenészektől.- Milyen volt a megérkezés?-Először is az időeltolódás kemény dolog... De a fogadtatás nagyon szép volt. Külön fogadást is rendeztek a megérkezésemkor. Húsvét szombatján érkeztem, rögtön heveny eufóriába estem, és úgy maradtam. Az öt hét alatt egyszer sem fájt a fejem, nem volt gondom semmire. Bili Tezlát (Béla bácsi) kaptam tolmácsnak és segítőnek magam mellé. O egy roppant aranyos, kedves erdé- lyi-magyar-amerikai író és műfordító. (Béla bácsi magas magyar állami kitüntetést is átvehetett már a magyar kultúra Amerikában való fáradhatatlan terjesztéséért.) Róla tudnunk kell, hogy 86 éves létére még mindig magyar szemináriumokat tart, és Márayt, Nemes- Nagy Ágnest, Sánta Ferencet és most éppen Örkényt fordított.- Mit érdemes tudnunk Minnesotáról?- Az első telefonom úgy szólt odaátról, hogy: „Gyerekek, ez egy mosolygó ország!" Amerikának bizonyára rengeteg arca van. Én most megismerhettem az egyiket. Minnesota északi állam, csodálatos természettel megáldott környék. Tavasszal voltam, és nekem nyíltak az összes kikericsek. Ahol én voltam, Duluth, egy kicsi város az öt tó közül a legfelső mellett. Nagyon kellemes környék, nyugodt a légkör, jó a hangulat és szimpatikusak az emberek. A Minnesotában lakókban még él a másság tisztelete!-A duluthi egyetem hallgatói mit tudnak Magyarországról, a magyar zenéről?-Azt tudták, hogy létezik Magyarország, de én szemtelenül rákérdeztem, azt tudják-e, hol van földrajzilag. Próbáltam nekik magyarázni, hogy én se nem az őserdőből, se nem a kozmoszból jövök. Érdekes, hogy a gulyásról, a pusztáról vagy a lovas mivoltunkról sem hallottak. Szégyelljék is hiányos ismeretüket. Ám Bartókot ismerték, neki ott fantasztikus kultusza van. Ismerték Lisztet, és általam megismerték Kátai László kollégám gyönyörű műveit is. Meg kell mondanom, igazán nagy sikert aratott! Sőt! Komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a jövő évet záró nagy hangversenyen az ő I. Requiemjét adják elő. Kapcsolatba kerültem a Hun- garian-American Fundiation- nal. (Ez olyan, mint egy magyar-amerikai baráti társaság - A szerk.), Ide tartozik például egy Amerikában élő japán táncművész, aki még életében nem járt Magyarországon, de mégis magyar irodalmat olvas, magyar ételeket eszik. Nos, ez a baráti társulás minden évben kiadja az Abraham Lincoln-dí- jat. Az idén a már említett Béla bácsi kapta. Hihetetlen érzés volt az, hogy én voltam az átadó díszünnepélyen az egyetlen „útlevéllel igazolható magyar”. Az is szenzációs és megismételhetetlen eseménynek számított, amikor a díj átadásakor találkoztam Patrícia Laliberté- vel, akit kedves ismerősként köszönthettem, hiszen már járt nálunk a főiskolán, négykezest játszottunk...- Mi volt mégis a konkrét feladata?- Volt két szóló koncertem, játszottam a már említett négykezest Patríciával, és volt négy tanítványom is.- Milyen volt a campus, a kinti egyetem? Mennyiben hasonlít az egri főiskolára?- A tanszéki létszámuk megegyezik a miénkkel (80-100 közötti). Fantasztikusan jól szervezetten mennek ott a dolgok. Ketten vannak egy tanári szobában, van kitűnő könyvtár, kottatár. Minden szobában számítógép. A koncertjeim meghívóit is szétküldték az egyetem minden gépére, így mindenki értesült róla. Gyakorlószobáik vannak! Harminc! Hatalmas, profi módon felszerelt színházuk van, á zenei árokban is Yamaha zongorán játszanak. Koncerttermek jó akusztikával, nagyszerű diákélettel. Amerikában - legalábbis itt - a tanár-diák viszony nem olyan, mint ahogy azt a tv-ből leszűrhettük. Nem az megy, hogy a tanár beront a terembe, feldobja magát az asztalra, elbőgi magát és kész. De az sem igaz, hogy bemegy a tanár, s onnantól kezdve dermedt csönd. Az egymás kölcsönös tisztelete és az egymásra való odafigyelés napi gyakorlat. A légkör nagyszerű! Szabadság és fegyelem egyszerre uralkodik.-Kapott-e ön Amerikában olyan módszertani újdonságot, amit be szeretne vezetni oktatási módszerébe?- Igen, miután a kollégáimmal is megbeszéltük. Ez úgy néz ki, hogy egy délutánon egy hallgató kiül a társai és a tanszék tanárai elé játszani. Az előadás után mindenki beleszólhat az előadásmódba, kivéve a diák konkrét tanára. Nagyon tanulságos dolog! Több fül többet hall, és az is fontos, hogy minden fül másként hall!-Azt hallottuk, hogy náluk milyen körülmények között lehet tanítani-tanulni, azt viszont tudjuk, hogy nálunk mi a helyzet a felszereltséggel, teremhiánnyal... Mennyiben különböznek vagy különböznek-e a végzett hallgatók is ennyire?-Nem. Jelentem, nem vagyunk rosszabbak. És esküszöm, hogy nem tudom, hogyan csináljuk. Annyit tudok, hogy mi azokkal tudunk dolgozni, akiket kapunk! Ezek szerint az nagyon jó! Az alapfokú zeneoktatásunk kiváló.-Mi a különbség az ottani és a magyar zenészek között?-Ez a kérdés túlnő rajtam. Amit most kérdezett, arra Kocsis Zoltán szintjén lehetne csak megválaszolni. Én nem akarok erre felelni.- Megvonva a mérleget: milyen volt a tavaszi öt hét?-Kihívás volt, nagy munka, öröm. Rengeteg köszönni valóm van. A főigazgató asszonynak, amiért elengedett a félév végén, a kollégáimnak, amiért helyettesítettek a félév finisében. Amikor visszajöttem, akkor is mindenki örült. Ez volt még a nagy úthoz tartozó egyik legnagyobb élményem. Köszönet a főiskola alapítványának is, hisz anyagilag támogattak.- Szeretne visszautazni Minnesotába?- Rájöttek a duluthiak is, hogy ezt a „vendégeskedést” nemcsak a tanárok között kellene kipróbálni. Én bízom benne, hogy hamarosan tanítványaink is belekóstolhatnak Minnesota ízébe. Márkus Róbert természetes a díszdivat Egyszerű és Az ünnep kétségkívül legjellemzőbb „kelléke” a karácsonyfa. A piacokon számos fajtájú fenyőt és szinte ezerféle díszt vásárolhatunk. Nem árt, ha már a fa kiválasztása előtt eldöntjük, hogy hová szeretnénk állítani, s ehhez megfelelő méretűt válasz- szunk, ezzel sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat. Minél szabályosabb a fa alakja, annál könnyebb szépen felékesíteni. Bármilyen fát is viszünk haza, a továbbiakban néhány dologra minden esetben figyelni kell. A díszítést mindig az égősor felhelyezésével kezdjük, s csak aztán fogjunk a további díszítéshez, ha már a fényeket sikerült megfelelően „elosztani”. A további díszítésnél is tartsuk szem előtt, hogy ezek egyenletesen kerüljenek az ágakra. A korábbi években a sokszínű díszbe öltöztetett, színpompás fák voltak a jellemzőek, ám egyre inkább az egységes díszítés kerül előtérbe. Ez igaz az égőkre is: a fehér, kicsi égősorok igazi reneszánszát éljük. A díszek alapanyaga is az egyszerűség, a természetesség felé hajlik, vásárolhatunk is csuhából, szalmából készült mütyüröket, s a vállalkozó kedvűek maguk is készíthetnek ilyeneket. A különféle termések (dió, fenyőtoboz) akár saját színükben, akár ezüstre, aranyra, vagy kékre, pirosra festve kiválóan alkalmasak díszítésre. A „feiagga- táshoz” fém szaloncukor-akasztót használjunk. Ejtsünk még néhány szót a csillagszórókról, gyertyákról: ezeket igen körültekintően helyezzük el, lehetőleg az ágak végére, s közelükbe ne aggassunk éghető díszeket. Az elektromos fényfüzéreket megfelelő hosszúságú vezetékkel csatlakoztassuk a konnektorba, ha új égősort vásárolunk, akkor ellenőrizzük, hogy tartalék izzót tartalmaz-e a csomag, ha a korábbi füzért szeretnénk feltenni a fára, akkor érdemes néhány nappal az ünnep előtt elővenni, kipróbálni, s ha szükséges, beszerezni pótizzókat. A fentiek a műfenyők díszítésére is vonatkoznak, természetesen ezek bármenynyire is élethűek, azt a hatást soha nem érik el, mint a valódi fenyőfa. Ha asztali díszeket készítünk, azok alapjául természetesen a fenyőág szolgálhat, s ezen túl is harmonizáljanak a karácsonyfával, vagyis hasonló színű és anyagú díszítéssel készítsük. A szeretet fenyőszigetén M ár hosszú percek óta álldogáltak a termetes erdei fenyő tövében, s nagy áhítattal szemlélték a csillogó-villogó díszeket. Sehogyan sem tudták levenni tekintetüket a köztéri karácsonyfa csúcsán halványzöld-piros-sárga-kék színekben pompázó üvegpáváról, se az arany- és ezüstfóliába csomagolt, hajszálvékony zsinegen függő ajándékokról. A fiú megérezte, ez most elhagyhatatlan lehetőség arra, hogy kiöntse a lelkét, elmesélje a lánynak mindazt, ami régóta feszíti. Az itt-ott csapongó, néha szentimentális kis történet az ő év végi békeünnepeit elevenítette fel. Azt az időt például, amikor még nagy-nagy izgalommal sza- ladozott bukdácsolva hol az egyik, hol a másik ablakhoz, s leste, várta a puttonyos, piros bundás fehérszakállút. Aztán a csengő csilingelősének már nem tudott ellenállni, gyorsan futott a hang irányába. Az ezerszínű szikrákat repítő csillagszóró, az ajándékbontás pedig végképp lekötötte a figyelmét, s nem tudhatta meg, honnan, milyen szánon érkezett a Télapó. Visszaidézte azt a csikorgó fagy ellenére is meleg szentestét, amikor először értette meg: valójában a szülei és a nagyi szere- tete - s nem is annyira a csodás játékok - varázsolják igazán meghitté, feledhetetlenné ezt az annyira óhajtott napot. Akkortól kezdve minden karácsonykor arra gondolt, milyen jó, hogy létezik egy sziget az életében, ahol megértik a gondolatait, az álmait, ahol a korholás sem más, mint az őérte való aggódás kifejeződése. Egy olyan zug - erősödött meg benne, ahogy nőtt -, ahol nem kell irigyekkel, gonosz tettekre bármikor kapható alakokkal, kisstílű hatalommániákusokkal, pitiáner bürokratákkal megküzdenie. Van egy hely, ahová akármikor elrejtőzhet, ha magányra vágyik, ahová nyugodt lélekkel beengedheti a szívéhez közelállókat. Az otthon, a család, a béke, a szeretet. A fiatalember e szavakat ismételgette sűrűn a beszédében. Egyre mélyebb átéléssel, s olyannyira hitelesen, hogy barátnője orcáján végiggördült sok könnycsepp. Mind többen figyelték az ifjú párt, s hallgatták egyetértőn bólogatva a fiú előadását. V égül a lány belekarolt barátjába, szelíden arra biztatta, sétáljanak tovább. Nem az emlékeitől kívánta így megszabadítani. Féltette kedvesét, nehogy túlságosan beleélje magát mondandójába. Hiszen tudta róla jól, állami gondozottként neki sajnos még egyszer sem adatott meg, hogy igazi, bensőséges családi körben tölthesse a szeretet ünnepét... (szalay) Amatőrök és profik O rbán Viktor meséli USA-beli útjáról, hogy ő bizony arra is roppant kíváncsi volt, vajon miként élte meg Bili Clinton, az ember azt a nemtelen támadássorozatot, amely az ottani sajtóorgánumok részéről (is) érte őt. Kétségtelen, az elnök afféle amatőr bokszolóként viselkedett, aki - vérbeli profikkal szembekerülvén - csupán kapta és kapja az ütéseket, s erejéből kizárólag arra futja, hogy egyelőre ne fogjon padlót. Nem tudom. Bili vajon miért nem használta fel az alkalmat arra, hogy sajtóügyekben lényegesen tapasztaltabb kollégájától tanácsokat kérjen. Végtére is olyan egyszerű a recept: egyensúlyt kell teremteni. Ehhez mindössze néhány pénzes cég szükséges, amelyek majd azoknál hirdetnek (példányszám mellékes), ahol az egyensúlyt gyártják. S persze, az sem árt, ha megvásároljuk a The Washington Postot (függetlenül attól, hogy eladó vagy sem), aztán összeolvasztjuk - természetesen egy bank jótékony gyámkodása mellett - valamelyik harcos alaszkai újsággal. íme, máris helyrebillent a mérleg nyelve. Innentől kezdve Bilinek nincs miért aggódnia reggeli olvasgatásai-során. Kedvenc lapjai ugyanis kíméletlen őszinteséggel rántják le a leplet a fehérmájú, férfifaló Monica Lewinskyról, ódát zengenek az elnök önmegtartóztató, már-már aszkétikus életéről, családcentrikusságáról. O ha a két államférfi legközelebb újfent találkozik, nyoma sem Lj lesz már az arcokon a feszültségnek. Ellenkezőleg: mosoly, jókedv, kiegyensúlyozottság. Azok lesznek csak a szép idők. (stanga) HÍR(TELEN)KÉK... Az EU-csatlakozás után két évvel - mint arra a honi pénzügyi szakemberek számítanak - nálunk is törvényes fizetőeszközzé válik az euro, így megszűnik majd a forint. Úgysem ért egy fabatkát sem... * Az ausztráliai Sydneyben rendezett viaszszobor-kiállításon - miután a látogatók állandóan lehúzogatták a cipzárat - be kellett varrni Bili Clinton élethű öltözékén a sliccet. Mi szem-szájnak ingere... * A Fidesz elképzelései szerint összevonná a honi titkosszolgálatokat az érintett tárca nélküli miniszter, Kövér László. Ebben rejlik a titok nyitja... * Az egyik szicíliai település plébánosa Bancomat-kártyás pénzkiadó automatát szereltetett fel a templomban. A persely mellé... * Az autóbalesetben elhunyt 17 éves izraeli kamasz, Guy Akrish sírjára - miután életében a mobiltelefon szenvedélyes imádója volt - egy hatalmas, Motorola Star Tac formájú kőszobrot állíttatott a családja. Sír a telefon... (szilvás)
