Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-07 / 261. szám

6. oldal Hírlap Magazin 1998. november 7., szombat Hét katona néz ránk a képekről. Hét halálra ítélt és kivégzett ka­tona, akik az 1956. november 4­1 jutadombi lövöldözésben talál­tattak bűnösnek. Az 51. légvédelmi tüzérosz­tály négy könnyű- és két közepes lövege, a légvédelem egy lövege november 4-én 8 és 9 óra között tüzet nyitott egy szovjet katonai konvojra, mely rohamlövegből, 2 páncélautóból, parancsnoki gépkocsiból, négy-öt csapatszál­lító tehergépkocsiból állt. A csapatszállítókon államvé­delmisek utaztak. A sort záró ZIM Piros László belügyminisz­teré volt. Am ebben csak a sofőr tartózkodott. A tüzérek utolsó parancsa így szólt: szovjetek a városból se ki, se be. Rádió-ösz- szeköttetésük nem volt. Nem tudhatták: Mecséri János, had­osztályparancsnokuk, a szovje­tekkel tárgyaló magyar katonai delegáció őrségének parancs­Kik érted haltak... noka még előző éjjel Tökölön már fogságból telefonon vissza­vonta a tűzparancsot. Ők a pa­rancs szerint cselekedtek. A tűzharcnak 7 szovjet katona és 4 magyar ÁVH-s lett az áldo­zata, illetve két elfogott bel- ügyist a tűzharcban résztvevő civil fegyveresek végeztek ki. A sors fintora, hogy az oszlop első felében felül nyitott, akkor koporsónak csúfolt páncélautó­ban ült a Tökölön letartóztatott magyar kormánydelegációból Maiéter Pál, Erdei Ferenc, Ko­vács István és Szűcs Miklós. A páncélautó erős tüzet kapott. Kovács István később így emlé­kezett: „az egyik szovjet tisztet fejlövés érte... nekem a köpe­nyemet lőtték át, Maiéternek a sapkáját”. Szűcs Miklós emléke: „Mellettünk ült két vagy három szovjet tiszt... géppuskatüzet kaptunk... a páncélkocsik leáll­tak, ekkor gépágyúk kezdték lőni az oszlopot... Kovácsnak, ha em­lékezetem nem csal, a sapkáját vagy a kabátját, nekem vagy a sapkámat, vagy a kabátomat lőt­ték át.” Az oszlop visszafordult. Ez volt az alapja annak a fele­lősségre vonásnak, ami a meg­torlás éveiben következett. Ha­lálra ítélték és kivégezték Me­cséri János ezredest, Szénái De­zső alezredest, a hadosztály tü­zérfőnökét, Szabó Pál őrnagyot, az 51. légvédelmi tüzérosztály parancsnokát, Kicska János fő­hadnagyot, a könnyűlövegek pa­rancsnokát, Rémiás Pál hadna­gyot, a közepes lövegek pa­rancsnokát, Kálmán Dezső és Magyar János honvédeket. Me­cséri a tárgyaláson csak azt kérdezte: „Miért ítélik el a ka- Jonáimat? Az én parancsaimat hajtották végre!” Kratochwill József Fent (balról jobbra): Szendi Dezső, Magyar János, Kálmán Dezső. Középen: Szabó Pál. Lent (balról jobbra): Mecséri János, Rémiás Pál, Kicska János Pozsonyi magyar együttes egri lemezbemutatója elé A Ghymes November 12-én az Ifjúsági Házban végre az egri közönség is találkozhat az egyik legsike­resebb magyar együttessel, me­lyet nemzetközi híréhez viszo­nyítva még mindig méltatlanul kevesen ismernek ebben az or­szágban. Pedig már tizennégy éve annak, hogy nyitrai főisko­lások egy csoportja megalakí­totta az együttest. Sokáig nem tevékenykedtek tanárként, mert a hivatásos ze­nélés mellett döntöttek, s a po­zsonyi Ifjú Szívek művészeti együttes állandó zenekara let­tek. Eleinte elsősorban tiszta népzenét játszottak, majd a népzene elemeiből építkezve, szinte önmaguk számára is ész­revétlenül, az úgynevezett vi­lágzene kategóriájába sorolva találták magukat. Nem szeretik ezt a beskatulyázást, s azt vall­ják, hogy ők továbbra is népze­nét játszanak (s nemcsak ma­gyart), bár ez hangszerelésben, a szövegben, a dallamvilágban már valóban egyre jobban távo­lodik attól a népzenétől, ame­lyet a többi táncházi zenekartól megszoktunk. A különböző táj­egységek népzenéjét bemutató muzsikálással sem hagytak fel, de a rájuk olyannyira jellemző kísérletező kedv eredménye­képpen stílusukat egyre ke­vésbé a hagyományos paraszti zene autentikus visszaadása jel­lemzi, hanem olyan valami, amit a szakirodalomban már többen is - jobb híján - egysze­rűen Ghymes-zenének neveztek. Ötödik lemezük, a Rege, amelyből először október ele­jén hallhattunk részleteket Fe­hér Anikó nagyszerű új soroza­tában, a Muzsika-szóban a Duna TV-n, a bemutatott dalok alapján várhatóan ennek a fo­lyamatnak egy újabb állomása. Nagy eredménynek tekinthető, hogy most már egy egész mű­sort szenteltek nekik egy ma­gyar televíziós csatornán, hi­szen hosszú évekig az akkor már nemzetközi hírű együttes lemezeihez csak nagy utánjá­rással lehetett hozzájutni egy­két budapesti boltban. Vidéken egyszerűen értetlenül néztek rám a bolti eladók, s már az a jobbik esetnek számított, ha azt hitték, hogy Gyimest akartam mondani. A két szónak ugyanis valószínűleg van köze egymás­hoz. Az együttes egy Nyitra mel­letti kis faluról nevezte el ma­gát, s arrafelé több olyan tele­pülés van, amelyek neve szé­kelyföldiekkel rokon is, így nem kizárható, hogy a vidéket valamikor székelyek lakták. Ez az úgynevezett Zoboralja, amely az egyik leggazdagabb magyar népzenei hagyomá­nyokkal rendelkező tájegység. A falut ma a magyarok Gimes- nek nevezik, a szlovákok Jele- necnek, s a középkori helyesírás szerint Ghymes. Már bejárták a fél világot Ja­pántól Amerikáig, Franciaor­szágban minden évben fellép­tek, amikor Magyarországon is kezdtek felfigyelni rájuk. Első két lemezük (a Ghymes és az Üzenet) még Szlovákiában je­lent meg, de az utóbbi három (a gyerekeknek szánt Bennünk van a kutyavér, valamint a Tűz- ugrás, s a jelenlegi Rege) már a Fonó Records gondozásában je­lent meg. Egyébként is szoros a kapcsolatuk a Fonó Budai Ze­neházzal, ahol minden hónap első csütörtökjén tartanak tánc­házat. Vidékre eddig nehezen jutottak el. Úgy tűnik, hogy most sikerült támogatókat ta­lálniuk egy nagyszabású vidéki koncertkörúthoz, amely no­vember elején indul, s melynek egyik állomása Eger. Az együttes összeállítása a kezdetektől többször módosult, az alapot a Szarka-fivérek ad­ták: Tamás, aki zseniális prímás és szólóénekes, és Gyula, aki főleg bőgőzik és énekel, de az együttes valamennyi tagja több hangszeren is játszik. Mellettük ma egy másik testvérpár is tagja az együttesnek. Buják An­dor és Krisztián, az előbbi már a kezdetektől, s kitűnően játszik szaxofonon, s más fúvós hang­szereken. A cimbalmos koráb­ban Béhr László volt, jelenleg Púkkal Attila. Hogy mi a sikerük titka vi­lágszerte, amikor mindenütt magyarul énekelnek? A zene egyetemlegességét bizonyítja mindenesetre, hogy Jordániától Finnországig, Japántól Kana­dáig egyforma lelkesedéssel fogadták őket. Róluk valóban el lehet mondani, hogy a szívük­ből muzsikálnak, s érzéseikhez, gondolataikhoz keresik és talál­ják meg az újabb és újabb hangzásvilágokat. Míg sok együttesnél a stúdióban kicsi­szolt, s a legjobbra sikerült elő­adásban lemezre kerülő válto­zat jelenti a csúcsot, addig ők ezeket a felvételeket is felül tudják múlni koncertjeiken. Bár híveik is megosztottak abban a vonatkozásban, hogy ki meny­nyire tudja elfogadni az eredeti magyar népzenétől való eltávo­lodásukat, valójában azoknak, akik nyitottak az új hangzások, dallamvilágok iránt, eddig még nem okoztak csalódást. Kon­certjüket minden jó zenét ked­velő és nyitott ember figyel­mébe ajánlom. Abkarovits Endre „Saját utamat járom, lassan, de biztosan - a cél felé” Az asztalosműhelyben... A telefonkönyvben mint fafaragó szerepel. Műhelyét szemügyre véve inkább asztalos. Kenyerét a Bükki Nemzeti Parknál keresi. Ismertté természetfotói révén vált. A tovább­lépést a grafikák jelentették. Újabban azon­ban festményei teszik ismertté a nevét, amely úgy hangzik: Matyikó Tibor.- Csupán azért szerepelek fafaragóként - adja meg a magyarázatot a Szentdomonkoson élő Ma­tyikó Tibor -, mert annak idején így adtak ipart. Egy időben végeztem asztalosmunkát is. Talán ez volt a kezdet, az ugródeszka az alkotás felé. Válásom időszakában szerettem volna felújítani egy madarakról szóló cikksorozatomat, de a gra­fikák elvesztek, a feleségemnek nem volt ideje újrarajzolni, így kénytelen voltam saját magam elkészíteni. Ekkor azonban már foglalkoztam természetfotózással, bár nagyon megdrágult az eszközszükséglete. Innen továbblépés nem volt, a leszálló ágat pedig nem akartam megvárni. Ezután 1997 januárjában vettem először ecsetet a kezembe. A feladat korábban is izgatott. Fotó- kiállításaimon többször megjegyezték: a világ színesebb attól, mint ahogy én azt látom. Ehhez tudni kell, hogy fekete-fehérben fotóztam, s ez ...színkeverés közben... időnként nehezebb, mint színes képeket készí­teni. így aztán minden előképzettség nélkül leül­tem a festőállvány elé. * A művelet úgy kezdődik, hogy végy egy farost­lemezt, csiszold le, alapozd át Xilamonnal, majd majd diszperziós festékkel hordj fel rá 3-4 alapozó réteget. Aztán csiszold át az egészet, rögzítsd állványon, és végy egy ecsetet. A többi fantázia kérdése... *- Hányadik próbálkozásod járt sikerrel?-Bármennyire hihetetlen, az első képemet sem kellett eldobni. A második pedig kiállításon szerepel. A kezdeti sikerekben sokat segített, hogy a madarak anatómiáját jól ismerem, a fo­tósmúltam pedig rákényszerített az alapos meg­figyelésre. Semmiben sem szeretem a selejtet. Ha technikailag elakadtam, félretettem, s né­hány hónap múlva, mikor az ismeretanyag elég volt hozzá, akkor folytattam.- Lehetséges tanítómester nélkül alkotni?- Sokat olvasok, eljárok kiállításokra. Azt mondhatnám, én ott tanulok, ahol járok, és ab­ból, amit látok. Ebben is a saját utamat akarom ...a paletta előtt... járni, senkihez sem szeretnék csapódni. A közel­jövőben - úgy érzem - mindenképpen kell élő­ben is látnom egy Paál László-képet. Ez techni­kailag most sokat segítene. Hasonló mértékű, fokú fejlődést szeretnék elérni. * Ha kész az alap, akkor álmodj meg egy tájat. Hordd fel a színeket, lehetőleg előbb az eget, a tájat, az előteret. Ha kell, a teljes kidolgozásig légy türelmes, hiszen a gyors munka következ­tében megrepedezhet a festék. A háttér kidolgo­zása után jöhet a főmotívum. *-Környezetedben sokan tudják, hogy volt fele­séged szintén ismert természetfestő körökben. Kiállításokon is szerepeltek együtt. Jelentett ez számodra valaha pozitív vagy negatív élményt?-Ő az én legnagyobb kritikusom, bár más­képp dolgozunk. Továbbra is nagyon tisztelem a munkásságát, elfogadom a véleményét, és bol­dog vagyok, ha méltónak tart arra, hogy együtt állítsunk ki, mert akkor van keresnivalóm ebben a világban.- Meddig lehet önerőből, saját szorgalomból eljutni éppen azon a pályán, ahol alkotók, müvé­és a rajzasztalnál az alkotó fotó: ötvös imre szék évtizedekig is tanulnak nagy mesterek „mű­helyeiben” ?- Rengeteget lehet ezen a pályán tanulni. Tu­lajdonképpen a lehetőségek végtelenek. Az alko­tás folyamatában mindig benne van a tanulás le­hetősége. Az álmom az, hogy külföldi gyűjte­ményeket is lássak. S jól tudom azt is, hogy technikailag, a hangulat, a pillanat megragadá­sában még sokat kell okulnom. Ezért érzem úgy, a tanulás iránti késztetés végtelen. * Ha a háttér elkészült, akkor láss hozzá a főmo­tívum kidolgozásának. Legvégül kezdd el a csúcsfény megjelenítését. A szem ezt a pillana­tot keresi majd. Ha ez is tökéletesen sikerült, leveheted az alkotást a palettáról. *-S az emberek hol maradnak a képekről?- Ha a természetnek valaki árt, az az ember. Szerencsére ebben a háborítatlan világban az ember még idegen. Én az erdőt, a fát, a madara­kat ismerem, ezt akarom festeni. Ehhez halmoz­tam fel a tudásanyagot, és ennek tartogatom a figyelmem, a szeretetem. Szuromi Rita i ■ C ■ c í i C c < 'É É 'S m '< c s s c

Next

/
Thumbnails
Contents