Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-18 / 270. szám

1998. november 18., szerda 3. oldal Megyei Körkép A természet sebét az idő gyógyítja be A medréből kilépett vízen lehet csak az erdőn is átkelni A SZERZŐ FELVÉTELE Előfagyasztva Egy brit klinika a világon elsőként kapott engedélyt emberi petesejtek lefagyasz- tására. Az új módszer lehe­tővé teszi az ép petesejtek el­távolítását és hibernálását. A petesejt később bármikor előmelegíthető. Pompás megoldás. Mi­után az ondósejt is tárol­ható, nincs is nagyszerűbb, mint - ha már fel vagyunk készülve a gyermekáldásra - elővenni a mélyhűtőből a szükséges hozzávalókat. (elek) * Erzsébet-nap. November 20- án rendezik a már ha­gyományos Erzsébet-napi ünnepséget az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. A rendezvény fél tízkor kez­dődik, s az Egri Szimfonikus Zenekar hangversenye után különböző vetélkedők vár­ják a diákokat, majd végül 19 órától kezdődik a bál. Színjátszó-találkozó. Az If­júsági Házban november 21- én fél tízkor kezdődik a főiskolás és egyetemista színjátszók találkozója. A rendezvényen hat intéz­mény csapata mutatkozik be a nagyközönségnek. Koncert. A MÁS-klubban ma este az Eszterházy Ká­roly Tanárképző Főiskola hallgatói önkormányzatával közösen Infarmis-koncertet rendeznek. Előadás. A gyöngyösi Mú­zeumbaráti kör szervezésé­ben ma fél öttől dr. Füköh Levente tart előadást Az ős­környezet rekonstrukciója ősmaradványok segítségé­vel címmel, a Mátra Mú­zeum épületében. Tanácsadás. Az Életfa Környezetvédő Szövetség Környezeti Tanácsadó Iro­dájában ma 12-től 16 óráig V. Szabó Ferenc szakértő várja a lakosok észrevéte­leit, kérdéseit természetvé­delem, erdészet és vadászat témakörökben. Beszélgetőest. A Fidelitas egri szervezete Hólabda című rendezvényének mai vendége Szakácsi Sándor szinkronszínész lesz, akivel 18 órától lehet beszélgetni a Dobos cukrászdában. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Hatvan belterü­let. 14.00- 22.00 - Eger belterület. (Folytatás az 1. oldalról) Behajózunk egy-egy csator­nába, s kémleljük a környéket, nem látunk-e meg egy mene­külni próbáló őzet, esetleg vad­disznót. A helyzet azonban rosszabb, mint képzeltük, hi­szen szárazulatot is alig talá­lunk. Egy-egy, pár négyzetmé­ternyi földdarab látszik csak ki az itt is gyors folyású vízből. Kis idő múlva egy suta és egy gida tűnik fel. Ok már va­lószínűleg túlélik a természeti katasztrófát, amiben - mint azt Kelemen József közben el­mondta - a legnagyobb prob­lémát az okozza, hogy a hideg vízben az állatok lehűlnek, nem tudnak kiúszni a partra, vagy ha ez sikerül is, annyira le­gyengülnek, hogy nem tudják átvészelni a közelgő telet. A va­dász vagy a jóindulatú segítő azonban nem sokat tehet. Ha tudja, kimenti az állatot, s ta­karmányt, tápot rak ki az ete­tőkbe. Eddig közel 40 őzet, 6 vaddisznót és 2 dámvadat húz­tak ki a vízből, ám az első becs­lések alapján az ártéri erdők megyei részén a vadállomány így is a felére csappant. Az ap­róvadak esetében a belvíz jelent problémát, melyet ráadásul áp­rilis óta hideg esőzések előztek meg. így a nyúl- és fácánszapo­rulat is komoly csorbát szen­ved. Később egy erdősáv állja utunkat, ám mivel ott is leg­alább másfél méteres vizet talá­lunk, a gallyakba kapaszkodva átvergődjük magunkat a sűrűn nőtt fák között. Egy tisztáson, mely most leginkább egy öböl­höz hasonlít, vadászles maga­sodik a vízáradatból, mely egyre fürgébben szalad. Nem csoda, hiszen nemsokára kint vagyunk az élő Tiszán. Hatal­EGER - A Nemzetközi Rendőr Szövetség (IPA) Budapesten rendezett kongresszusán nyúj­mas hordalékokat sodor az ár, a kis motor alig bírja felvenni a versenyt a szembe hömpölygő folyóval. Aztán csendesebb vizekre kanyarodunk vissza. Újabb őz, majd egy vaddisznó is megmu­tatkozik nekünk. Már lemegy a nap, mire kikötünk. Kissé ösz- szefagyva, elgémberedve szál- lunk ki a hajóból. Mit lehet itt tenni? - kérdem a szakembereket. A válasz azonban elkeserítő: szinte semmit. A területen nagyvadra teljes vadászati tilalmat rendel­tek el, folyamatosan mentik az tották át Király Róbert egri szobrásznak, eddigi önzetlen munkája elismeréseként, azt az állatokat. A vadgazdálkodók eddig több mint félmillió forin­tot fordítottak motorcsónakbér­lésre, a kisegítők kifizetésére, s takarmányra. Emellett a kihú­zódó vadak sokszor letapossák a még lábon lévő kukoricát, amivel szintén nagy károkat okoznak. Ahhoz, hogy mindezt rendbe hozzák és visszaállítsanak min­dent eredeti állapotába, a te­mérdek pénz mellett rengeteg idő kell. Hiszen a természetben esett sebek nem könnyen gyó­gyulnak be. Elek Eszter Arany diplomát, amely az alkotó tudatos társadalmi tevékenysé­gét, a rendőri munka fontossá­gának megjelenítésében játszott szerepét méltatja. Mint a művész lapunknak elmondta: azért tartotta fontos­nak az IPA alapítójának portré­ját megörökíteni, valamint el­készíteni és felállítani a jász- szentandrási IPA-park monu­mentális kőtömb emlékművét, hogy fölhívja a figyelmet a rendőri munka és a közrend, közbiztonság megőrzésének fontosságára. A masszív kőa­lakzat épp a rend állandóságá­nak minden korban egyként megfogalmazódó emberi igé­nyét fejezi ki. Ezzel az alkotás­sal a maga módján egy nyu­godt, biztonságos világ megte­remtéséhez kívánt hozzájárulni. A kőszobor a biztonság állandósága Aranydiplomás szobrász, akinek fontos a közbiztonság Tollvégen Szigorral nem megy I smét fellángolt a vita az abortusztörvényről. A napokban az Alkotmánybíróság tagjai határoznak arról, szigorítsák-e a jogszabályt, vagy maradjon a jelenlegi szabályozás. Hazánkban ma a nők minden megkötés nélkül dönthetnek ar­ról, hogy olyan válsághelyzetben vannak-e, ami indokolja a terhességmegszakítást. A Pacem in Utero magzatvédő egyesü­let indítványozta, hogy egy sokkal szigorúbb törvényben szabá­lyozzák a kérdést: mi minősül válsághelyzetnek. A kiszivárgott hírek szerint - bár megoszlanak a vélemények a bírák körében is - minden bizonnyal elfogadják az indítványt, azaz szigorítanak. A kérdés csupán az marad, hogy miként teszik ezt? Nincs kétségem afelől, hogy a nem kívánt terhesség megsza­kításáról a nők többsége igenis felelősen dönt, vagy ha jobban tetszik: józanul képes megítélni a saját helyzetét. Tisztában van azzal is, hogy képes-e felelősséggel felnevelni egy gyermeket, vagy sem. Szerencsétlen dolog, ha mindezt egy jogszabály mér­legeli, és nem a bajba jutott nő. Számomra az egyetlen elfogadható hozzáállás ebben a vitá­ban az lenne, ha a döntéshozók arról egyeztetnének, hogy mi­ként tudnák a megelőzést hatékonyabbá tenni, nem pedig arról, hogy miként szankcionálják az egyébként is kiszolgáltatott helyzetben lévő állapotosokat. S ha már itt tartok a gondolatmenetben, lenne egy egyszerű kérdésem is: a méregdrága fogamzásgátló tablettákat vajon miért nem támogatja a tb? (b. k.) Szolgálatba csak a jövő héttől lépnek Pihennek az árvízi katonák EGER - A rendkívüli felső­tiszai árhullám miatt a Bor­nemissza Gergely Felderítő Zászlóalj különítménye 11 napot töltött a folyószaka­szon, segédkezve a gátak megerősítésében. A 79 katona immár visszaérkezett a Dobó­laktanyába. Vízi - Sándor őrnagy el­mondta, hogy Tokaj alatt volt a szakasz utolsó bevetése, de alakulatukhoz az Ural teher­autó végül Szolnokot is meg­járva gördült be. A feladatban részt vett ka­tonák zöme - a szerződéses állomány - központi keretből pénzben is megkapja majd já­randóságát. A zászlóalj pa­rancsnoksága az árvízi helyt­állást pihenővel honorálja. Szabadságból történő megtér­tük után csak a jövő héttől osztják be őket ismét szolgá­latba. Törik, mint mókus a mogyorót (Folytatás az 7. oldalról) A legtöbb esetben a riasztóbe­rendezés sem hatásos. Egy- egy erdő menti üdülőövezet­ben napokig is berreghet a ri­asztó, mire valakinek feltűnik. Sok múlik a tulajdonoso­kon. Ha legalább hetente egy­szer ellenőriznék értékeiket, akkor nagyobb lenne a biz­tonság. Előrelépés lenne a bűnözők megfékezésében, ha nemcsak a sajátjukéra, hanem másokéra is figyelnének. Mivel a megyehatárok kö­zött létezik átjárhatóság, ezért nem ritka az olyan hajlékta­lan sem, aki így próbálja át­vészelni a telet. Égy-egy ház­ban néhány napot tölt el, majd továbbáll. Jelenleg is lé­tezik olyan potyázó a megyé­ben, aki ellen országos körö­zést adtak ki. Találkoztak már olyan ká­rosulttal, akinek nagy értékű festménye tűnt el, de olyannal is, aki hiába akarta bekap­csolni nagy képernyőjű színes televízióját, mivel annak csak hűlt helyét találta. A bejelentés és az elkövetés között néha hetek, hónapok telnek el, s szemtanú is nehe­zen lelhető fel ezeken a kör­nyékeken. A legnehezebben kinyomozható betöréseket a magányos „ágyrajárók” kö­vetik el. Mindent egybe véve, késő ősztől kora tavaszig több millió forint kárt okoznak ösz- szességében megyénkben a hétvégi házakra specializáló­dott személyek. Cseppet sem áldásos munkájuk ellen egyet­len védekezés: látogatni, láto­gatni és látogatni a hobbitel­keket, s természetesen ősszel „hazamenteni" a nagy érté­keket. (szuromi) Csillaghullás az égbolton Nem UFO volt, hanem meteorhalál HEVES MEGYE - Tegnap este 9 óra körül Japán és a Fü- löp-szigetek fölött már látható volt a Leonida-csillaghullás. Hazánkban a jelenséget keve­sebben csodálhatták meg, mi­vel csak 23 óra tájt tűntek fel a fényes égi jelenségek, s mire ideértek, a fényáradat már „lecsengőben” volt. A Leonidák szülőüstököse az 55PITempel-Tuttle volt, amely idén februárban közelí­tette meg a Napot. Ekkor ke­letkezett az a meteorfelhő, mely életkora miatt most még viszonylag sűrű. A Magyar Csillagászati Egyesület tájékoztatása sze­rint a jelenség teljesen szok­ványos: az üstökös darabjai­nak leszakadása után a gáz­anyag elillan, a szilárd ré­szecskék pedig szétszóródnak a világűrben. Ha a Föld ke­ringése során találkozik egy üstökösmaradvánnyal, azaz meteorrajjal, akkor a légkör­ben a részecskék felizzanak, és látványos fényjelenség kí­séretében elporladnak. Tehát tegnap az égen látható csoda nem volt más, mint a meteor­halál. A szakemberek szerint pontosan egy év múlva ismét találkozhatunk a Leonida-raj- jal. Akkor a mostanitól is több és fényesebb lesz a csillagá­szati jelenség, bár csupán haj­nalra lesz jól látható. A számí­tások szerint több ezer „hul­lócsillag” tűnik fel az égen, a mostani pár százzal szemben. (-romi) Miért kell e gyönyörű szakmába belerokkanni, belehalni? Egy réteg bűnhődik bűntelenül HEVES MEGYE - Az elmúlt hét végén Budapesten, a Szak- szervezetek Egyeztető Fóru­mának nagygyűlésén az Egész­ségügyi Dolgozók Demokrati­kus Szakszervezete képviseleté­ben dr. Habis Györgyné, az egri kórház izotóp-laboratóri­umának munkatársa fogalmazta meg gondolatait az egészség­ügyben dolgozók reménytelen helyzetéről. Hozzászólásából az alábbi tanulságos gondolatokat közöl­jük: „Ahonnan én jövök, ott sok nődolgozó lett halálos beteg az újszülött- és koraszülött-osztá­lyon, ez idáig tisztázatlan ok­ból. Az okok korrekt, tudomá­nyos feltárásához a rutin labo­ratóriumi vizsgálatokon felül más költséges eljárások is szükségesek lennének, ame­lyeknek igen komoly - helyi szinten aligha biztosítható - pénzügyi feltételei vannak. Erünk-e mi ennyit? Nyolc mun­katárs már meghalt, a többiek majd később követik őket. Ed­dig senki se próbálta árváikat, özvegy házastársukat kárpó­tolni a történtekért! Hazánkban az ’50-es évek óta az egészségügyi ágazat és dolgozói mindig büntetésben voltak és vannak, bűnhődnek a sor végén bűntelenül. Az alábbi kérdések a mai na­pig megválaszolatlanok: Egy kezdő ügyvéd öt óra alatt miért keres többet, mint egy több szakvizsgás orvos egy hónap alatt? Hol marad az egészség- ügyiek megígért 400 százalékos bérfejlesztésének megkezdése? Miért számol a kormány lét­számleépítéssel, amikor a szakmai létszám minimumfelté­teleit 2001-ig sem látja bizto­síthatónak? Miért nem mehetnek korked­vezményes nyugdíjba épp azok az ápolók, akik több évtizedet dolgoztak, és ügyelet címén 3-5 éves pluszmunkát vállaltak? Az esküben vállalt, de tör­vényben is kötelező folyamatos szakmai továbbképzés költsége miért terheli az orvost és a szakdolgozót? Ennek a gyönyörű szakmá­nak a művelésébe miért kell ez­reknek belerokkanni, bele­halni?” A HEVES7HÍRLAP ÜGYELETE: Újságíró: Budavári Sándor Telefon-(36)413-644 Fax-(36)413-145 * Hirdetésfelvevő: Ambrus Henriett Telefon - (36)410-880 Fax-(36)412-333 j * Terjesztő: Hancsák Orsolya Telefon - (36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents