Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-18 / 270. szám
4. oldal Horizont 1998. november 18., szerda Mikor is kell segíteni? G yűrött zsebkendőjével vörösre törölgette szemét a Dél-Hevesen élő néni, akinek egy éjjel az összes tyúkját ellopták. Nem a 16 darab jószágot sajnálta ő, hanem azt az egyet, amelyet meghagyhattak volna neki. Azért, hogy a tésztába való tojásért ne kelljen naponta a boltba járnia. S azért is, hogy unokájának karácsonyra legalább egyet adhasson. A néni a híradásokat látva-hallva most bizonyára elgondolkodik: mennyivel jobb is neki, hiszen csak 16 tyúkja van oda, míg az árvíz sújtotta területeken élőknek szinte mindenük. Igen ám, csak ott, a hatványozott nyomor és kilátástalanság közepette is van remény. Milliók figyelnek a romba dőlt házakra, a nincstelenné, földönfutókká váltakra. De ki figyel azokra, akik köztünk élnek? Szerencsére nekünk még nincsenek árvízkárosultjaink. Szerencsére nem pusztított vihar, nem mozdult meg a föld. Mindenki él, és - köszönik, jól vannak. Csakhogy köztünk, velünk is élnek olyanok, akikre a segítség ráférne. Az az anya, aki egyedül neveli két gyermekét, s munkanélküli-segélyét próbálja beosztani hónapról hónapra. Az az apuka, aki özvegyen három gyermekét járatja iskolába, s kabátot önmagára emberemlékezet óta nem vett. Vagy az a nyugdíjas, aki most igyekszik magától mindent megvonni, hogy unokáinak, gyermekeinek karácsonyra vásárolni tudjon. Élnek köztünk is nyomorultak. Nekik miért nem nyílik meg soha a pénztárcánk? Ha róluk van szó, vajon miért fog el bennünket a spórolás érzése, ha lomtalanításkor benézünk a szekrénybe, s ott feleslegessé vált holmik tucatjait látjuk? Vajon miért nem érezzük, hogy szeretettel, felelősséggel nemcsak akkor és ott tartozunk, amikor arra a médiák kémek, figyelmeztetnek. S ha valaki most úgy érzi: jogtalan e felvetés, hiszen ő sokat tett az árvízkárosultak megsegítéséért, akkor kérdezze meg önmagától, mikor, s mit tett a hazánkban perifériára sodródot- takért? Ha a válasz erre is konkrét, azt mondom: asszonyom, uram, tisztelem az Ön emberségét! (szuromi) Növényvédelem, svájci módra Újdonságaik már a jövő' évre szólnak EGER - Az idei ősz komoly gondokat okoz a mezőgazdaságnak, ezért sok teendő áthúzódik a következő év tavaszára - mondta tegnap Szabó István, a megyeszékhelyi 343 Kft. ügyvezető igazgatója. . így még nagyobb szerepük lesz a jó minőségű vetőmagvaknak, s a növények fokozott védelmének. Ehhez igyekszik segítséget nyújtani a két svájci multinacionális cég, a Ciba és a Sandoz egyesülésével 1996-ban létrehozott Novartis cég, amely újdonságaival mutatkozott be Heves, Borsod- Abaúj-Zemplén, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye mezőgazdasági vállalkozóinak, üzemi szakembereinek. Tóth Mihály (bal oldali képünkön), a Novartis Hungária Kft. területi vezetője elmondta, hogy a cég a humán- és állatgyógyszerek, a hibridvetőmagvak, a növényvédő szerek, a műanyagok gyártásával tekintélyes piaci részesedést tudhat magáénak a világban. Hazánkban különösen fontos a növényvédőszer-üzletág, amely jövőre több újdonsággal látja el a termelőket. Ezek főleg a kukorica gyomirtására szolgáló készítmények, amelyek köny- nyen szállíthatók, környezetkímélők, és a kellő agrotechnika betartásával hatékonyak. Külön is szólt az egri és a mátraalji borvidék szőlőinek védelmére szánt szereikről. Különösen a peronoszpóra és a lisztharmat elleni anyagok hatékony felhasználását emelte ki. Tóth Bertalan (jobb oldali képünkön), a Novartis Seeds Kft. területi képviselője a cég szakértői által nemesített kukorica-, napraforgó- és cirok-hibridjeiket ajánlotta. A Mezőgazdasági Minősítő Intézettel közösen az igen korai, a korai és a középérésű fajtákkal folytatott kísérleteik eredményeit ismertette. Mint megállapították: az árbevételt a magas hozamok, a napraforgónál pedig .az olajtartalom is befolyásolja. Ezért lényeges a jó minőségű fajták vetőmagvai- nak beszerzése és termelése. (mentusz) Munkabiztonsági ellenőrzések HEVES MEGYE - Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség kezdeményezésére. no vember 16-17- én országos munkabiztonsági akcióellenőrzést végeztek. ‘fszabó Józseftől, a Heves megyei felügyelőség vezetőjétől megtudtuk, a vizsgálat célja annak a megállapítása volt, hogy a mezőgazdasági gépjavító műhelyek technikai szempontból megfelelnek-e a biztonságtechnikai követelményeknek. Felmérték, hogy a munkavégzés során a munkavállalók ismerik-e és betartják-e a javítási technológiában, utasításokban foglaltakat. Megyénkben a felügyelők a két nap alatt közel húsz munkáltatót látogattak meg, s az intézkedések száma eléri a százat. Több ízben kellett közvetlen veszély miatt a munkaeszköz további használatát felfüggeszteni. A bírság várhatóan meghaladja a százezer forint. Újra sikert aratott A pletykás asszony EGER - A gyönyörű palóc nyelvet beszélő Suszter Istvánná, Marika néni kulturális rendezvényeken elért sikereiről már többször beszámoltunk lapunk hasábjain. A mosolygós mesemondó néni legutóbb november 14-én lépett színpadra Budapesten, s az elismerés most sem maradt el. Marika néni A pletykás asz- szony című népmesével a Magyar Honvédség Ki mit tud? gáláján ért el szép sikert, s hozta el a legnagyobb díjat. Az oklevél és az emlékplakett mellé ezúttal egy háromszemélyes, egy hétre szóló balatonkenesei üdülést is nyert az Egerben élő nyugdíjas hagyományőrző asszony. Hogyan hasznosítsuk a napenergiát? A Sky Magic Csillagászati Ismeretterjesztő Alapítvány pályázatot hirdet minden olyan fiatal részére, aki érdeklődik a csillagászat, illetve a természetvédelem iránt, és ezt szeretné összemérni mások tudásával is. Az 5-6 oldalas pályaműben - melynek témája: „Szerintem hogyan lehetne hasznosítani a napenergiát” - a fiatalok megírhatják saját ötleteiket, s azt, hogy annak megvalósítását hogyan képzelik el. A munkákat az alapítvány címére: 4002 Debrecen, Pf. 316-ba kell elküldeni december 20-ig. GEERS Hallókészülék Mi segítünk hallani! Nem csak a húszéveseké a világ! 1998 A NYUGDÍJASOK ÉVE A GEERS-nél! Minden nyugdíjast nagy szeretettel és RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNYEKKEL várunk! Hogy az Ön döntését ne az ár, hanem csak a minőség befolyásolja, kedvezményes egységáron választhat termékeinkből. t Ha már van hallókészüléke, mi térítésmentesen megjavíttatjuk immáron négy gyártó termékeit. Nálunk vásárolt készülékéhez minden 30 db elemből 6 db-ot, máshol vásárolt készülékéhez pedig 36 db elemből 6 db-ot adunk térítésmentesen nyugdíjas vásárlóinknak. GEERS Hallókészülék Eger, Koháry u. 2/c a Vállalkozók Házában (34102 TT-“ Novembed 'AKCIÓ" ■ aPMMJS ^ - FÜRDÓSZOBASZALONBAN .«Ä-: KSK WÄ-i iSSÄROCA kádak 150,160, 170-es méretben 10% 12.927, -Ft Spanyol zuhanytálca 5 % 5.670,- Ft Spanyol márványlapos fürdőszobabútor tükörrel, lámpával 5 % 53.696,- Ft Kludi csaptelepek- Standard család 10 % mosdó 3.681,- Ft kád 6.391,- Ft- Logo mix család 20 % mosdó 9.990,- Ft kád 12.600,-Ft Alföldi porcelánok 10 % mosdó 4.872,- Ft WC 6.729,-Ft Olasz csempék és padlólapok 10-15-20% MAPEI ragasztók és fugázók 10 % Az északkeleti régió legnagyobb választékával várjuk kedves vásárlóinkat. ÚJDONSÁG: KEDVEZMÉNYES HITELVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG! PALATÍNUS FÜRDŐSZOBASZALON Eger, Nagyváradi út 18. Tel.: 36/313-270 (36014) Vajda némileg megnyugtatja a várost (Folytatás az 1. oldalról) De van-e félnivalójuk az intézményeknek a következő négy évben is? Gazdaságilag biztosítottnak érezhetik-e működésüket; az alkalmazottaknak tartaniuk kell-e attól, hogy a gondokat létszámleépítésekkel próbálják megoldani? Erről kérdeztük a város második emberét, aki a minap foglalta el hivatalát.- Ezúttal is a költségvetés lesz a meghatározó, ám a kondíciókat még nem nagyon ismerjük - jelentette ki az alpolgármester. - A város idei pénzügyi helyzete nem a legkedvezőbb. Saját bevételeinket még nem sikerült teljes egészében beszedni, így előfordulhatnak likviditási problémák. Ezeket azonban talán lehet kezelni.- S a jövő évi kilátások?- Nem a legjobbak. Szó van a pedagógusok béremeléséről, ám kérdés, ennek mekkora részét tartalmazza a központi normatíva. Emellett be akarják fagyasztani a köztisztviselői béreket... Mindezektől is függ, hogy lesznek-e átszervezések.- Konkrétan?- Hat hónap van annak eldöntésére, hogy bizonyos intézményeket átadjunk-e a megyének. Korábban hármat már átvettek, de az épületek nélkül. Most ezeket is felajánljuk. Ám a legnagyobb gondot a kórház és a három középiskola jelenti. Ezek térségi feladatokat látnak el; a középiskolákban például csupán a tanulók egyharmada hatvani. A kórház mintegy hetvenezres körzet gyógyításáról gondoskodik, ám egyik önkormányzat sem járul hozzá sem a fejlesztéshez, sem a működtetéshez. Hamarosan levelet írunk az érintett települések vezetőinek, s megkérdezzük: hajlandók-e hozzájárulni a költségekhez? Nem mellékes az sem, hogy a mintegy kétszáz, vidékről bejáró dolgozója attól tart, ha a megye átveszi a gyógy intézményt, leépítésre kerül sor... Az átadásról szóló döntés mégis leginkább attól függ, a kórház milyen lépéseket tesz pénzügyi gondjai megoldására.- A pedagógusok is aggódnak!- A gyermeklétszám nem csökken olyan drasztikusan, mint az elmúlt nyolc évben, így további iskolák bezárására nincs szükség, „csak” fegyelmezett gazdálkodásra. A létszámleépítés a költségvetés függvénye lesz, de aligha oldja meg a problémáinkat.- A városháza következik.- Felvettük a kapcsolatot egy céggel, amely az önkormányzatok átvilágításával foglalkozik. Meg kell vizsgálni, hogyan lehet ésszerűbben működtetni a hivatalt. Kérdéses a vagyongazdálkodás, az egészségügyi alapellátás területe, hogy pár példát említsek, amelyeket illetően újra kell gondolni a feladatokat.- Elérkeztünk végül az „egyebekhez”. Milyen további, megoldásra váró kérdésekkel kell még szembenézniük a közeljövőben?- A háziorvosi rendelők privatizációja - amely újabban foglalkoztatja a közvéleményt - kormánydöntés függvénye, ám mikéntje egyelőre nem kiforrott. A tűzoltóság eszközellátása idáig is több millióba került, de működésükhöz még nem kellett kiegészítés. Az épület ugyan rossz helyen van, de az áthelyezésre aligha kerül sor a következő ciklusban. Jó lenne rendbe tenni a sportlétesítményeket, s feléleszteni a diák- és tömegsportot. Persze hogy szükség lenne uszodára és miegymásra is, de a feladatokat rangsorolni kell. Nem biztos, hogy az említették a legfontosabbak. (fari) Meghosszabbították a szennyvízberuházás kivitelezési határidejét Mégis egy alpolgármestere van a városnak Egy írásos lemondás és egy pártoktól való elhatárolódás bejelentése már napirend előtt magára vonta a jelenlévők figyelmét. A szennyvízberuházás kivitelezési határidejét 1999 első negyedévének végére módosították, s a bankgaranciák elfogadása tárgyában is határozat született. FÜZESABONY - Az új képviselő-testület második ülése előtt Eperjesi László írásban jelezte: összeférhetetlenség miatt lemond alpolgármesteri tisztéről. A Remenyik Zsig- mond középiskola igazgatója inkább intézményvezetői megbízatása mellett döntött. A városnak így Blahó István személyében egy alpolgármestere van. Az alakuló ülésen a pénzügyi bizottság vezetőjévé választott Jeszenszky István szintén szót kért napirend előtt. Mint megjegyezte, elnöki megbízatásának elfogadását a Polgári Szövetségen belül ellenérzés fogadta, ezért kilép a választásokon őt támogató tömörülésből, lemond KDNP- tagságáról, s a továbbiakban függetlenként marad a keresztény és nemzeti elkötelezettség híve. A képviselő-testület újabb öt bizottság tisztségviselőit és külső tagjait is megválasztotta. Az ügyrendit Zana István, az építésit Antal László, a szociálist Guti Zoltán, a művelődésit Eperjesi László, a sportbizottságot Valyon István vezeti. A jobboldal külső szakértőként az előterjesztéstől eltérően másokat is javasolt. A közelmúlt helyi közszereplői közül dr. Pásztor József és Kádas Imre neve hangzott el ajánlásként, de megbízásukhoz a baloldali többségű ön- kormányzatban nem kapták meg a szükséges támogatást. Egyetlen közös nevező? A felállás új, a szereposztás is. Füzesabonyban az elmúlt két ciklus jobboldali kormányzása után most a baloldal összefogásának eredménye tükröződik a városháza képviselő-testületi ülésein. Az erőviszonyok - kifejezve a választói akaratot- korántsem egyenlőek. A győztes koalíció nem tesz egyebet, mint meggyőződése szerint dolgozik. És természetesen szavaz. Az ellenzék sem tesz mást, mint játssza (a baloldal szerint túljátssza) szerepét. Az észrevételek, módosító indítványok, a válaszok, az érintettség, a viszontválaszok miatt lassú az ügymenet. Patthelyzet azonban elképzelhetetlen. De az is, amire tegnap egyszer példát láttunk. Nem akadt ellenszavazat, tartózkodás. Valyon tanár urat mindenki támogatta bizottsági elnökként. Remélem, nem azért, mert a szálfa termetű egykori kézilab- dás még emberesebb lett... (budavári) Megyei Amstel Darts-bajnokságot - rendeztek az elmúlt hét végén a Bowling sörözőben, ahol szűkebb hazánkból öt csapat egész napos mérkőzését élvezhette a közönség. A minden évben megrendezett eseményt a Nemzetközi Darts Szövetség felügyeletével bonyolították le, s a mezőnyből a Tűzkerék és a Két Pisztoly csapat jutott tovább az országos döntőbe, melynek tétje egy skóciai utazás lesz. fotó: pilisy elemér