Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-05 / 208. szám
4. oldal Horizont 1998. szeptember 5., szombat Tükörfalú próbateremben ropják EGER - A csillogó táncparketten az együttes vezetőjének egyetlen szavára elcsendesednek a még nyári élményeiket mesélő gyerekek, a zsebekből előkerülnek a hajgumik, s máris egymás mellett állnak a párok, akik a nyári szünet alatt is folyamatosan gyakoroltak és tanultak a pálkövei táborban. Csupán egyetlen változás van a Táltos néptáncegyüttesben: mostantól valódi táncteremben próbálnak a gyerekek, miután a Tinódi Sebestyén Általános Iskola az egyre több helyen ismert együttesnek új, csak általuk használt helyiséget biztosított. A táncosok lábukkal fényezett padlón dobbanthatnak, s a helyes testtartást óriási tükörfalban nézhetik. Mindez az iskola 25 éves jubileumára készült el, de a Táltos tagjai csak az első foglalkozáson próbálhatták ki ajándékukat. Németh Erzsébet, az ifjúsági csoport vezetője nem ' ígér könnyű évet. Szeptemberben már Felnémeten is várják a fiatalokat, akik a nyári edzőtábor és az Egri Csillagokban történt fellépés után most ismét együtt gyakorolnak. Az iskolai oktatásból kivont termet csak a táncosok használhatják, óvodáskortól egészen a haladókig. (szuromi) Az első próba az uj teremben 11 A tét: kirekesztés vagy együttélés Bűnbak lehet a bátor, önfeláldozó igazgató (Helyszíni tudósítónktól) Méhkashoz hasonlított tegnap reggel Hajdúhadház: az előző napi tragédia után nem engedték iskolába gyermekeiket a romák. A sérült gyerekek szülei és azok rokonai, barátai - mintegy 100-150 dühös ember - már kora reggel a polgármesteri hivatal eló'tt gyülekeztek, arra vártak, hogy megtudják, mit készülnek tenni az önkormányzat vezetői. Voltak, akik azt követelték, vigyék vissza Hadházra az ámokfutó tanítónőt, hadd szolgáltassanak a szüléik igazságot. Bent jártunk a kórházban, meglátogattuk a sérült gyerekeket. Az összeszurkált nyolc roma kisgyerek mindegyike jól van, közülük délben már csak hárman voltak kórházban. Lakatos Veronika (10) és Emese (8) még azokban az órákban is a, történtek hatása alatt állt, az éjszakát egy ágyban töltötték, mert rettegtek, hátha megint történik velük valami. A legsúlyosabb állapotban Lakatos Sándor (7) van, akinek karjából csak a reggeli órákban távolították el az infúziós tűt. Egyelőre nem lehet tudni, mikor engedik haza a kisfiút. Hajdúhadházon délelőtt ülésezett a helyi Roma Kisebbségi Önkormányzat. Rendkívüli testületi ülés összehívását kérték a település polgármesterétől. Azt követelték, hogy az önkormányzat azonnal mentse fel Filep Miklós iskolaigazgatót. A romák el akarják érni, hogy a 90 alsó tagozatos kisgyerek a jövőben a magyar gyerekekkel közös osztályokba járhasson. Nem érzi magát felelősnek a történtekért az iskolaigazgató, hiszen saját testével védte a gyerekeket, miközben lefegyverezte a késelő tanítónőt. A pedagógus mellé állt nemcsak a testület, hanem a szülői munkaközösség is. Az iskola igazgatója úgy véli, a roma gyerekeknek továbbra is szükségük van a felzárkóztató osztályokra, hiszen csak ott kapják meg a nekik legjobb oktatást. Csík Rita Népzene a völgyben ősszel érik, babám EGER - A hét végén ősszel érik, babám... címmel - nagy érdeklődésre számot tartó — országos népzenei versennyel kezdődik a Szüreti hetek városi rendezvénysorozata. A Szépasszony-völgyben sorra kerülő versenyen ma délelőtt 11 -tői este 6 óráig tartó programon mintegy 40 előadó mutatkozik be a különböző kategóriákban. Vasárnap délelőtt 10 órától az ország legkülönbözőbb településeiről érkezett huszonnyolc hagyomány- őrző csoport lép színpadra. A rendezvényt záró színpompás gálaműsor vasárnap este 6-tól 8 óráig tekinthető meg majd a Dobó téren. „Ki nem iszik, nem vigad...” A fesztivál díjnyertes borai GYÖNGYÖS - Régi szokás a borvidékeken, hogy a szürete- lők mulatsággal ünnepük meg a szőlőszedés befejezését. A Mátraalján csaknem másfél évszázadra nyúlik vissza az ilyenkor megrendezett szüreti felvonulások története. Némi szünet után, 1995-től újra évente ünnepel a város, mégpedig háromnapos programsorozattal. Tegnap délután Szabó Gyula polgármester a múlt században élt gyöngyösi költő, Spetykó Gáspár szavaival nyitotta meg az idei Mátrai Szüreti Fesztivált: „Ki nem iszik, ki nem vigad, az nem az én emberem!". Az idézethez illő zenei visszhangot a Vidróczki néptáncegyüttes muzsikusai adták meg. A borvidéki borverseny eredményhirdetésén kiderült: ezúttal ötvenöt termelő 187 borának minősége érdemelt arany-, ezüst- vagy bronzérmet, illetve okleveles elismerést. A versenyt Búzás Zoltán hegybíró értékelte. Tucatnyi különdíj is gazdára talált. A legmagasabb pontszámot a fehérborok közül a nagyrédei Szőlőskert Szövetkezet 1988-as Hárslevelűje, a vörösborok közül a gyöngyöstarjáni Szőke Mátyás hároméves Cabemet Sauvignon-ja kapta. Ugyancsak Szőke Mátyás nyerte a legjobb fehér újbor, a legjobb illatos bor, valamint a legeredményesebb vállalkozó díját. Ez utóbbiért a polgármestertől vehette át a városi önkormányzat által felajánlott jutalmat. Menyhárt János (Nagyréde) készítette a legjobb fehér óbort, Hegedűs Ferenc (Márkáz) a legjobb vörös újborért vehetett át különdí- jat. Szintén Markazról, Potoczki József pincéjéből származott a legjobbnak ítélt vörös óbor. A Visontai Mezőgazda- sági Szövetkezet Olaszrizlingje és Cabernet Franc-ja kapta a legkiválóbb muzeális fehér- és vörösbor díját. Pontszámai alapján a legeredményesebb kistermelő Molnár András, a legeredményesebb üzem pedig a Danubiana Bt. lett. A Szőlő és Bor Városában végre ünnepélyesen megnyitották a Mátraaljai Borok Házát. A Fő tér 10. szám alatti épület belső udvaráról nyíló helyiséget a város biztosította, az erről szóló szerződést tegnap, a megnyitón írta alá Szabó Gyula és Nagy András, a Mátraaljai Hegyközségi Tanács elnöke. A Fő téri szabadtéri színpadon Ungvári P. Tamás előadó- művész Petőfi-vcrsei nyomán összeállított műsorát, majd a nyugdíjas Ki mit tud? győzteseinek produkcióját láthatta a közönség. A Pátzay János Zeneiskolában az Országos Virágkötészeti Kiállítás megnyitója és eredményhirdetése zajlott. Péntek este a GATE Mező- gazdasági Főiskolai Karán a Glória Sublimis Borrend új tagot avatott. Az ünnepélyesen beiktatott friss borlovag, illetve „lovaghölgy” Barabásné Czö- vek Agnes alpolgármester, aki rendkívül sokat tett a szüreti fesztivál hagyományának felélesztéséért. A belvárosban a szokásos utcabállal zárult a fesztivál első napja. A Bányász Fúvószenekar ma reggeli zenés ébresztője után 10 órától a Fabula Sátorbábszínház egész napos programján kézműves-foglalkozások, vásári játékok várják a kicsiket és nagyokat. VÁGOTT ZSINCG ZSRKSZRJ-KÖTÖZéSHÉZ egész évben folyamatos ellátás. Nálunk a legolcsóbban 270,- Ft/kg + ÁFfi. Erős, csúszásmentes, csomóbiztos. Utánvéttel is, 20 kg-os kartondobozban. | T6XPRCK Kft. Szeged “ Tel /Fax: 62/485-804, 06-30-535-119 Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A Knorr-Bremse Hungária Kft. bővülő gyárába keres CNC gépbeállítókat önálló munkavégzéssel és több éves gyakorlattal. Fő géptípusaink: Index, Traub adagolás esztergagépek, Gildemeister, Monforts esztergagépek, TC 500, DC 30, DC 35, Hüller-Hille megmunkáló központok. Átlagon felüli kereseti lehetőséget és teljesítményprémiumot, valamint szakmai előmenetelt biztosítunk. Vidékieknek utazási és szállásproblémáik megoldásában segítséget nyújtunk. A pályázatokat a következő címre várjuk: Szathmáry Tímea személyzeti asszisztens | levélcím: 1201 Budapest, Helsinki út 86. Telefon: 42-11-205 Fax: 42-11-107 s MŰTRÁGYA-AKCIÓ! Ajánljuk műtrágyáinkat: Ammóniumnitrát 34% Kálisó 60% Szuperfoszfát 18% Kevertek: N-P-K 0-10-24 N-P-K 0-13-13 N-P-K 8-8-8 N-P-K 7-12-12 N-P-K 2-18-18 „343" KFT. Eger 36/321-343 (31527, "we* 36/346-013^ A Heves Megyei Önkormányzat és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATOT HIRDET a T0URINF0RM Idegenforgalmi Információs Iroda (3300 Eger, Dobó tér 2.) irodavezetői munkakörére. Alkalmazási feltételek: - szakirányú végzettség- az idegenforgalom területén szerzett gyakorlat és vezetői tapasztalat- legalább egy világnyelv tárgyalási szintű ismerete- számítógépes alapismeret A pályázatot 1998. szeptember 15-ig „TOURINFORM" megjelöléssel Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Idegenforgalmi és Kereskedelmi Irodájához (3300 Eger, Jókai u. 10.) kell eljuttatni. További információk személyesen az elózőek szerinti címen, vagy a 36/413-321 telefonszámon kérhetők. (31540) A Daewoo és Toyota márkaszerviz munkatársat keres, munkafelvevő és szervizvczető-helyettes munkakörbe. Feltétel:- szakirányú főiskolai vagy technikusi végzettség- számítógép-ismeret-jó kommunikációs készség- vezetői rátermettség Előny az angol nyelvtudás. Jelentkezni személyesen, kézzel írott önéletrajzzal Eger, Külsősor út 8. MINDENT BELE! f Ff fruJ" DUCAT0 RAKTERHUTESSEL! H ÚJDONSÁG! jppls Új 2.8-as IdTD Motorral! 6 szem. tgk. PLATÓS 680.000,■o-ö MAXI 800 000 Ft | RAKTÉRHUTÉS j\. .. * AKAR-18 -IG! J 690.000,- |% f .......- .........“ t 3^ **... ~~ iS » $ ..... w f tetett á DUCAT0 HÜTÖTT RAKTÉRREL MÁR 830 000 Ft befizetésével (31519) KORBETT Kft. - Eger, Mátyás király u. 4. Tel.: 36/427-827, 515-03lJ^^J^| FeMlélré kömiiníí kápolnai munkahelyre autófényező szakmunkást, porszóró üzembe. Továbbá keresünk | női, férfi szabót és gyakorlattal rendelkező kárpitost. Érdeklődni munkaidőben Tel.: 36/488-083, 36/488-316 Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Őszi nyereményeső! ATvr-hét és a Gyöngy közös fődíja egy Daewoo Tico A hét sztárja: Bruce Greenwood Andie MacDowell szépségének titka A leleményes John Travolta Kiss Kitty csak beszélgetni akar Tvr-hét - a műsorújság MiltaA V A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola és az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola 1 _______közösen_______ pótjeientkezést h irdet a „Nyelv- és beszédfejlesztő pedagógus’ szakirányú továbbképzés egri kihelyezett tagozatára. Jelentkezési határidő: 1998. szeptember 15. További információk kérhetők az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tanulmányi Osztályán Cím: 3300 Eger, Eszterházy tér 1. Telefon: 36/520-425 és a Pszichológia Tanszéken: _ Cím: | 3300 Eger, Eszterházy tér 1. k Telefon: 36/520-484 á Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata elidegenítésre meghirdeti az alábbi ingatlanát: Az ingatlan helye: Könyök u. 28/a. Helyrajzi száma: 2883/1 Területe: 244 m’ Az ingatlanon F+tetőtér-beépítésű, maximum 4,5 m homlokzatmagasságú lakóépület építhető, zártsorú beépítési módon. Az értékesítés szabad licites eljárással történik, 1998. szeptember 11-én 10 órakor. Induló ár: 2.850 Ft/m! Az eljárás helye: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 1. sz. tanácskozóterme Licitálni csak 100.000 Ft biztosíték (készpénz, értékpapír, bemutatóra szóló betétkönyv) letétbe helyezésével lehet. A biztosíték a vételárba beszámít. Kárpótlási jegyet nem fogadunk el. Érdeklődni a Polgármesteri Hivatal 10. szobájában, Király Mihálynénál lehet. Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (31458)