Heves Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 178-203. szám)
1998-08-22 / 196. szám
4. oldal Horizont 1998. augusztus 22., szombat A tánc nem csak hobbi, lételem is EGER - A táncrajongók már lázban égnek, a versenyzők pedig javában készülnek a szeptember 12-én megrendezendő Heves Megyei Hírlap-Mátra- metál kupára, a standard táncok magyar bajnokságára. A megyénkben eddig egyedülálló rendezvénynek, amelyre az ország legjobb táncosai érkeznek, a Kemény Ferenc Sportcsarnok ad otthont. A szervező Agria Táncsport Egyesület egyik párosával az elmúlt héten ismerkedhettek meg. Most Farkas Andrást és Mentusz Zsófiát szeretnénk önöknek bemutatni.-A tánc nagyon sok idó't és energiát vesz el az ember életéből. Hogyan tudtok ti ezzel szembenézni?- Mindketten négy évvel ezelőtt kezdtük a táncolást — mondja a 15 éves Zsófi -, s a haladó tánciskola után együtt léptünk be az egyesületbe. Én akkor már hét éve zongoráztam, de egy idő után abba kellett hagynom a zenélést, hiszen a kettőt nem lehetett összeegyeztetni. A dolog érdekessége egyébként, hogy szüleim a testvéremet akarták beíratni a tanfolyamra, de ő csak akkor vállalta, ha én is elmegyek. Végül ő nem folytatta tovább, én pedig már itt tartok. — Én tulajdonképpen semmiről nem mondtam le — veszi át a szót András. - A bátyám öt évvel előttem kezdett táncolni, és nagyon megtetszett, amit csinál. Egyébként ha akarjuk, van időnk másra is. Hétvégenként, ha nincs verseny, mi is elmegyünk szórakozni, bulizni. Szóval néha azért van mód a ki- kapcsolódásra.-Mindketten gimnáziumba jártok még. Mi lesz érettségi után ?- Szeretnénk egy városban tovább tanulni, hogy folytathassuk a táncolást - mondja Zsófi. - Engem a divat- tervezői pálya vonz, amivel a tánc közelében maradhatok, Andris mérnök vagy orvos szeretne lenni. Persze mindkettőnk nagy álma, hogy profi táncosok, és oktatók legyünk.- Ennyire szerettek táncolni?- Eletelemünkké vált. Ilyen szinten az ember már nem csupán hobbiként űzi ezt a sportot, hanem hozzátartozik a mindennapjainkhoz. Lehet, hogy sok mindenről le kell mondanunk, de amikor kiléphetünk a táncparkettre, az mindent felülmúl.-Nemrég kerültetek a „B” osztályba. Milyen eredményre számítotok a versenyen ?-Optimisták vagyunk, szeretnénk jó helyen végezni, de tudjuk, hogy az erős mezőnyben nem számíthatunk kirobbanó sikerre. Egyelőre az a fontos, hogy részt veszünk a kupán. Elek Eszter Vásár Agriában-totó 1.. Hányadik alkalommal rendezik a Vásár Agriában-t? 1 első X harmadik 2 hatodik 2. Hol készülnek a Pattinka néven forgalmazott termékek? 1 Gyöngyös X Budapest 2 Salgótarján 3. Milyen madarat ábrázol a Fal- cotrade Rt. emblémája? 1 sas X fecske 2 sólyom 4. Mi a fő profilja a Natural Style Bozimpex Külkereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek? í a reformtáplálkozás népszerűsítése X faházak importja és építése a tervezéstől kulcsátadásig, ajánlott tervek, egyéni elképzelések alapján 2 természetvédelmi feladatok végzése 5. Hány éves idén az egri Mező- gazdasági Szakközépiskola? 1 100 X 50 2 25 6. Hol található a kazincbarcikai székhelyű Panoráma Ablakgyártó és Forgalmazó Kft. új egri bemutatóterme? 1 Eger, Koháry u. 2/C, Vállalkozók Háza X Eger, Petőfi tér 2. 2 Eger, Kossuth u. 9-11. 7. Hány egységesek a MATÁV- telefonkártyák? 1 50 és 120 egységesek X 20, 50 és 120 egységesek 2 30, 50 és 120 egységesek 8. Nevezze meg a HESI Rt. legújabb rozskenyerét! 1 Unió rozskenyér X Bajor rozskenyér 2 Multi rozskenyér 9. Milyen védjegy garantálja a hatvani konzervgyár termékeinek kiváló minőségét? 1 Aranysas X Aranykosár 2 Aranyfácán 10. Milyen termékeket gyárt és forgalmaz a Kaschmir-Gold cég? 1 aranyat X gyapjú ágyneműt 2 bőrárut 11. A Csépány és Társai Kft.-n belül működő konzervüzem éves szinten hány üveg befőttet és savanyúságot állít elő? 1 6-6,5 milió üveg X 7-7,5 millió üveg 2 8-8,5 millió üveg 12. Nevezze meg a Molnár és Társa 2001 Kft. által gyártott legnagyobb termékcsoportot. 1 borítékok, naptárak X belépőjegyek, szórólapok 2 könyvek, jegyzetek 13. Mi a neve a Minaret festék- és háztartási bolt által forgalmazott szlovén belső falfestéknek? 1 Jupol X Nivelin 2 Jubolin 14. Hányadik alkalommal vesz részt az Agria Vásáron a „Felnémeti száraztészta” a közönség nagy örömére? 1 most vesz részt először X második alkalommal 2 a vásár megrendezése óta minden alkalommal 15. Milyen névvel indít lapot a Heves Megyei Hírlap szeptembertől? 1 Népújság X Vasárnap Est 2 Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggel 16. Heves megyében hány OTP- bankkártyatulajdonos van? 1 40 ezer X 20 ezer 2 30 ezer 17. Miből készül a „fa-korall”, a „fa-borostyán”? 1 A fa betegsége miatt kialakult rész X A fa gyökeréből 2 A fa terméséből 18. Fennállásának hányadik évfordulóját ünnepli 1998-ban az IKR Rt.? 1 10 X 25 2 50 19. Milyen típusú traktorokat forgalmaz az IKR Rt.? 1 Steyer X New-Holland Fiatagri 2 Massey-Ferguson A helyes válaszokat borítékban vagy postai levelezőlapon (olvasható névvel és címmel) legkésőbb augusztus 28-án déli 12 óráig juttassák el a Hírlap szerkesztőségébe személyesen (Eger, Barkóczy u. 7. szám), avagy címünkre: 3301 Eger, Pf. 23. A nyeremények kisorsolására augusztus 29-én 16.45 órakor kerül sor az Agria Vásár színpadán. A nyertesek névsorát az augusztus 31-i, hétfői Heves Megyei Hírlapban tesszük közzé. A nyereményeket szerkesztőségünkben lehet majd átvenni. A nyeremények: 5 db emblémás póló a Vásár Agriában szervezőbizottságától; 5 db Hírlap-póló a Heves Megyei Hírlaptól; 3 db ajándékkosár a Gyöngyszöv Áfész Pattinka Sütő- és Édesipari Üzemtől (Gyöngyös, Pesti u. 2.); 3.000 Ft értékű ajándékcsomag a Falcot- rade Rt. Gyöngyösi Húsipartól (Gyöngyös, Szurdokpart u. 11.); faházmegrendelés esetén +10 százalék árengedmény a nettó bekerülési költségekből, valamint tiszta gyapjúból készült lakástextíliák a Natural Style Bozimpex Külker, és Szolgáltató Kft.-től (Eger, Rózsa K. u. 8.); levél-dísznövény csomag a Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézettől (Eger, Mátyás kir. út 52-54.); falitükör a Panoráma Ablakgyártó és Forgalmazó Kft.-től (Kazincbarcika, Bolyai tér 1.); ajándékcsomag a Matáv Miskolci Igazgatóságától; ajándékcsomag a HESI Heves Megyei Sütő- és Édesaipari Rt.-től (Eger, Sas út 60/A); ajándékkosár az Aranyfácán Konzervgyár Kft.- től (Hatvan, Radnóti tér 2.); gyapjú kispárna a Kaschmir-Gold Kft.-től (Budapest, Dayka G. u. 48/D); befőttekből és savanyúságokból álló ajándékcsomagok a Csépány és Társai Zöldség-Gyümölcs és Konzervipari Nagykereskedelmi Kft.- től (Gyöngyös, Karácsondi u. 1/A); 200 db névjegykártya ingyenes elkészítése a Molnár és Társa 2001 Nyomda- és Kiadó Kft.-től (Eger, Mátyás kir. út 56.); 2 db 8 kg-os Jupol belső falfesték és 2 db 8 kg- os Jubolin glettanyag a Minaret Festék- és Háztartási Bolttól (Eger, Knézich K. u. 16.); 3 db 1000 Ft értékű ajándékcsomag a felnémeti száraztészta-üzemtől (Eger, Sánc u. 31.); 1 db 45 centiméteres „koronás” fafaragás „fa-borostyán” dísztárgy 35 ezer forint értékben az AZIUM Bt.-tői (Tardona, Aradi út 1.); 1 db 5000 forintos gépkocsi- nyeremény-betétkönyv az OTP Rt. Egri Igazgatóságától; 1 db betakarítógép-makett és 1 db traktormakett (5-5 ezer forint értékben) az IKR Rt. (Bábolna) Füzesabonyi Területi Központjától. Nem bolyong nálunk a sérült (Folytatás az I. oldalról) Kozma doktor egyetlen példát említ, amikor rajtuk kívül álló okok miatt, a sérülés sajátos körülményei folytán „megkocsi- káztattak” egy sérültet. Az elmúlt szilveszterkor történt, széles sajtónyilvánoságot kapott esetben egy külföldi állampolgárt ért a véletlenül elsült számszeríjból társa által leadott nyülövés. A torkába fúródott nyílvesszővel a hatvani és a gyöngyösi kórházban történt próbálkozásokat követően szállították Budapestre a nem élet- veszélyes sérültet. (kj) Elhunyt Somody Józsefné Életének 68. évében elhunyt Somody Józsefné, Irénke, aki lapelődünk, a Népújság munkatársa volt évtizedekig. 1952-ben került a Népújság szerkesztőségébe. Egyre többen ismerhették meg őt, hiszen a lap titkárságán több ezer emberrel napi kapcsolatba került. Nyugdíjba vonulása után is. szerkesztőségünkben maradt, s mint az archívumok és dokumentációk kezelője tevékenykedett. Temetéséről később történik intézkedés. Ma délben az eredményhirdetésen kiderül: Kik nyerik az országos döntőt? Terepgyakorlaton, a Pipisen GYÖNGYÖS - Végéhez közeledik a Bugát Pál XV. Természetismereti Országos Középiskolai Vetélkedő döntője. A versenyt a TIT Stúdió Egyesület, a Berze Nagy János Gimnázium, a Mátra Művelődési Központ és a Természet FOTÓ: PILISY ELEMÉR Világa folyóirat szervezésében rendezték meg. Az eseményen előadást tartottak Marx György és Beck Mihály akadémikusok, majd írásbeli feladatok vártak a csapatokra a mátrafüredi Vadas Jenő Erdészeti Szakközépiskolában. A terepgyakorlat után a versenyzők bekapcsolódtak a Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál programjaiba. Tegnap megkoszorúzták Bugát Pál emléktábláját, s ezt követte a laboratóriumi gyakorlatok végrehajtása a Berze- gimnáziumban. Délután ugyanitt számítógépes szimulációs feladatokat kellett megoldaniuk. Természetesen kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget is biztosítottak a szervezők. A kulturális programon kívül megismerkedtek Gyöngyös nevezetességeivel is. Ma délelőtt a szóbeli verseny következik, s ezután derül ki, kik lesznek a győztesek. Az ünnepélyes eredményhirdetésre ma délután fél egykor kerül sor a gimnázium dísztermében. (f. a.) Ingyenes élőkoncertek Eger, Strandfürdő