Heves Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-10 / 160. szám
1998. július 10., péntek Eger Körzete 5. oldal Tükrös szív és vigadalom FELSŐTÁRKÁNY - Mint a mesebeli lakodalmak, három napig tart majd a búcsú. A gazdag programsorozatot július 17-én 17 órakor Kiss Lászlóné művésztanár Virágok című kiállítása nyitja meg a Művelődési Házban. A csendes szemlélődés után térzenét, és a Scord együttest hallhatják. Másnap 15 órától látványos felvonulás a tópartra. A Szabadtéri Színpadon a kalocsai Bokréta Táncegyüttes, az afrikai Bongo-Men együttes, az adácsi Néptánc- és Formá- ciós Csoport, a lengyel Cepe- lia és a helybéli Rozmaring Néptáncegyüttes produkcióját tekinthetik meg. Szombaton este nosztalgiabálban mulathatnak. Vasárnap, 19-én fél 10-től a templom előtti téren Mária dicsőítése címmel az ostorosi, a terpesi, a felsőtárkányi és az Egri Csillagok népdalkör ad műsort. Az ünnepi szentmise körmenettel 10 órakor kezdődik. Délután 4 órától Ihos József (Kató néni) humorista és a Bestiák együttes szórakoztatja a publikumot a tó partján, rossz időben az iskola tornatermében - tájékoztatta lapunkat Katona Istvánná közművelődési előadó. Megélhetés a csirkék halálából EGERCSEHI - Beleszerel- mesedtem ebbe a kis vágóiadba - vallja meg négyszemközt gyöngéd érzelmeit Thassy Tamás, a Fair Kereskedelmi Kft. Baromfifeldolgozó igazgatója. Mindnyájan emlékezhetünk még arra a szép napra, amikor a Profi-Food Kft. kezdte meg itt új vállalkozóként az újratermelést. Merthogy egy jó ideig pihentek a futószalagok. A falubeliek egy része cseppet sem bánta ezt - legalább nem volt bűz Csehiben. A lakosság egy másik hányada viszont kesergett: „semmi munkalehetőség”. Aztán megérkeztek az új tulajok, a profitosok, telve tervekkel, ígéretekkel. Akik állást kaptak, fellélegeztek. Aztán néhány hónap után megérkeztek a munkavédelmi felügyelőség ellenőrei is. Jól megbírságolták a céget. Ám nemcsak ők nyújtották be a számlát, ezt tette az áram- és a vízszolgáltató, a telefonos társaság, és sok mindenki.- Alig bírtuk kinyögni, ami maradt a Profi-Food után - ecseteli Thassy Tamás. A vadonatúj igazgató alkalmazottként szerette meg a baromfifeldolgozást. És amikor megfeneklett a korábbi cégvezetés szekere, Thassy Tamás szerencsét próbált.- Nem akartam, hogy széthordják ezt az üzemet - mondja. - Befektetőket kerestem, s felvettük a kapcsolatot a felszámolóval. Bérleti szerződést kötöttünk, és egy hónapja megkezdtük a termelést. Szeretnénk megvenni a telepet, de ez még odébb van. Egyelőre az a feladatunk, hogy megküzdjünk az elődeink , jó hírével”. Néhány hónapig félgőzzel megy az üzem. Piacot kell nyerniük, és vissza kell édesgetniük a csalódott szállítókat. Jelenleg 39 alkalmazottat foglalkoztat az igazgató. Mondhatni, teljesen új garnitúrát, legalábbis az adminisztratív területen. A munkások közül visszafogadta a legjobbakat. Naponta ezer-tízezer csirke lelkét adják vissza Teremtőjének, s készítik a madarakat konyhakész állapotba. Az igazgató reméli, hogy szeptemberre már teljes kapacitással dolgozhatnak, s akkor hatvan embernek kínálhat majd - ha szerény is, de - biztos megélhetést. (négyessy) Van, aki szereti ezt a munkát FOTÓ: ÖTVÖS Varázslatos ez a táj, ha tisztes távolból szemléljük fotó: ötvös imre Egy völgynyi koldusszegénység Vadvirágos tarka rét és erdő öleli azt a kis völgyet, amelyet a hivatalos papírokon Szúcs-bányatelepként jelölnek. A helybéliek régi nevén: Bagólyuknak emlegetik. Helyes is ez így, a bányának híre-hamva sincs hosszú évek óta. S mióta megszűnt az itt élők egyetlen munkalehetősége, bagóravalójuk sincs. Pedig ez a település maga a paradicsom. Szépsége, jó levegője miatt tódulhatnának ide a turisták. Lehetne az alpesi Dorf-Tirol - magyar kivitelben. Ha olyanok volnának az épületek. Vendégfogadásra alkalmas, takaros porták, az ablakokban muskátlival, kiadható, rendes szobákkal, mindegyikhez külön zuhanyozóval. Csakhogy itt nem ilyenek a házak. Itt a néhány négyzetméternyi szoba-konyhában öten, hatan, heten is élnek, a vizet az utcai nyomós kútról hordják. Fürdőszoba? Ugyan, kérem! Bagólyukban vagyunk. Muskátli az ablakba? Melyikbe? Amelyiknek gyalulat- lan deszka a kerete? A végtelen nyomorúság elveszi az itt tengődök kedvét a csinosítgatástól. Napirenden van a marakodás, az egymás okolása. Az asszonyok szidják a gyerekvédelmi támogatást megivó urukat, azok meg - elunván az óbégatást - nyakon suhintják a szájalókat. A gyerekek ebben nőnek fel, időben megtanulják, miként kell elhallgattatniuk a gyengébbet. Egyáltalán, miből élnek? Amit az erdő, mező ad. Ilyenkor, nyaranta gombát esznek gombával. A télre egyelőre ne gondoljunk. Valahogy csak átvészelik, ahogy a tavalyit is. Gyűjtött fával tüzelnek, gyűjtött - ne mondjuk lopottnak - fával javítják a tetőt. Miként teszi ezt Bara- nyi Lászlóné, aki hét gyereket tart el csak a családi pótlékból és a gyermekvédelmi támogatásból, s karácsonykor leégett a házuk. Irgalomból átengedte a korábban iskola, majd művelődési ház, később vegyesboltként használt, ma már üresen álló épület egy részét az önkormányzat. Nem maradhatnak itt végleg. A határidőt többször módosították, most úgy tűnik, augusztus 31-ig kell kiköltözniük. A hová kétséges. Biztosítva nem volt korábbi hajlékuk, a csekélyke segély, amit a polgármesteri hivatal adott nem elegendő a tatarozásra. Kezes nélkül egyetlen bank sem ad hitelt, s ugyan ki vállalna kezességet egy olyan asszony mellett, akinek egy lyukas fillér jövedelme sincs? Könnyebb lesz, ha majd a nagyfiú munkát vállal - hihetnénk. Csakhogy a 19 éves fiatalembernek nincs szakmája. Azt mondja, azért, mert nem telt a tandíjra(?). így aztán teng-leng bele a vakvilágba. Pusomi Vendeléknek egy paraszthajszálnyival jobban megy. A 66 éves családfő huszonegyezer forint nyugdíjjal büszkélkedhet, amikor megérkezik a postás. Ám a pénz nem tart sokáig. Drága a gyógyszer és az elmebeteg, felnőtt fiukról is az öregeknek kell gondoskodniuk. Csóka Attiláné 31 éves. Kora alapján lehetne ereje teljében virágzó fiatalasszony, ám szívbeteg és a gerince sem jó. Három gyereket nevelnek munka- nélküli férjével.- Ha már ír rólunk, azt is vegye bele a cikkébe, hogy a boltban két nagy kutyát tartanak zárás után - javasolja Csó- káné. — Ezzel védekeznek a betörők ellen. Meg olyan bort adnak, amitől egyből hülyék lesznek a férfiak. Aki nem rendeli meg a 230 forintos kétkilós kenyeret, az csak két-három naJó, ha krumplira telik pos szikkadtat kap. Az orvos hetente egyszer jár ide. Kéijük, írja meg, hogy itt, nálunk, Bagólyukban nyomorúságban élnek az emberek. Négyessy Zita Egerszalók - Július 15-től egy héten át tart a már hagyományossá vált Katolikus Ifjúsági Találkozó a templom kertjében. Számos érdekes programmal váiják a csaknem 1500-2000 fiatalt. Itt lehetőségük nyílik arra, hogy meghallgassák az egyházi személyiségek előadásait, s alkalmuk lesz konzultációra is. A szállást és az étkezést az általános iskola biztosítja. Egerszólát - A képviselő- testület legutóbbi ülésén az óvoda nevelési programját ismerhették meg Firkó Ti- borné intézményvezetőtől. Ugyanekkor Tuza Ferenc polgármester bejelentette, hogy elnyerték a céltámogatást a szennyvízhálózat elkészítéséhez. A beruházáshoz csatlakozó öt település ön- kormányzatával megállapodást kötöttek a tervekre. Noszvaj - Gulyásfőző-ver- senyt szervez a polgármesteri hivatal a Nomád Hotel- Nomád Campinggel közösen hétfőn délután 4 órától Síkfókúton. A rendezők szeretettel várják a főzőcské- zőket és a torkoskodókat. A legjobb szakács jutalma egy hektoliter vörösbor. Az eszem-iszom mellett meglepetésekre is számíthatnak. Novaj - Új jegyzője van a falunak Hinora Sándor személyében. A jegyzőválasztás a legutóbbi önkormányzati ülésen, hétfőn történt. A tanácskozáson Fe- rencz Miklósné, az óvoda vezetője és Harmath András, a sportkör vezetője számolt be munkájukról. Egerszalók - Elkészült az általános iskola tornaterme. A műszaki átadást július 16- án tartják. A beruházás összköltsége 18 millió forint volt, ebből a berendezésre 1,9 millió forintot költöttek. Eger - A Forrás Gyermek- Szabadidőközpontban a nyári szünetben is kínálnak a kicsiknek programot keddtől péntekig 10-től 16 óráig. SzAkkÉpZETT ÍÉRÍÍ MÍÍSZAki ElAdÓT ÍElvESZÜNk. PÁlyAkEzdők ElŐNybeN. FÉNykÉpES ÖNÉlETRAjZOT kÉRÜNk. jElENTkEzás SZEMÉlyESEN VAqy IeveIüen LABIRINTUS ELECTRIC CENTER 5300 EGER, Szent János u. 11. TeIeIon: 56/412-799 TELEFONOS LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Hívható: mindennap este 7-tól reggel 7-ig. Eger: 06-80/505-506 U HÍVÁS INGYENES!! Aki osztozik a falu öröméből, bánatából SZÚCS - Irigykedhetünk Dorkó Jánosnéra, ha feladatainak csak egy részét tekintjük. Az asszony pontosan negyven éve dolgozik a közigazgatásban, az utóbbi hét esztendőben a szűcsi polgármesteri hivatalban. Korábban Egercsehiben látta el az igazgatási ügyintézői teendőket. Következésképp ő az anyakönyvvezető, az ország-világra szóló, parádés esküvők állandó főszereplője. Amióta - először 1958 júniusában - átlépte a községháza küszöbét, kétszáz ifjú párból szedte ki szépszerével a várva várt „igent”. Ha csak ez lenne a munkája Puskának, gondolhatnánk: „de jó dolga van ennek az asz- szonynak”. Ám nagy árat fizet az alkalmankénti lélekemelő pillanatokért. Az igazgatási ügyintézőnek ugyanis prózai teendői is vannak. Például a népesség-nyilvántartás. Egy nagy könyvbe vezeti a faluból ki-, beköltözködőket, adminisztrálja a születéseket és a halálozásokat, leveleznie kell a földhivatallal és a közjegyzővel. Ezek persze még nem azok a munkák, amelyek felzaklatják őt. Merthogy Iluskának jut a drámából is elég. Hozzá tartozik a gyámügy és a szociálpolitika. Szinte naponta találkozik a nincstelen- séggel, a filléres gondokkal. Családokkal, amelyek havonta néhány ezer forintból vegetálFOTÓ: Ö. I. nak. Csupán a családi pótlékból tengődnek, mert sem az apának, sem az anyának nem jár a jövedelempótló támogatás. Iluskának ilyenkor összeszorul a szíve. Egy olyan kisközségben, mint Szúcs, nem telik segélyre. S az a tudat, hogy a gyerekekre sem vár jobb sors - nem veszik komolyan az iskolát a huncutok - végképp elkeserítik az asz- szonyt. S akkor még nem szóltunk azokról az esetekről, amelyekben mint gyámügyes vesz részt. Amikor intézetbe kíséri a szüleitől - előfordult: a saját kérésére - elszakadó gyereket. Ilyenkor Iluska sír az édesanya helyett is. És sokszor sírna akkor is, amikor durvaságokat vágnak az arcába. Amikor őt teszik felelőssé, mert nem adhatja ki a határidő előtt a gyermekvédelmi támogatást. Öt tekintik a „gonosz hivatalnak”, aki betart a kisembernek. Pedig dehogy áll szembe velük. Megérti őket még akkor is, ha közönségesen ordítoznak. „A keserűség beszél belőlük” - győzködi ilyenkor magát. Természetesen nem csak az elégedetlenkedőkkel akad dolga. Sokan élnek a faluban, akik becsülik jó szándékát, segítőkészségét. Méltányolják, hogy bár már nyugdíjas, nem marad veszteg otthon, Beköl- cén. Hanem - lehet nyár vagy tél - minden munkanap buszra ül, s utazik Szúcsra, hogy hasznos lehessen, amíg bírja lelkierővel. (négyessy)