Heves Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-04 / 155. szám

4. oldal Horizont 1998. július 4., szombat Millenniumi biztos. Balsay István (Fidesz), a Miniszterel­nöki Hivatal leendő politikai ál­lamtitkára nem kapott még fel­kérést arra, hogy kormánybiz­tosként felügyelje az állam- alapítás ezredik évfordulója al­kalmával rendezendő ünnep­ségsorozatot, de szívesen vál­lalna ilyen feladatot. Balsay megítélése szerint már most ké­sésben vannak a szervezési munkálatok. MI).\P: új alelnökök. Raskó Györgyöt, Zsigmond Attilát, Szabó Józsefet és Mile Lajost alelnöknek választotta meg a Magyar Demokrata Néppárt el­nöksége - közölte Pusztai Er­zsébet. A pártelnöki tisztért való megmérettetésben alulma­radt Bőd Péter Ákos egyéb el­foglaltságai miatt nem vállalta az alelnöki megbízatást. Borókai szóvivőjelölt. Or­bán Viktor hétfőn konzultál a kormányszóvivői poszt váro­mányosával, Borókai Gábor új­ságíróval. A Reform jelenlegi főszerkesztője elmondta, hogy Stumpf István, a Miniszterel­nöki Hivatal leendő vezetője kérte fel a poszt betöltésére. Németh Zsolt az MVSZ-ről. „Nehezen tudom elképzelni, hogy a Magyarok Világszövet­ségének juttatandó költségve­tési támogatás bármiféle meg­szorítást szenvedjen az elkö­vetkező időszakban” - jelen­tette ki Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke. A Külügyminiszté­rium politikai államtitkárje­löltje elmondta: a Fidesz jó együttműködésre törekszik a Világszövetséggel. Külföldi vevőt keresnek. Nagy példányszámú nyugat-eu­rópai napilapokban közzétett hirdetésekkel keres vevőt or­szágos központjának épületére a Kereszténydemokrata Nép­párt - közölte Bartók Tivadar, a párt ügyvezető titkára. Az ér­deklődők a licitálást megelőző napig, július 30-ig jelezhetik szándékukat. Az épület kikiál­tási ára 400 millió forint lesz. Tetőzött a Kras/na. Ág­erdőmajomál péntekre virra­dóra 600 centiméteres vízma­gassággal tetőzött a Kraszna - jelentette be Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. A víz­szint szerencsére alatta marad az 1970-es árvízkatasztrófa ide­jén mért legmagasabb állásnak. Akkor 651 centimétert mutat­tak a mércék. Több szabadalom. Idén az első félévben 18 801 szaba­dalmi bejelentés érkezett a Ma­gyar Szabadalmi Hivatalhoz, csaknem négyezerrel több, mint a múlt év azonos időszakában - mondotta Bendzsel Miklós, a hivatal elnöke. A Fidesz mindenképpen megszünteti a két tb-önkormányzatot Lezajlott a kormányprogram vitája A tegnapi parlamenti vitanap során még kevés jel mutatott arra, hogy az új négyéves parlamenti ciklus alatt lényegesen megváltozna az üléstermi viták stílusa. Különösen felforró­sodtak a kedélyek a tb-önkormányzatokról szóló előzetes szóváltás során. Az MSZP ki is vonult. A Fidesz képviselőcsoportja még az országgyűlés nyári szünete előtt meg akarja szün­tetni az egészségbiztosítási és a nyugdíjbiztosítási önkor­mányzatokat, a két társada­lombiztosítási alap felügyele­tét és irányítását a kormány hatáskörébe utalva. A Parla­mentben az előterjesztő Frajna Imre azzal indokolta ezt a szándékot, hogy az ön- kormányzatok nem váltották be a működésükhöz fűzött re­ményeket: nem lett erőtelje­sebb a biztosítottak érdekei­nek képviselete, nem vált de- mokratikusabbá a döntéshoza­tal a tb ügyeiben, nem lett ha­tékonyabb a gazdálkodás. Az egészségbiztosítási ön- kormányzatnál törvény- és szabálysértéseket, felelőtlen gazdálkodást, botrányos ügyeket tárt fel az előző or­szággyűlés vizsgálóbizott­sága. Ráadásul az Alkotmány- bíróság májusi határozata sze­rint hiányzik a jelenlegi, dele­gált tb-önkormányzatok al­kotmányos legitimációja, s nem helyes, ha ilyen szerveze­tek látnak el közhatalmi fel­adatokat. Ugyanakkor azt is kimondta az Alkotmánybíróság, hogy az országgyűlés szabadon hatá­rozhatja meg a társadalombiz­tosítás igazgatási, irányítási rendszerét. Frajna Imre hang­súlyozta, hogy szó sincs a tb- vagyon államosításáról: az alapok önállóak maradnak. A sürgősséget azzal indokolta, hogy a társadalombiztosítás minden évben több tízmilliárd forintos hiányt produkál, min­dennap nyereség tehát. A Magyar Szocialista Párt képviselői késleltetni szerették volna a törvényjavaslat tárgya­lását. Nemmel szavaztak a na­pirendre vétel során, kérték a házbizottság összehívását, tárgyalási szünetet igényeltek, majd a mégis megkezdett vita elnapolását kérték. Mivel kí­sérleteik eredménytelenek vol­tak, végül kivonultak az ülés­teremből. Tiltakozásukkal annak a vé­leményüknek adtak hangot, hogy elmaradt a törvényjavas­lat alapos előkészítése és az érdekegyeztetés. A vita éle­sebb szakaszában a szocialis­ták a hatalom koncentrációjá­val és a tb-vagyon gyors meg- kaparintásának vágyával vá­dolták a Fideszt, a Fidesz pe­dig azzal a szocialistákat, hogy azért kiabálnak most, mert eddig komoly hasznot húztak a tb önkormányzati rendszeréből, s így most húsba vágó érdeksérelem éri őket. A törvényjavaslatról a jövő héten fog szavazni a Ház. Pénteken lezárult az Orbán- kormány programjáról folyta­tott vita. A miniszterelnök- jelölt válaszadására és a sza­vazásra hétfőn kerül sor. Nagy meglepetés nem várható, mert már minden fél nyilatkozott: a Fidesz, az FKGP, az MDF, a MIÉP és Kupa Mihály támo­gatja a programot, az MSZP és az SZDSZ ellene fog sza­vazni. S. A. A tettesekről nem tudni pontosan, hogy magyarok vagy külföldiek voltak-e / Éjjel-nappal folynak a kihallgatások A rendőrség két férfit keres a csütörtöki, Aranykéz utcai pokolgépes merénylet felté­telezett tetteseként, egyikük­ről fantomkép is készült. Az ORFK illetékesei szerint a másik férfi, aki a fantomképen ábrázolt robbantóval együtt távozott a helyszínről, körül­belül 180 centiméter magas, átlagos testalkatú, barna bőrű, 30-35 év körüli. Haja rövid, fekete színű, egyenes szálú, a bűncselekmény elkövetésekor világos színű farmert, sötét színű pólót viselt és mindkét kezében sötét színű kabátot tartott. Mint azt Sági Zoltán, az ORFK sajtófőnöke elmondta: Boros József Károlyként anyakönyvezték, de Óriás Tamásként szólították ismerő­sei azt a férfit, aki a merénylet célpontja volt: ezzel magya­rázható, hogy többen Boros Tamásként is ismerték. A rendőrség egyébként ki­derítette, hogy a felrobbantott, DYP-444 forgalmi rendszámú kis Polskit előző tulajdonosa tavaly adta el, s az autót hamis személyi igazolvánnyal vásá­rolták meg. (A rendőrök isme­rik már a kocsit megvásárló férfi fényképét is, s ennek A tettes fantomképe alapján keresik, hogy tanúként kihallgathassák). Sági Zoltán hangsúlyozta: a sajtóban megjelent egyes hí­rekkel ellentétben Boros test­őre nem volt az elhunytak kö­zött. A helyszínen életét vesz­tette egy 57 éves budapesti férfi és egy 24 éves szolnoki nő, aki Budapesten élt. A kór­házba szállítás után meghalt egy 41 éves budapesti férfi is. (Áz ő életkorát korábban fiata- labbra becsülték). A rendőrség csütörtöki köz­lésével ellentétben a külföldi sérültek között említett két szír közül az egyik líbiai ál­lampolgár. Az ügy felderítésén dolgozó nyomozóstáb - a Központi Bűnüldözési Igazgatóság, a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Ügyészségi Nyomozó Hivatal, valamint az Országos és a Bu­dapesti Rendőr-főkapitányság - szakemberei folyamatosan értékelik az összegyűlt adato­kat. A csütörtökről péntekre virradó éjszaka során 58 em­bert hallgattak meg a rend­őrök, és folytatják a további szemtanúk keresését. A-szóvivő szerint alapos a gyanú, hogy hosszú ideje ki­tervelt akcióról volt szó, hi­szen a kis Polski napok óta a merénylet helyszínén parkolt. Egy kérdésre válaszolva Sági Zoltán közölte: a feltéte­lezett elkövetőkről még nem tudni, hogy külföldi vagy ma­gyar állampolgárok-e. Egy másik kérdésre adott válasza szerint a csütörtöki robbantás az egész alvilágot megmoz­gatta, ezért könnyen lehetsé­ges, hogy a nyomozók ebből a körből is kapnak használható információkat. A robbantás sebesültjeinek zömét a helyszínen ellátták, közülük péntek estére már csak négyen voltak kórházban. Az orvosok szerint állapotuk stabilizálódott, kielégítő. U/jr\ l\ l\ l iI LJjŰ; a Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskolában 3300 Eger, Rákóczi út 2. 1. Kétéves, nappali tagozatos, tandíjmentes gépipari számítástechnikai technikusképzés. A végzett technikusok részére munkahelyet ajánlunk! A részvétel feltétele: érettségi bizonyítvány Jelentkezés: 1998. augusztus 15-ig levélben 2. OKJ-s továbbképző, átképző tanfolyamok állásban lévőknek és munkanélkülieknek: * Hegesztő szakmunkás és alapfokú szint NC, CNC gépkezelő esztergályos, marós * Kis teljesítményű kazánfűtő * Kazánfűtő * Számítógép kezelő | *-gal jelzett tanfolyamokhoz munkanélküliek részére a Munkaügyi Kirendeltségeken támogatás igényelhető. A tanfolyamok szeptember 15-től a jelentkezéstől függően indulnak. Jelentkezések és felvilágosítás a 36/311-211-es telefonon. íW Wm] SIPOTEKA KÖNYVESBOLTOK AJÁNLATA: Dr. Zajkás Gábor: Diétáskönyv Donald Caldwell: A JG 26 hadműveleti naplója 1939-1942 Nemere István: Anti-Nostradamus Bálnák és Delfinek FÉLÁRAS KÖNYVEK: Dr. Kai Kermani: Autogén tréning József Attila összes költeményei Fraundin Pszichotesztek Magyarország autóatlasza CD-k, KAZETTÁK Alexia: The party Bravo Summer Hits 3. N Y C C : Greatest Hits Zámbó Jimmy: „ Fogadj örökbe " Allez ! Olla ! Ólé ! SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. tel: 36/413-998 Eger, Érsek u. 2. tel: 36/323-393 Sipotéka Antikvárium: Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. tel: 36/322-562 1 490.­Egri Gyára, felvételre keres 1 fő árelőadó, statisztikust. Az alkalmazás feltétele: közgazdasági végzettség árképzési gyakorlat. Számítógép ismerete, valamint mérlegképes végzettség (ipari szakon) előnyt jelent. Bérezés megegyezés szerint. Útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet: Eger, Mátyás király u. 165. Telefon: 324-522/34 (27583. Keresünk kezdő vagy gyakorlattal rendelkező műszerész üzemmérnököt, villamosmérnököt. Novell és Windows NT szakismeret szükséges. Várjuk a szakmai önéletrajzodat a fizetési igény megjelölésével. MD Computer Szerviz KFT. EGER, Kallómalom 88, Beiskolázunk 1998. évre számítógép-műszerész (elektronikai) tanulókat. g Érdeklődni: 36/427-500 5 Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. GP 06-90-330 391 Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanák a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 106-90-330 393 *53!) Bpy Éí'ffirif $ 88 n + Wpan/ Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Rowan Atkinson Hadházi László, a hangulat mestere Priscilla Presley „férjhez ment” Bruce Willis fagyialtos mentőakciója Udo Jürgens lánya szégyent hoz az apjára? Zorro oldalán Catherine Zeta Jones Tvr-hét - a műsorújság ú MÁTRAMETÁL KFT. pénzügyi területre munkatársat keres. Feltétel: pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés levélben, rövid szakmai önéletrajzzal július 20-ig a következő címen: MÁTRAMETÁL KFT. Humánpolitikai osztály 3332 Sírok, Pf. 10. Érdeklődni: (36) 361-377/123 telefonszámon. (27459) Parádsasváron 1998. szeptember 1-jén megnyíló 5 csillagos Kastélyhotel Sasvár az alábbi munkakörökben hirdet felvételt: Recepciósok Londinerek Szobalányok Felszolgálók Pultosok Masszőrök Szakácsok Cukrászok Konyhai kisegítők Ügyviteli alkalmazottak Mosodai dolgozók Gkv - anyagbeszerző Kertész Tréner Gyermek felvigyázó követelmény kettő idegen nyelv ismerete egy idegen nyelv alapfokú ismerete előny nyelvismeret előnyt jelenthet egy idegen nyelv szakmai szintű ismerete követelmény egy idegen nyelv szakmai szintű ismerete követelmény úszómesteri vizsgával, egy idegen nyelv ismerete kívánatos gyakorlattal rendelkezők gyakorlattal rendelkezők gyakorlat előnyt jelent gyakorlattal rendelkezők, könyvelés, pénztár, bér- és munkaügy gyakorlat előnyt jelent buszjogosítvány követelmény, idegen nyelv tudása előny „B” kategóriás jogosítvány követelmény idegen nyelv tudása követelmény, szerződéses viszonyban, vízi és labdajátékok, stb. szerződéses viszonyban További információ: 30/547-239 36/444-444 Cím: Kastélyhotel Sasvár Kft. 3242 Parádsasvár, Kossuth út 1.

Next

/
Thumbnails
Contents