Heves Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-25 / 173. szám
1998. július 25., szombat Horizont 5. oldal Nem robbantanak, de több a bűntény (Folytatás az 1. oldalról)- Éppen az elmúlt héten értékeltük az abban eddig beszerzett bizonyítékokat, s meghatároztuk a további teendőinket is. Újabb tanúkat kívánunk meghallgatni, s szembesítésekre is sor kerül majd. Szeptemberben szeretnénk végére jutni a nyomozásnak. Az ügyészséggel történő egyeztetést követően szeretnénk vádemelési javaslatot tenni. Még úgy is, hogy a továbbra is körözés alatt álló Kalmár Tamás netán addig nem kerül elő.- Ki vagy kik ellen terjesztik elő a vádemelési javaslatot?-Ez a hátralévő nyomozás eredményétől függ, nem szeretnék róla egyelőre bővebben nyilatkozni.-Az azért megmondható-e, hogy - miután sok kétely merült fel e téren - tényleg a valódi Senderovics élvezi-e fogdánkban a „magyaros” vendégszeretetet?- A rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján azt kell mondanom, hogy igen. Ő valóban az a Senderovics, aki alaposan gyanúsítható a csalássorozatban való részvétellel.-Rátérhetünk ezek után az idei első hat hónap megyei bűnügyi helyzetének értékelésére. Az országos kép menynyire vetíthető megyénkre?- Heves megyét elkerülték a kiemelten súlyos bűncselekmények, szerencsére nálunk nem volt robbantás, sem olyan élet elleni bűntény, ami a köznyugalmat különösképpen megzavarta volna. Ám az is igaz, hogy elég jelentős arányban, 35,6 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma. Még 1997 első fél évében 4827, most pedig 6548 volt ez az adat. A megyeszékhely kapitányságának illetékességi területe bűnügyileg a legfertőzöttebb, az összes ismert bűntény mennyiségéből három híFOTÓ: PERL MÁRTON mü képes tenni a bűnüldöző hatóság a bűnmegelőzésért?- Akcióink, folyamatos programjaink elsősorban a fiatalabb korosztályt célozzák meg. Kiemelkedő szerepe van ebben a kábítószer elleni harcnak, igen jó színvonalúnak mondható a D.A.D.A.-program oktatása az iskolákban. A külföldiek biztonságérzetét fokozza mindenképpen az idegenforgalmi rendőrség megteremtése, immár a második esztendőben. A főkapitányság bűnmegelőzési osztálya a felnőtteknek különféle kiadványokban igyekszik tanácsokat adni arról, hogyan kerülhetik el, hogy bűncselekmények áldozataivá váljanak. Hosszú távon gondolkozunk a kamerás közterületi védelem bevezetésén Eger belvárosában, a helyi ön- kormányzattal közösen. Más településeken már bevált ez a módszer, reméljük, itt sem marad kedvező hatás nélkül. (szalay) ján 50 százalékos arányt képvisel. Éz nyilván magyarázható azzal is, hogy ez a legnagyobb része régiónknak. A legkisebb részesedés a hevesi kapitányság térségében mutatható ki. Hangsúlyozom: gépi feldolgozású statisztikai adatokról van Bak István a betörőszerszámokat vizsgálja szó.-Nem mellékes az sem, mely bűnténykategóriák a leginkább gyakoriak manapság, s melyek kevésbé?-Az embereket személyükben ért támadások döntő hányada szándékos testi sértés. A tavalyi hasonló időszaknál jóval gyakrabban fordultak elő - 45 százalékos a növekedés - a közrend elleni jogellenes cselekedetek, és sajnálatosan több a kábítószerrel való visszaélés. Míg a múlt év első felében 15, addig idén 20 ilyen esettel volt dolgunk. A közlekedési bűncselekmények aránya is emelkedett, pontosan 10,3 százalékkal. A gazdaságot hátrányosan érintő büntetendő magatartások száma 51-ről 58-ra nőtt. A bűntények döntő része (73,9 százaléka) vagyon elleni jogsértés. Csökkenés (épp 24 százalékos) a házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni eseteknél figyelhető meg.-S a rendőrség munkájának mérőszámai miként alakultak?- Nemigen dicsekedhetünk. A nyomozás-eredményesség 43,8 százalékra mérséklődött, az ismeretlen tetteses ügyek felderítési mutatója pedig 39,1- ről 34,4 százalékra csökkent.- Mivel magyarázható ez?- Egyrészt az ügyek számának meglehetősen nagyarányú növekedésével, másrészt pedig azzal, hogy elszaporodtak a tucat tömegügyek, a strandi, a bolti lopások, a kisebb súlyú bűntények, s ez nagy leterheltséget jelent a rendőrségi dolgozóknak.-Az elkövetői körről mit kell tudnunk?- Sajnos, gyarapodott tavalyhoz képest a büntetett előéletű (15,7 százalékkal), különösen pedig a visszaeső elkövetők (35,2 százalékkal) száma. Az is tény, hogy a felderített tettesek 39,8 százaléka foglalkozásnélküli. Örvendetes ugyanakkor, hogy 288-ról 217- re csökkent a fiatalkorú elkövetők száma.- Elmaradhatatlan kérdés: UFO-lesők: nyitottan egy más világra Az elmúlt évek alatt számos jelzés érkezett hozzánk a legkülönfélébb észlelésekről. Az első pillanatra idegennek tűnő jelenségek vagy objektumok mögött azonban az esetek túlnyomó részében kideríthetően ismert körülmények húzódnak meg. Az is igaz viszont, hogy van néhány olyan megfigyelésünk, amelyre mindeddig nem sikerült ésszerű magyarázatot találni - hangsúlyozza Ridegné Szabó Éva, az egri UFO-klub vezetője. A különleges jelenségekkel foglalkozó civil szervezet öt éve működik a hevesi megyeszékhelyen, hivatalosan három éve alakultak, és Agria UFO-klub néven ad helyet rendezvényeiknek a Megyei Művelődési Központ. Az elmúlt hét végén - a tavalyi hasonló akció után immár második alkalommal - közös szabadtéri, úgynevezett éjszakai UFO-lest szerveztek:- Tavaly az Eged-hegyen töltöttünk el egy teljes nyári éjszakát. Idén a várban szerettük volna ugyanezt megvalósítani, ám meghiúsult ez az elképzelésünk, nem kaptunk rá engedélyt. így most is az Eged-he- gyet választottuk, ahol szerencsére derült, tiszta idő és égbolt várta a nagyszámú érdeklődőt. Egyébként már ’97-ben is sokan virrasztották velünk végig az éjszakát.- Milyen eredménnyel?- Komolyabb váratlan eseményről, térugrásos hirtelen mozgásról, szenzációról nem tudok beszámolni, pedig az MMK-tól erre az estére kaptunk kölcsön egy nagyobb csillagásztávcsövet, azzal is pásztáztuk az égboltot. UFO-t viszont nem láttunk. Ugyanakkor a tavalyi alkalommal azért észleltünk egy érdekes, cikázó, pulzáló fényfoltot. De az. a kinn töltött éjszaka így is csodálatos volt, láthattuk a csillagokat, sőt a tiszta időben a műholdak pályáit, a repülők mozgását is megfigyeltük. A felhőtlen nyáresti csillagos égboltot figyelni, alatta eltölteni néhány órát minden váratlan jelenség nélkül ’-Önmagában is párátlán élmény. A leterített plédekről föltekintve a magasba, mi is a harmóniát, a megnyugvást sugárzó természet részeinek érezhetjük magunkat. Mindenesetre előkészülünk a váratlan észlelésekre. Először is így történt, és most is vittünk magunkkal távcsöveket, fényképezőgépet, videofelvevőt. Minden nyomot, bejelentést archiválunk, és a hozzáértőkkel megkonzultálunk. Hevesben egyébként rendszeresen fordulnak elő úgynevezett „események". Az adatbankunkban nyilvántartjuk őket.- Mennyire értenek ehhez az égi vadászathoz?- A témában jártasak tudnak olvasni az égi jelekből. A résztvevők között most is voltak velünk szakemberek, nagy gyakorlattal rendelkező amatőr égkutatók, sőt pilóta is, akik nagy valószínűséggel meg tudják állapítani, mi is történik ott fent. Nem tévesztik össze a hullócsillagot, a meteorokat az azonosí- tatlan égi jelenségekkel, sem a száraz villámot, a lézerfényeket valamilyen UFO-val. Egyébként a klub működése során is arra törekszünk, hogy egyáltalán ne legyen kényszer az idegen jelenségekről, objektumokról szóló megfigyelések úgymond produkálása, a valótlanságok, képzelgések fölmutatása, ami egyébként úgyis igen hamar kiderül. Ezek megkülönböztetésében és meghatározásában már nagy tapasztalatokkal rendelkezünk. Korántsem fogadunk el mindent, nézőpontunk alapeleme a kritikus szellem. Ugyanakkor mindenki bátran megoszthatja velünk a tapasztalatát, élményét, senkibe nem fojtjuk bele a szót. Itt nem kell tartani attól, hogy kinevetik azért, amit mond. A kölcsönös bizalom is fontos dolog.- Kérem, térjünk vissza arra a néhány „problémás" esetre...- Eddig mintegy három olyan, a megyében történt komolyabb esetet tartunk nyilván, amelyre az elmúlt idő során sem sikerült megbízható magyarázattal szolgálni. Ezek Bélapátfalván, Felsőtárkány- ban és Egerben, az Erzsébet- udvarban tapasztalt jelenségek. Alaposan utánajárunk minden jelzésnek. Ezeknél is megnéztük, hogy milyenek voltak a légköri viszonyok, a meteorológiai körülmények, milyen légi tevékenységek, repülések lehettek akkor. Amivel nem azt állítom, hogy ezen esetekben feltétlenül valami titokzatos dologról van szó, pláne nem azt, hogy idegen civilizációról. Ilyet mi soha nem állítunk. Egyelőre tényszerűen és tisztességgel annyit lehet mondani, s elfogadni, hogy nem tudjuk a jelenségek magyarázatát.- Milyen a valódi tudománynyal és azok képviselőivel való viszonyuk, amikor tőlük gyakran hallani eléggé megbélyegző minősítéseket?-Mivel mi magunk is nagy kritikával kezeljük ezt a témát, igyekszünk alaposan feldolgozni az észleléseket, minél kevesebb teret engedve a személyes érzéseknek, befolyásnak. így a támadási felület is jóval kisebb. Törekszünk tárgyszerűnek maradni, és megpróbáljuk összebékíteni vagy elfogadni a különböző álláspontokat. Egyébként úgymond a tudomány részéről is tapasztalunk némi változást, hiszen a korábbi kategorikus tagadást fölváltotta egy távolságtartó, de nyitottabb szemlélet. Ami azt jelenti, hogy nem utasítják el rögtön a dolgot, hanem azt mondják, hogy bizonyos jelenségeket félre kell tenni arra az időre, amikor a tudomány már elér odáig, hogy megbízható magyarázattal tud szolgálni rájuk. Klubbeli saját tapasztalatunk, hogy a legmegrögzöttebb tagadókból lesznek a leginkább megszállott jelenségkutatók, érdeklődők. Az Agria UFO-klub következő rendezvényén, a július végén, augusztus elején a Mátrában, Répáshután tartandó UFO- táborban is szóba kerülnek majd a különleges jelenségek. A jövőre gondolva pedig kétezerben szeretnének nemzetközi UFO-kongresszust rendezni Egerben. Ha a határtalan csillagos eget nézzük, akkor bizony semmi se lehetetlen... (kj) Csúszda-tragédia M agam előtt látom a lányom első próbálkozását az óriási csúszdán. Amikor háromévesen, bizonytalan léptekkel, először lépcsőzött fel a gigantikusnak tűnő szerkezetre, az én lábam is reszketett, pedig karnyújtásnyira voltam tőle, hogy bármikor a segítségére lehessek. Természetesen lent, a medencében is óvó, kitárt karok várták, nehogy ott élje valami baj. A gyerek első csúszdás élménye így aztán mindent felülmúlt. A magasból letekinteni, a sima felületre rácsücsülni, majd kacagva száguldani, és a végén biztonságos, erős karok közé csobbanni... Ennél nincs káprázatosabb dolog! Akkor nem tudtunk ellenállni az ismétlődő követelésnek: még egyszer, még egyszer! A napokban azonban bizony enyhe szorítást éreztem a gyomrom körül, amikor a televízióban megláttam a kártyavárként összedőlt balatonmáriai szerkezetet, különösen pedig a tragédia kis áldozatait. A lányom éppen énekelgetve színezgetett egy kifestőkönyvet, amikor a csúszda szó hallatára lelkesen sikítva berohant a képernyő elé. Az elénk táruló képsorokat elkerekedett szemmel bámulta, s bár pontosan nem értette a tudósítás lényegét, azt azért felfogta, hogy az egyik kedvenc játéka valahol darabokra hullott, és a rájta szórakozó gyerekeket vérző fejjel szállították a kórházba. Emberi felelőtlenség, szerkezethiba... Ezek a szavak kétségtelenül semmit nem jelentenek egy ötéves gyereknek, aki úgy tudja, a felnőttek valójában azért vannak, hogy kijelöljék számára azokat a határokat, amelyek között még biztonsággal közlekedhet. Nincs értelme továbbragozni a történteket, a mulasztás körülményeit nyomozni. Megteszik azt helyettünk az arra illetékes szervek. Nekünk, szülőknek azonban nem árt némi tanulságot levonni ennek a balatoni balesetnek a kapcsán. Nevezetesen azt: vigyázzunk jobban gyerekeinkre! Különösen így, nyár derekán, amikor megsokszorozódnak a veszélyforrások. Lám, a szabadságélménnyel kecsegtető, ártalmatlannak tűnő csúszda is tömeges tragédiák okozója lehet. S árról még nem is szóltam, hogy a látottak ellenére a lányom a világ leghosszabb hullámvasútjáról álmodozik, amit ugyancsak a tv-ben látott... Barta Katalin Reszkető álmok Hosszú, átvitázott évek, vívódásokkal teli éjszakák után a nagy- szüleim végül döntöttek: elköltöznek az otthonukból. Nem a tágas kert művelését unták meg, még csak nem is a nyolc évtizede ismert falakból lett elegük. De még csak a község egyre hidegebb, széthúzó társadalma sem bántotta őket. Egyszerűen megunták a rettegést. Pedig elhatározásukban semmi meglepő nincs. Sőt, akár társadalmi jelenségként is felfoghatjuk döntésüket: az utóbbi években a falvak csökkenő népességszámában erősen közrejátszott a félelemből történő elköltözés. Hiszen ki garantálja az idős embereknek azt, hogy álmukban nem lepik meg őket erős markú legények, akik értékek vagy akár pár ezer forint után kutatva végzetes ütésre nem emelik kezüket? Avagy azt, hogy egy reggelre a léckerítésük nem tűnik el - valamelyik szegényebb otthon tűzifakészletét gyarapítani? Ezen sajátos félelmek említésekor néhány esztendeje még csak mosolyogtunk. Persze, hogy félnek, hiszen idősek, védtelenek - mondogattuk magunkban. Ám mára az oly sokat hallott panasz, ez a rettegés, a kívülálló előtt is létjogosultságot nyert. Akkor, amikor alig egy éve Heves megye egyik déli településén idős asszonyokat megdöbbentő brutalitással erőszakoltak meg, amikor szinte hetente hívják ki a rendőröket apró-cseprő, ám idős, egyedül élő emberek házában elkövetett lopások miatt, s amikor a héten már a fekete krónikákat egy 87 éves asszony sérelmére elkövetett kegyetlen gyilkosság is szaporította - még a távol élő is egyre erőteljesebben teszi fel a kérdést magában: tényleg, ki védi meg őket? Ám e félelem súlyát és valódiságát mégis csak az tudja átérezni, aki éjszakánként erejét összegyűjtve, remegő lábakkal biceg az ablakhoz, attól rettegve, hogy mégiscsak meglát egy idegent az udvaron. S persze az is, aki képes érezni, milyen mélyről gyökerező szorongás kell ahhoz, hogy hatvanon túl a biztonság hiányából fakadóan valaki elhagyja szülőházát... (szuromi) HÍR(TELEN)KÉK... Vagyonnyilatkozatot tettek az Országgyűlés új képviselői. Szegények...! * Megköttetett az első dinasztikus házasság a posztszovjet térségben: a kirgiz elnök legidősebb fia feleségül vette a kazahsztáni elnök legkisebb lányát. Házasodj, boldog Kirgizia! * A Magyar Posta Rt. adatai szerint - a telefonhálózat bővülése, illetve a mobilkészülékek elterjedése miatt - leáldozóban van a táviratok korszaka. Sürgős..., stop, kimentem a divatból..., stop... * Az Európai Unió - a légiközlekedést illetően - az égboltot is felosztja. A Tejúthoz ragaszkodunk... * A hondurasi La Esperanza őslakosai lopás, népirtás, emberrablás és rabszolga-kereskedelem vádjával perbe fogták Amerika felfedezőjét, Kolumbusz Kristófot. A vád tanúja: tíz kicsi indián... (szilvás)