Heves Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-13 / 137. szám
„Nem spontán tévedésről volt szó” EGER - A Heves Megyei Bíróság, mint elsőfokú büntetőbíróság, csütörtökön hozta meg ítéletét az 1956. december 12-i egri sortüz ügyében. Mint lapunk pénteki számában közöltük, az igazságszolgáltató testület a vádlottakat felmentette a terhűkre rótt vádak alól. A döntéssel kapcsolatban kértük véleményalkotásra azokat, akik két különböző oldalról világíthatják meg a meghozott határozat lényeges tartalmi, politikai-jogi vonatkozásait. Dr. Magyar Elemér, a sor- tűzper negyedrendű vádlottjának a védője:- Korrekt, érzelmektől, indulatoktól mentes ítélet született! Az a véleményem, hogy történelmi kérdésekre nem a büntetőbíróságoknak kell feleletet adniuk. Gondoljuk csak el, mennyire faramuci helyzet lenne, ha például ma Görgey Artúrnak egy katonai bíróság előtt kellene bizonyítania annak ellenkezőjét, amit vádként vele szemben felhoztak, hogy árulást követett-e el vagy sem. De ha már mégiscsak a bíróságokra hárították a döntést, akkor azoknak, akik ezt rájuk bízták, vállalniuk kell annak ódiumát is, hogy a bíróságnak kötelessége a jog talaján állva vizsgálnia a több évtizeddel ezelőtti eseményeket. így nem biztos, hogy olyan döntés születik, amely megfelel esetleg a várakozásoknak. Számolnia kell mindenkinek azzal is, hogy érvényesülnie kell az ártatlanság vélelmének! Ez persze nem biztos, hogy a politikában ennyire szigorú feltétel lenne... Dr. Tóth Ferenc, az ’56-os szövetség egri szervezetének elnöke, aki 1956. december 12- én az egri II. számú kórházban maga is tagja volt annak az orvoscsoportnak, amely a sebesülteket műtötte:- Az egri sortűz korrekt bírói meghatározása szerint háborús bűntett volt, tehát nem évül el. Innentől azonban e cselekménysor úgyszólván teljesen elveszítette bűntetti jellegét. Néha az az érzésem, az egészet csupán fantomnak lehet tekinteni, amit az ’56-os „fontosko- dók" találtak ki, és öntelt gőgjükben, tehetetlen dühükben fújták fel „sortűzzé”. Bűncselekmény nem történt, csak áldozatok vannak. Fennáll még az a pikánsan csípős kérdés: ki a felelős a szerencsétlen áldozatok haláláért?! Erre az ítélet nem ad választ.- Szeretném hangsúlyozni, mi. az ’56-os forradalom hitvallói és kárvallottjai, nem embe: reket akarunk meghajszolni és megalázni. Senkit nem akarunk börtönrács mögött látni azok közül, akik bennünket a forradalom után, a forradalomért odasegítettek. Annyit szeretnénk elvárni, hogy ezek az emberek merjenek szembenézni akkori önmagukkal. Ők azonban nemcsak a felelősségre vonás, de még a tárgyaláson való megjelenés alól is kivonták magukat. Vagy egy pehelykönnyű alibivel, vagy a szá- nandóan megromlott és veszélyeztetett egészségi állapotukra hivatkozással. Istennek hála, hogy a jog világa napjainkban ennyire megtisztult és kifinomult. Bizony, a sortűz utáni időkben a megtorlásnak nem álltak útjában ennél alaposabb kifogások sem.- Megszületett a várva várt bírói ítélet. Senki nem hibáztatható, senki nem vonható felelősségre. Hallhattuk, a vádlottak nemigen lőhettek, hiszen nem kaptak parancsot a lövéshez alkalmas előírásos lőállás kialakításához. Mi több, egymást is veszélyeztethették volna. A fegyverszakértői vélemény nem talált bizonyítható lőnyomokat a helyszínre néző falakon, amelyeknek hiánya pedig önmagában kétségessé teszi ezt a sortüzet. Ha ironizálni lenne kedvem, azt mondhatnám, azért nincsenek becsapódási nyomok, mert a lövéseket - talán - emberi testek fogták fel. Márpedig csak kellett lennie néhány tölténynek a fegyverekben, hiszen bizonyítottan hat halottja és 19 sebesültje volt a lövéssorozatnak. Ehhez legalább 40-50 lövedék kilövésére volt szükség.-A mi kisvárosunkban ez a tragédia évekig mély gyászt idézett elő. A véifürdőről mindenkinek pontos tudomása volt. Azért az mégsem hihető, hogy a lőtt sérülések fantomgolyóktól származtak. Vagy minden sérült hazudik, aki azt állítja, hogy meglőtték? Csupán hallucináció volt a sebesültek fülsiketítő jajgatása, az életükért küzdők hörgése? Ez a rémtett nem természeti csapás volt, hanem emberek müve. Mégpedig oktalanul és értelmetlenül, egy olyan időpontban, amikor a kormány már konszolidáltnak deklarálta magát. Az lehetetlen, hogy ilyen iszonyú tragédia esetében egyszerűen el lehessen hárítani retorikai műveletekkel minden felelősséget! Igenis minden személy felelősséggel tartozik a bűncselekmény következményeiért, amelynek előidézésében tevőlegesen részt vett, abban közreműködött. Égbekiáltó igazságtalanság, hogy a törvény egyetemlegesen felmentsen mindenkit a felelősség alól!- Ezt az akciót igenis nagyon szervezetten, tudatosan hozták létre, hiszen a két pufajkás alakulat vezetői egyeztették az időpontokat, a teendőket. Nem valami spontán, véletlenszerűen létrejött balesetről, sajnálatos tévedésről volt szó. Nagyon csalódottak vagyunk emiatt a döntés miatt. Nem azért, mert mi bosszúért lihegünk, s a megtévedt embertársainknak az életét akarnánk megkeseríteni, hanem mert ebből az évek óta zajló eljárásból mindvégig kimaradt az emberi élet mindenek felett való tisztelete, megbecsülése. Hiányoznak még a nyomai is az embertársaink tragédiájában való részvétnek, megértésnek. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az akkori rendcsinálásra jelentkezők között voltak olyanok is, akik a forradalom napjaiban bizony elárulták a pártjukat, s ennek korrekciója címén vállalták e gonosztett végrehajtását. Szerettük volna, ha a kulisszák mögötti bújócska helyett az egykori karhatalmisták és az őket utasítók felismerték volna a tévedésüket, hibájukat. Ezzel nagy segítséget adtak volna a nemzet megbékélésének, amit mi tiszta szívünkből kívánunk. (szalay) A szerelem halála A reggeli napfény sápadt sugarában láttam meg azt a bizonyos első ráncot a szemem körül. Aprócska, alig észrevehető. De az idő múlására már tökéletesen és visszavonhatatlanul emlékeztet. Vajon miért kell az emberi arcon ráncoknak születniük? * Láthatjuk-e, tudhatjuk-e az okát? S vajon igaz-e, hogy életünk apró töréseinek emlékét arcunkon, szemünk megfáradt fényében viseljük? A vakítóan csillogó éjszakai holdfény látta-e már a parányi gondcsíkot, melyet akkor még csak a lelkűnkben hordtunk? S te látod-e már azokat a mély barázdákat, amelyek megannyi viselt, el nem hagyható sebként arcunkon tükröződnek? Talán a folyóparti kavicsos séták, az ágakon megtelepedő hókoszorú, a végtelenbe vesző, vakító fehérségű erdő, a sötét éjszaka jótékony homályába olvadó ölelésed, az álom világot ránk záró köd már érzékelte születését. A készülő sebek sokaságát... Kétségbeesett, soha el nem múlóknak hitt csókok, a reménytelenségtől, az elválástól való félelmek vágták ennek a ráncnak az apró árkát. De parancsolni a születésének nem lehetett. Kitépte magát a mesterkélt harmónia, az elhazudott őszinteség, a megjátszott bizalom, a soha nem kétkedés anyagtól független világából. A vágy mélységének, a csodák csúcsának megszűnése, a daccá vált remények megszületése után testesült meg a látható jel az arcomon. A csoda besározódása, a királyi harcok bukása, a védőhálók elszakadása, s megannyi megválaszolatlanul maradt kérdés után a lélek lékeinek megtestesülése egyetlen vonásban egyesült - egy ráncban! Túl apró és pici még ahhoz, hogy a mélységét lássam. De túl jól látható ahhoz, hogy életünk menthetetlenül elszenvedett töréseit akár csak feledtetni is tudja. A festék csupán a vizslató szemek elöl rejti, bújtatja el. Am ha az álarc lehullik, múltunk összetört csodája még arcunkon marad. Ne hidd, egyáltalán ne gondold, hogy a ránc rejtelmeinek kutatása hiúság. Nem akarom, hogy eltűnjön. Mutassa csak merészen a reggeli napfényben életünk elhazudott perceinek, tovatűnő tekintetek érzéketlenségének, az álszent, eljátszott öleléseknek a valóságát. D e erre az arcra ne emlékezz! Inkább a holdfényben csillogó, a jeges széllel dacoló, a szenvedélyt tükröző ráncta- lan, büszke-bűntelen, őszintén csodálkozni tudó arcot lásd! Melyet a hazug csalárdság távolsága akkor még meghagyott a tisztaság fényében... Szuromi Rita Köszönet az iskolának A tanulóközösségek búcsúzáskor általában megköszönik a pedagógusok munkáját, áldozatkészségét. Ritkábban fordul elő azonban az, hogy valaki levélben tolmácsolja a nyilvánvaló tényeken alapuló megbecsülését. Ezt tette a közelmúltban Molnár Endre, az egri Bornemissza Gergely Szakmunkásképző Intézet egykori diákja, aki az erdélyi Zsibó városából, a híres Wesselényi-család ősi fészkéből írt. Ebből idézünk most, mert őszinte, egyedi hangvétele hiteles visszaigazolása mindannak, amit érte - s nyilvánvalóan társaiért is - tettek. Készséggel tolmácsoljuk sorainak egy részét, mert azt tudatosítja a nemzet napszámosaiban - bárhol is tevékenykednek -, hogy érdemes az ifjúságért szorgoskodni, a Magvetők igyekezete soha nem hiábavaló. „... Nagyváradon, elvégezvén a vasúti szakközépiskolát, nem tudtam elhelyezkedni, s mint annyi más fiatal, Magyarországra jöttem dolgozni. Egy egri nyomdász, édesapám jó barátja felkarolt, s a segítségével lettem az intézet tanulója. Rohamosan eltelt a két esztendő. Nagyon boldog vagyok, hogy itt tanulhattam. Először is azért, mert az oktatást komolyan vették tanáraim." A nevek felsorolása után így folytatja: „Mindent megköszönök..., amit értem tettek... Szeretettel meghívom jótevőimet Zsibóra. Nagyon könnyű ránk találni. A főteret díszíti a református templom, ahol édesapám a lelkész. Ott leszek én is.” Kell ehhez kommentár? (pécsi) HÍR(TELEN)KÉK... Felkészülten várják az európai pénzt, az eurót a magyar cégek. Mi meg, kisemberek, üres zsebbel... * Húsz éven belül - mint az idegenforgalmi szakemberek prognosztizálják - kifejlődik, s elérhetővé válik a Földön kívüli turizmus. A Tejút mellett - zimmer frei... * Egyre nagyobb vitát vált ki, hogy díjbeszedő kapuval ellátottak, avagy matricásak legyenek a honi autópályák. Kompromisszum: matricával hajthatunk át a kapun... * Az észak-csehországi Duchov levéltárosának kutatásai szerint a városban 200 éve eltemetett híres nőcsábász, Casanova eltűnt a sírjában. Keresd a nőt...! * Az utasok szeme láttára először az ülésen, majd a padlón folytatva szeretkezett egymással a minap egy brit üzletember és egy indiai manöken a London-Durban közötti repülőjáraton. A szárnyas betétnek nincsen párja... (szilvás) Nyár '98 Perl Márton képriportja
