Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-09 / 108. szám

Falu, Szent Márton tenyerében Aki itt meghal, azt a falu fölé temetik. Lentről nézve, a hegy­oldalban úgy sorakoznak a fe­hér sírkövek egymáshoz ta­padva, mint a parti fecskék fészkei. S ezek az örök lakok egyre inkább szaporodnak, volt esztendő, hogy nyolcszor-tíz- szer is megcsendült a fenti fato­rony két bronzharangja. Hang­juk olyankor betölti a hosszú­kás völgyet, melyben - mintha Szent Márton két összeboruló tenyerével óvná - szomorúan bújnak meg a tarkabarka zsin- delyes háztetők. Aki itt meghal, azt Bélapát­falván jegyzik be a nagy­könyvbe. S miután ott intézik ennek a 416 lakosnak minden hivatali ügyét, bükkszentmár- toni polgárként ott írják be az anyakönyv rubrikáiba az újszü­lötteket is. Mostanság tízen, ti- zenketten is meglátják itt a napvilágot egy-egy évben, csak-csak kitesznek annyit, hogy ne fogyjon el a falu szor­galmas népe. Ha már a házak száma nem is gyarapszik, talán ötévenként eggyel.- Amikor én még mezítlábas gyerek voltam - idézi a régmúl­tat a 94. évét taposó Józsa De­zső -, hetven lehetett itt a házak száma. Szalmatetős volt mind, ma már hírük sincs. Nagyot vál­tozott a világ - int a hatalmas családi házra, melyben - mint egykoron szülei portáján — há­rom generáció is kényelmesen elfér. - Minden megváltozott, oda a nádasdi lemezgyár, a bá­nya, de a cementgyár is keve­seknek ad már munkát. Van ez a kis föld, erre meg már eső nem kéne - dörmögi a tanult cipészből lett munkásember, akit éveinek számában senki sem előz meg itt. Hasonló korú is csak kettő akad, a kilencven körüli Szecskó Julianna, meg Koós Miklós, ő is túl van már a nyolcvanon. * Mesélik az öregek, hogy ősei­ket a tatár hajtotta ebbe a szép völgybe. A mai Szabók, Likto- rok, Síposok, Koósok családfái évszázadokkal vezethetők visz- sza azokra az időkre, amikor a régi templomot emelték a recés oldalú, időtálló kőből. Bár da­col még a hegyekből alányar­galó széllel, esőmosta, barna fa­lai közül új hajlékba költözött a maroknyi hívősereg. — Vasámaponta gyűlünk össze benne - köszön rám egy idős nénike, amint nézegetem a szomszédos házak fölé fehérlő, piciny tomyú épületet. - Csak a hét végén, amióta a tisztelendő urat eltemettük. Dr. Bogyó Györgyről, temp­lomépítő papjukról csak szép szóval emlékeznek az emberek. S amint hallani, hasonlóképpen tisztelik Federenkó Kálmánnét, akitől az elmúlt harminc évben a falu apraja-nagyja tanult ími- olvasni. Éva tanító néni a tanév végén - a remények szerint csak átmenetileg - bezárja az egy tantermes iskolát, s a szep­temberre beiratkozó 7-8 első­sével átköltözik Bélapátfalvára.- A felmérések alapján ezeknek a gyerekeknek kisegí­tőben kell kezdeniük - tájékoz­tat Magyar Árpád polgármes­ter. - Ilyen speciális osztály pe­dig csak a szomszédos nagy­községben van. Hogy lesz-e valaha ismét is­kolája a településnek, nem tudni. Tény, hogy ide ma mindössze négy apróság jár: egy kislány és egy pöttömnyi srác az elsőbe, egy másodikos, egy pedig a harmadik osztályt végzi. Amíg az elsősök éppen a mértékegységekkel ismerked­nek - hány deci egy liter -, ad­dig a többiek csendes foglalko­zást tártnak. S amint elröppen a nyár, ők is sulibuszra ülnek, új osztálytársakat kapnak, ám a bélapáti nagy iskola folyosóján Éva tanító néni talán éppúgy megajándékozza őket egy-egy saját termésű almával, mint itt teszi, ha tíz óra felé korogni kezd a gyomruk. * Aki itt végigsétál az utcákon - a leghosszabb, az alig két kilomé­teres Rákóczi út mellett van még hat kis zegzugocska, hat­hét házat bújtat egy-egy -, szó­val, aki ráérősen átballag a fa­lun, arra lépten-nyomon rákö­szönnek. S ha illedelmesen fo­gadja az ember, szívesen szóba is állnak vele. így tudom meg, hogy miként kerül a fából ácsolt buszváró sarkába egy va­lódi kút.-Lenn a laposon mocsaras volt a talaj, föntebb kellett hát kutat fúrni. Bár errefelé nagyon vasas a víz, ma is lehetne inni belőle, de megvan már a veze­ték... A buszváró meg, hát ide került félútra, ahogyan a kút is mindenkihez egyforma távol­ságra volt - kapom a magyará­zatot. Várakozás közben olthatja hát a szomját az idegen. Bár idővel inkább a Péter völgyébe tart majd, ott tervezi fogadásu­kat Magyar Ottó, a falu két me­zőgazdasági vállalkozójának egyike.- Hatalmas gondot görge­tünk magunk előtt - panaszolja. - Az illetékesek máig nem ren­dezték a földterületek tulajdon- viszonyait, enéHdil pedig meg van kötve a kezünk. Az embe­rek nem mernek kockáztatni, három éve még harminc hektá­ron vetettek, az idén már csak hármat fogtak művelésbe, mert ki tudja, mit hoz az idő... * Az öreg Józsa Dezső kihunyorít a kalapja alól, és azt mondja, szülőfaluja valaha a szomszéd megyéhez tartozott. Akkor Borsodszentmárton volt a neve, hosszú ideje viszont Bükk- szentmártonként tisztelik. Akárhogy is volt - teszi hozzá a polgármester -, védőszentjük emlékét címerükben őrzik. Szent Márton pedig, vallják, tenyerében tartja a falut... Szilvás István Kollégának várják vissza tanárai Bársony Bernadett, a gyöngyösi Almásy Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola IV/B osztályos tanulója az országos tanul­mányi versenyen első helyezést ért el áruforgalmi szakon. A remek siker kapcsán keres­tem fel, s kértem meg: mesél­jen a szép eredményről, önma­gáról és terveiről.- Született gyöngyösi va­gyok - kezdte bemutatkozását a végzős diák -, s ma is itt élek. A Kálvária-parti Általá­nos Iskolában végeztem ta­nulmányaimat, ezután nyertem felvételt a helyi mezőgazda- sági szakközépiskolába. Azért jelentkeztem ide, mert sportol­tam - sífutásban és biatlonban versenyeztem -, s tudtam, hogy ebben az oktatási intéz­ményben támogatják a sporto­lókat. Később, pontosan a ta­nulmányaim miatt, abbahagy­tam az aktív versenyzést. Előtte azonban - jegyezte meg szerényen - elnyertem a Jó ta­nuló, jó sportoló címet. Ez is jelzi, hogy befogadtak, meg­szerettek ebben az iskolában.- Miként került az országos tanulmányi versenyre?- Azok a diákok jelentkez­hettek - idézi a történteket -, akiknek a szakmai tanulmányi átlaguk négy egész fölött volt. Kétfordulós volt a verseny, melynek első feladatkörét itt az iskolában kellett megoldani. Hatan írtuk meg a dolgozatot az osztályból, s nekem sikerült hatvan pont feletti eredményt elérnem. Ez azt jelentette, hogy meghívtak a Vas megyé­ben megtartott döntőre.- Milyen feladat várt ott a döntősökre?-Újabb dolgozatot írtunk, amelyet nagyon sok tanulás és felkészülés előzött meg. Titkos volt, tehát a zsűri nem tudta, kinek a dolgozatát értékelte. Később számok alapján azo­nosítottak bennünket.- Hogyan készült? Bársony Bernadett: „Sok tanulás és felkészülés az ára a győzelemnek...”- A felkészítőmmel, Cso­mós Tamás tanár úrral úgy­mond „átrágtuk” a négy év anyagát, s bizonyos témakö­rökre nagyobb hangsúlyt fek­tettünk. Ilyen volt például az értékesítési csatornák témája, amit valóban feladatként kap­tunk. Hetente öt-hat órát vett igénybe a felkészülés.- Mit jelent a szép ered­mény? Miként fogadta otthon a család, az iskola?- Ezáltal felvételt nyertem a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre. De az sem elha­nyagolható, hogy az év végén a szakmai tantárgyakból jeles minősítést kapok. A család is nagyon boldog volt, az iskola­társaimtól is sok gratulációt kaptam, az iskola vezetése pe­dig külön ünnepséget rende­zett ebből az alkalomból. Bernadett semmiben sem különbözik a mai lányoktól. Szabadidejében fut és kerék­pározik, de nem hanyagolja el a baráti körét sem. Szereti a gyerekeket, ezért tanár sze­retne lenni. A szakközépiskola igazgatója, Varga Kálmán is azt mondta, visszavárja kollé­gának. Fáczán Attila Csupa elavult erény E gy reprezentatív felmérés szerint a magyar felnőtt lakosság egy százaléka jár naponta étterembe. Hetente többször vagy csupán egyszer két, illetve három százalék. A hazai felnőtt né­pesség válaszai alapján nagyon ritkán még az emberek további 40 százaléka megfordul az éttermekben. Azok aránya viszont, akik soha nem jutnak el ilyen helyre, több mint 50 százalék. Mit bizonyít ez? Csak annyit, hogy az emberi élettereket jelképező ágy, mosdó, asztal háromszög közül ez utóbbinak nálunk biceg az egyik lába. Hogy a hazai hivatalos vendéglátás nemigen épít vagy számíthat a megbízható magyar törzsvendégre. Hogy nincs kedv, avagy a pénz hiányzik? Alighanem mindkettő. Elveszett egy kultúra, s nemcsak errefelé. Az élés-időtöltés kultúrája helyett beköszöntött az időmegtakarítás szezonja, amely zászlajára tűzte a tömegkosztot és a gyorsétkezdét, talap­zatra emelte a zacskós gulyást és a csirkepaprikás-granulátu- mot. Amelynek egyetlen üzenete van: nem vagy fontos, a kasz- sza csilingelőse számít. Az evést kiszorította a táplálkozás, visszajutottunk oda, ahonnan az emberiség, a kiszolgáltatott Neander-völgyi természeti lény elindult: töltsd tele a gyomro­dat valami elérhetővel, hogy túlélj. A magyar lakosság nagy túlélő, a többség számára nem is igen kínálkozik más megoldás. Az étterembe járáshoz azonban legkevésbé sem éhség szük­ségeltetik. Profánul hangzik, de a vendéglőbe elsősorban nem az étvágynak kell beűznie az embert, enni tud otthon is. A ven­déglőhöz ma a már kényszerűen nem csekély pénz mellett olyan életvitel szükséges, amely eltűri az időrabló étkezés lát­szólag haszontalan szertartásosságát, a céltalan formákat és az ejtőzés hosszú óráit. Egy étteremben, ahová olyan ritkán jár a magyar ember, nem is az étel az igazán fontos, mármint nem annak különleges, extra értelmében vett műfaja. A kunsztok kü­lön kategóriába tartoznak. Fontosabb az ízlés, a hangulat, az emlék, a kedv és a társaság. Kell persze az igazi hely, a meg­bízhatóság és a távolságtartó közvetlenség is. Szóval, csupa elavult erény. Kovács János Vizsgázók, reszkessetek! Rettegtünk tőle. Amikor feltűnt apró alakja, s a jegyzeteivel a hóna alatt sietősen lépkedve, fejét magasba emelve elhaladt a hallgatók mellett, egy pillanatra mindenkinek görcsbe rándult a gyomra. A fekete keretes szemüveg mögül sóvár kéj villant a kö­zelgő vizsgákra gondolva:-Lesz itt ne mulass, hölgyeim és uraim! - üzente a hideg szempár, végigpásztázva a padsorokban ülő, vadul jegyzetelő diákokat. S lön! A kollokviumok, szigorlatok réme keveseknek kegyel­mezett. A kirúgott áldozatok vérmérsékletük és humorérzékük arányában tértek napirendre a megalázó vereség felett, s kezd­ték a felkészülést a ki tudja, hányadik utóvizsgára. Sokan „elvé­reztek" azokban az esztendőkben, évismétlésre kötelezve, vagy a kudarctól végleg hátat fordítva az intézménynek. Hosszú évek teltek el azóta. A minap egy makacs fogfájás kergetett a fogászat ügyeletére. Mindössze egy szenvedő sors­társam árválkodott a rendelő előtt. O volt az, rémálmaim gya­kori szereplője, a magabiztos fölénnyel, gúnyos vigyorral vizs­gáztató, s az egyest nyomatékkai bevéső tanárom. Láthatólag erős fájdalmakkal küzdve, bedagadt arccal várta, hogy szólítsák. Amikor a fúrógép iszonyatos hangja felzúgott, valami megkésett elégtételt éreztem. Nem káröröm volt ez, csak valami felsejlö nyugalom: lám, lám, ugyanolyan gyarló vagy, barátom, mint bármelyikünk. S látod, egy kis fogfájás mire ké­pes? A végletekig megnyirbálja dagadó önérzetünket. Már-már megfeledkeztem a kis epizódról, amikor a napok­ban a kórház rendelőintézetébe tartottam egy vizsgálati ered­ményért. Nem találják ki, hogy ki jött velem szemben, frissen begip­szelt karral, ám ezúttal is sietős léptekkel, felszegett fejjel. Igen, ö volt az, megint... Ahogy elhaladt mellettem, egy pillanatra elkaptam a tekinte­tét, és be kellett látnom: nincs remény. Ugyanaz a következetes­séggel vegyülő szigor ült abban a szempárban, mint évekkel ez­előtt. Fogfájás ide, kéztörés oda: vizsgázók, reszkessetek! Barta Katalin HÍR(TELEN)KÉK... A Legfelsőbb Bíróság elítélte az egykori Agrobank vezetőit. Mert rosszul vetették el a pénzmagot... * „Miután az ország már maga mögött tudhatja az átalakítások éveit, a magyarok már túl vannak a nehezén” - írja a Welt am Sonntag című német lap. Mondjuk erre mi: „A szomszéd rétje mindig zöldebb...” * Chilében feloszlatta a rendőrség a férjeiknek magasabb fizetést követelő rendőrfeleségek tüntetését. Az asszony verve jó...! * Mintegy kétszáz sorköteles fiatalt minősített katonai szolgálatra alkalmatlanná egy honvéd százados, aki jogellenes tevékenysé­géért több tízezer forintot kért. A békéhez három dolog kell: pénz, pénz és pénz... * Egy autótolvaj elkötötte, majd kétszáz kilométeren át hajtotta a portugáliai Loulé városka temetkezési vállalatának halottszál­lító furgonját. Hol(t) volt, hol(t) nem volt... (szilvás)

Next

/
Thumbnails
Contents