Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-09 / 108. szám

6. oldal Hírlap Magazin 1998. május 9., szombat A szeretni való leányt már tizenkét évesen elvitték a háztól Bátor és harcra kész népek lakták megyénket Bél Mátyás a XVIII. századi nemzetleíró tudomány kiváló művelője, az első megyei mo­nográfia-sorozat és a helytör­téneti írás elindítója. Bél az egész Magyarország sokoldalú államismeretét kívánta írásba foglalni egy hatalmas műben. Tanítványaiból tudós kutató­gárdát alakított, s országszerte a helyszínen gyűjtette az illető megyére vonatkozó földrajzi, néprajzi, helyismereti anyago­kat. A szerző 1730-ban járta be a kettős vármegyét, Egert, Gyöngyöst, Szolnokot, a Bükköt és a Mátrát. Az egri zamatos bor nem okoz fejfájást Heves Megyében a szőlő azon­nal virágzásnak indul, mihelyt megtelepítik. A hegyek lábai­nál, a napsütötte lejtőkön min­denütt meghonosodott a szőlő. Míg a mátrai borvidéken jó vagy közepesnél jobb, addig Eger környékén a legjobb bo­rok teremnek. Mindkét borvi­dék egyformán adja a fehér- és vörösbor-fajtákat, mégis a vö­rös a kiadósabb, igaz, ez utóbbi több munkát is igényel. Merem állítani, hogy én az egri bornál jobbat nem ittam. Ez a bor nem kénes, hanem tiszta, zamatos, nem okoz fejfájást, legfeljebb ha mértéktelenül élvezik. egyikkel vele születik, máskor a régi magyarok hősi példáinak követése során alakul ki ben­nük. Kevéssel is megelégsze­nek, nem sóvárognak a gazdag­ság után. Ruházkodásukban azt tartják kielégítőnek, ami szük­séges, ami befedi, védi testüket. Hétköznapi viseletűk pokróc­féle anyagból és birkabőrből készül. Ünneplőjük is ehhez hasonló, legfeljebb kék vagy fehér posztóból készült tiszta ruhát öltenek magukra. A nők ruházata — akár nemesek, akár parasztok - valamivel fino­mabb és tetszetősebb. Lábbeli­jük fekete vagy piros csizma. Fejükre kendőt kötnek, a pa­rasztok fehéret, a nemesek fe­ketét. A ködmönt nem öltik fel ujjastul, hanem csak a vállukra vetik. Ezt a ruhadarabot télen- nyáron viselik. Nyáron alsó­ruha gyanánt vászoninget hor­danak, s miközben a folyóvíz­ben mosnak, nem szégyellik alsó ruhájukat bárki előtt térden felül tűzni. venni, ha siet, s rád hagyja va­gyonát. Az asszonyoknak nagy a becsülete a férfiak szemében: tisztelik asszonyaikat. Ha né­hanapján alkalom szüli a tol­vajt, s az asszony megszegi a házastársi hűséget, a férj az első esetben rendszerint megbocsát. Válás csak a második félrelépés esetén következik be. Döngölt padló, kis asztal lócával Szép egri hajadonok korai eladósorban Bátor és harcra kész lelkületű emberek A megyében élő magyarok nyelve tiszta, hajlékony és len­dületes. Egyéniségük is olyan, mint a régi magyaroké: bátor és harcra kész. Ez a lelkűiét Szép hajadon leányt tizenöt éven felül ritkán látni: amelyik leány szeretni való, már tizen­két éves korában elviszik. Ame­lyik lány tizenhat éves koráig nem megy férjhez, azt legény­hez nem való vénlánynak tart­ják. A férfiak nem kapkodnak az özvegyasszonyok után, leg­feljebb ha csinosak vagy gaz­dagok. Ilyenkor igazolást nyer a közmondás: kellemetlen bú­tordarab az özvegy feleség, s csak akkor lehet valami hasznát A házakat nyerstéglából építik, főleg a síkvidéki falvakban. Mások vermekben laknak, de itt raktározzák el az élelmisze­reket is. Vannak, akik sövény­nyel kerített kunyhókban lak­nak. A hegyvidéken gerendák­ból összerótt faházakat építe­nek, de tetőfedésre mindenhol szalmát vagy nádat használnak. A lakások belső berendezése egyszerű: szalmával döngölt földpadló, kis asztal lócával, a sarokban kemence, melyben kenyeret sütnek s vele fűtenek.» Kemence hiányában nyílt tűz­helyet állítanak a szobába. A nemesemberek szokásai eltér­nek a parasztokétól. Németek, szlovákok szórványban élnek A megye egész lakossága ma­gyar, itt-ott német és szlovák szórvánnyal. E szórványok be­költözése itt is éppúgy a török kiűzése után következett be, mint más helyeken. Amint ugyanis a törököt kiverték, nemcsak a környékbeli magya­rok telepedtek Egerbe, hanem jöttek németek, szlovákok, rá­cok is. A nem nagyfajú telepe­sek ugyan a gyermekeikkel való otthoni érintkezésük során még anyanyelvükön beszélnek, de gyermekeik nemcsak tanul­ják, hanem beszélik is a magyar nyelvet. A lakosság vallása kizárólag katolikus. Bár a rácok régen a görögkeleti vallást követték a város nyugati sarkán épült öreg templomukban, de amikor Egert a töröktől visszavették, az akkori püspök úgy rendelke­zett, hogy Eger lakói a katoli­kuson kívül más vallás követői nem lehetnek. A két városrész élén egy vá­rosbíró áll. Ezt a püspök által jelölt három egyén közül min­den év január havának első nap­jaiban a város egész polgársága közfelkiáltással választja. Mel­lette 12 szenátor alkotja a vá­rosi tanácsot, mely minden héten, megállapított napokon ülésezik a városházán. A tanács határozatait a jegyző foglalja írásba. A 12 szenátoron kívül választanak a polgárok köréből még egy 24 tagú külső tanácsot is, mely a fontosabb ügyek elbí­rálásánál segítségére van a belső tanács szenátorainak. Ezenkívül az összes polgárokat is gyűlésre hívhatják össze, ha valamely rendkívüli ügyben a szükség úgy kívánja. gával hozott viselethez. Ez egy­formán érvényes a nőkre és a férfiakra. Népének szokása, di­vatja szerint másként jár a ma­gyarosan öltözködő nő, más­ként a német asszony. Szép nő­ket gyakran látni Egerben, de szépségük nem jár tisztességük kárával. Nincs nagyobb bűn a szemükben, mint a tiltott szere­lem. De a németek nem nagyon pironkodnak azon, hogy Eger­ben is szívesen folytatják az otthon megszokott lazább élet­módjukat. Divatos náluk a ve­gyes házasság. Az egri nép szí­vélyes, vendég- és igazságsze­rető. Sose felejtem el, mennyire jólesett nekem, hogy engem, a más vallású embert nemcsak a katolikus papok, hanem az egri polgárok is olyan szívélyesen, előzékenyen fogadtak. mezei és vízi szárnyasokat, vé­gül a negyedik dúcba fácánokat telepítettek. De nemcsak a vi­dám madársereg okozza itt a derűs hangulatot, hanem a szí­nek tarkasága is. Ugyanis a zöld alapszínű madárházra az egyes madárfajok alakját ere­deti tarka színeikben külön is ráfestették. Vonzóak az egri nők, de bűn a tiltott szerelem Az egri nép szegényen él, s mi­után nem tudja pénzzé tenni a szőlőhegy és a föld termését, inkább maga fogyasztja el. Ma­gyarosan öltözködik, csupán a kevés német ragaszkodik a ma­A püspöki rezidencia emeli a város szépségét Leginkább a püspöki rezidencia emeli jelentős mértékben Eger szépségét. A püspöki palota dí­szesen képzett keleti főhom­lokzata, a délről hozzácsatla­kozó kis kert, s a mindössze 100 lépésre fekvő templom lát­ványosan széppé teszi a város­képet. A palota nyugati oldala nyitott. Innét átléphetünk az egzotikus fák közé vagy a szép kis belső kertbe. A kert északra néző sarkában emelkedik a ma­gasba a tornyos, vasrácsos ma­dárház. Mind a négy sarkában egy-egy madárszállás, vagyis négy elkülönített dúc. Egyikbe gerléket, másikba vadgalambo­kat, a harmadikba fenyőrigókat, gémeket, szárcsákat, másfajta Menház a káptalan papjainak adományaiból A városházát a piacon, a polgá­rok összejöveteleire alkalmas helyen építették fel. A városi tanács most hozta tető alá a menházat, a káptalan egyes papjainak adományaiból. Mi­után az Eger-patak kettészeli a várost, négy híd, éspedig két fahíd és két kőhíd biztosítja a közlekedést a két városrész kö­zött. Mint már mondottuk, a piac a patak mellett, a város kö­zepén terül el, ahonnan több utca ágazik el. A talaj mindenütt kemény, köves, így érthető, hogy egy­mást követik a borospincék nem is egy, hanem három szin­ten egymás fölött. Előfordul, hogy a nedves talajból csöpög a víz, és ez káros a pincékre. Szép pincéket látni Egerben, de egyik-másik kicsi. A város kö­zepén átfolyó patak nedvessé teszi a környező talajt, a víz gyakran elönti a pincéket, sá­rossá teszi az utakat, utcákat. Bél Mátyás: Heves Megye is­mertetése című feljegyzései­ből tallózott: , Barta Katalin í H atalmas dörejjel robbant szét a félig telt barackpálinkás üveg, ahogyan épp a fali­tükör közepébe csapódott. A Fiú mezítláb indult újabb italospalackot keresni, mit sem tö­rődve azzal, hogy érzékeny talpát véresre sebzik az apró üvegcserepek. Jókorát kortyolt a csiszoltmintás kristálypo­hárba töltött vodkából. Beleborzongott, hiszen már évek óta eltiltotta magát a mámornak e csa­lóka fajtájától. Attól a félelmetesen igaz levéltől azonban - amit a Lány hagyott a kis asztalkán a telefon mellett, mintha csak véletlenül felejtette volna ott - úgy érezte, újra bele kell temetkeznie az alkohol bódító-zsongító álomvilágába. „Előbb-utóbb, ugye, csak szembe kellett néz­ned önmagaddal? S a tükörkép, amit láttál, nem­csak sötét árnyoldalaidat mutatta, hanem bizony fájdalmas igazságokat is” - olvasta fennhangon megint a bevezető sorokat. Hálás volt a Lánynak, hogy lényével, létezésével, a rendre időben és a legjobb helyen kimondott ösztönzésével, az óva­tosan megfogalmazott kételkedéseivel, a bájos szeszéllyel hirtelen egymást váltó, telefogsorú mosolyával és földöntúli kékségű szemeinek szomorú pillantásával, hol boldog, hol fáradt-csa­lódott kacarászásával kimozdította őt lelki süp- pedtségéből, a már-már beletörődő kishitűség posványából. Tartott persze attól, hogy az egész csupán egy csodaszép álom, aminek hideg verí- tékű ébredés hozza majd el a végét. Ez a levél, de különösen a papír sarkára firkan- tott kétségbeesett jelzés: „Eltűnök kis időre a vi­lágból!” - oly élességgel hatolt a Fiú tudatába, hogy csak annyit érzett, menten megfullad. Rém­képek rohanták meg képzeletét. Vajon hová me­hetett, mit csinálhat most? S legfőképpen: kivel? Rémülettel vegyes fájdalommal ismerte fel: a fél­tékenységtől az egész testét elborítja a remegés. SZALAY ZOLTÁN Párhuzamos tökéletesek volt mindig, elhatározásai - főleg sorsfordító kérdésekben - percek alatt születtek, s rendre jóknak bizonyultak. Tökéleteseknek - tartotta ró­luk. Ez a mostani szituáció azonban egyelőre megoldhatatlannak tűnt a számára. S ez a tény roppant nyugtalanította. Csak abban volt bizonyos, hogy mit szeretne. De hogyan, mivel érheti el a boldogító teljessé­get, amire vágyott, még nagyon-nagyon a körvo­nalaiban látta. Meg akarta őrizni feltétlenül a múltját, amely annyi, de annyi varázslatos órával, nappal, hónappal ajándékozta meg őt. Az lehetet­len, járt az agyában, hogy mindezt percek alatt elveszítse! S mindennapjai részének kívánta tudni a Fiút is, aki egyfajta biztonságot, sajátos védőhálót, gondolati közösséget jelentett neki. Az embernek maradni engedő tisztaságot hiá­nyolta az egyik oldalon, a tökéletesség titkának feltárását a másikon. Azt ugyanis biztosra vette, hogy a kényelmetlenül ellentmondásos mai hely­zetének megszüntetéséhez vezető úton e két do­log valahol összefügg, egymásba kapcsolódik. Összefolytak a betűk, a sorok a Lány szemei előtt. Észre sem vette, hogy szinte már teljesen besötétedett. Lerakta a könyvet az éjjeliszek­rénykére, s megnyomta a kis lámpa gombját. Meghökkent egy pillanatra: a szobában csupán az előbbiek, továbbá egy ütött-kopott szék és az ágy állt, amelyen eddig olvasott. Hát, nem túl sok, gondolta, azért az ezerötszáz forintért, ameny- nyibe ez a helyiség került másnap reggelig. Elmenekült a magányba, mert már sehogyan sem bírta tovább. Egyre erősebb volt az érzése, hogy szereti a Fiút, de nem értette, miért veszi körül magát valami láthatatlan, ám néha áthatok hatatlanul kemény burokkal. Úgy vélte, a megfej­tést a kettőjük múltjában kell keresnie. A sajátjá­éval tisztában lévén, ésszerűen az ő titkait pró­bálta ösztönösen finom módszereivel kikutatni - sajnos, hiába. Pedig önnön bajára ettől is remélte az orvoslást. Döntésre kényszerítették. A Lány számára eb­ben még nem volt semmi különleges. Magabiztos A tehetetlen dühtől és a vodka erejétől könnyes szemekkel bámulta a Fiú a Lány levelét. „Ugye, milyen könnyű volt addig élned, amíg elhitetted magaddal, hogy a tökéletes sehol sem létezik? Aztán ráébredtél arra, hogy valójában mindenütt mindenben ugyanazt kerested: a tökéletes szép­séget, a tökéletes asszonyt, a nőt, a tökéletes tár­sat, munkád és életed tökéletességét! Féltél tőle, mégis kerested. Amikor pedig megláttad, már tudtad, hogy hiba volt észrevennd azt, mert a tö­kéletes megtalálása örökké boldogtalanná tesz. Mennyivel könnyebb lett volna úgy élni, hogy elhiteted magaddal: szürke, monoton hétköznap­jaidban nincs semmi kivetnivaló. (...) Hisz a leg­több emberi élet egyhangú. Olyan, amilyen a tied volt. Vergődsz a társadalom elvárásai között. (...) Életed a reggeli felkelés és az esti lefekvés között csupa kötelességízű, rád kényszerített cselekedet. Még elfogadni is könnyű lett volna, hiszen má­sok is megtették ezt.” Nem, nem, nem! - tiltakozott önkéntelenül is a Fiú. Nem volt, egyáltalán nem volt hiba észre­venni azt, aki kedvességével, olykori gonoszmos- tohaságával, lényeges érzelmekre reagáló empá­tiájával, s néha hátat fordító hányavetiségével, lé­lekbe maró iróniájával kiemelte őt titkai mély, poros kútjából. Újabb korty után váratlanul oda­ugrott a telefonhoz, felkapta a kagylót, és... Csüggedten tette vissza a helyére. Fogalma sem volt, milyen számot tárcsázzon. Lerántotta az asztalkáról a Lány levelét, s is­mét belemélyedt az olvasásába. „Aztán felbuk­kant az, amire annyira vágytál, s amitől annyira féltél. Megláttad a tökéletest. Innentől már nem tudtad elfogadni szürke kis életed. Megpróbáltad birtokba venni a kifogástalant, a legjobbat, de abban a pillanatban láttad: a tökéletest soha nem tarthatod meg. A percben, hogy birtokoddá válna, megszűnne tökéletesnek lenni. El kell, hogy veszítsd ahhoz, hogy tudd: mi a tökéletes. S te, ugye, ezt tudtad? Mégsem mondtad el nekem. El kellett volna mondanod. (...) Attól válnak a dolgok tökéletessé, úgy őrizheted meg a pontos kontúrjukat, legtisztább képüket, ha soha nem lesz a miénk. Mert mihelyst megtarthatónak hisz- szük, többé az nem tökéletes. (...) Ugye, te tudtad a tökéletes titkát? De miért nem mondtad el soha nekem?” A Fiú a sokadik bátorító nyelet után nagyot csapott öklével az ajtófélfára, s percekig átkozó- dott. Gyűlölte saját magát. A gyávaságnak tetsző túlzott tartózkodását. A tutyimutyiságot sejtető átlagon felüli emberszeretetét még az ellenségei­vel szemben is. A saját boldogságát is háttérbe szorító hiányát az egészséges önzésnek. Tudta jól azt is, hogy a nők szemében kevés idegesítőbb momentuma van az életnek a befejezetlen mon­damái, a bevégezetlen tettnél. Mert ha lehet, ők milliószorta erősebben áhítozzék a tökéletest, s ha - mint leggyakrabban a mai világban - nem képesek rátalálni, abba kicsit mindig bele is hal­nak. Ha pedig elvesztik azt, amit tökéletesnek gondolnak, olyannyira közömbössé válik szá­mukra minden, hogy előbb-utóbb megvédelmez- hetetlenek, önveszélyesen nemtörődömök lesz­nek. Mennyiszer elátkozta már azt a pillanatot, amikor - miután nagy nehezen rászánta magát arra, hogy a Lány könyörgésére a múltjáról me­séljen - az emlékidézés egy kényesnek tűnő mozzanatánál ridegen-elutasítóan közölte: ez nem tartozik rád! S az azt követő pillanatokat is,- amikor egy elsuttogott bocsánatkéréssel, egy arc­simítással, egy csókkal meg nem történtté tehette volna a Lány számára kínos közjátékot, de nem tette. * akamak-e segíteni neki az őt körülvevő társak. Töprengése végén addig jutott el, hogy vissza­menekül a múltjába. Még ha tisztában is volt az­zal, hogy az a hajdan oly csodás múlt soha többé nem jön, nem jöhet már el. De legalább azt már ismerem, gondolta, s hir­telen összepakolta a holmiját, majd kiviharzott a maga választotta sivár cellájából. Az apró albérleti szobában alig lehetett látni a ci­garettafüsttől, pedig az ablakon már beszűrődött a pirkadat új napot, új világot ígérő jótékony fé­nye. A Lánynak nagyon elgyötört volt az arca. Egész éjjel gondolkodott, mitévő legyen. De semmi okos ötlet nem jutott az eszébe. Kételyek forogtak az agyában, ha a jövőjét látta. Abban sem volt biztos, egyáltalán tudnak-e, Igen kényelmetlen alakzatban aludta részeg ál­mát a Fiú. A feje és a felső teste a szőnyegpadlón pihent, lábainak hajlatát a fotel karfája nyomta. Alig fél méterre az orrától éles vodkaszag lengett a palackból kicsurgott nedűtől. Arra sem ébredt fel, hogy megzörren a zárban a kulcs. Az első, amit kábulatából magához térve érzett, az volt, hogy a Lány elfordította a kobak­ját a szesztócsától. Azután szelíden ütögetni kezdte az arcát és szólongatta. Amikor a Lány rájött, hogy a Fiú másnapos­sága gátja az értelmes beszédnek, elmosolyodott. Magában azt gondolta: mennyire szereti őt ez az ember, ha még arra is képes volt, hogy felhagy­jon a szesztilalmával. Őszintén örült, mert termé­szetes - bár gyengeségre valló - férfi tettnek tar­totta. Mégis szigorú tekintetét vetette rá, mikor az végre résnyire nyitotta a szemeit. Szótlanul fi­gyelték egymás rezdüléseit. A Fiú keze tétován közeledett a Lány arcához, ő viszont egészen apró fejrázással adta a tudtára, ez nem a legmeg­felelőbb pillanat erre. Valójában már alig várta a Fiú érintését, aki azonban zavarodottan leste őt, kisfiús sutasággal.- Visszatérek a múltamba - nyögte ki nehéz­kesen a Lány. S érezte mindjárt, az a fájdalom, amit szavaival a Fiúnak okozott, porrá zúzza an­nak a lelkét. A Fiú szemei könnyel teltek meg. Bekövetke­zett, amitől mindig is rettegett. Némán nézte, hogy a Lány halkan beteszi maga mögött az ajtót. Már két perc is eltelt, mikor észbe kapott. Oda­szaladt az ablakhoz, ahogy más reggeleken, ami­kor a Lány munkába indult. Félve pillantott ki. Biztos volt benne, hogy már elkésett, és a Lány már a második keresztutcán járhat. A Lány röviddel ezután tűnt fel az épület előtti lépcsősoron. Addig határozott léptei ingatagokká váltak. Letette szatyrát a korlátra. Lehajolt, hogy megigazítsa a cipőjét. Bátortalanul körültekintett, azután leült az oldalsó kőfalra, s felnézett az ab­lakra, amely mögött a Fiú állt.-Hát mikor jössz már, meddig várjak?! - árulta el türelmetlenségét a Lány karmozdulata. A Fiú ezt már csak futtában látta. Kitépte az ajtót, bezárni is elfelejtette, úgy rohant le­felé a lépcsőn. Rájött arra, amire addig nem: léteznek az életben párhuzamos tökélete­sek... <

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents