Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-16 / 114. szám
Ha odafönn megszólal a sziréna- Érzi? - fordul hozzám a szemüveges, ritkás hajú férfi, s odatartja elém a fal mellett végignyújtózó öltözőszekrényből elővett háromnegyedes kabátot. Amint beszökik a szemközti ház tetején átbukó napsugár, vakítóan fehérleni kezdenek a sötét anyagra öltött fényvisszaverő csíkok. - Érzi? - kérdi újra, s már húzza is magára a speciális öltözéket. - Ez már túlesett a tűzkeresztségen. Beleszippantok a levegőbe, s máris az orromban van az átható, kesernyés illat. Ilyet érez az ember, amikor kitárja a kialudt parazsú füstölő ajtaját.- Beleette magát az égő erdő füstje - adja a magyarázatot Berecz Géza, miközben ingujjra vetkőzik. A kabátot pedig odaveti egy szék karjára az ajtó mellé, hadd járja a friss légáramlat. Odább nyitva áll a másik ajtó is, ezen jutni be a szertárba, ahol békésen megfér egymás mellett az 1938-ban készült - s még ma is működőképes - ló- vontatású mozdonyfecskendő, valamint az öreg ZSUK és a terepjáró UAZ. Meg a 800-as kismotorfecskendő, amely a 400-asokat váltotta fel nem is olyan rég. Lassan muzeális darabok lesznek a szögön lógó, merev tartásé, piszkosszürke tűzoltókabátok is. A parancsnok, Csorna Gábor és helyettese, Berecz Géza féltve őriz minden ereklyét. Az alapító, s az őket követő elődök emlékét tisztelik ezzel. A szil- vásváradi önkéntes tűzoltóegyesületnek ugyanis 105 éves múltja van. A falu azóta már elhunyt nagy öregje, Varga Lajos utolsó éveiben mesélte: az 1891-es tűzben Berecz István mai portájától kezdve egészen a jelenlegi borbélyüzletig minden ház leégett, mert szalmatetősek voltak. Köz Gézáné - aki szintén nincs már az élők sorában - korábban úgy emlékezett: „1878-ban először a mostani Aradi út égett le, a tűzoltóegylet megalakulásáig őrök vigyázták a falut.” Aztán összeálltak az alapítók: Baktár János, Orbán János, Varró Ezer Zsig- mond. Arról, hogy akkoriban hányszor verték félre a tüzet jelző harangot, nem maradt feljegyzés. Csorna Gábor viszont precíz kimutatást tesz elém: az elmúlt évben 653 órát töltöttek a tűzvonalban, az idén már eddig 891-et.- Ilyentájt ki sem látunk az avar- és erdőtüzekből - bosz- szankodik az egyesület parancsnoka, aki az idén jubilált, kerek negyven esztendeje lett a testület tagja. A testes, nyugodt természetű férfi a négy évtized alatt - ahogy mondani szokás - végigjárta a szamárlétrát, s mára elismert vezető lett. Munkásságát éppen az idei Szent Flórián- napi tűzoltóünnepen méltatták, ekkor vehette át a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (katonai tagozat) kitüntetést.- Mit ér egy hadvezér sereg nélkül! - utal rá, hogy megoszlik a dicséret. - Nyomhatnám én a szirénát, ha nem lenne, aki megfogná a fecskendőt. Az a bizonyos sziréna, kettő is van belőle, ott magasodik fenn a szertár tetején. Mondják, nagy hangja van, s ha megszólal, nem telik bele negyedóra, A kitüntetett parancsnok FOTÓ: ÖTVÖS IMRE hat-tíz önkéntes már úton is van a kocsival.-Volt, hogy egyetlen nap háromszor is riasztottak bennünket - lapoznak bele a szolgálati naplóba. - Gyakran kérnek segítséget Ózdról, de ott voltunk a csemelyi erdőtűznél, amikor mintegy 60-70 hektár égett. Annyiszor találkoztunk már a borsodi hivatásosokkal, hogy az egyik meg is kérdezte: már megint ti vagytok készenlétben...? Nálunk így van ez, huszonnyolcunk közül mindig számítani lehet legalább tizenhatra. Aki éppen hallja a szirénát vagy kapja a telefont, az rohan, s már öltözik is be. Még a legifjabbak is bizonyítani akarnak, mint az alelnök, Poczik László tízéves fia.- Ez a gyerek az idén már 26 órát töltött velünk - dicséri az utánpótlást a parancsnok. - A lángok közelébe persze nem mehet, de az is nagy segítség, ha odaviszi az elemlámpát a tűzvonalban dolgozóknak. Elég, ha ők veszélyben vannak.- Sérült már meg valaki?- Egyszer Sütő Lacinak égett meg egy kicsit az arca. Egy épületet oltottunk akkor. S bár unalomig szajkóztuk már az oktatásokon, hogy nem szabad, mégis kinyitott egy ajtót, és elkapta a szúróláng. Mindany- nyián tanultunk belőle...- És az ott akkor mit jelent? - mutatok a falra, ahol egy tabló lóg a versenyeken nyert oklevelek tucatjai között. „Emléked él!” - a szűkszavú felirat alatt két fénykép vonzza a tekintetet.-Ok azok, akik eltávoztak már közülünk - néznek fel egyszerre. - Már többen vannak, csak a képük nincs még ott. Kozák János gépkocsivezető volt egykor, Demeter István parancsnokhelyettes, Májer Imre pedig szertáros, s Tóth Lászlót is eltemettük már. Akkor - jelképesen - értük szólalt meg a sziréna. Ilyenkor különösen nem viselnék el a hangját. S akkor sem szívlelik - mint néhanapján megesett már -, amikor vaklármának bizonyul a tűzjelzés.- Nem ez tesz próbára bennünket, hanem a valódi pokol, mint a nagyvisnyói fenyőtűz volt. A szél úgy megkavarta a lángokat, hogy az államiak ránk kiabáltak: „Őrültek vagytok, benn égtek...!”- És nem volt igazuk?-Ma már nem töprengünk rajta - kerülik meg a választ. - Ott volt a helyünk... Szilvás István Volt egyszer egy repülőnap Pipis-hegyen... Pilisy Elemér képriportja Védőhálók felett Amikor utoljára a tökéletes megtalálásáról beszéltem neked, egy dolgot még nem mondhattam el. Azt, amelyről mindketten tudtuk: létezik, szólni róla mégsem volt illő. A védőhálókról. Tudod, hogy pici gyerekkoromban mennyire féltem attól, hogy egyedül maradok? Rettegtem azoktól a pillanatoktól, amikor anyám elengedte a kezemet, amikor az óvodai előkészítő ajtaja becsukódott, és egy fehér fal eltakarta alakját, amiről én mindig tudtam, hogy odakint vár. Biztonságot jelentett a közelsége, hiszen éreztem, hogy csak egy sikoly, s ö máris feltépi az ajtót és berohan értem. Később persze születtek újabb védőhálók. Nem látványosak, amolyan hangtalan, színtelen burkok, amelyekbe bársonyosan el lehetett rejtőzni a világ elől. Könnyű volt, puha és meleg - s jó volt onnan kitekinteni a világba. Tudtam, hogy mihelyst észreveszem azokat, a hálók megtestesülnek, s többé nem lesznek képesek biztonságot adni. Más is látja már őket. Tudod, hogy én mindig a saját döntéseim helyességét, gyorsaságát, tökéletességét bizonygattam? S ha jobban önmagamba tekintek, akkor rájövök immár arra is, valójában ezek nem is az én döntéseim voltak. Hanem a védőhálóké. Azoké a láthatatlan burkoké, amelyek mindig akkor és ott voltak, ahol védtelenné válhattam. Elhiszed, hogy könnyű volt így jól, helyesen és sikeresen élni? Hiszen bármit tehettem, az az anyai kéz, amely kisgyerekkoromban óvott, végigkísért érintésével. Később ugyan megtestesült férfikezek szorításában, mások számára láthatatlan kacsintásokban, de legalább tudtam: soha nem vagyok védtelen. Látod, némelyek a hálókat korlátoknak nevezik. Kapaszkodóknak, biztonságot adóknak. Valamennyiünk élete - mindegy most már, minek is nevezzük - hálók, korlátok, kapaszkodók között zajlik. S erre mindennél nagyobb szükségünk van. Máskülönben hogyan hoznánk meg a legjobb döntéseinket? Bármit tettem, a hálók mindig kifeszültek alattam. így könnyű volt kötéltáncot járni. Az embernek maradni eredendő tisztaságát adta ez a biztonság. De mi lesz, ha egyszer a hálók védelmét nem érzem többé magam körül? S rá kell ébrednem arra, hogy döntéseimért én vagyok a felelős... Mi lesz akkor? Nem tudom... Szuromi Rita Zsiványbecsület A z alábbi történet - amely akár bájos is lehetne, ha eltekintenénk vadhajtásaitól - arról szól, hogy a megélhetési bűnözés immár a napi igényeken felüli fogyasztás irányába tolódott. Igaz, ötvözve annak mérsékeltebb - hogy ne mondjam: morális fenntartásait messzemenőkig szem előtt tartó - gátjaival. Adott egy réteg, amelynek etnikai hovatartozását manapság - kivált negatív cselekedetek kapcsán - aligha ildomos leírni. Talán ezért (is) született meg a „megélhetési bűnözés” definíció. S adott e csoportnak egy még kiszolgáltatottabb hányada, amellyel nap mint nap találkozhat a huszadik századi városlakó. Igen, ők azok, akik csoportokban járják az utcát. A járókelők nagy ívben kikerülik őket, közeledtükre a butikosok ráfordítják a kulcsot a fiókra, s a piacon a kofák szemükkel figyelmeztetik társaikat, hogy ideje pokrócot teríteni a portékára. Valahol Európában - a film után, szabadon. Gyerekcsapatok, lopás, késelés, mi több - ez is a ma valósága -: vetkőztetés. A fiú bement a játékboltba. Mustrálgatta a négyezer forintos focilabdát. Álmai netovábbját tartotta a kezében. Azelőtt legfeljebb messziről látott ilyet. Az eladó által közölt vételár megdöbbentette. Olcsóbb nincs? - kérdezte, s mennyei örömöt érzett, amikor előkerült a játékszer hasonmása. Igaz, műbőrből, de mégiscsak ezerkettőért. Ez kell nekem - jelentette ki határozottan. A z eladó készségesen felfújtatta a golyóbist, majd átnyújtotta a pult felett. A srác néhányszor a földhöz pattintotta - szemmel láthatóan elégedett volt a keménységgel -, majd se szó, se beszéd, kiszaladt az ajtón. Megélhetési luxus, megfizethető áron. Tari Ottó HÍR(TELEN)KÉK Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank jelentése szerint: hazánk is felkerült - hála, nem éllovasként - a korrupt országok listájára. Mennyi csúszópénz kellett ehhez... * Moszkvában járt a Magyar Érdek Pártjának elnökasszonya, Király B. Izabella, aki Zsirinovszkijjal egy világszövetség létrehozásáról tárgyalt. Világ Zsirizabellái, egyesüljetek...! * A választások napján az Ml-es és az M7-es sztráda találkozásánál - a hirtelen megtorpanó kocsisor miatt - karambolozott Csurka István autója. A szemtanúk rögtön azt kérdezték tőle: mi ép...? * A férfiból nemrégiben nővé átoperált izraeli Dana International nyerte az Eurovízió-dalversenyt. Hej, ha Charlie Charlotte-ként indult volna... * Két disznóval - az Enony és az Ivory névre keresztelt példányokkal - kísérletezik egy amerikai kutató, aki számítógép segítségével próbálja megfejteni az állatok nyelvét. Nahát, azt a disznó szöveget...! (szilvás)
