Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-25 / 97. szám
8. oldal Hírlap Magazin 1998. április 25., szombat Száz évvel ezelőtti krónikások írták az Egri Újságban Az úri banda estélyétől a szép lány haláláig Szokásos, múltba pillantó ösz- szeállításunkban ezúttal olyan híreket adunk közre, amelyeket az Egri Újság 1898. áprilisi számaiban olvastunk. Gárdonyi Géza: egri háziúr Csak kevesen tudják itt Egerben, hogy szépirodalmunk egy kitűnősége, Gárdonyi Géza már egy esztendeje lakója városunknak, sőt mi több, egri háziűr. A Pöhölyik családi életének hangulatos festője a Göre Gábor úr legújabb kalandjait itt írja meg mostanában a mi falaink között, helyesebben a saját falai között, amelyek a sáncnegyed csúcsán emelkednek. A város társadalmi életétől teljesen elvonulva, egyedül irodalmi munkásságának él a kitűnő író, ki újabban meleg érdeklődéssel tanulmányozza Eger város régi történelmét, amelyekből egy nagyobb szabású történelmi regényt szándékozik írni. Gárdonyi Géza egri háziurat a legmelegebben üdvözöljük. Az első százper- czentes pótadóval, amit a pénztárunkba bizonyára jókedvvel lefizetett, hivatalosan is megkapta új polgártársunk az egri nevet, amelynek jó híre és fényessége csak gyarapodni fog az ő írói sikereivel. Az Úri banda estélye Rendkívül fényes és sikerült estélyt rendezett az egri Úri banda szombaton este az iparoskor dísztermében. Ez a víg kedélyű, bohém társaság igazán egy csapásra meghódította az egri közönséget hatalmas, erőtől, szépségtől duzzadó zenéjével és családias jellegűvé varázsolt estélyeivel. A szombati estély ismét tanúságot tett a kedélyes művésztársaság életrevalóságáról és arról, hogy a közönség mennyire szereti a fesztelen szórakozást, kivált, ha annak művészi értéke is van. A pompás műsor minden egyes száma kitűnően sikerült, és a hálás közönség alig győzte tapssal a dilettáns művészek sikerét honorálni. Rendőri hírek * A bicska. Két egri parasztsu- hanc, vala Mirkóczki József és Mocsári Lajos csütörtökön este a szőlőmunkából hazajövet összeveszett egymással az úton, aminek másnap folytatása lett a szőlőhegyen. Mocsári ugyanis bicskát rántott elő és leszúrta Mirkóczkit, aki most súlyosan megsebesülve fekszik az Ir- galmasok kórházában. * Az eperfa gyümölcse. Tiszafüredről jelentik lapunknak, hogy ott a múlt héten egy Kozma András nevű részeges földműves egy konyhakéssel veszélyes sebeket ejtett sógornőjén, azután pedig kiment az udvarra és felakasztotta magát az eperfára. Mire észrevették, már meghalt. * Borozásból a halálba. Libárdy József, 46 éves, vályi illetőségű hentes szombaton éjjel nagyot mulatott Egerben. Az éj folyamán azonban, midőn részeg fővel elhagyta a kocsmát, az Újvilág utca táján a patak partjára tévedt, és egyensúlyt vesztve beleesett a sok esőzések folytán megáradt patakba. Reggelre kelve a királyi törvényszék épülete táján akadtak rá holttestére. * A szép lány húsvétja. Palócországban híres falu Szuha. Ott vannak a legszebb palóclányok, de ezek közt is legszebb volt Kolcza Terka. Nem csuda hát, hogy a falubeli legények húsvét másnapján igen sokan keresték fel, hogy meglocsolják. Szuhán azonban még nem locsolkod- nak rózsavízzel, hanem kivezetik a lányt a kúthoz, és ott minden tisztelője önt rá legalább egy veder vizet. így bántak Terkával is. És minthogy a legények sokan voltak, a szép Terka úgy megfázott, hogy másnapra meghalt. A szép leányt nagy részvét mellett temették el. A mi szocialistánk Hogy milyen rombolást vittek véghez a szocialista izgatások a mi szelíd, jóravaló munkásnépünk lelkében, élénk tanúbizonyságára szolgál a következő eset, amely Detken történt. Be- ökönyi Viktor nagybirtokos felszólította Detken lakó munkásait, akik évek óta nála arattak, hogy ha az idén is nála akarnak aratni, váltsák ki a munkásigazolványaikat és szerződjenek írásban, mert így kívánja ezt az új munkástörvény. A munkások szóvivője erre odaállt a népszerű birtokos elé, és imigyen válaszolt:- Mindig jó urunk volt a nagyságos úr. Jó részt, jó kenyeret, jó szalonnát és jó pálinkát adott az úr mindig. Örömest vágnánk a rendet nyáron is, csak írással ne kínáljon az úr. Megbízunk mi a nagyságos úrban írás nélkül is. Mi sem leszünk írás nélkül másfélék, mint eddig voltunk.- De hát nem lehet, emberek, az új törvény azt rendeli, hogy a községházban szerződést kell írni.-Mi pedig nem írunk alá semmit. Amit a körmünk keserves kaparásával kerestünk, mind elvitte az a kis cédula, amire odakörmöltük a nevünket. Huncutság van a papirosban, hogy az Isten verje meg.- Már miféle huncutság volna?- Az, instáljuk, hogy az adókivető urak megnézik az írást, oszt úgy ránk srófolják az adót, hogy még éhomra sem jut egy száraz kenyér.- Dehogy is vetik ki az adót.- Már, intálom, láttuk mi azt az írást, meg is olvastuk, benne is abban az adó. Az egyik munkás elővett egy szerződés-formulát s rábökött egy helyre a mutatóujjával:- Ehun van, la. Tessék csak olvasni. Itt van, hogy a munkás és a munkaadó. Bele van nyomtatva, hogy munkaadó. Megadóztatják a munkát. Hát ezért nem írunk alá semmit. És hasztalan volt a felvilágosítás, hogy ez a szó: munkaadó, nem a munkának az adóját, hanem a gazdát jelenti, nem állottak kötélnek semmiképp. írott malaszt Több oldalról felkérettünk annak konstatálására, hogy Egerben a kerékpársport kedvelői a gyalogjárókat használják fel sportszenvedélyük kielégítésére, és lépten-nyomon zavarják a járókelőket biztonságukban. Mi úgy tudjuk, hogy a városi rendőrkapitányság a múlt év július hó 1-jén rendeletileg betiltotta a kerékpározást úgy a gyalogjárókon, valamint az Érsekkertben is, ennélfogva tisztelettel kérjük a rendőrséget, hogy a főkapitány rendeletét ne tekintse írott malasztnak, hanem. a gyalog járó közönség érdekében azt hajtsa is végre. Különösen a vasút felé vezető gyalogutak szolgálnak kedvenc sportpályául a kerékpározóknak. Jó lesz ezt az utat szemmel tartani. * Egy élet tragédiája. A Gyöngyösről Gyöngyöshalászra vezető országúton egy szegény vándorló legény az éhségtől és az úti fáradalmaktól elgyengülve összeesett, és iszonyú kínokat szenvedett. Az arra járók azonnal értesítették a főszolgabírót, aki kocsit küldött a szerencsétlenért. De a segítség későn érkezett. Mire feltették a kocsira a boldogtalant, meghalt. Kiléte ismeretlen. * Lépre került jómadarak. Gyöngyösön egy három tagból álló tolvaj szövetkezetét tartóztatott le a rendőrség, melynek tagjai: Hanák Verona, a vele vadházasságban élő Juhász József és Gyűrűs Anna. A veszedelmes tolvajszövetkezet már évek óta zavartalanul működött, és százakra tehető azok száma, akiket a szövetkezet tagjai kisebb-nagyobb mértékben megkárosítottak. Legutolsó operációjuk Burda Józsefné udvarán lett volna, ahol Hanák Verona a baromfiakat szedte össze. De a támadt zajra figyelmessé lett Burdáné elfogta a vakmerő tolvajt és átadta a rendőrségnek. Itt azután napfényre került a szövetkezet ösz- szes bűne. A lopott tárgyak kocsival hordattak össze, a tolvajok pedig a gyöngyösi börtönben várják büntetésüket. A cár kitüntetése Szép kitüntetés érte a magyar kereskedővilág legkiválóbbjainak egyikét: Mauthner Ödön magkereskedőt, aki rendkívüli iparkodásával és üzleti szolidságával világhírt szerzett a magyar magvaknak, és a magyar kereskedelmet oly magaslatra emelte, hogy nemcsak kiállja a versenyt a külfölddel, hanem ezt nem egy tekintetben felül is múlja. Mauthner Ödönt az orosz cár kitüntette a Szent Anna Rend 111. rendjével, ama érdemeinek megjutalmazásául, amelyeket Mauthner a pétervári kertészeti kiállításon szerzett. A pétervári kertészeti egyletben, mely az orosz előkelő társaság legkiválóbb alakjait és gazdá- szati kitűnőségeit sorozza tagjai közé. Mauthnemek személyesen is nagy a népszerűsége, annyival becses tehát a kitün- tés, melyben az érdemes kereskedő most részesült. * Holttest a síneken. Kará- csondon a sínek mellett egy teljesen szétroncsolt férfihullára találtak. A rögtön értesített hatóság az eléktelenített hullában Bakos Józsefre ismert, aki Ka- rácsondon jómódú földmíves volt és italt is mért. Hogy miként került a boldogtalan ember a sínekre? Eddigelé még nem tudták megállapítani. * A legjobb háziszer. Vannak népszerű háziszerek, amelyek méltók a közbizalomra. Ezek közé tartozik első helyen Brá- zay sósborszesze, mely rendkívül jó hatással van a fül-, szem- , fog- és torokbaj ellen, megszünteti a szaggatást, s egyben a legjobb hajmosószer. Eltávolítja a pörsenést, kitűnő hatással van a gyenge szemre. Az orvosok bedörzsölésre, borogatásra, belsőleg és gyúp-gyógymódra javallják. A korabeli újságokban tallózott: Barta Katalin TARI OTTÓ: Rockbuli Hatvanban, avagy: a Treff megér egy estet Jönnek a szépek, jönnek a csúnyák, jönnek a szőkék, jönnek a barnák...- Ne nyomd annyira a gázt - szól rám az asszony, ügyet sem vetve dudorászásomra. - Odaérünk időben. Főleg, ha nem is kezdődik pontosan a buli. Nem jut el tudatomig az eső, ami koromfeketére varázsolja a bitument. Emlékezetből vezetek. Itt-ott megcsillan a felezővonal szaggatott csíkja. Tuti, hogy a Jönnek a szö- kék-kel kezdenek a fiúk. * Amikor Spek Jani ’72-ben Treff néven összeverbuvált egy rockbandát, aligha gondolta, hogy több mint negyedszázad múltán - amikor kortársai már az unokák kezét fogják - még mindig ezen a néven nyomul majd. S hogy a színpad előtt olyanok csápolnak, akiknek szülei akkoriban voltak tinédzserek. De hát ez egy ilyen műfaj: aki egyszer a gitár húrjai közé csapott... Az évek gyarapodásával a hajszálak fogynak, a kilókat - ha csak nem olyan szerencsés alkat az ember, mint Spek Jani - nehéz megregulázni, de a megszállottság nem válhat semmivé. A recept adott: végy magad mellé néhány harmincas fanatikust, akik számára mi is lehetne fontosabb egy eső áztatta szombat estén, mint az a száz, feketébe öltözött bakfis meg sörösüveget szorongató su- hanc, akik a mostani forgató- könyv szerint derékig érő hajukat pörgetik a pódium előtt. Mondd, Jani, mi változott ’72 óta? Ha csak az nem, hogy két nóta között Kőbányai helyett amsteles palackért kell lehajolni a hangfalak mögé... * Valamit innom kéne, de nincs egy rothadt hely, minden be van zárva, ez a város szemét hely...-Látod, nem maradtunk le semmiről - mondom diadalmasan az asszonynak, amikor az újhatvani mozihoz érünk. Mozi? Az volt valamikor, a hőskorban, amikor Belmondo és Delon jelentette a hétvége csúcspontját. Ma már más idők járnak. Elkeseredésében írhatta Jani az Istenverte éjszakát, anno. Aki nem a pubok, night clubok, bárok korában cseperedett felnőtté, annak ismerős lehet a dilemma. Mára mégis szép emlékké szelídült a düh, amikor kilométereket gyalogoltunk egy tíz óra után is nyitva tartó kocsmáig. Tobzódjunk hát, ha ennyit böjtöltünk! Mozi? Valamikor az volt. Most más. Az előtérben, a pereces néni helyén söntés, a jegypénztár helyén játékgépek. A nagyteremben csak a színpad felé lejtő padló emlékeztet a helyiség valamikori rendeltetésére. Vászon, az nincs. A deszkákon viszont ott a cájg. * Vár rád a holnap, vár rád sok hosszú hét. Most végzed az iskolát, Nem lehetsz kiégve még... Az embernek vegyes érzései támadnak a rockkocsmák kapcsán. A légkör, a hangulat általában vonzza az erre fogékony egyént, ám a legnyitottabb extravagancia is félretaszítja a részegen a nyakába öklendező tizenévest. Persze, hisz józanul kevésbé toleráns az emberfia. Szerencsére ez most nem jelent gondot. Kivált, ha az alany leküzdi inkább eredendő, semmint negatív tapasztalatokon nyugvó előítéleteit a bőrös, kordos, fekete inges sereg láttán. Szórakozni jöttek ők ide, nem vagánykodni. CsömöVálóczy: „Ez egy vad világ... rük van a diszkótól, a rap-től, a kántálástól. Azon kihalófélben lévő minoritásokhoz tartoznak, akik számára minden híreszteléssel ellentétben még a hangszerek jelentik a muzsikát. Ilyen egyszerű az egész. Együtt őrjítettük az iskolát, s nem hallottuk a csengetést. A fülünkben zúgott még a heavy-metal... * A tömeg mögött figyelem a hatást. Hátul kevesebben állunk, errefelé jóval tágasabb a tér. Ez itt a közönség konszolidáltabb hányada számára kimondatlanul fenntartott hely. Vagy az öregebbek verődnek itt össze, mint jómagam, vagy a fájós lábúak, vagy az eksztázis művi változatát is zsigerből elutasítók. A muzsika ilyetén élvezete egészen más élményt nyújt. Válóczy Laci két strófa között mond valamit Spek Janinak; éppen csak annyit, amennyi a lélegzetvételnyi szünetbe belefér. Aztán újra az övé a mikrofon, s a közönség hálás. Tudják, mikor kell háromszoros „hej!”-t kiáltani, mikor következik a refrén, amit - mintha ők állnának a rivaldafényben - teljes átéléssel adnak elő. Talán még képzeletbeli mikrofont is tartanak a szájuk elé. Laci élvezi az évek során kialakult koreográfiát. A Várj még! alatt egy papír zsebkendővel megtörli Sivák Pisti orrát, mert az annyira dolgozik a basszgitárján, hogy most tán még meghalni sem volna ideje. * Aztán elmúlnak a gyermekévek. Hol van már az iskola őr- jítése, a csengőszó... Csak a heavy-metal marad, ami most elsiratja a vándort. A vándort, akinek keserű a sorsa, hiszen nem várja család, sem jó barát, s nem találja az élet értelmét... S a következő csapás, az angyalbőr, ami újabb problémákat vet fel. Szerencsére, mint minden, ez is múlandó. Magány ellen is van orvosság. * Ha nincs ott a nőd, ott a jobb kezed. Az életre tanít a hadsereg... Rég volt, szép volt... Mellettem ugyan ott a nőm, de azért néhány másodpercet annak a csinos szőkének a tanulmányozására szánok, aki előttem üt tanyát. Tízcentis talpú cipőbe bújtatott lába együtt veri a ritmust Tóth-Pál Zolival, aki - mint megállapítom - egyre magabiztosabban püföli a bőröket. Nem virtuóz, de megbízható. Ösztönösen érzi ezt a szőke is. Melle gusztán táncol a blúz alatt, a bőmadrágja feszül az ülepén. Vagy nem visel bugyit, vagy ügyesen álcázza. Kár, hogy néhány szám elteltével pár sorral előrébb araszol. Én maradok, s megpróbálom előcibálni emlékeimet: vajon mire is tanított a hadsereg? * Lassan vége a bulinak. Az utolsó félórába még belefér egy új nóta is, ami éppúgy lehet ars poetica - hát persze, az összes dal szövegét is Spek Jani szerzi -, mint visszatérés a kezdetekhez. Hogy is volt akkor, a hetvenes évek elejének forradalmi hangulatú pillanataiban? Ahogy most is: tűz vagyok, magam után mindent felégettem, s a lángokkal örökre eggyé lettem... Az alattvalók elfogadják, magukévá teszik a mondanivalót, de ez még nem a megnyugvás ideje. Az akkor jő el, midőn felcsendül a várva várt macsó-himnusz. Egy lélekbúvár hosszas tanulmányt írhatna arról, mi készteti még a lányokat is arra, hogy kedvesükkel összekapaszkodva, együtt énekeljék Válóczy Laci után: Istenem, adj erőt, hogy megtapossam ezt a nőt! *- Most már egészen biztos, hogy vége... - mondja barátné- jának egy tini a majd' három óra tömény zene után. De nem. Imolya Laci ellép ugyan az orgonától, ám csak azért, hogy ritmusgitárt akasszon a nyakába. Ez eleve nem jelenthet rosszat. Mellettem a tini arca felderül, lesmárja barátnőjét - nem leszbikus, de mostanában ez a menő -, majd belekezd a pogóba. Ez az utolsó tánc. * Jönnek a szőkék, jönnek a barnák, jönnek a szüzek, jönnek a kurvák. Mindegyik kell nekem... Hazafelé, a fáradtsággal küszködve - ráadásul az eső még mindig szakad - önkéntelenül dúdolgatom az ismerős refrént, mígnem az asszony kajánul megböki a vállam:- Hé, Kandúr Bandi, én akár ki is szállhatok! FOTÓ: SZIGETI TAMÁS