Heves Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-31 / 26. szám
iviinnii'iirir1 998. január 31., szombat Hírlap Magazin 9. oldal Con sentimento, avagy a vég kezdete Selypen Demoralizálódás, kincstári optimizmus és bizonytalan jövőkép megyénk egyik legrégebbi gyárában Con sentimento. Az olasz eredetű zenei kifejezés a művész tudomására hozni hivatott a szerző azon szándékát, miszerint alkotása érzéssel adandó elő. „Con sentimento” jelentette be Guy Du- pire, a Mátra Cukor Rt. elnöke is a selypi cukorgyár munkásgyűlésén a többségi tulajdonos francia Béghin-Say elképzeléseit arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben tanulmánytervet készítenek a gazdaságosabb működés érdekében. A dolgozók ebből arra következtettek: immár hivatalosan is eldöntött tény a patinás üzem bezárása. Mégis, amikor a „nagyfőnök” a közös múlt felidézésekor elérzékenyülve megszakította mondanivalóját, többen tapsolni kezdtek. A főkapu. Egyelőre még nincs rajta lakat, de a viharfelhők már gyülekeznek... FOTÓ: T. O.- Elment az eszetek? - förmed- tek rögtön a tenyerüket össze- verőkre a tényszerűbben gondolkodók. - A halálos ítéleteteknek örültök ennyire? Persze, az ominózus gyűlés óta az akkori szentimentális jelenet által meghatódottak is érzik a helyzet súlyosságát. Felfogták, hogy gyáruk, amely túlélt két világháborút és több forradalmat - miközben hol orosz harckocsik, hol német ágyúk tűzviharában dohogtak a gépek- végveszélybe került. Mégis, kinek az érdeke?- Senkinek nem érdeke, hogy egy kétmilliárdos eszközértékét képviselő gyárat bezárjon - jelentette ki e sorok írójának nem egészen négy évvel ezelőtt Domonkosi Imre. - Épeszű ember nem tenne ilyet! Az akkori vezérigazgatót egy zűrös időszak kellős közepén, 1994 tavaszán kerestem fel. Az előző év „kampánymentes” őszt hozott Selypre, ami szinte pánikhangulatot váltott ki a dolgozók körében. Mindezt tetézte a silóépítés körüli polémia, aminek végén Hatvanba telepítették a hatalmas tárolót. Ma is többen határozottan állítják, hogy a beruházás Selypet illette volna, miután minden körülmény - a talaj teherbíró képessége, a közlekedési és a terjeszkedési lehetőség - az utóbbi telephely mellett szólt. A vezetés ugyan megpróbálta igazolni a döntést, ám a szkeptikusok ezt magyarázkodásként értelmezték. Úgy vélték: erőteljes lobbizás zajlott annak érdekében, hogy a fennmaradás esélyeit növelő monstrum oda kerüljön, ahol jelenleg is áll. Ezzel - mondják sokan - a kilátások egyértelművé váltak. Hol jobb a cukor? A kérdés több mint egy évszázada teszi riválissá az üzemeket, de jelentősége az 1972-es egyesülést követően domborodott ki igazán. A régebbi munkások - igaz, főként emocionális, mintsem gazdasági okokból- átkozzák a percet, amikor a két gyár társult egymással. Számos selypi főnök a központba került; őket később azzal is megvádolták, hogy elfeledték, honnan indultak. Ezek a hangok a silótelepítési huzavona idején erősödtek fel. Ugyanakkor a Selypen ténykedő, hatvani származású veze1 tőkben az „ellenség” előretolt hadállásait vélték felfedezni. Selypen máig meg vannak I győződve arról, hogy jobb mij nőségü édesítőszert gyártanak, ( mint a Grassalkovichok városában működő gyár; annak ellenére, hogy mindkét helyen képesek az európai elvárásoknak megfelelő terméket előállítani. Azok az idők már végérvényesen elmúltak, amikor azzal lehetett kérkedni: a pápa asztalára is selypi cukor kerül. Mindezek ellenére tartják magukat azok a vélekedések, melyek szerint a privatizáció során több olyan érdeklődő - j köztük belga és osztrák konszernektől - járt a településen, akiknek csak a selypi gyár kellett volna, a hatvani kölönc nélkül.- Ez nem igaz - cáfolja hatá- I rozottan a felvetést Kovács András, aki az ágazat egyik legjelentősebb szaktekintélye. S aki a kérdéses időpontban az „előd”, a Mátravidéki Cukorgyárak Rt. vezérigazgatója volt. - Valóban jöttek „kérők”, köztük belga is, akik az országban minden gyárat körbejártak, de nem bizonyultak komolyaknak. Amikor utánanéztünk, kiderült, hogy nem áll mögöttük tőke. Az egykori vezérigazgató - aki e beosztását megelőzően főmérnökként tizenöt évet „húzott le” Selypen — a vertikum helyzetét elemezve úgy látja: csak akkor prosperálhat a cukoripar, ha a költségek is versenyképesek Európában. Ehhez elengedhetetlen a gyárak bezárása. Az más kérdés - teszi hozzá -, miért éppen Selypre esett a választás, holott a körülmények nem ezt indokolnák.- Amikor Benke Sándor gyárigazgatóval elkezdtük ott a munkát, remek kollektíva élére kerültünk - eleveníti fel a két évtizeddel ezelőtti időket Kovács András. - A műszaki fejlesztésben a pénzhiány ellenére is élen jártunk az iparban. Nem kellemes érzés belegondolni, hogy mindez veszendőbe mehet... A létező kapitalizmus Elterjedt vélekedés szerint a francia - és ezzel egyidejűleg a többi nyugat-európai - befektető azért vásárolta meg szinte az összes cukorgyárat, hogy a honi ágazat módszeres leépítésével majdan piachoz juttassa az otthon gyártott portékát. Kovács András szerint ez nem felel meg a valóságnak. Az új tulajdonosok célja elsősorban az - vélekedik a cukorterméktanács közelmúltbeli al- elnöke -, hogy az itt befektetett tőkéjük hasznot hozzon. A mezőhegyest példa a kapitalizmus farkastörvényeiről szóló tézist támasztja alá. Vajon melyik lesz a következő dominó? Sarkad? Selyp? És azt követően - figyelembe véve azokat a számításokat, melyek szerint a hazai fogyasztók ellátásához négy cukorgyár is bőségesen elegendő - meddig folytatódik a tendencia? Bátorkodunk papírra vetni a mostanság ugyancsak sokakat foglalkoztató kérdést: ne adj’ Isten, az ezredforduló táján már Hatvan is veszélyben érezheti magát? Selyp, cukorgyár nélkül „A cukorgyár nélkül olyan lenne a település, mint a kagyló gyöngy nélkül” - állította egyszer valaki. Hasonlatával talán nem is érzékeltette kellőképpen a helyzetet, mivel az üzem több mint létkérdés a piciny városrész számára. Sőt: utóbbi nem is létezne, ha az elmúlt évszázad utolsó negyedében a gyárat nem ide telepítik. Egy-két évtizeddel ezelőtt a dolgozók létszáma a kampány hónapjaiban meghaladta az ezret. Manapság „csúcsra járatáskor” is jószerivel csak néhá- nyan lézengenek a falak között. Hol vannak már azok az idők, amikor a szélrózsa minden irányából szállították ide a különjáratok a dolgozókat, s műszakváltáskor a hazafelé indulók belefáradtak a munkát elkezdők üdvözlésébe...? Napjainkban jó, ha másfélszáz ember neve szerepel a selypi káderla- pon. Ám ez még mindig másfélszáz família egzisztenciája. Köztük olyanoké, ahol nemcsak a családfő jár ide megkeresni a kenyérre valót, hanem a nej, s - elvétve - a gyerek is. Most valamennyiük talpa alatt izzik a talaj. Persze, menne mindenki, amerre lát, csakhogy nem könnyű manapság a közelben elhelyezkedni. Azok számára különösen nehéz lesz, akik az itteni - esetenként évtizedek óta végzett, speciális - tevékenységüket rutinból elvégezték, de máshoz nemigen értenek. Jogos a félelmük; mint ahogy azoknak az „őskövületeknek” sem leyz egyszerű kitörési pontot találni, akik - ki tudja, milyen szempontok alapján — „betonozódtak” be jelenlegi, az általuk „megtermelt” haszonhoz képest aránytalanul magas jövedelemmel járó pozíciókba... Nem csoda, ha máris elkezdődött a könyöklő küzdelem a legalább középtávon biztosnak vélt állásokért. A közösség javára A vezetés ígéretet tett arra, hogy ebben az évben még - ha csak valami rendkívüli nem történik - mindkét gyárban elkezdődik a feldolgozási idény. Homályos utalások arra vonatkozóan is elterjedtek, miszerint a selypi termelés megszűnését követően részfeladatokat továbbra is végeznek az ottani telephelyen. Állítólag megmaradna a porcukor-kiszerelés, egy árva kazán, s talán a raktár is. Ezek a munkahelyek jelentik újabban az álmok netovábbját. Sokan szeretnének az egykor talán lenézett posztokra kerülni... De valóban megéri-e a többségi tulajdonosnak fenntartani az objektumot, ha az kézzelfogható haszonnal nem jár majd? Mi több, viszi a pénzt, például az állagmegóvást és az iparűzési adót tekintve is. Lőrincinek ez utóbbi évente 15-20 milliós bevételt jelent, nem szólva a személyi jövedelemadó visz- szautalt hányadáról. A polgármester dühös Varga Antal több okból is becsapottnak érzi magát. Egyrészt azért, mert -> mint állítja - az elmúlt ősszel még egészen másról beszélgettek Guy Dupire- rel. Akkor szó sem esett a gyár bezárásáról. S azért is méltatlankodik a városka vezetője, mert tehetetlennek érzi magát. Oldal Alfréddal, Zagyvaszántó polgármesterével együtt sem voltak képesek befolyásolni a döntést, amit tényként közöltek velük.- Mire helyre jöttünk volna a foglalkoztatást illetően, kezdhetjük elölről - bosszankodik Varga Antal. - Csak abban bízhatunk, hogy a hatástanulmány készítői arra vonatkozóan is vizsgálódnak: milyen egyéb élelmiszeripari tevékenységgel pótolhatnák a veszteséget. Talán krumplicukrot, citromsavat lehetne itt készíteni... Dicséretes a polgármester derűlátása, de szavaiból inkább az utolsó szalmaszál utáni kapaszkodás érződik, semmint valódi optimizmus. A munkások pedig egyenesen demoralizálódtak. Olyanról is hallani, hogy ki-ki megpróbálja „megmenteni” - saját céljaira - az évek során szívéhez nőtt eszközöket. Csendes beletörődés A korábbi formában nyoma sincs a négy esztendővel ezelőtti pániknak. A cukorgyári dolgozók az utóbbi időben épp elég negatív példát láttak a környéken, hogy saját sorsukat is passzív beletörődéssel szemléljék. Sőt... Jól illusztrálja lelkiállapotukat a bevezetőben említett taps. Látogatásaim során furán érzem magam a Mátra Cukor Rt.-nél. Fagyos légkör vesz körül. Vélhetően korábbi riportjaimnak köszönhető mindez, ám túl olcsó dolog lenne most azzal előhozakodni, hogy aggályaim az idők során rendre beigazolódtak. Másfelől nem könnyű szóra bírni az rt. dolgozóit. Tartanak nevük nyilvánosságra hozatalától. Igaz, magánbeszélgetések alkalmával ömlik, dől a sirám, de mindjárt hozzá is teszik: ezt nem tőlem tudod...! Hogy mi az oka tartózkodásuknak, csak feltételezni lehet: immár a végkielégítés a tét, s - okkal, ok nélkül - senki nem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni magát. Itt azonban megjegyzik azt is: a vállalat hasonló esetekben mindig gáláns módon járt el. A minap felvetődött, hogy ha elindul is az idei kampány, az ezt megelőző karbantartási időszakban akár a jelenlegi dolgozói állomány egyharmada is mellőzhető. Élterjedt, hogy átmenetileg Szerencsre irányítják a fölösleges munkaerőt, mivel ott jelentős beruházás kezdődött. Fájdalommentesen Kiss József - akit a legtöbben Sandokanként ismernek - a Zagyva-menti Cukorgyárak Szabad Szakszervezetének elnöke. Régi selypi melós; korábban sok borsot tört már keményvonalas érdekképviseleti módszereivel a munkaadói oldal orra alá. A jelenlegi helyzetben azonban - lám, már ők is itt tartanak - néhány őszinte, egyértelmű szónak is tudna örülni.- Árulják el végre, mit akarnak...! - mondja a harciasság legcsekélyebb jele nélkül. - A dolgozók tudomásul veszik a gyár bezárását, de azt nem, ha gyerekként kezelik őket. A másik szakszervezettel, az ÉDOSZ-szal együtt levelet írtunk Dupire úrnak, találkozót javasolva a helyzet tisztázására. Igen, talán ez a legfájóbb a gyáriaknak: tanulmányterv még nincs is, de máris mindenki tényként könyveli el az üzem bezárását. Ugyanakkor elismerik: legalább van elég idő felkészülni egy másik életformára. A szakszervezetek tehetetlenek.- Nem egészen - állítja San- dokan, s azt gondolom, mindjárt elővarázsolja a Bölcsek Kövét. De nem. Csak annyit mond: a törvény az üzemi tanácsok hatáskörébe utalja a létszámleépítésben közreműködő bizottság felállítását. Ebben - ha nem is örömmel - ők is szeretnének részt venni.- Tények vannak — tárja szét a kezét a szakállas fiatalember. - Talán a döntéseket fájdalommentesen is végre lehet hajtani... Látszik rajta, ebben ő maga is csak alig-alig bízik. Van jövőkép? Érsek Zsolt országgyűlési képviselőnek diplomája kézhezvétele óta egyetlen munkahelye volt a Mátravidéki Cukorgyárak. Honatyaként is figyelemmel kíséri a cég helyzetét.-A kérdés nem az: Hatvan vagy Selyp? - fejti ki álláspontját. — Pontosabb így fogalmazni: a Mátra Cukor Rt.-nek kell-e megoldani a Béghin-Say kapacitáscsökkentési gondjait? Amennyiben a többségi tulajdonos a jövőt illetően „két gyárban” gondolkodik, úgy Hatvannak is vége. A parlamenti képviselő úgy véli: „szerencsétlen” módon történt a bejelentés, mert mindkét gyárban kedvezőtlen hangulatot teremtett. Az ominózus tanulmányról csak annak elkészülte után kellett volna szólni, amikor már a végeredményt sugallja, s nem szül bizonytalanságot. Érsek Zsolttal kitérünk a sokak által Megváltónak tartott Postabank szerepére is. A pénzintézet 37 százalékos tulajdoni résszel rendelkezik, amivel mint „blokkoló kisebbség” esetleg befolyásolhatná a dolgok menetét.-Tény, hogy a Béghin-Say legeredményesebb vállalata a Mátra Cukor Rt. a maga két telephelyével - szögezi le Érsek Zsolt. - A Postabank mégis csak akkor léphetne fel a selypi gyár fennmaradása érdekében, ha bezárás címszó alatt történne a leépítés. A jelenlegi változat szerint azonban kapacitáscsökkentést terveznek, amihez nem kell közgyűlési határozat. Akkor sem, ha a döntés az egész telephelyre vonatkozik... Tari Ottó A porcukor-kiszerelőben reménykednek fotó: sz. t. Néhány éve még gondtalannak tűnt az élet...
