Heves Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24 / 300. szám
1997. december 23., szerda Betlehemezök - Terpesen A harmincas években született rigmusokat őrizték meg emlékezetükben és ápolják a gyakorlatban is a terpesiek. A hetvenes években éppen ebből az emlékezetből lejegyezték, körülbelül egy évtizede pedig évről évre játsszák a kis Jézus születésének történetét. Nagy Sán- dorné helyi pedagógus vezetésével a felnőtt hagyományőrzők és a most tanuló kisdiákok évről évre eljátsz- szák a betlehemest a művelődési házban, az iskolában és máshol is. Bármenynyire is nem változnak a versek, a szereplők mindig mások. Ez a betlehemi játék a falu közös kincse ma már. Ötvös Imre felvételei november végén az is- ’ kólában, az ; 3 egyik próbán M készültek. & ■ r. . " JUBm Szilágyi Olga - szubrettből lett Egerben primadonna A Mária evangéliuma címszerepe: Ez egy csoda volt az életemben tam, de ez sokáig rejtve maradt. Nem érzem magam beskatulyázva, hiszen a Marica grófnőben először a szubrett, Liza szerepét játszottam, s csak aztán itt Egerben Maricát. Emberileg pedig sokat segített a Má- ria-szerep megformálásában, hogy én is anya vagyok.-Nem könnyű összeegyeztetni az anyaságot a színi pályával.- Amikor várandós lettem, életem legboldogabb időszakát éltem. Megszánt minden problémám, minden addigi betegségem. A Fővárosi Operettszínházban játszottam, s már ötödik hónapos terhes voltam, amikor a Cirkuszhercegnőben Mabeiként egy fagolyón kellett egyensúlyoznom. Kétéves koráig szoptattam a kisfiámat, de közben dolgoztam. Hamar visszanyertem az alakomat a szülés Máriaként fotó: majoros tamás- Honnan és hogyan került Egerbe?- Hívtak, s mert éppen gyesen voltam otthon, jólesett az invitálás. Próbát énekeltem itt a Gárdonyi Géza Színházban, s az sikerült. Ez a negyedik évadom Egerben. Előbb a Mágnás Miska Rollája voltam, aztán Silvia a Csárdáskirálynőben. Megkaptam az egyik narrátor Édesanyaként kisfiával A Fővárosi Operettszínházban szubrettként jól érezte magát. Miután Egerbe került, primadonna-szerepeket kapott. Először Violettát a Montmartre-i Ibolyában, aztán a Csárdáskirálynőt és a Marica grófnőt is magas színvonalon oldotta meg. A Mária evangéliuma címszerepe azért is érintette mélyen, mert ő is édesanya. Ötesztendős kisfiával együtt érkezik a beszélgetésre. Amikor elmondom, hogy karácsonyi interjút készülök írni Mária megformálójával, mindjárt kedvesen reagál: ez egy csoda volt az életemben. szerepét a József és testvéreiben, majd következett Violetta, utána Mária.-Zeneileg okozott-e nehézséget Tolcsvay Béla és a két Müller Péter rockoperája?-Tartottam kicsit tőle, mert nem az én hangfekvésem. S azt hiszem, ez a szerep végre másik arcomat mutatta, mint amit eddig ismert a közönség.- Színészileg vagy emberileg?- Azt hiszem, a lelkem mélyén mindig is primadonna volután, tornáztam, rendszeresen tréningezek ma is. Egy hónap után már munkába álltam. Eredetileg balett-táncosnak készültem, a szüleim is táncosok. Édesapám, Szilágyi Mihály és édesanyám, Katona Olga balettmester az Operában, sőt a húgom is ezt a hivatást választotta. Édesanyám és a férjem is (aki a Blikknél újságíró) segített.- S mostanában?- Amikor egy darabra készülünk, 10-12 órát dolgozom. A szünetekben és nyáron igyekszem bepótolni, s minél többet együtt lenni a fiammal, a családommal. Az az ember, akinek nincs gyereke, nem érezheti ezt. Számomra az élet ott kezdődik, ahol folytatódik. Amikor kimegyek a függöny elé, tapsolnak, szeretnek, de akkor sem leszek csalódott, ha már nem lesz színpad az életemben, mert van gyerekem és családom. Igazából gyerekkorom óta vágytam rá, hogy saját gyerekem legyen.-A Mária-szerep lelkileg is követelményeket állított a meg- formálója elé.-Nem járok hetente templomba. Nekem a vallás belső dolog. Tisztán-élek. Hiszek abban, ha másoknak jót teszek, jobbá válók, ezért nagyon fontos, hogy szeressük és segítsük egymást. Tudok imádkozni. Ez a szerep segített abban, hogy mássá váljak. Megkövetelte tőlem, hogy még tisztább legyek, még emberibb. Egy csoda volt az életemben. Életem első olyan szerepe, ami igazán megnyitott. Jámbor Ildikó Karácsonyi éj A mikor már felnőttként sok karácsonyt megértünk, gondolataink önkéntelenül visszaszállnak a gyermekévek múlttól is megszépült világába, és elröppent boldogságát keressük sóvárogva. Biztos, hogy több oka is volt azoknak a szép karácsonyoknak. Ezek az okok kinél-kinél eltérőek lehetnek, mégis legtöbben tudjuk, hogy valamennyiünknél szorosan összefüggött a gyermekség titkával. Az elmúlt vasárnapon, karácsonyra készülve, a gyermekek felfedtek valamit ebből a titokból. Olyan titkok ezek, amelyek szinte mindannyiunk előtt ismertek. A gyermekek őszinte szava mégis tanítja a felnőtteket. Arra, hogy miért jött el közénk Jézuska, két spontán választ kaptam:- Azért, hogy boldoggá tegyen minket!- Azért, hogy elvegye bűneinket! Ki ne tudná mindezt a felnőttek közül? Éppen a boldogságunkat keressük szüntelen. Miért tanít mégis a válasz? Mert a kettő együtt érvényes. Úgy tesz bennünket boldoggá Jézus, hogy elveszi bűneinket. De csak azokét tudja elvenni, akik odaadják neki. Be kell látnia mindenkinek, hogy a gyermekkori karácsonyok varázsa szorosan összefügg nemcsak a gyermeki hit egyszerűségével, hanem az ártatlansággal is. Nem véletlenül akarja advent folyamán az egyház a bűnbánaton keresztül is felkészíteni híveit a karácsony örömére. Amikor belenézünk egy gyermek tekintetébe, ösztönös életének sugárzó tisztasága megejt minket, és önvizsgálatra indít. Még inkább, amikor a Betlehemi Kisded szent ártatlanságát szemléljük. Csak úgy lehetünk vele boldogok, ha magunk is ártatlanok akarunk lenni. Egy gyermeknek nem lehet hazudni, nem lehet körbemagya- rázni a dolgokat, nem lehet erényként feltüntetni a gyarlóságot, és a jóság látszata mögé bújtatni az ösztön bűnös hatalmát. Minél tisztább és ártatlanabb egy gyermek, annál tisztábban és ártatlanabbá kell közeledni hozzá, hogy boldogságának részesei lehessünk. Mert külön őt is, önmagunkat is becsapjuk. Jézust nem lehet becsapni. Ez a magyarázata annak, hogy miért röppen el oly könnyen sok ember szívéből a karácsony ajándékozásának és megajándékozásának öröme. Saját vagy mások jóságának élvezete ugyanis soha nem tud versenyezni a Jászolban fekvő Gyermek titkával, aki így kérlel minket: Tedd le előttem bűneidet, hogy tisztaságom örömével ajándékozzalak meg. Még van időnk arra, hogy kívánságát teljesítve, égi ártatlanságának kegyelmét őszinte bűnbánatban megszerezzük. Nem érez- zük-e, hogy legszebb örömeink akkor vannak, ha egy gyermeket boldoggá tudunk tenni? A lélek benső üzenete ez. Tegyük boldoggá a legszentebb Gyermeket! Vagy nem érte van minden? Legalább karácsonykor ismerjük el, hogy csak általa és benne találjuk meg saját emberségünk boldogságát, azt az igazit, amit az éden- kertben elvesztettünk. így, amikor érte teszünk mindent, megtaláljuk azt, amit mindenkor keresünk. T érdeljünk hát eléje lélekben a pásztorok és bölcsek alázatával! Nézzük jóságos arcát, és kegyelmének erejével váljunk meg mindattól, ami bennünket a bűnhöz köt. Akkor felragyog szívünkben az öröm tiszta fénye. Szabó József Béla felnémeti plébános Új fűzőt a cipőmbe... A háború után történt... Akkor, amikor cérnát, gyufát, de még cipőfűzőt sem lehetett vásárolni. A négygyermekes család egy erdélyi falucskában, az orosz hadifogságban lévő családfő nélkül tengette életét. Nehéz sorban éltek; sokszor bizony még a vasárnapi ebédnek való előteremtését is a Gondviselésre bízták. Hosszú ideig tartott ez az állapot. A legkisebb leány ötévesen találkozhatott először édesapjával. Annak a szűkös esztendőnek a decemberében is rohamosan közeledett a karácsony. A gyerekek a méteres hóban bukdácsolva élvezték a tél örömeit. Felöltöztek abba, amijük volt, s vidám sikongatásukkal lett tele az utca. Csak a legkisebb testvérnek, Ilonkának akadtak megoldhatatlannak tűnő problémái. Hiába a gyapjúból kötött pulóver, zokni, sapka és posztókabátka, ha a cipőfűző nélküli bakancs nem engedte, hogy lépést tartson a többiekkel. Mindig akkor hagyta cserben, amikor legnagyobb szüksége lett volna rá. Többnyire idő előtt, szomorúan hazaballagott, hogy újra meg újra felkötözött lábbelijében játszótársai után szaladhasson. Nagy volt a kislány keserűsége. Esténként a nehéz takarók alatt arra kérte Jézuskát, hogy tegyen csodát, és ajándékozza meg egy igazi cipőfűzővel. Újabb hófel legek kíséretében eljött a szenteste. A dióval, almával díszített karácsonyfa alatt szerényen lapultak az ajándékok, a csillogó szemű gyerekek felfedezésére várva. Azok boldogan próbálgatták a házilag varrt ruhácskákat, játszottak a faragott csecsebecsékkel. Ilonkának egyszerre földbe gyökerezett a lába. Mereven bámult a fenyőfa alá, s csak sokára mert közelebb lépkedni, nehogy a gyertyák fényében eltűnjön a csoda. Igazi, hamisítatlan, barna cipőfűző várta kicsi gazdáját! A kislány zokogott. Nagy örömmel vette birtokba a felbecsülhetetlen kincset. Aztán befűzte kopott bakancsába, s kivette, és ez így folytatódott egész este. Az éjféli mise után a kíváncsiskodóknak büszkén sorolta a kapott ajándékokat, nem mulasztva el hozzátenni: ...és új fűzőt a cipőmbe! A z új fűzőnek karácsony éjszakáján sem kellett magányosan árválkodnia. Ilonka kezecskéjében melegedhetett, aki boldogan magához szorítva a kincset, édesdeden aludt. Mosolygós arcocskája valami szép álmot sejtetett. Dénes Csilla
