Heves Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-08 / 261. szám
16. oldal Hirdetés 1997. november 8., szombat Jó minőséggel és pontos szállítással versenyeznek Sütker Termelő és Kereskedelmi Kft.: lépést tartanak a piaci igényekkel A cég pékműhelyében modern gépekkel termelnek Több magánszemély elhatározásával 1991 szeptemberében ötmillió forintos törzstőkével alakult meg Egerben a Sütker Termelő és Kereskedelmi Kft. A megyeszékhely déli részén, a Külsösor utca elején bérelt üzemi épületben hozták létre pékségüket. Hitelt vettek fel és 18 millió forintért modern technikát vásároltak. Az elmúlt hat évben folyamatosan megismerték a céget és termékeit a piacon. Habis Lászlóné ügyvezető igazgatóval az eredményeikről és a korlátolt felelősségű társaság jövőjéről beszélgettünk. Házias jellegű kenyérrel- A kezdést követően milyen eredményeket értek el?-1991 decemberében tartottuk a próbagyártást. Modem német és hazai gyártmányú gépekkel, valamint nyolc jól felkészült alkalmazottunk szaktudásával vált lehetővé, hogy '92 januárjában már üzemszerűen készítettünk kenyeret és péksüteményeket. A kilencvenes évek elején érvényben volt hazai szabvány alapján meghatározott receptek adták ehhez a gyártási útmutatást. Arra törekedtünk, hogy ízletes, házias jellegű kilós és félkilós kenyereket süssünk, amelyek jelenleg is fontos termékeink. Ezek mellett kiflit és zsömlét, valamint finom pékárut - többek között - fonott kalácsot, ízes buktát, brióst is gyártunk.- Hogy zárták az első évet?- A legnagyobb elismerés az volt, hogy a fogyasztók elfogadták és megkedvelték az áruinkat. így naponta 10 mázsa kenyeret és több ezer péksüteményt készítettünk. Ezeket főleg Egerben értékesítettük, de áruink eljutottak Egerszalókra, Felsőtárkányba és Szilvásváradra is. A partneri körünk rövid idő alatt elérte a félszázat, a kiskereskedőktől az egri Spar Szupermarketig. Már az első évben sikerült megalapoznunk vállalkozásunk jövőjét, miután 25 milliós bevétellel, nyereségesen zártunk. Szervezett szállítással-Miként váltották valóra üzleti elképzeléseiket?- Termékeink kialakítása mellett fontos célunk volt az is, hogy azokat folyamatosan, jó minőségben, mindig igény szerinti mennyiségben és időben juttassuk el megrendelőinkhez. Ezt jelenleg is elsődlegesnek tartjuk a nagy piaci versenyben. Közben a szállítást is megszerveztük. Vásároltunk két kisteherautót, amelyeket jelenleg is folyamatosan „dolgoztatunk”. Árbevételünk az eltelt hat évben folyamatosan növekedett és minden esztendőben eredményt értünk el.- Mennyire bővítették tevékenységüket?- 1993-ban saját üzemeltetésű élelmiszerboltokat nyitottunk Egerben, a Hadnagy utcában, a dr. Sándor Imre utcában és a Mátyás király úton. Az üzlethelyiségeket béreljük, de azok berendezései és az árukészlet a társaság tulajdona. A mintabolt - kirakat-Az elmúlt időben népszerű lett az egri belvárosban nyitott üzletük. Ennek mi az oka?- Valóban minta jelleggel nyitottuk és a berendezésére is nagy hangsúlyt fektettünk. Az idegenforgalmi szempontból fontos belvárosi dr. Sándor Imre utcában csaknem egymillió forintos költséggel alakítottuk ki üzletünket. Ott valamennyi termékünket megtalálják a vásárlók. Azok pontos elhelyezése, csomagolása és tárolása reprezentálja üzleti törekvéseinket. Az említett fejlesztéseink és erőfeszítéseink hatására az idén, év végére elérjük a százmillió forintos árbevételt.- Milyen elképzelésekkel készülnek a következő évekre?- Növekvő költségeink és az erősödő szakmai verseny ellenére is bizakodással tekint vállalkozásunk az elkövetkező időszakra. Jövőre is arra törekszünk, hogy növeljük az árbevételt, amit a termelés növelésével szeretnénk elérni. Ezért 1998-ban új termékekkel jelenünk meg a piacon. Ehhez új technikát is vásárolunk, amely a további megújulást segíti elő. Azt is tervezzük, hogy a következő években az árutermelést - a mostani bérlet helyett - saját tulajdonú üzemünkben valósítsuk meg. Minőség és ár együtt- A megrendelőik közül többen szóvá tették, hogy magas árakon értékesítik termékeiket. Ön erről hogyan vélekedik?- Versenytársaink és partnereink között is eltérőek a vélemények. Áruink minősége és változatossága kedvező fogadtatásban részesült a piacon. Az igaz, hogy az árainkat többen magasnak találják. Ettől viszont nem tekinthetünk el, mert az árak és a minőség szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Az energia, az alapanyagok költsége, a munkabérek utáni közterhek emelkedése túlszárnyalta a termékek árainak emelkedését. Természetesen továbbra is figyelembe vesszük vásárlóink fizetőképességét. Ezt nyereségünk terhére is vállaljuk, a csaknem negyven alkalmazottat foglalkoztató cégünk jövője érdekében. Ehhez viszont szükségünk lesz tőkére, hogy technikai berendezéseinket folyamatosan korszerűsítsük és megújítsuk. Ez lehetővé teszi, hogy a következő években is megfeleljünk a folyamatosan növekvő minőségi követelményeknek. (PR) A reprezentatív megjelenésű egri mintaboltban 50000 45000 40000 35000 30000 25000 20000 15000 10000 5000 0 A költségek és az árak nem arányosan emelkedtek m Bevétel ■ Költség 1992 1993 1994 1995 1996 A FLEETGUARD Co.-USA, haszonjármű-szűrőket gyártó vállalat magyar képviseletét ellátó egri Uniker-Quint Kft. felvételt hirdet RAKTÁROS munkakör betöltésére. Ha Ön alkalmasnak érzi magát egy jelentős értékű, növekvő raktárkészlet önálló, tévedésektől mentes kezelésére, képes tartósan egyenletes, hibamentes munkavégzésre, úgy várjuk jelentkezését § a 36/321-370-es, vagy a 60/352-186-os telefonszámokon. A magyar biztosítási piac egyik vezető társasága Egri Kirendeltsége TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐKET keres Elsősorban Eger, Füzesabony, Pétervására, Recsk, Sirok, Párád, Verpelét, Bélapátfalva, Szilvásvárad térségéből Elvárásaink: - közép- vagy felsőfokú végzettség- jó kapcsolatteremtő és tárgyalóképesség- önálló munkavégzés ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MUNKATÁRSAT Elvárásaink: - min. középfokú végzettség- WORD és EXCEL ismeret- folyamatos gépírni tudás Új munkatársaink részére versenyképes jövedelmet (alapfizetés+ teljesítményarányos bér-t-költségtérítés), folyamatos szakmai továbbképzés lehetőségét, kötetlen munkaidőt, valamint egy nemzetközi nagy- vállalat biztonságát nyújtjuk. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, fényképes szakmai önéletrajzát november 18-ig várjuk az alábbi címen: Eger, Dobó út 30. PROVIDENCIA RT. SZUPEREXFRESSZ Asztalost felveszek, nagy szaktudásért magas fizetés. Eger, T: 06-30-636-938 (11485) Suzuki Sedan 1.3 1992. évj. 36/426-593 (11490) Tökmagfelvásárlás magas áron, azonnali fizetés! 492-047 v. 492-297 (11458) Eladó Renault 5 szgk .1.1 benzines, 1990. évj. Érd.: 474-328 Eger, Napsugár utcai 25 m2-es, igényesen kialakított üzlethelyiség kiadó. Irányár: 18 eFt/hó. Tel.: 36/423-636 v. 06-30/639- 5 1 9 (11482) HERCULES Fitness Club és Szolárium: kondicionálógépek, teremkerékpárok, személyre szabott edzésprogramok, vitaminbár, turmixitalok, Pí-víz. A kondibérletek kettő hónapig érvényesek. SZOLÁRIUM: 3 arcbam., reflektoros turbó 10 perc 100 Ft, bérletlehetőségek. Eger, Városfal u. Ny.: H-P: 7- 21-ig, Sz-V: 8-16. Tel.: 428- 040 (11493) ÚJRA minden KEDDEN újruházati vásár a KDNP-ben PIACI ÁRON! (11483) Gyakorlattal rendelkező munkaügyi, pénzügyi és slmiMiitâœiis tovélnnység slátáiára munkatársakat keresünk. Pályázatot kérjük 3 a Karton Kft. J Eger, Hadnagy út 7. sz. benyújtani. A HESI RT. gyöngyösi telephelyére ügyvezető igazgatót keres Feladata: a cég továbbfejlesztése, piacának bővítése lesz. Feltételek: egyetemi vagy főiskolai végzettség, vezetői gyakorlat, élelmiszer-kereskedelemben való jártasság. Nyelvtudás előnyt jelent. Bérezés megegyezés szerint A pályázatokat önéletrajzzal, fényképpel „ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ” jeligére a megjelenést követő 2 héten belül HESI Rt. 3300 Eger, Pf.: 31. címre várjuk. (11398) '-AKCIÓÉ*" AKCIÓS AJÁNLATA VISZONTELADÓKNAK! Télapó 18 g már 35.50-töl Télapó 40 g 62.50 Télapó 350 g 354.Szaloncukor konzum 300 g Szerencsi 190.- Szaloncukor konzum 1 kg Szerencsi 584.Szaloncukor epres-jogh 500 g Szer. 472.Szaloncukor zselés 500 g STW. 308.Szaloncukor csalóéi 500 g STW. 393.Szaloncukor kókusz 500 g STW. 423.Szaloncukor lódig kókuszos 5 kg 3.220.Szaloncukor lódig zselés 5 kg 2.926.Balaton szelet 26.90 Ú| Eperjó szelet 25.50 Kinder to|ós 92.50 Koktól króker 200 g 88.Nesqulk kakaópor 200 g 141.Vanlliós cukor mór 5.-től Compléta utántöltő + 25 % 250.Olympos narancsltal 1.51 99.Hey-Ho almaló 1/1 59.50 Perlux Suntresti mosópor 3.6 kg ut. 769.Tomi Kristály mosópor 600 g 159.Omo mosópor 3.6 kg ut 1085.Toml Sztár mosópor 3.6 kg ut. 797.Sunlicht mosogató 500 ml 175.Áraink az ÁFA-t tartalmazzák.^. Eger, Kertész út 183. | Tel.: 36-412-255. s SZÁMÍTÓGÉPEK FÉNYMÁSOLÓK A sPRINTERBŐL MÁR 50% BEFIZETÉSÉVEL HAZAVIHETI SZÁMÍTÓGÉPÉT! sPRINTER-FAMILY Családi gép tanulásra, szövegszerkesztésre 82.570.- +ÁFA sPRINTER-OPTIMAL -Flevelezés, könyvelés, CD-k, nyelvtanulásra 111.320.-+ ÁFA SPRINTER OPTIMAL+ -^színesben játékok, filmek 128.220.- + ÁFA JXp éPRMTíR 1 őómurm n Eger, Széchenyi út 58. a v® : (36) 411-821, 411-811/125 J kHAUf kHAUf Tetőtér-beépítéshez, válaszfalszerkezetekhez Gipszkartonok már 440 Ft/m2 ÁFÁ-s áron kaphatók Profilok, csavarok, gipszek is megvásárolhatók. Eger, Makiári út 1 1 Te,_. 36/ 3-13.218 154. Várjuk a sPRINTERBEN számítástechnikai és más tanfolyamainkon! December 1-jétől • Számítástechnikai műszerész November 18-tól • Számítógépkezelő December 2-től • Szövegszerkesztés+ számítógép alapok November 14-től • Vámkezelő • Word 6.0, • Excel 5.0 i oe»*BEr ov- mSmS Eger, Széchenyi út 58. * Tel.: (36) 411-811/154 I j ■ Válassza a taxiállomáson • is az EGED TAXIT! ■ ■ Személytaxi, A legrövidebb úton... ■ Tehertaxi, A leggyorsabban.... ■ Autómentés A legolcsóbban... EGED §4 EGER ; A TAXIÓRA OFt-ról indul! : ■ Próbálja ki! Ez nem ígéret! 1411-222 telefon 313-111 ' % ...................................: