Heves Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-10 / 262. szám
HEVES MEGYEI EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, 1997. NOVEMBER 10., HÉTFŐ HÍRLAP LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VIII. ÉVF. 262. SZÁM ÁRA: 39 Ft, ELŐFIZETVE: 25,80 Ft LEGGYORSABB ameeitt tia Ha I árúig feladja, másnap olvashatja! Vatikáni misén avatták II. János Pál pápa vasárnap a katolikus egyház boldogjai közé emelte Apor Vilmos győri püspököt, aki 52 évvel ezelőtt, 1945 húsvétján híveit védelmezve szenvedett mártírhalált. A vatikáni Szent Péter-téri misén mintegy húszezren vettek részt, köztük ötezer magyar zarándok. A boldoggá avatáson jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök, a kormány képviseletében Nagy Frigyes földművelés- ügyi miniszter. A pápa magyar nyelven szólt Ápor Vilmos példájáról, a szegények plébánosáról, aki bátran felemelte hangját, hogy megbélyegezze mindazt az igazságtalanságot és erőszaktételt, amelyet a kisebbségek ellen, különösen a zsidó közösségek ellen követtek el.- „ Vilmos püspök hősies tanúságtétele becsületére válik a magyar nemzet történelmének, s mától az egész egyház csodálattal tekint fel rá” - mondta II. János Pál, és kihirdette: a három egyházi személyiséget ezentúl boldognak nevezhetik. Apor Vilmos ünnepének dátumaként május 23-át jelölte ki. Az egyházmegyék nevében Pápai Lajos győri püspök mondott köszönetét, majd az imádkozás után a szentírásból hangzottak el olvasmányok. A pápa miséjén Paskai László bíboros, Pápai Lajos győri püspök és számos további főpap koncelebrált. (További információnk a 2. oldalon olvasható) boldoggá Apor Vilmost Fél évtized után: visszakapott feladatok Korszerűbb vámigazgatás Az elmúlt öt év a konfliktuskezelések időszaka volt. A jövő a törvényileg megerősített és korszerű informatikai rendszeren alapuló vámigazgatásé lesz - jelentette ki tegnap Egerben Arnold Mihály altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka. A háromnapos konferencián a szervezet aktuális feladatait vitatják meg. EGER - Mint az országos parancsnok kiemelte: a szervezet visszakapta feladatait. Amellett, hogy igyekszik növelni a költségvetés bevételeit, fontos tevékenysége az ipar, a mezőgazdaság védelme, az export-import szabályozás betartásának ellenőrzése. Az elmúlt időszakban kiemelkedő gazdasági törvényeket alkotott az Országgyűlés. (Folytatás a 3. oldalon) A könyv szerzője dedikál - Tegnap ünnepélyes keretek között mutatták be Bakó Jenő Eger, az úszóváros című sportkönyvét a megyeszékhelyi városházán. A nagy érdeklődéssel kísért eseményről lapunk 10. oldalán részletesen is tudósítunk. FOTÓ: MAJOROS TAMÁS A roma nemzetiségi kultúra otthona - Megnyitotta kapuit szombaton a káli romák nemzetiségi művelődési háza, amely nemcsak a helyi etnikum szórakozását, hanem szakmai átképzését is szolgálja majd. A helyiség falain a roma festők alkotásai kaptak helyet. (Információnk a 3. oldalon) fotó: szilvás istván Csak a HEVES 0EI HÍRLAP olvasóinak A kedélybetegség is gyógyítható A depressziók zömének nincs köze az évszakhoz A bánatos időjárás önmagában is ronthat lelkiállapotunkon. Ha ehhez még egyéb bajok is társulnak, meglehet: búskomorságba esünk. Hogyan segíthetünk magunkon, és miként segíthet környezetünk? A depresszió tüneteiről, a betegekről és gyógyításuk lehetőségeiről kérdeztük dr. Lajos Zoltánt, a megyei kórház 2-es számú pszichiátriai osztályának vezetőjét. HEVES MEGYE - A depresz- sziós betegségek egyik fajtája szezonális - mondja a főorvos. - A téli hónapokban kevesebb a fény, ez az egészséges emberekre is kihat. A ködös, napfény-szegény napokon nyomottabb a hangulatunk. A szezonális depresszió azonban elég ritka, a depressziók zömének nincs köze az évszakokhoz. A népesség-nyilvántartási adatok szerint mintegy nyolcmillió választójogú állampolgár voksolhat, köztük hét-nyolcszáz- ezer lesz az első szavazó. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda helyettes vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy csak a lebélyegzett szavazólapok érvényesek. A választói névjegyzéket - az állampolgárok jelzései alapján - november 15-én délután 4 óráig még módosíthatják. Azok, akik november 16-án- Ha bal lábbal kelünk, azt mondjuk: „depressziós vagyok”. Valójában kit lehet annak tekinteni?- A depresszió - amit kedélyzavarnak fordíthatunk - tartósan rossz hangulattal jár. A beteg kilátástalannak tartja helyzetét, feleslegesnek érzi magát, foglalkoztathatja az ön- gyilkosság gondolata. Alvászanem tartózkodnak állandó lakóhelyükön, a tartózkodási helyükön is szavazhatnak. Ehhez azonban igazolást kell kérni: november 11-ig levélben, 15-én délután 4 óráig pedig személyesen igényelhető az állandó lakóhely szerinti polgár- mesteri hivataltól. Ugyanez az eljárás a sorkatonai szolgálatukat töltő fiatalok esetében is, bár valószínű, hogy őket a lehető legnagyobb számban hazaengedik erre a napra. A referendumon a 18. életévarra/küzd, étvágytalan. Nehezen tudja ellátni napi munkáját, sőt súlyos esetben képtelen erre. A betegséget két csoportra oszthatjuk. Az egyiknek kimutatható oka van, a másikra nincs külső magyarázat. Depressziós lehet például az, akinek meghalt a családtagja, elvesztette a munkahelyét, tönkrement a házassága. Súlyos testi betegség is eredményezhet másodlagosan kedélyzavart. Ezek mind kimutatható okok. A depresszió másik fajtájának - mai tudásunk szerint - nem ismerjük a biológiai hátteret. Folytatás a 3. oldalon) vüket betöltött, Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok vehetnek részt, vagyis a külföldön lévők nem élhetnek szavazati jogukkal. Mivel a referendum ügydöntő népszavazás lesz, csak akkor nyilvánítható eredményesnek, ha a választásra jogosultak 25 százaléka azonos választ ad, vagyis legalább kétmillió választópolgár igennel vagy nemmel voksol. Németh Krisztina, a Belügyminisztérium sajtó- és köm- munkációs főosztályának vezetője elmondta: a pártsemleges hirdetményeket még a választás napján is sugározhatják, míg a pártoknak november 15-én 0 óráig be kell fejezniük kampányaikat. Kuncze Gábor listavezető Kuncze Gábor belügyminiszter, az SZDSZ elnöke vezeti a párt országos listáját a jövő évi választásokon, és egyben ő lesz a szabad- demokraták miniszterelnökjelöltje is - döntött vasárnapi ülésén az SZDSZ Országos Tanácsa. Az OT 64 szavazattal, egyhangúan fogadta el az Ügyvivői Testület által előterjesztett javaslatot. Ugyanilyen arányban döntöttek arról is, hogy Kuncze Gábort, a párt korábbi elnöke, Pető Iván követi az országos listán. Sziréna Haldokló szarvast leltek * Felsőtárkányban pénteken éjjel gyalogost gázolt egy Trabant. A balesetet a szenvedő alany könnyű sérüléssel úszta meg. * Andornaktályán két személygépkocsi, Egerben egy Liaz és egy személyautó ütközött a hét végén. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. * Egy egri étteremben két vendég összeverekedett. Egyiküket állkapocstörés miatt kellett ellátni. * Tarnalelesz és Pétervá- sára között csúszott az árokba egy autó tegnap. A benne ülő két fiatal közül az egyik súlyosan, a másik könnyebben sérült. * Agonizáló szarvast találtak a Szarvaskő és Bélapátfalva közötti úton. A szenvedő állatnak végül egy vadász adta meg a kegyelemlövést. Lottónyerőszámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 45. heti 5/90 lottósorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 23, 28,40,44, 52. Jokerszám: 882637. 6/45-ös lottó: A 45. játékhéten megtartott 6/45-ös lottó számsorsoláson a következő nyerőszámok kerültek kisorsolásra: 17, 24, 28, 30, 36, 39. A pótszám: 41. (MTI) Mintegy nyolcmillióan voksolhatunk a jövő vasárnap KétmiUió azonos válasz dönt November 16-án reggel hatkor nyitják ki az ország 11 ezer szavazóhelyiségét: az ország NATO-csatlakozásáról szóló népszavazáson este hét óráig voksolhatnak az állampolgárok. Áz ügydöntő referendum meghatározó adatait még aznap éjjel nyilvánosságra hozzák, a végleges eredményösszesítés a népszavazást követő kedden vagy szerdán készül el. FORD EXTRA GARANCIA Magyarországi / Ford márkakereskedők UJ SZOLGALTAÏAS A FORDNAL MINDEN, OKTÓBERBEN MEGRENDELT FORD MODELL EXTRA GARANCIÁVAL JÁR