Heves Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-29 / 279. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1997. november 29., szombat Szokolay Károly Vegyestál I. Magyarosan Bejártam én Mátrát, Bükköt, pólyáit a fény, tartott tükröt, benne fintorokat vágtam. Somogybán tótágast álltam. Amerre én jártam, ha mindazt látnám! Hogyha élőben megcsodálnám! Mátra tetejéről néznék messze, : : felhők alól repülőből zöld szigetre. Angolokkal ángilusul beszélgetnék, V szójátékot gyártanánk vagy énekelnénk kórusukban ősi apátságban. Ha megélném mindazt, merre jártam. Kisteleki kapualjban van etyepetye. Fiú lánnyal ott évődik:-Józsi, gyere be! Nincsen itthon az anyám, haza se jön máma tán. Józsi, gyere be! Kisteleken lakodalom lesz majd szombaton. Volt már gyönyörű lánykérés, ; : lesz nagy vigalom. Itthon van már az anyám, el se megy sehova tán. Szól a cimbalom. Arany János, Weöres Sándor, : híven őrizd őket, vándor, évszázadok útján kövessed. Nyelvünk gyöngyszemeit keressed! A magyar nyelv Csak nekem vagy édes nyelvem, csak itt élsz az én szívemben. Hogy lennél meg szerbben, tótban, románban? De azért élsz Erdélyben is, Felvidéken, Vajdaságban, Bánátban! * De csodás volt kirándulni ifjú koromban! Mint a kiscsikó ámulni friss fuvalomban. Hegyoldalnak nekifutni, ég felé kitárulkozni rózsabokorban. Nem szabad már kirándulni, tiltja a doktor. Kórházba kell bevonulni, félve ajtól-bajtól. Ne birkózz a lépcsővel, ha lehet, menj fel lifttel. Hamar el ne patkolj ! 1111 * j Hogyha dalra kelsz, elindít a dallam, csuháré! Bízd rá magad, ő meg nem csal, csiháré! Nem kell hozzá szöveg, elme, mert aki csak szövegelne, elrontaná muzsikáját, haliáré! Árad a vers... Arad a vers, meg nem áll, a földgolyón körbe jár 4 már mióta! Mindenféle nyelveken zengi okos, esztelen, idióta. Ili Dilettáns és botfülű, J s az is, ki a dalhoz hú, 4:4 csak dalolja. Hl Válogasd szét, ha tudod, 11 rád omol, ha nem unod, II! ennyi nóta! Olyan ez a betondzsungel, r Életteret kémek a lakótelepiek Egerben a hatvanas évek végén születik meg a döntés, hogy a jelenlegi Északi lakótelepen - közismert nevén a Csebokszáriban - állami tulajdonú, tanácsi lakások építésébe kezdenek. Ettől kezdve gombamódra szaporodnak a lakótömbök, számos családnak nyújtva biztonságos, összkomfortos otthonokat. A beköltözők lelkesedése ekkor még határtalan. A lakások szépek, tiszták, fenntartásuk olcsó. A környéken megépül a szolgáltatóház, a fűtőmű, számos egészségügyi és oktatási intézmény, átadják a kereskedelmi egységeket. A gondok akkor kezdődnek, amikor a '80-as évek végén megvonják az állami lakbér- és fűtéstámogatást. Az épületek állaga ekkortól kezd látványosan romlani, s a lakók ekkor szembesülnek azzal is, hogy a folyamatos karbantartás elmulasztása milyen következményekkel jár. Amikor megkezdődik a privatizáció, a legtöbb család él a lehetőséggel, abban a reményben, hogy saját tulajdonú otthonát a maga elképzelései szerint újítja fel, netán elcseréli. Várkonyi György, az EV AT Rt. igazgatója jól ismeri a lakótelepi lét sajátos gondjait. Mondja: ezek a lakások a tervek szerint 50-80 évre épültek, de ahhoz, hogy kényelmes és gazdaságos otthonok maradjanak, elengedhetetlen az időnkénti karbantartásuk. Ezért is döntöttek úgy az önkormányzattal közösen, hogy ötéves program keretében valamennyi önkormányzati tulajdonú házban felújítják az alapot és a tetőszerkezetet, kicserélik az agyonhasznált lifteket. Ez mára kevés kivétellel meg is valósult. Problémát jelent viszont, hogy egy 1991-ben életbe lépett jogszabály szerint a lakáson belüli karbantartásra a bérlőket kötelezték, s ezzel párhuzamosan megszűnt a lakónyilvántartás is. így ellenőrzés hiányában ma már szinte követhetetlen, hogy milyen a lakások állapota. Gyakran elhangzik, hogy a lakótelepen élők másodrendű polgároknak érzik magukat a belvárosi családokhoz képest. Az illetékesek cáfolják ezt az állítást, mondván az ■ önkormányzat az elmúlt években több százmillió forintot fordított erre a városrészre. Szerencsére az itt élők között is egyre többen akadnak, akik úgy érzik, az ő felelősségük is, miként formálják közvetlen környezetüket. Az idén nyáron jegyezték be például a cégbíróságon a Zöld Panel Egyesületet, amelynek céljait Botkáné Németi Ibolya foglalja össze:- Jómagam 22 éve élek itt a lakótelepen, a családommal. Mivel ez volt az első igazi otthonunk, nagy örömmel költöztünk be. Azóta sokat változott a lakótelep, előnyére. Mégis egy sor dolog hiányzik ahhoz, hogy jobban érezzék magukat az itt élők. Azért is alapítottuk meg az egyesületet, hogy pályázati úton próbáljunk meg pénzhez jutni, s az elképzeléseinket megvalósítani. A legfontosabb zöld szigetek, parkok, mozgásra, sportolásra alkalmas terek kialakítása. Igaz, az én gyermekeim már nagyok, ettől függetlenül szomorúan tapasztalom, hogy az óvodás, iskolás korosztálynak semmilyen lehetősége nincs a kikapcsolódásra. A legtöbb játszótér állapota siralmas, a kamaszok számára nincs hely, ahol nyugodtan, kulturált körülmények között tölthetnék el az idejüket. Nem is lehet azon csodálkozni, hogy a belvárosba járnak szórakozni, hiszen itt semmilyen lehetőségük sincs. Az igazsághoz tartozik, hogy saját példámból kiindulva számomra is úgy viselhető el a panelélet, hogy van egy hobbikertürik a Braun- völgyben, ahová gyakran kijárunk kertészkedni, tiszta levegőt szívni.- A nyáron nagy vihart kavart a Caritas-központ idetelepítése. On is az ellenzők táborában volt...- Meggyőződésem, hogy a fent említett létesítményekre nagyobb szüksége van az itt élőknek. Azaz, egy sportcentrumra, ahol valamennyi korosztály kikapcsolódhatna. A Nagylapos kiválóan alkalmas erre a célra. Hónapokkal ezelőtt a polgármester úr ígéretet tett arra, hogy az egyházi tulajdonban lévő területet megváltja az önkormányzat, s hogy segítenek céljaink megvalósításában. Sajnos a téma azóta sem került a közgyűlés elé, s attól tartok, ha idén nem tárgyalnak erről, a jövőben sem várható semmilyen változás.-Az egyesület nemcsak a fiatalabbakra gondolt...-A lakótelepen élőknek életkortól függetlenül ugyanolyan jogaik és igényeik vannak, mint a szerencsésebb helyzetben lévő társaiknak. Épp ezért a nyugdíjasoknak is szükségük lenne zöld sövényfallal elválasztott kisebb pihenőhelyekre, ahol sakkozhatnának, beszélgethetnének. Szeretnénk továbbá, ha ebben a városrészben is virágágyások díszítenék a tereket. Ez idegenforgalmi szempontból is hasznos volna. Hiszen a Bükk nevezetességeire kíváncsi turista a négysávos úton jut ki a városból. Nem mindegy tehát, hogy milyen benyomással búcsúzik a megyeszékhelytől. Botkáné Németi Ibolya A panelokból összerakott öszvér A hatvani lakáshelyzettel összefüggő események - mint ahogy a városban zajló számos egyéb jelenség - valóban a közmondásos állatorvosi lóhoz hasonlíthatók. Minden kimutatható ezeken keresztül, ami kór a település- határokon innen és túl létezik. Legfeljebb itt sarkosabban és néhány fázissal korábban kerül nyilvánosságra mindez, mint az ország más pontjain. Légyen szó önkényes ingatlanfoglalásról, kilakoltatásról, fűtés- és melegvíz-elvonásról, miegyébről. Talán érthető az ember fenntartásokkal vegyített öröme, ha olyasféle mondatokat pötyög a számítógépbe - noha lelkendeznie kellene -, hogy az illetékes bizottság vezetőjének három év óta a minap először volt része a feladatkörével összefüggő sikerélményben, mivel sikerült egy olyan szakembernek lakást adniuk a csányi úton, aki ehhez a feltételhez kötötte a városban maradását. A kis öröm is öröm, mondhatná erre a szkeptikus lokálpatrióta, akinek még nem kellett szembenéznie a fazékban hevített fürdővíz, a hörgő csapok, a gyertyafénynél való olvasás nehézségeivel. Ám egész biztosan másképp állna a dolgok értelmezéséhez, ha maga is szenvedője lenne a felfordulásnak. Kivált pedig akkor, ha - amint az oly sajnálatosan jellemző a Grassalkovichok lepusztult kastélyú városában - mások nemtörődömsége, hanyagsága, egyéb okokból pénztelenné válása folytán maga is szenvedő alanya lenne a történéseknek. Méltányolható kirekesztéssel viseltetne azok iránt, akik - túlélve a korábbi éra kommunális együtthatóit - ma sem fizetnek a szolgáltatásokért. Tegye meg helyettünk az önkormányzat - mondják utóbbiak, hiszen egyrészt így kényelmesebb, másfelől ehhez szoktatták őket. Sántít hát a frázis mivoltával együtt is vállalt példázat négylábúja. Mert a lakáshelyzet - kivált a tulajdonviszonyok kuszasága okán - sokkal inkább hasonlatos egy eredendően negatív géneket magában hordozó öszvérhez, semmint a mesebeli paripához. Akadnak ugyanis tömbök, amelyekben még nem sikerült minden ingatlant privatizálni, s vannak, ahol erre esély sem kínálkozik. Máshol hiába próbálkoznak egyedi megoldásokkal, ha a dolog technikailag kivitelezhetetlen. A szolgáltató fut a pénze után, a tulajdonos drasztikus lépésekkel fenyegetőzik, a szomszédok türelmetlenek, s - minden marad a régiben. Tanulság? Az is akad. Erről azok tudnának talán a legtöbbet regélni, akiknek - notórius (mondjuk inkább így: szándékosan?) nem fizetők lévén - egyszerűbb, a mostaninál kevesebb komforttal felszerelt bérleményeket ajánlott fel az önkormányzat a jelenlegi helyett, igen kedvező feltételekkel. Csakhogy amíg ingyen élvezhetik a belvárosi lét minden áldását, eszük ágában sincs költözködni. Ha egyszer megtehetik, hogy retorziók nélkül is maradhatnak, majd bolondok lennének fuvaros után nézni. Ez valóban fészek... Lakótelep, tömbház. A városokban élők zömének ez jutott. Egy-egy több- emeletes ház - szóljunk csak például a húszemeletes toronyházról - szinte egy közepes falu népességének ad otthont. Galambdúc - mondom, de százaknak: otthon. Meleg, magunk teremtette, szépítgette igazi családi fészek. Amikor egy kertes ház után elfoglaltam a magam emeleti várát, noha egyáltalán nem voltam elkeseredve, a szomszédok biztattak: mindent meg lehet szokni... Vagy mégsem?! A minap az egyik tömbház bejárati ajtaját egy idős néni zsörtölődve csapta be maga után. Mivel más nem jött arra, nekem öntötte ki szívét,mérgét.- Nézze meg ezt a bejárati ajtót - mutatott a törött üvegű bejárat felé. - Vagy a babakocsi tárolóban a lomtárat. De látná csak a lépcsőház koszát. A takarítónő fiatal, de szinte semmit nem csinál... Pedig fizetünk!- Miért nem tetszenek mást megbízni? - kérdeztem.-Mert a többség őt akarta. Aki reggel elmegy dolgozni, az nem ügyel az ilyen részletekre, de mi, nyugdíjasok, akik itthon vagyunk, látjuk a szemetet. A lépcsőházak zöme kulcsra záródik napközben is. Kik között kellene keresnünk az eldobott cigarettavégek, használt papírzsebkendők és sok minden más „tulajdonosát”?! Ki teszi a konténer niellé a szemetét, ami aztán hetekre ott marad... Mert ami a kukán kívül van, azt a szemetesek ott hagyják. Azt mindenki megérti, hogy az építési törmelék elszállítását külön meg kell rendelni, fizetni. A házak előtti fák letört gallyait, az összesöpört falevelet vajon miért nem viszik el? Ez esetben is mondhatnánk: embere válogatja. Volt nyáron olyan dolgozó, aki bizony levette az autóról a seprűt s összetakarította a kukaürítés közben kiszóródott szemetet. A nyakamba rázzák a rongyot - sziszegi csak magának egy fiatalember, miközben egy tömbház melletti járdán haladva sötét haját tisztogatja. Tényleg, hol tudja kirázni a plédjét az emeleten élő, hogy senkinek ne ártson? ÍRTÁK: Barta Katalin, Fáczán Attila, Rada Katalin, Szurotni Rita, Tari Ottó FOTÓ: Perl Márton frfifí'tIM M a ____ <- —--------1- à RlülmîcTAr. M voavíáni.lrpcvlptíinlrpt fi Értesítjük vásárlóinkat, hogy
