Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-19 / 193. szám
A HÍRLAP magazinja 3 A tanítás Mesterének megszívlelendő ars poeticája Legfőbb kötelmünk: felemelni a gyerekeket Otthonában az üdvözlés után belülről fakadó szomorúsággal jegyzi meg, hogy 57 esztendőt töltöttek itt nemrég eltávozott feleségével. Aztán hozzáteszi, hogy idős ember öreg házába lépek be. El is hinném, de szemeinek kéksége meleg fényben játszik, s máris tanulságokban bővelkedő, kincses életének sikerekben gazdag állomásait idézi. Önkéntelenül is nosztalgiázom, hiszen ennél az asztalnál, ebben a szobában ültem már. Akkor a jóval fiatalabb Szabó Gáborral, az általam mindig nagyra becsült Nevelővel beszélgettem a hivatás szépségéről. Most, annyi idővel később miről is diskurálnánk, ha nem ugyanerről. Valamiféle Arany János-i hangulat telepszik körénk, a bölcs béke semmi mással nem helyettesíthető csendje. Közben summázza sorsát. Kissé fanyarul, eléggé melankolikusan.- Látod, nem vittem semmire. Nincs vagyonom, nincsenek millióim. Persze, hogy ellentmondók neki, s replikázva fogalmazom meg azt a hitem szerinti gondolatot, hogy a belső értékek megfizethetetlenek, hogy ezek másokra sugároznak, s ezért bizony őszinte köszönet dukál. Erre nem is panaszkodik, mert karácsony ünnepén - csak egy példát említ - sokszor csönget a postás.-Ilyenkor 50-100 üdvözlőlap is összegyűlik, bearanyozva ezeket az órákat... Ekkor, s a szelíd meditáció perceiben az is emlékezetébe ötlik, hogy 44 magyar szakos utódot okított. Nemcsak az ismeretekre, hanem a humánumra is. Közülük hat egyetemi, illetve főiskolai tanár. A szakmai berkekből voltaképpen mindenkit ismer. Nincs ebben semmi különös, ugyanis húsz esztendőn át szakfelügyelőként is munkálkodott. Másoktól rettegtek, tőle azonban nem tartottak. — Igényes voltam, de mindig emberséges. Ez nem érdem, mert képtelen lettem volna másképp reagálni. Valamiféle belső törvény sugalmazta az effajta megközelítést. Ezzel magyarázható az is, hogy örültem a többiek eredményeinek. Ha valakinél remek megoldást fedeztem föl, akkor szívemből fakadóan mondtam neki: „Öcsém, ezt jobban csináltad, mint én. Ha módom lesz rá, magam is alkalmazom majd." 'Annak is rendkívül örülök, hogy csodálatos tárgyat taníthattam, a magyart, az anyanyelvet, a szép honi szót. Mi tagadás, manapság sokszor elkomolyít az, hogy mindez sokadrangúvá sorvad. Pedig aligha lehet fontosabb nála. Utódaimnak azt kívánom, hogy szerezzék vissza a régi becsületet, mert nem kis mértékben ettől is függ a jövő. Persze, szó sincs pesszimizmusról. A megyei gárda - itt művelt jó emberré váljon. Látod, ezért mondom azt, hogy semmit sem bántam meg. Ha újra kellene kezdeni, csak ezt a pályát választanám, akkor is, ha nem forintokban bővelkedő, akkor is, ha - s ezt kár lenne tagadni - sok megpróbáltatás, megalázás lett osztályrészem. Ugye, emlékszel rá, hogy ezt évtizedekkel ezelőtt is említettem neked, így hát csak megismétlem: az ilyesfajta kihívásokra nem haraggal reagáltam, nem összecsapni készültem, kizárólag munkámmal érveltem. Talán ezért bízott meg a minisztérium, valószínűleg ezt a jó szándékú közeledést méltatták a különböző megbízatásokkal. Úgy hiszem, ennek honorálása a mostani, a Heves Megyéért nevű kitüntetés. Nem számítotFOTÓ: PERL MÁRTON tam rá, de mégis felemelő érzés, hiszen azt tudatosítja bennem, hogy ha én nem is zavartam senkit, nem is alkalmatlankodtam sehol, mégis akadnak olyanok, akit számon tartanak. ■ Aztán ötletszerűen - de egyszer sem feleslegesen - sztorik sorjáznak. Például arról a cigánygyerekről, akit felkarolt, hogy kisegítse az őt méltatlanul ért bajából. Ez az ifjú megfogadta tanácsát, s pedagógus lett.- Szókimondó kollégává gerinceseden. Ezzel viszont magára haragította főnökét, s mennie kellett. Sokáig nem tudtam, mi lett vele, de nemrégen levelet kaptam, s abban arról értesített, hogy a szakminisztériumban dolgozik, s nemzetiségi kérdésekkel foglalkozik. Nagyszerű érzés volt minderről értesülni. Már csak azért is, mert mindenfajta faji megkülönböztetést szívemből elítélek, s ez ellen - bármilyen áttétes formában is jelentkezett - a tőlem telhető keménységgel léptem fel. Magándolgokról majdhogy szó sem esik. Arra azért utal, hogy két gyereke -fia és lánya - őt követte, s középiskolai tanárrá lettek. Az előbbi külföldön munkálkodik, az utóbbi a barokk városban. Mindkettőjükre joggal büszke, hiszen azt a stafétabotot viszik tovább, amelyet átadott nekik. Épp olyan igyekezettel, mint ő. Jelzi, a 84 esztendős emberrel én készítettem az utolsó portrét. Tiltakozom, s azt bizonygatom, hogy szükség van rá. Tudására, felkészültségére, nem mindennapi hozzáértésére, amely nélkül végzetesen szegények lennénk... Azt megígérem, hogy máskor is szívesen felkeresem abban a Gyóni Géza utcai házban, ahol a hamisítatlan kultúra és a tiszta humánum tanyáz. A békével karöltve. Pécsi István „A karrieréhség elfojt minden valódi értéket” „Jogos méltatlankodás helyett dolgoztam” szak- és kartársaimra gondolok - lelkiismeretes csapat. Említhetném a dobosokat, a gárdonyisokat, a gyöngyösi berzéseket, a hatvaniakat, a gép- és műszeriparisokat. Nem kis részben a vezetés érdeme is az, hogy sokra jutottak. Amit mond, annál is inkább hiteles, mert két évtizeden át szerkesztette a Hevesi Művelődés módszertani folyóiratot. Tette mindezt mindenféle anyagi térítés nélkül, pusztán elkötelezettségtől, a legnemesebb missziós tudattól vezérelve. Emlegeti a sok önzetlen és tehetséges szerzőt, dr. Somos Lajost, Habis Györgyöt, Lévai Zsoltot, Patkó Györgyöt, Balogh Viktóriát, és a többieket is. Dr. Fülöp Lajos megnyerő egyéniségét is kiemeli. Idézi dr. Lőkös István egyetemi tanárt, irodalomtörténészt, aki egyértelműen mesterének titulálja. Valahogy így hangzanak a többi tanítvány minősítő mondatai is. Méghozzá a szeretet keretébe foglalva. Mintha egy modem film készülne, úgy követik a furcsa vágások egymást. Arra a kömlői parasztgyerekre utal, akit imádságos édesanyja papnak szánt: - Olyan jól prédikálnál onnan a szószékről. A drága arra is gondolt, hogy módosabb is leszek náluknál. Nem szívesen tettem, de ellent kellett mondanom neki, mert hát én mindig pedagógus akartam lenni. Tizenkét esztendős koromban magántanítóskodtam. El sem tudtam képzelni másfajta elfoglaltságot. Tudod, az a nagyszerű az egészben - s ez legfőbb kötelességünk -, amikor a gyereket felemeljük jobbik magunkhoz, hogy kiegyensúlyozott, A krónikás ismeretlen, de a gondolatok bizonyosan a királytól valók Intelmek - nemcsak Imréhez T örténeti tény, Szent István akkor vetette meg államiságunk alapjait, amikor a tét az volt: vagy biztosítható a magyarság fennmaradása, vagy az eltűnés, a felmorzsolódás, a pusztulás lesz sorsa. Aligha kétséges, első Árpád- házi uralkodónk ennek pontosan tudatában volt. így külön figyelemre méltó, hogy az ország ügyei mellett - a kor szokásaitól meglehetősen eltérően - fia, Imre herceg neveltetésére is nagy gondot fordított. Felbecsülhetetlen értékű dokumentuma ennek az Intelmek. Zsoldos Attila történésszel, a Történettudományi Intézet munkatársával ennek históriájáról és értelmezéséről beszélgettünk.- Mikor keletkezett ez a sajátos pedagógiai útmutatás?-A kutatók egy része úgy véli, hogy 1018-1031 között, mások szerint - s jómagam is erre a véleményre hajlok - az 1010-es évek elején íratta a király. - Melyek a főbb gondolatok? — A Karoling-korban elfogadott szokás volt, hogy a trón birtokosa királytükröt íratott, amely az ideális uralkodó képét mutatta be. Az istváni Intelmek e hagyomány folytatása - azzal a különbséggel, hogy nemcsak a regnálásról, hanem a gyermeknevelésről szóló gondolatokat is felöleli. Míg a középkor nyugati uralkodói csupán megbízóként és mintegy névadóként működtek közre a királytükör elkészítésében, addig szinte bizonyos, hogy az egykori krónikás az István által meghatározott tartalommal és témakörökben örökítette meg az Intelmeket. Talán a legérdekesebb tartalmi sajátossága, hogy - rokon műfajú dokumentumokkal ellentétben - az Intelmek nem erkölcsi tanokra alapozva fogalmazza meg a jó uralkodó ismérveit. Épp fordítva: azt írja le, hogy egy ország sorsáért felelős királynak mindig a helyzet, a körülmények mérlegelésével kell cselekednie, s ha e követelménynek megfelel, tettei erkölcsileg is helytállóak lesznek.- Ki lehetett a névtelen krónikás?-Az teljességgel kizárható, hogy •személy szerint maga István. A korszak jeles egyházi személyiségei közül többek neve is szóba jöhet, de egyikről sem sikerült bebizonyítani, hogy köze lett volna a mű megszületéséhez. Egészen bizonyos, hogy a király közvetlen gondolati instrukciói, útmutatásai alapján dolgozott.-A szövegből lehet-e államalapítónk személyiségére következtetni?- Ebből is kiviláglik, hogy nagyon gyakorlatias, praktikus gondolkodású férfiú lehetett. Ám, mivel nem tudni pontosan, hogy az Intelmek mely részeit sugallta közvetlenül István, melyeket nem, túl merész vállalkozás lenne a részletes jellemábrázolás.- Hol, milyen formában maradt fenn ez az írásos emlék?- 1083-ból származik az első utalás a szövegre. Ekkortájt avatták Istvánt szentté. A róla szóló legendában több részlet szerepel, melyből kiderül: a történetíró ismerte az Intelmeket. Ezután a legközelebbi emlék a XIV. századból származó Thúróczy-kódexben maradt fenn. Ebben található meg az élőbeszédből és a tíz fejezetből álló latin szöveg. A kódexet az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik.- Biztos, hogy az eredeti, másolata, s nem az egykorú írástudók müve?- Igen, mégpedig nyelvezetéből. A latin ugyanis sokat változott az évszázadok folyamán. Azok a szófordulatok, kifejezések, amelyek az Imréhez címzett intelmekben szerepelnek, olyan korábbi stílusjegyeket hordoznak, amelyek a 15. században már elavultak.-Napjainkban is érvényesnek fogadhatók el az ezer évvel ezelőtti istváni gondolatok?-Sok tekintetben feltétlenül. Önmagában az is elgondolkoztató példa, hogy milyen figyelemmel és törődéssel foglalkozott a király fia neveltetésével. De ennél is fontosabb, hogy több helyütt inti az ifjú herceget arra: az alattvalókra mindig tekintettel kell lenni, s velük együttműködve kell gyakorolni a hatalmat. Talán éppen azért lett, lehetett István történelmileg is meghatározó személyiség, mert - gondoljuk meg, tíz évszázaddal ezelőtt - felismerte ezt. Csak így volt lehetséges, hogy elfogadtatta a magyarsággal: e térségben csak a kereszténység felvételével maradhat fenn ez a nép. Szalóky Eszter Honnan a keresztes pántkorona a tízezresen? Vagyóczky Károly grafikusművész pályafutásának kiemelkedő állomása az új papírpénz, a 10 000 forintos megtervezése. Némi üröm az örömben, hogy a Szent István fején lévő korona miatt az elmúlt hetekben élénk szakmai vita kerekedett. Többen is szemére vetették: ábrázolata hiteltelen, első királyunk ugyanis nem a Szent Koronát, nem is annak latin vagy bizánci részét viseli. Uralkodói jelképe egy sima aranypánt, négy pontján stilizált kereszttel.- Miért ez? - kérdeztük.- A grafikus a pénz megtervezésekor mindig meghatározott feladatot hajt végre, nagy művészi szabadsággal - felelte. - A Magyar Nemzeti Bank ^szakvélemények, intézmények - például a Magyar Tudományos Ákadémia - véleménye alapján csak azt döntötte el, hogy az új pénzjegysorozat különböző címletei nagy uralkodóinkat - ezen belül a 10 000 forintos Szent István képmását - örökítse meg. A részletek kidolgozását a szakemberekre bízta. Szent István arcképének megtervezésénél sokat tűnődtem az arc karakterén, az arckifejezésen. Nagyon fontos ugyanis, hogy a szem például messzire vagy közeire néz, netán éppen rám tekint. Szomorú vagy határozott, hősies, kemény. Én „emberi" Istvánt képzeltem el magamnak, a történeti hűséghez messzemenően ragaszkodni akartam. Hamar kiderült, hogy ez nehéz feladat. Első királyunkról alig maradt fenn hiteles, korabeli ábrázolás, a köztereinkről ismert szoborfigurákat pedig nem akartam utánozni. A magam Szent István-portréjához végül is a koronázási paláston látható, igaz, nagyon elmosódottan látható ábrázolást vettem alapul. A bankón lévő kompozíciónak szerves része a korona. Már-már lelkiismereti kérdést okozott e fontos jelkép ábrázolása. Pontosan tudom, hogy Szent István és a Szent Korona egymáshoz tartozó, el nem választható két fogalom. Évszázadok óta. S azt is, hogy a Szent Koronának könyvtárnyi irodalma van. Tudósok vitatkoznak az „egy korona - két korona” elméletről, sokak számára kérdéses a latin és a bizánci korona keletkezésének időpontja is. Történészek jelentős köre vallja, hogy a ma ismeretes koronával, ebben a formájában, nem koronázhatták meg Istvánt... Tanulmányoztam a többi között az Árpád-házi királyokról szóló irodalmat, ásatási leleteket elemeztem, a kor avatott kutatóival konzultáltam. így alakult ki a bankón látható megoldás. Azt is mondhatnám: a grafikus készített egy arcképet koronával, és azt mondta, hogy ez Szent István. Kétségtelen, a művészi szabadság teljes mértékben érvényesült, bár a Magyar Nemzeti Bank illetékes bi-. zottsága jóváhagyta a terveket. Azt hiszem, a stilizált korona hangulatában, stílusában illeszkedik a portréhoz, s nem idegen első királyunktól és korától. Egy későbbi ábrázolaton ül. Béla királyunk visel ilyet, és hasonló látható egy ásatásból előkerült szoborfejen is. Árpádházi királyaink köznapi uralkodói jelképe lehetett tehát e keresztes pántkorona, amely nemes egyszerűségében is fenséges - mondja a művész. Deregán Gábor _______________________________
