Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-19 / 193. szám
Az Intelmekből Érdemes tovább is elidőzni a már említett Intelmeknél, mert az Imre hercegnek írt tanácsok bizony sok szempontból érdekesek. S akkor sem túlozunk, ha éppenséggel azt mondjuk, hogy aktuálisak, napjaink emberéhez, magyaljaihoz is szólóak. Az egyik helyütt például az úgynevezett idegenekről - ugye, eléggé ismerős ez a mostani használatú kifejezés - szól az uralkodó apa. „A vendégekben és jövevényekben olyan nagy haszon van, hogy a királyi méltóságnak hatodik helyén méltán tarthatók. Mert kezdetben főleg azért növekedett a Római Birodalom, és voltak fel- magasztaltak és dicsnek a kirá lyok. mert sok nemes és bölcs gyü- lekezett ott különféle részekből. Róma pedig bizony mind a mai napig szolgáló lenne, ha az Aene- idák szabaddá nem tették volna. Mert miként különféle részekből és tartományokból jönnek vendégek, ózonképpen különféle nyelveket és szokásokat, különféle tanulságokat és fegyvereket hoznak magukkal, melyek mind a királyi udvart ékesítik és felmagasztalják, és megfélemlítik a kívülről való önhittségét... mert egynyelvű és egyszokású ország gyenge és romlandó. Azért fiam, parancsolom neked, hogy őket jóakarattal kielégítsd, és tisztességben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem máshol lakjanak.” Ezek bizony megfontolandó gondolatok, akkor is, ha egy időben a Habsburgok visszaéltek vele, s erre hivatkozva álságos módon így magyarázták a külhoni nemzetségek betelepítését. Mégsem ez a jellemző. Sokkal lényegesebb az, hogy megérte' volna történelmünk során mérlegelni ezeket a tanácsokat, hiszen a később kiéleződött problémákat így megelőzhették volna eleink. Az sem érdektelen, ahogy a királyi kötelmekre utal: „Ha békességes leszel, akkor királynak mondanak és király fiának, és szerette leszel mind a vitézektől. Ha haragos, kevély, gyűlölködő, békéden leszel, nyakadat az ispánoknak és főembereknek fölébe emeled, bizony a katonák ereje a királyi méltóság hanyatlására lesz, és idegeneknek adatik a té országod.” Nem árt ennél a gondolam.il sem elidőzni, hiszen nagyon is fél- rcérthetetlen utalás arra, hogy az önkény, a despotizmus,-a diktátort magatartás, az indulatok, az ellen-; tétek szítása rossz recept. Nem furcsa, hogy ezt már akkor is tudták, mégsem vették fi gye-., lembe azóta se...? Az ország függetlenségét mindennél fontosabbnak tartotta Első királyunk kiváló politikus is volt A haldokló Szent István „menekülésre inti” Vazul fiait Fejedelmi apja rendkívül nagy gondot fordított neveltetésére. Azt szerette volna, ha úgy él benne a múlt, hogy zavartalanul építhesse a jövőt. Igen jól képzett papok oktatták. Mindenekelőtt arra koncentrálva, hogy olykor sziszifuszi feladatokkal kell majd megbirkóznia. Nem minden kortársa szerzett olyan sokrétű műveltséget, mint ő. Igaz, egyesek vitatják azt, hogy ő írta a fiának címzett Intelmeket, azt mégsem kérdőjelezheti meg senki, hogy tájékozottsága messze meghaladta az átlagszintet. Azt hiszem, nincs igazuk a kétkedőknek, ugyanis ő maga fogalmazhatta ezeket a bölcsességet, nem mindennapi előrelátást, olykor XX. századi töltést is sugárzó gondolatokat. Okítói - s ez nem akármilyen szerencse volt - azt a tiszta szellemet képviselték, amelyet az egyház nemes értelmű megtisztítását szolgáló clunyi mozgalom szült. Kellett ez az idealizmus, hiszen enélkül megrettenhetett volna a pápaságot övező botrányözöntől. Bizonyára hallott a X. század szörnyűségeiről, hiszen ezek a sztorik szélsebesen terjedtek. III. Sergius például gyilkosság révén jutott hivatalához. A krónikások úgy beszéltek róla, mint terrorizáló bűnözőről, kijelentve többek között, hogy „ez az ember 7 évre elfoglalta Szent Péter székét, míg élettársa és Szemirámiszhoz hasonlító anyja olyan érzékiséggel teli udvartartást vezettek, ami az Ókori Birodalom legrosszabb napjaira emlékeztetett.” Éz az asszony - Theodora - Maroziával, a „Szentatya" párjával együtt „megtöltötte a pápai széket szeretőkkel és fattyú fiákkal, és a pápai palotát bűn- barlanggá változtatta. Theodora azért támogatta X. János megválasztását (914-928), hogy „jobban el tudja fedezni törvénytelen kapcsolatát ővele”. Uralma azonban hirtelen véget ért, mert az említett Marozia egy alkalommal megfojtotta. Mindezt azért tette, hogy VI. Leó következzen, ám őt is eltetette láb alól. Folytathatnánk a sort, de felesleges, hiszen az eddig említettek is jelzik, mekkora előrelátás kellett ahhoz, hogy az ilyen múlt ellenére is a Nyugatra voksolt. Ha nincs az a felsőbb régiókba emelő tiszta lendület, akkor aligha cselekszik így. O azonban a holnapokat pásztázta, s a megtörténtekből is az értékálló pozitívumokra koncentrált. Ebben rejlik államférfim nagysága, s egyben szigorának magyarázata is. Tisztában volt azzal, hogy nem léphet vissza, mert - s most modern kifejezést használok - egyfajta rendszerváltást kellett vezényelnie, s ez csak úgy ment, ha az új értékeit ötvözte a régi aligha vitatható kincseivel. Sosem volt könnyű dolga. Többen - talán nem is indokolatlanul- hibáztatják családtagjaival szembeni keménységéért, azt hangoztatják, hogy nem éppen szentre valló dolog Vazul meg- vakíttatása. Ebben lehet valami, de hát mindez megítélés kérdése. Az azonban aligha vitatható, hogy nemcsak művelt, hanem zseniális államfétfi is volt. Olyan, aki kiemelkedett kortársai közül, olyan, aki a legnagyobb feladatok megoldására termett. Amit vállalt, végrehajtotta. Kiépítette a teljes egyházi szervezetet, az egyes püspökségeket. Úgy hírlik legalábbis ezt jegyezték fel a krónikások -, hogy megfordult Egerben is, hogy ellenőrizze a román székesegyház építésének munkálatait. Létrehozta a várispánságokat, amelyek birtokai középpontjai voltak. Törvényeivel arra törekedett, hogy a szerinte célszerű és nélkülözhetetlen változtatásokat rögzítse, állandósítsa, vagyis olyan alapot teremtsen, amire majd lehet építeni. Nagyra értékelte a koronát adó II. Szilvesztert. Azt azonban sohasem engedte meg senkinek - a rokonságban álló német császári háznak sem -, hogy sértse a magyar függetlenséget. Ezt hagyományozta utódaira is, akik közül a leginkább rátermettek mindig nagyon komolyan vették az örökséget. Nem véletlen az, hogy az utókor oly sűrűn hivatkozik rá, hiszen példája sok szempontból aktuális ma, s az lesz az elkövetkező évszázadokban is. Ráadásul emberileg is szimpatikus karakter. Egy kis empátiával elképzelhetjük időskori keserűségét. Azt az állapotot, amikor szembesülnie kellet azzal, hogy nagy műve veszélybe sód ródik. Nemcsak a külső támadássá kellett felvennie a küzdelmet, hanen belső ellenzékével is. Ráadásul magánélete sem alakul kedvezően. Gyermekei korán meghal tak. Egyedül szeme fénye, fia, Imn herceg okozott számára sok-sok örö met. Ez nem véletlen, mert benne to vább éltek az apai erények, s bízvás remélhette, hogy a trónra méltó sze mélyiség kerül majd. Meg is tett mindent ezért. Felje gyezték azt is, hogy az ifjú fejlődésé nyomon követte. Egy alkalommal kö zösen látogattak el a Géza által alapi tott Pannonhalmára. Ott észrevette hogy a kedvelt fiú a szerzeteseket kü lönböző, hol több, hol kevesebb csók kai üdvözli. Megkérdezte, honnan fa kad ez a megközelítés. A válasz vala hogy így hangzott: ezzel jeleztem hogy ki mennyire tartja be önmegtar tóztatási fogadalmát. A legtöbb elis mérés annak a Mórnak jutott, akit ez után István püspökké emelt. A megrázó az, hogy alkonyidején ez az aktív, ez a folyvást cselekvő em bér majdhogy összeroppant, hiszel elvesztette a számára leginkább szere tett lényt, mivel az egy vadászbalese áldozata lett, s eljutott addig, hog nem volt kire hagynia a nagy gonddá megteremtett, az egész Európábai számon tartott birodalmat. Bizonyár; csak végső megoldásként fogadta e azt, hogy leánytestvérének fia, a ve lencei Orseolo Péter vegye át a ma gyár jogart és koronát. Istenhez vall őszinte kötődése azonban átsegített! őt a válságon. Ezt tükrözi az is, hog; az országot Szűz Mária oltalmáb; ajánlotta. Talán szubjektív megjegyzés, e so rok írója mégis úgy érzi, hogy végül i; úrrá lett gyötrő belső konfliktusain Indokolt ez, hiszen ha sok szenvedés átmeneti kudarc, megpróbáltatás, me} nem értés után is, de csak elérte azt amit akart: egy keletről jött népet be kapcsolt az akkori Európa vérkeringé sébe. Ez iíkkor is tény, ha későbl adódtak zivataros esztendők, évtize dek. Ezek azonban nem sértették azt ; fundamentumot, amit ő rendelt, amit < építtetett. Ilyen érdem ezredévenkén ha dukál valakinek... (pécsi Gondolatainak emberi töltése, tartalmi aktualitása aligha vitatható Szent István öröksége ma is élő N emzetünk több mint ezerszáz esztendős krónikája bővelkedik eseményekben. A legfontosabb azonban mindmáig az a nagyszerű nyitány, amely vitathatatlanul Szent István királyunk érdeme. Ha ő nem lép úgy, ahogy cselekedett, ha mindezt nem teszi a megfelelő időben, akkor nem valószínű, hogy boldogultunk volna a Kárpát-medencében. Igaz, az egymást követő korok mindig úgy tisztelegtek nagysága előtt, hogy politikai aktualitáshoz kötötték érdemeit. Helytelen ez a csakazértis belc- magyarázás. Sokkal igazabb, hitelesebb, ha azokat az örökzöld mozzanatokat emeljük ki, emlegetjük, amelyek soha meg nem kérdőjelezhetők. A mindenkori ifjúság számára követendő példa szorgalma, kitartása. Az, hogy becsülettel, lelkiismerettel készült feladatainak maradéktalan ellátására. Az, hogy olyan Istenbe vetett hit vezérelte, amely átsegítette őt pillanatnyi vívódásain, és stabil iránytűként mutatta meg számára a követendő irányt. A Teremtő iránti tisztelete nem tanítások nyomán formálódott elsősorban, hanem belülről, a lélek mélyéről fakadt. Csak ilyen vonzalom, kötődés lehet aranyfedezete mindenfajta következetességnek. Karaktere azért is megnyerő, mert tudott önzetlen lenni. A róla írt legenda egyik helyütt így forgalmaz: ......mindenkor, mikor is valamilyen ember b etegségéről hallott, orvosság gyanánt kis darab i,kenyeret, almát vagy fűszerillatú füvet, ami akkor %épp a keze ügyében, volt, küldött neki azzal a meghagyással, keljen fel egészségben, és kísérvén beszédét Isten könyörületessége, a beteg azonnal visszakapta egészségét”. Gondoljunk bele: ezernyi teendője mellett még erre is futotta idejéből, még ezt is lényegesnek tartotta. Bizonyára eszébe jutott ilyenkor elődei hasonló hangoltsága, s az, hogy meglévő adottságait, nem mindennapi képességeit folyvást mások javára kell kamatoztatnia. Szimpatikus vonása - s ez az apák számára is ajánlható - a szülői határozottság. Erre ekként utal az Intelmek bevezetőjében: „Az Isten által kiválasztott régi nép... mert Isten parancsolatainak kötelékét szétszaggatta... elpusztult... Salamon fia is elvetvén apjának békességes beszédeit... kardcsapásokkal fenyegette a népet, miért is... végezetül kivettetett. Hogy ez veled meg ne essék, engedelmeskedjék énnekem fiam. Gyermek vagy, sok nagy gazdagságoknak közepette élő kis cselédkém, ápolva és nevelve minden szép gyönyörűségekben, nem volt részed hadba indulásoknak semmiféle fáradalmaiban és különféle nemzetek támadásaiban, mikben én már majd egész életemet töltöttem. Immár itt az idő, mikor neked is nem kell mindig lágy párnák közt élned/ melyek téged puhává és kényessé tesznék, mi is a férfiasság eltékozlása... De néha vessző és keménység adassák néked, hogy elmédet figyelmessé tegye azokra, melyeket neked meghagyok.” Megható olvasni, hallani ezt a majd ezeresztendős szöveget, amelynek soraihoz aligha kell bármiféle kommentárt fűzni. Tanulnunk kell tőle egyebet is. A politikusok beláthatnák, hogy csak alapos előkészület, ismeret- gyarapítás, tanulás után lépjenek a közéleti porondra akkor, amikor már teljes vértezetben mutatkoznak, akkor, amikor már esélyük van arra, hogy nemes küzdelemben, tiszta játékban győzedelmeskedjenek ellenfelük felett. Ha alkalmazkodni kívánnak az istváni üzenethez, akkor kizárólag belső elkötelezettségtől, s nem anyagi érdekektől vezérelve, nem érvényesülési vágytól sarkallva választják ezt a hivatást, hanem kizárólag azért, hogy az ország javát, érdekét szolgálják, s ezért minden egyéni áldozatot természetesnek tartsanak. Ez az életmű arra is nevel valamennyiünket, hogy mindig kerüljük a végleteket. Őrizzük meg higgadtságunkat, s ne hagyjuk magunkat indulataink rabjává ki- csinyedni. Ha elfogadjuk ezt az alapelvet, akkor mind magunk nyugalmát biztosítjuk, mind szűkebb környezetünk tetszését is megnyerjük. Neki ezt kellett bizonyítania nap mint nap, s ha esetenként meg is torpant, akkor súlyos árat fizetett érte. Arra is érdemes koncentrálni, hogy csak kellő képességek birtokában összpontosítson valaki a hatalomra, hiszen az egy olyan szolgálat, amely feltételezi a hozzáértést, az alázatot, a többiek érdekeinek minden más fölé helyezését. Aki nem rendelkezik ezekkel az adottságokkal, tartsa távol magát a közügyektől. De jó lenne, ha ezt nem felejtené el senki, mert ha így történik, akkor kevesebb a gazdasági tévedés, a szakmai irányítás káoszából fakadó bakisorozat, s akkor mindnyájunk hétköznapjai színesebbek, tartalmasabbak lennének. S ne feledkezzünk meg az önfeláldozásról, a megvilágosodott sors vállalásáról sem. Ha valaki ilyen szellemben él és munkálkodik, akkor; osztályrésze lehet az a megelégedéssel társult jóérzet, hogy méltán dukál majd számára az őt követő nemzedékek tisztelete és megbecsülése... Pécsi István
