Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)

1997-07-05 / 155. szám

1997. július 5., szombat Megyei Körkép 3. oldal Az ünnepi koncerten lapunknak is játszottak Katonamuzsikától zengett a város EGER Az V. Egri Katonazenekari Fesztivál ünnepélyes megnyi­tójára négy különböző irány­ból, s négy különböző hangu­latú muzsikával vonultak be a résztvevők a Dobó térre. Dohos László ezredes, a Magyar Honvédség főkar­mesterének vezényletével a debreceni, kalocsai, szolnoki és a helyi zenekarok együtt játszották el az ünnepi egri barokk fanfárt. Dr. Ringelhann György polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az egriek sajátjuknak tekintik a katona­zenekart. Ezt követően zenés menet indult el a városi stadionba, ahol a résztvevők egyenként vidám, humoros gyep-show- müsort adtak elő. Az Ifjúsági Házban működő majorett- csoport bemutatóját a 120 tagú egyesített zenekar ün­nepi koncertje követte, ame­lyen Suza: Csillagsávos lobo­gók indulóját lapunknak aján­lották. A hálás közönség vastaps­sal értékelte a zenészek elő­adását. A rendezvény benső­séges hangulatban folytató­dott tovább. Az esti állófogadáson a vá­ros polgármestere nemcsak köszönetét fejezte ki a részt­vevőknek a felejthetetlen esté­ért, hanem Dohos László ez­redes, Liszt-díjas karmester­nek - a város nevében - díjat nyújtott át. Emléktárgyat vehetett át Kovács László őrnagy, az egri helyőrségi zenekar vezetője, illetve Kovácsné Bretus Éva, a majorett-csoport vezetője. Nyolc főiskolai kar vezetői Gyöngyösön Értékelés az elmúlt tanév tapasztalatairól GYÖNGYÖS A nemrég zárult tanév tapaszta­latait értékelték tegnap délután a Gödöllői Agrártudományi Egyetem főiskolai karán. A hazai agrár-, élelmiszer- ipari és földügyi főiskolák fő­igazgatói, tudományos, oktatási és gazdasági főigazgató-helyet­tesei - közös találkozójukon - osztották meg egymással ered­ményeiket, különös tekintettel gyakorlati képzésre fordított tevékenységük gondjait, sike­reit. A Mezőtúrról, Kecskemétről, Székesfehérvárról, Szarvasról, Szegedről, Hódmezővásárhely­ről, Nyíregyházáról és helyből részt vett vezetőket dr. Dinya László, a Művelődési és Közok­tatási Minisztérium helyettes államtitkára köszöntötte. Ez­után tájékoztatást adott a kö­vetkező tanév finanszírozásá­ról, a felsőoktatási intézmények pályázati lehetőségeiről. Megerősítések föld alatt és felett A pincék után a támfalak következnek (Folytatás az 1. oldalról) Jelenleg a Széna térnél folynak munkálatok, a közeljövőben pedig Felnémeten, valamint a kőporosi részen is nekikezde­nek a megerősítésnek. A legsürgősebb közvetlen ve­széllyel fenyegető helyszíneket egyébként az elmúlt évek fo­lyamán már sikerült felszá­molni. Az eltelt két évtized alatt az egri pincék mintegy másfél milliárd forintot „nyeltek el”, ebből egyebek mellett 180 ezer négyzetméter betömésére, s 18 kilométer megerősítésére jutott pénz. Az anyagi keretek adta lehe­tőségeken belül most a közterü­letek, az önkormányzati és egyházi ingatlanok esetében van mód a beavatkozásra. Napjainkra ezért már nem is annyira a pincék jelentenek gondot a városnak - tette hozzá a szakember -, mint inkább az omlásveszélyes part- és támfa­lak, ezek megerősítése a követ­kező időszak feladata lesz. A cél az, hogy az olyan ingatag részek, mint a Bérc és a Darvas utcai (melyekről gyakorta a régi Cifrakapu utcára került az om- ladék) vagy a veröszalai falak helyzetét megbízhatóan ren­dezzék. (kj) Az ördöngős mérőóra esete Ki lehet a bűnös: a fogyasztó vagy a szolgáltató? (Folytatás a 1. oldalról) Normális esetben 1500-2500 forint között fizet Sz. úr az áramfogyasztásért havonta. Most viszont emelt díjjal számolva az egy hónapért 864.473 forintot kell lerónia. Összevonva a már nála lévő 313 ezer forintos számlával, csaknem 1,2 millió forintot várnak tőle. Ellenkező esetben kikapcsolja családi házában az ÉMASZ az áramot. Amikor azt az ominózus számot leolvasták a szakembe­rek, sebtiben leszerelték az órát, s újat tettek fel. Azóta a villanyszámlás rendre 2000 fo­rint körüli számlával érkezik. Vélhetnénk, helyreállt a rend. Csakhogy a tartozás továbbra is tartozás maradt. S amennyi­ben Sz. úr a türelmi időn belül nem fizet, úgy augusztustól gyertyaláng mellett olvasgathat esténként a család. Sz. úr nem hagyja annyiban a dolgot. Miután átbogarászta a villamosenergia-törvényt, rá­döbbent: létezik menekülési út. Érdeklődött az Országos Mérésügyi Hivatal mértékhite­lesítő kirendeltségénél Eger­ben, továbbá Budapesten is, oda nem vitték a „bolondóráját”. Meggyőződése, hogy az ÉMASZ nem is akarja kivizs­gálni az esetet. Ezért Sz. úr beballagott a rendőrségre, s ott feljelentést tett a szolgáltató ellen, a fo­gyasztó megkárosítása címen. Hétfőn várják őt a kapitánysá­gon meghallgatásra. * Ám mielőtt a nyomozók dűlőre jutnak az ügyben, gondoltam, ellátogatok az ÉMASZ-hoz. Kí­váncsi voltam az illetékesek verziójára is. Karanicz Árpád üzletigaz­gató behívatta szobájába Vizi Gyula értékesítési osztályveze­tőt, aki kitűnő ismerője az ügy­nek.- Kirendeltségünk munka­társai ellenőrzést tartottak Sz. úr lakásán, miután a pénzbe­szedő jelezte, hosszabb ideje nem engedik őt a mérőóra kö­zelébe - bocsátja előre Vizi Gyula. - A villanyszámlás min­dig azt az óraállást rögzítette, amit a férfi vagy a felesége be­diktált neki. Ha ez hosszú időn át így történik, előfordulhat, hogy körbefordul a számláló, s így százezer kilowattórát nyer a fogyasztó.- Mit mutatott az ellenőrzés­kor az óra?-A nappali mérőn 27.782 állt, az éjszakain 8507 kilo­wattóra.. Ézzel szemben mi a bediktálás alapján még csak 13.600-nál, illetve 6031-nél tar­tottunk. Felvettük a jegyző­könyvet, megvizsgáltuk az órát. Láttuk, hogy a zárópecsét érin­tetlen. Ezek után kiküldtük a különbözeiről a számlát, ami 313 ezer 809 forint volt. Akko­riban szó esett arról is, hogy Sz. úr részletfizetési lehetőséget kér. Hanem aztán egy hónap múltán kihívatott bennünket, mondván, hogy hibás a készü­lék.- Mit tapasztaltak?- A nappali mérőn 53.566 ki­lowattóra fogyasztást láthat­tunk, az éjszakain 13.797-et. Leszereltük az órát, és elküld­tük hitelesíttetni.-Hová? Sem Egerben, sem Budapesten nem tudnak róla...- Hatvanba. Állásfoglalásuk lényege: valaki megpiszkálta az órát.-Mi értelme volna felfelé piszkálni a számokat?- Mert ezzel úgy tűnhet, mintha korábban is sietett volna. A különbözetre számol­tuk ki felemelt díjjal a 864 ezer 473 forintot.- De azt Önök is tudják, hogy ekkora fogyasztás ennyi időn belül képtelenség.-Mi nem morfondíroztunk ezen. Azt néztük, amit a tör­vény előír. A fogyasztó szerző­désszegést követ el, ha szándé­kosan vagy vétkes gondatlan­sággal megsérti a zárópecsétet.- Önök pedig büntetésből ki­kapcsolják az áramot...- Azért kapcsoljuk ki július 21-én, mert a korábbi számlát, a 313 ezer forintot sem fizette ki. A nyolcszázezres számlával kapcsolatban pedig a bíróság­hoz fordulunk. Amennyiben az első összeget nem kapjuk meg, felbontjuk a szerződést is.-És meddig maradnak sö­tétben Sz.-ék?- Amíg nem rendezik a tar­tozást.- Teljességgel kizárt, hogy a készülék volt hibás?- Ilyen is előfordulhat, de ez nem az az eset. Négyessy Zita Csodagyerek Brüsszelből - A XIV. Nemzetközi Mesterkurzus résztvevője Jeremiás Margit énekprofesszor magántanítványa. Az alig 12 esztendős fiú, Nicola Achten gyönyörű hangjával máris elbűvölte az egrieket. Felvételünk a Líceum ének tanszékén, a mesterkurzus óráján készült. fotó: perl Márton Mária evangéliumával indul a nyári színház Rockopera a Líceum udvarán A megyeszékhely bőkezű volt, nyolcmillió forintot szánt a nyári színházra. Az új 700 férőhelyes nézőtere két év bérleti díjából „jött ki”, s 30 évre megoldotta a szabadtéri játszás gondját. Mindezt Beke Sándor igazgató mondta azon a sajtó- tájékoztatón, melyet tegnap tartottak Tolcsvay-Müller-Mül- ler rockoperája, a Mária evangéliuma bemutatója előtt. EGER-A Madách színházbeli ős­bemutató pillanatában elhatá­roztam, hogy meg fogom ren­dezni - nyilatkozta Beke Sán­dor igazgató, a produkció ren­dezője. S mivel a darab Hűvösvöl­gyi Ildikóra íródott, nem volt kétséges, hogy vendégként is ő játssza majd Mária szerepét, illetve a tehetséges egri Szilá­gyi Olga. A darab több szerepét egyébként „lekettőzték”. Ez praktikus meggondolásból tör­tént, hiszen bármelyikük hang­jával történhet probléma. A bemutató előtt egy héttel már csaknem kész a produk­ció. A monumentális díszletet nem kisebb szakmai tekintély tervezte - tudtuk meg -, mint a Színművészeti Főiskola ta­nára, Székely László. A koreográfiát Szögi Csaba készítette, támaszkodva a tár­sulat művészeire, továbbá a Közép-Európa Táncszínház táncosaira, s az egri Lajtha László néptáncegyüttesre. Fiatal tehetségeket is felfe­dezhet majd a közönség a da­rabban. János szerepében már a tavaly is kimagaslóan játszó Hüse Csabát, illetve a frissen végzett Baráth Attilát. Derzsi György Győrből, Tóth Sándor a Nemzetiből jön - m. v. - Jé­zus szerepére. Mindketten kö­zel vannak a krisztusi életkor­hoz. Kulisszatitoknak számít, hogy a Madách eredeti szán­dékától eltérően nem 1,2 mil­lióért adta el a mű jogát, ha­nem nagylelkűen a bevétel 2 százalékáért. A rockoperát hatszor játsszák majd, a bemu­tató július 11-én 21 órakor lesz. (jámbor) Ifjúsági küldöttség Esslingenben EGER Németországban járt az az egri fiatalokból álló küldöttség, mely az ottani testvérvárosban, Esslingenben tett látogatást. A Stadtjugendring, a helyi if­júsági szervezet és vezetője, Pe­ter Dannenhauer meghívására 12 középiskolás diák - köztük a városi diáktanács képviselői - vettek részt a programban. Georgi Béla, az egri önkor­mányzat ifjúsági referense el­mondta: a program alapját azok a nyelvi kurzusok képezték, me­lyeken a három nemzet fiatalja­iból alakult csoportok (lengyel résztvevői is voltak az esemé­nyeknek) többek között szá­mos, az ifjúságot érintő kérdést is megvitattak. Szó esett a fiata­lok helyzetéről, az iskolarend­szerről és a drogproblémáról. A fiatalok bejárták a környé­ket, részt vettek kenutúrán, he­gyet másztak, ismerkedtek a he­lyi kulturális környezettel. Az esslingeniek nyárra vár­nak két 17 éven felüli, nyelvet tudó fiatalt, akik részt vehetnek majd három hétig a helyi prog­ramokban és feladatokban. A jelentkezőket önéletrajzzal együtt a városi művelődési és sportirodán várják. Az egriek eltökélt szándéka, hogy a későbbiekben is folya­matosan ápolják, s tovább épít­sék kapcsolataikat az esslinge- niekkel. Ennek egyik eleme lehet az is - mint Georgi Bélától meg­tudtuk -, hogy közösen szeret­nének pályázni támogatásért a Fiatalok Európáért program­hoz. (kj) Gulyabajok Rekkenő hőségben araszo­lunk a besenyőtelki főutcán. Vasárnap délután öt óra tájt hajtják haza a gulyát, mi­közben BMW-k, Toyoták, VW-k lavíroznak a csörgő nyálú magyar tarkák között. A feldühödött gulyás ordít. Mondandóját csak mi értjük meg (nálunk ugyanis nincs légkondi a Daciában).-Balra le, aztán a teme­tőnél fel, és megelőz! Tényleg így teszünk. Most meg a külső sor lakói mél­tatlankodnak. Felverjük a port, de az élre kerülünk. Háromesztendős fiamat segíti a tapasztalás. Haza­érve kijelenti: ö bizony gu­lyás lesz, ha felnő... J. I. Szerencsés nyertesek Múlt heti rejtvényünk megfej­tése: „Elég büntetés nekem már az is, hogy duplán látlak.” A nyertesek: Horváth István (Eger), Koncz György né és Lakó Gábor (Gyöngyös). Nye­reményüket személyesen vehe­tik át, vagy postázzuk. Elmarad az ebéd A Vöröskereszt egri területi szervezete által meghirdetett ingyenes ételosztás a Vallon úton ma délelőtt elmarad. Fogad a kisgazda Július 7-én délután 5 órakor a megyeháza alelnöki irodájában (Eger, Kossuth u. 9.) fogadó­órát tart Horváth Gábor, a me­gyei közgyűlés alelnöke, a Független Kisgazdapárt megyei elnöke. Ügyes-bajos problémá­ikkal felkereshetik a választók. Angol nyelvtanfolyam A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ 40 órás angol nyelv- tanfolyamra várja kezdők és ha­ladók jelentkezését. A képzésre délelőttönként július 7-18. kö­zött kerül sor. „Vizes” Dumbóék Bogácson tartja egyhetes nyári edzőtáborát a hevesi Dumbó Jumbó akrobatikus rock and roll csoport. A felkészítő Ma­gyar Péter, a tagok július 14-én a művelődési ház előtt talál­koznak reggel 7 órakor. Buddhista tanítás Hétfőn este 6 órakor a Neu­mann János Közgazdasági Szakközépiskolában találkoz­hatnak a tibeti buddhizmus hí­vei. Ez Láma Oie Nydahl elő­adás-sorozatának egri állomása lesz. A HEVESrHÍRLAP VASÁRNAPI ÜGYELETE: Újságíró: TARI OTTÓ Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, 3-25. sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belterü­let, 3-30. sz. főút. 6-án: 06.00-14.00 - Eger belte­rület 3. sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület 3-21. sz. főút.

Next

/
Thumbnails
Contents