Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)

1997-07-05 / 155. szám

4. oldal Gyöngyös Es Körzete 1997. július 5., szombat Lakástámogatások Tizenkét kérelemből hetet tá­mogatott a gyöngyösi lakásügyi bizottság a közelmúltban. La­kásvásárláshoz és -építéshez összesen 200 ezer forint a visz- sza nem térítendő, s 1,9 milliós a visszatérítendő segítség. A vízhiány sürgős pótlást követel MATRAALJA A mátraalji bányászkodás víz­telenítése korábban csak a kö­zelebbi községek, Detk, Lu­das, Karácsond és Nagyfüged kútjaiban, csapjaiban éreztette kellemetlen hatását - napja­inkra azonban a visontai tér­ségtől távolabbi városban is mind jobban érződik. Mi több: a falvakban mutatkozott hiány pótlására a detki vízműtelepre kapcsolt víztelepítő kutakra sem lehet már úgy számítani, mint eleinte. A két térségben - a kisebb településeken és Gyöngyösön- jelenleg együttesen mintegy 2638 köbméter a napi csökke­nés, amit csak súlyosbíthat a már a halászi vízmezön is ta­pasztalható apadás. Sajnos, a régió 10 kútja tar­tósan nem feledtetheti az emlí­tett hiányt, a megoldást sokkal inkább a bányaművelés után is megmaradó négy víznyerő lé­tesítménynek a rendszerre tör­ténő bekapcsolása segíthetné valamelyest. Míg a további 1240 köbméteres napi pótlást a déli bányából biztosíthatnák. Vannak már részletesebb elképzelések is a helyzet meg­nyugtatóbb, gyors javítására. A tervek szerint a bányahe­lyen kitermelt nyersvizet előbb egy új, kétmedencés közbülső tárolóba vezetik, majd innen átemelővel továb­bítják a detki körzeti közmű­telepre. Itt pedig a technológia kisméretű átalakításával, káli- umpermanganát-adagoló be­iktatásával, szűröjavítással igazítják a vízminőséget a kö­vetelményhez. A vízpótlás beruházása mintegy 39 millió forintot igé­nyel, és első üteme még az idén megvalósulhat. S a befe­jezés is megtörténhet a jövő esztendő első felében. Mi lesz a „Nagy-patakkal”..? GYÖNGYÖS Sokak számára visszatetsző a gyöngyösi „Nagy-patak” medre, különösen a város felső részén. Pedig a helyi önkor­mányzat nem kezeli éppen mos­tohagyermekként. Bár a hivata­losan Gyöngyös-patak tulajon- jogilag az Észak-magyaror­szági Vízügyi Igazgatóságé, az idei áprilisban is kitakaríttatta legalább a burkolt szakaszát, s szorgalmazza, sürgeti a meder további kövezését, fontosnak tartja a folyamatos gondozást. Más dolog, hogy a tavaszi buzgólkodást követően már két-három hét múlva újra­szennyezték a vízfolyást és kör­nyékét. Ha a település szűkös anyagi helyzete miatt nem is történt azonnal újabb tisztítás, júniusban elvégezték azt, s a korábbinál már hosszabb sza­kaszon, további 1,5 millióért. Továbblépve pedig az ön- kormányzat kész a vízügyiek­kel közös beruházásban foly­tatni a burkolatépítést. Az EVIZIG hajlik a kérésre, s a pa­tak kül-, illetve belterületi hatá­rán még az idén vállalja a hely­zet javításához szükséges fe­nékküszöb kialakítását, míg 100 méternyi távolságon nagyobb földmunkákat végez. S együtt­működéssel a burkolat teljes ki­egészítése is még az ezredfor­duló előtt megtörténik. Közelebbi kerülő Táborozó diákcsapatok A 3.. számú fő közlekedési út szakaszbontása miatt a koráb­ban elképzeltnél közelebbi kerü­lővel biztatja a külfejtés Hal- majugrát. A község déli részé­hez kapcsolódik a megoldás. Segítik a mentőket A ludasi képviselők e heti ülé­sén a munkáiról adott tájékozta­tást a Strabag Rt., a testület szociális és gyámügyi beszámo­lót hallgatott meg az idei első fél évről, s mentőszolgálati ké­relemben foglalt állást. Az ön- kormányzat szerződésmódosí­tással hajlandó további egy évig támogatni a körzeti esetkocsi hosszabb szolgálatát. Szépülő községháza Mától augusztus 3-ig zárva tart az atkári óvoda és napközi ott­hon. A többi intézményhez ha­sonlóan itt is karbantartásokra kerül sor. Festést végeznek a nyáron a községházán is. Több park és pad Domoszlón az önkormányzat az idén már a második csoport közmunkást foglalkoztatja e hét elejétől. Az öt dolgozó - a többi között - a Deák tér csinosítását folytatja, a további gyepesítés­hez szükséges előkészítő föld­munkákkal foglalkozik. A köz­terület új padokat is kap. Újabb közalapítvány A gyöngyössolymosi képvise­lők a község és a helyi gazdál­kodó szervezetek hasznosabb együttműködéséről tárgyaltak e heti ülésükön, s létrehozták a település negyedik - az önkor­mányzat első saját - közalapít­ványát. Ugyanakkor jóváhagy­ták a központi céltámogatás­ként kapott 3,2 millió forint fel- használását a Szabadság úti is­kola födémcseréjéhez. DETK Mozgalmas a detki diákok idei nyara. A napokban búcsúztak az erdélyi testvérközség, Bodok 20 tagú csoportjától, amelyben á kísérő három felnőtt mellett 17 gyermek töltötte vakációjá­nak egy részét a településen, a környéken és távolabb. Egyhe­tes tartózkodásuk idején a helyi családoknál kaptak szállást a vendégek, s az együttlét termé­szetesen nem csupán házi be­szélgetéssel telt. Közösek vol­tak a programjaik napközben is sok esetben, s így számos él­ményen osztozhattak. Június 30-tól a detki Tarródy. István Cserkészcsapat avatja egyhetes táborozással az ön- kormányzat mártélyi üdülőjét. Huszonnégyen vertek sátrat a szép környezetű alföldi pihe­nőhely udvarán, hogy ittlétük ezzel is romantikusabb legyen. Kirándulásaik során felkeresték Hódmezővásárhelyt, ismerked­tek a tanyavilággal, vízitúrán is részt vettek. Őket - a tervek szerint - a német nyelvi tábor követi majd itt, valószínűleg a zenetanulók­kal együtt. S iskolások üdülnek július 22-től Balatonszárszón is egy hétig. Testvérközséget is választottak maguknak VAMOSGYORK Az idei Vámosgyörki vigassá­gok elnevezésű kétnapos - im­már hagyományos - nyári ren­dezvényre a település testvér­községet is kapott. Vámosújfalut - mint Torna István polgármestertől megtud­tuk - csak úgy, a térképről vá­lasztották barátjukul. Mellette szólt neve első részének azo­nossága, no meg viszonylagos közelsége, gyors elérhetősége. Hiszen a helység a zempléni Hegyalján fekszik, a vasúti fő­vonalon Sátoraljaújhely felé tartva, vonattal kényelmesen felkereshető. Hetventagú volt az első ven­dégcsoport, élén Sándor Endre tiszteletdíjas polgármesterrel, református lelkésszel, aki az események során ökumenikus istentiszteletet is celebrált a helybeli katolikus esperessel. Képviselőtársain kívül pedagó­gusokat, kulturális együttest, focistákat is hozott magával a vendég vezető, s így mindjárt műsoros lehetett bemutatkozá­suk. Élmény nemcsak a vámos­györki közönségnek, hanem nekik, zemplénieknek is, noha például a labdarúgásban 2-0- ra kikaptak a házigazdáktól. Együttműködési megállapo­dással zárult a találkozó, s a szerződés a kultúrán, sporton kívül a továbbiakban a családi kapcsolatok kialakítását, ápolá­sát is szolgálja - a rendszere­sebb önkormányzati tapaszta­latcserék mellett. A vámosújfaluiak viszontlá- togatásra hívták a györkieket a szüret idejére. Vámosgyörkön mindezek mellett további testvérközség választását is tervezik. Ezúttal a Györk szót nevükben őrző fal­vakra gondoltak. Még nem dön­töttek hivatalosan, de valószí­nűleg Hévízgyörk mellett hatá­roznak, mert szintén könnyen megközelíthető. Emellett - a többi között - szép és értékes néphagy.ományainak őrzéséről is ismert, ami talán ösztönző lehet hasonlóra a vámosgyör- kiek körében.->gy­Szemét szemét hátán a városban... GYÖNGYÖS Egy, már a közegészséget ve­szélyeztető témában intézett in­terpellációt még a június eleji testületi ülésen Bozsik István képviselő. A kérdés tárgyát a várost átszelő „Nagy-patak” medrében és mindkét oldalán - illetve az egyéb közterülete­ken jelenlévő - fertőzést te­remthető szemetesgócok so­kasága képezte. Ezzel kapcso­latosan dr. Komiéi Károly jegyző lapunknak elmondta, hogy a probléma azért jelent­kezett ekkora horderővel, mert az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett több tanácsi és önkonnányzati rendeletet, amelyek a szilárd hulladékok elszállításának mikéntjét ható­sági szigorral szabályozták, így új törvény született az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételére. A szabályozás a mennyiséget is érinti. Az új intézkedések vég­rehajtására a Városgondozási Rt. kapott koncessziót, így kö­telessége a települési szilárd hulladék elszállítása. Komiéi doktor határozottan állítja, hogy az rt. nem készült a feladat adminisztratív ré­szére. Csupán minimális sze­mélyi feltételt biztosított az . előzetes szervezésekhez. A la­kókkal történt szerződésköté­seknél, amikor az igények .felmerültek - zsák, kuka -, konkrét, esetleg számítógépes nyilvántartást kellett volna ké­szíteni. E rendszer működésé­nek feltételeit nem teremtették meg. így történt, hogy a lakos­ság és - sajnos - a nagyobb cégek, közintézmények nem kis hányada is kibújt a köteles­ségek alól, szemétgondjait mások rovására oldja meg. Ezáltal válik „csak” egyik ilyen területté a patakoldal, ahol a lakótársak a szomszéd kukája, illetve a közterületekre felállított konténerek mellé, az utakra, mások kertje végére ömlesztik nyugodt lelkiisme­rettel a szemetüket. Különösen itt válik a dolog rendkívül aggasztóvá, mivel a város polgárainak adóbefize­téseiből a költségvetésileg biz­tosított 2,2 millió forint már erősen fogy az önkormányzat­nál, ugyanis ez évben már többször tisztították a patakot és az egyéb közterületet. A szemét pedig újratermelődik. A lakosság becsületes része háborog. Közel száz feljelen­tés van a jegyző asztalán ez ügyben. Hiányolják a szankci­ókat. a bírságolást, a szerve­zett működést, ellenőrzést, mert a probléma megoldása nem tűrhet halasztást. Bágyi Ferenc Eltűnt az utolsó földút GYONGYOSTARJAN A település önkormányzata is gondot fordít útjaink állapotára, kiváltképpen, hogy az utóbbi esztendők közműves munkái nem kívánt rongálódásokat okoztak. A közelmúltban egymilliós költséggel tömték be ismételten a kellemetlen kátyúkat, s tették így járhatóbbá a pályákat a községben. Hasonló összegű ráfordítással pedig a község új lakóterületén, a Szabadhegyi úton 400 méteres hosszúságban burkolattal tüntették el az utolsó földes szakaszt is a köz­lekedők elől. Kedd óta a közmunkások a falu további csinosításán fára­doznak. Tisztítják a patakmed­ret, és a Fő tér közös hasznosí­tású épületének átalakítását is folytatják, hogy mielőbb kész legyen. Községi esemény az is, hogy az idén immár másodszor kerül sor Gyöngyöstarján és a dunán­túli Tarján gyermekeinek cse­reüdülésére. Július 7-től 30-30 fiatal él­vezi kölcsönös vendégségben vakációjának egy részét. A mátraaljiak a Sósi-rét üdü­lőjében, barátaik pedig nemzet­közi ifjúsági táborukban fogad­ják látogatóikat. Mindkét hely­ről bejárják majd a környéket is. A gyöngyöstarjániak - mint megtudtuk a községházán - több más mellett valószínűleg eljutnak a hazai Suzuki-gyárba is, ami különösen izgalmas él­ményt ígér számukra. Költöző idősotthon GYÖNGYÖS Hovatovább elviselhetetlen kö­rülményei miatt - mint lapunk korábbi híradásaiból már ismert a kedves olvasó előtt - a gyön­gyösi Menház utcából a régi kórház felszabadult helyisége­ibe költöztetik a városi Idősek. Otthonát. A szociális intézményháló­zati fejlesztés keretében küldött önkormányzati pályázatra a Népjóléti Minisztérium 50 mil­lió forintos támogatást biztosí­tott a közelmúltban az áttelepe- déshez. A létesítmény kialakítását szeretnék felgyorsítani a telepü­lésen. Az a cél, hogy 1998 má­jusára végezzenek a munkák­kal, s az intézmény lakói elfog­lalhassák új, eddiginél megfele­lőbb otthonukat. Egyelőre csupán rajzon látszik... Csarnokot is kap a piac GYÖNGYÖS Korszerűbb piac kialakítására törekszenek a Mátravidék központjában, Gyöngyösön is, mivel a jelenlegit már ré­gen kinőtte a város, s igen­csak méltatlannak tartja ma­gához. A nagyszabású elkép­zeléseket csupán sejteti a ter­vező Grafit 37 Építész Iroda Kft. fenti csamokrajza, ami azonban már remélhetőleg hamar valóság lesz. Feledékeny utókor További önkormányzati utca­névadásokra került sor a héten Gyöngyösön. Több javaslatból válogathattak a képviselők, s minden bizonnyal a lakosság tetszésével is találkozik majd a döntésük. Meglehetősen körül­tekintő, alapos volt az előter­jesztés, ám - sajnos - ezúttal sem eléggé. Még több ötlet is elkelt volna. Kár, hogy például a nemzetközi hírű, legendás ci­gányprímás, Gyöngyösi Rácz Géza emléke megint elkerülte a városatyák figyelmét, pedig a város szülöttje, ide temették, s az édesapja szintén jeles nép- zenészként volt ismert idehaza meg külföldön. Hasonló nevük, művészeti értékük miatt akár közös tiszteletadás is lehetett volna, ha végre utcát neveznek el kettejükről. S ez csupán egyetlen tipp - a későbbiek­hez... ' (gy.) A markazi tó - a közeli hőerőmű víztározója szinte balatoni hangulatot idéz a Mátraalján helybelinek és turistának egyaránt, kiváltképpen így nyáridőben... fotó: gyóni gyula

Next

/
Thumbnails
Contents