Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-07 / 131. szám
8. oldal Gazdaság 1997. június 7., szombat EGRI DOHÁNYGYÁR KFT. Hamarosan Forma-1 Marlboro Nagydíj A dohánygyár az előző évekhez hasonlóan idén augusztusban is lehetőséget biztosít dolgozói számára, hogy megtekinthessék a Forma-1 „utazó cirkuszát”. A közjegyző előtti sorsolás nyerteseit autóbusz szállítja a Hun- garoringre, ahol teljes ellátás mellett kísérhetik figyelemmel a pilóták és a lóerők izgalmas küzdelmét. Philip Morris-nap a sportcsarnokban A mai napon kerül sor az Egri Dohánygyár Kft. hagyományos rendezvényére, melynek az egri Kemény Ferenc Sportcsarnok ad otthont. A dolgozókat és családtagjaikat délelőtt játékos vetélkedők, gyermekműsor és operett-összeállítás várja. Az est folyamán többek között Kovács Kati, Maksa Zoltán, St. Martin és a Bergendy szalon- zenekar szórakoztatja a vendégeket. A biztonságot, kényelmet szolgálja Új, számítógépes alapú beléptetőrendszert helyeznek üzembe néhány hónapon belül a dohánygyárban. Feladata az anyagi értékek, az üzleti technológia megóvása és az itt dolgozók biztonságának növelése. A helyben készülő, személyre szóló belépőkártyák jogosult- sági szintjét a munkatársak közvetlen vezetői állapítják meg. Kedvezményes üdülés a Balatonnál Már megszokottá vált, hogy az Egri Dohánygyár Kft. minden nyáron kedvezményes üdülési lehetőséget biztosít dolgozóinak. Idén június 16. és augusztus 27. között tíznapos turnusokban 346 fő nyaralhat gondtalanul Balatonaligán. A törzsgárda- tagokat köszöntik Minden negyedévben bensőséges ünnepség keretében köszönti a gyár vezetése azokat a munkatársakat, akik elérték a 10, 20 vagy 30 éves munkaviszonyt. Az úgynevezett „törzs- gárdatagok” értékes ajándékot, illetve pénzjutalmat kapnak. Ezt követően az igazgatóság kötetlen hangulatú fogadáson vendégeli meg őket. A Philip Morris üzleti kultúrájáról Legfőbb követelmény: a tisztességes cselekvés és magatartás Egy nemzetközi nagyvállalat üzleti kultúrája évtizedek során alakult ki, fejlődése gyakorlatilag sohasem zárul le. A termékek és szolgáltatások, az üzleti stratégia és a vállalaton belüli emberi viszonyok alkotják ezt a kultúrát. Az alábbiakban azt igyekszünk bemutatni olvasóinknak, hogyan épül fel mindez a Philip Morrisnál. A csomagolt fogyasztási cikkek gyártása és forgalmazása terén világelső cég több mint háromezer dohány-, élelmiszer- és söripari termékével 170 országban a fogyasztók millióinak mindennapos, jó ismerőse. A vállalat forgalma, nyeresége, vagyona és piaci értéke alapján a Forbes Magazin híres százas listáján tavaly az ötödik helyen álltunk (az adózott nyereségünk 6,5 milliárd dollárt tett ki). A Philip Morris-vállalatok nagy családjának mintegy 154 ezer tagja van szerte a világon. Üzleti kultúránknak szerves részét képezik a tulajdonunkban lévő márkák, közülük emelünk ki néhányat. A Marlboro nemcsak a vállalat büszke zászlóshajója, de egyben a világ legkeresettebb és legértékesebb cigarettamárkája is. 1996-ban - a Coca- Colát, a McDonald’ s-et és az IBM-et is megelőzve - a pénzvilág az első helyre sorolta, értékét 44 milliárd 614 millió dollárra téve. Cigarettamárkáink közül a cég magyarországi üzemében, az Egri Dohánygyárban készülnek a Marlbo- rón kívül az L&M, a Multifilter, a Helikon és a Toldi változatai. Nemzetközileg ismert többek között az Eve, a Philip Morris, a Chesterfield, a Bond Street, a Virginia Slims, a Merít és a Parliament. A vállalat élelmiszer-ipari cége kávét, sajtokat és édesipari termékeket gyárt. Példaként említhetjük Európa vezető csokoládémárkáját, a Milkát, de nagy nemzetközi márkánk a Maxwell House és a Jacobs kávé, a Philadelphia krémsajt, a Toblerone csokoládé és a Hollywood rágógumi is. Jelentős a vállalat söripari érdekeltsége, fő márkánk a Miller. Kiváló eredményeink nem valósulhattak volna meg, ha a vállalat egész tevékenységét nem hatná át a legkiválóbb minőségre, sokszínűségre való törekvés. Ez megnyilvánul a Philip Morris dolgozóinak felkészültségében és munkateljesítményében. Emellett a termékekben, az üzleti tervekben és azok végrehajtásában, a fogyasztók, ügyfelek igényeinek minél jobb megértésében és teljesítésében. Működésünk legfőbb követelménye a tisztességes és felelősségteljes cselekvés, üzleti magatartás. Minden vállalat üzleti kultúrájának meghatározó része az a mód, az a stílus, ahogyan fogyasztóival kommunikál. A Philip Morris üzletpolitikájának sarkköve az, hogy dohányipari termékeinkkel kapcsolatos marketing-tevékenységünk kizárólag a felnőtt fogyasztóknak szól. Mi nem akarjuk, hogy fiatalkorúak dohányozzanak. Ez a vállalat felelős marketing- és reklámpolitikájának alaptétele, amelyet világszerte következetesen meg is valósítunk. Külön szót érdemel az a belső vezetési stílus, amely vállalatunknál meghonosodott. A Philip Morris vezetői régen felismerték, hogy a vállalat célkitűzéseinek elérésében mindennél nagyobb szerepet játszik az emberi tényező: az egyén csak úgy képes vágyait és személyes céljait munkájában megvalósítani, képességeit sokoldalúan kiaknázni, ha a vállalati környezettől erre folyamatos ösztönzést kap. A dolgozó akkor elkötelezett alkalmazottja a vállalatnak, akkor fenntartás nélküli híve a sokszínűségnek, az esélyegyenlőségnek, ha azt tapasztalja, hogy az előrejutás a Philip Morrisnál az érdemek, a teljesítmény szerint történik. Nap mint nap kellemes, az egyénre odafigyelő, gondoskodó munkahelynek tudhatja közvetlen munkakörnyezetét. Ebbe beleértendő az elsőrangú technikai felszereltség, a figyelmes, barátságos szó, az igényesen kialakított munkahely és munkaruha, a szakmai továbbképzés, művelődés, pihenés és sportolás lehetősége is. A vállalat igyekszik a lehető legnagyobb mértékben bevonni minden egyes dolgozóját az üzleti célokat és az egyén fejlődését szolgáló cselekvési programokba, hogy mindenki a maximumot nyújthassa. Ezáltal a Philip Morris eredményei folyamatosan egyre jobbak lehessenek. Az emberi tudás és akarat a Philip Morris talán legfontosabb erőforrása. A vállalat legfőbb ereje - az embereiben van. Erre a gondolatra épül a vezetési struktúra is. A Philip Morris világszerte sokat tesz azért, hogy vállalatként elismert, hasznos és tisztelt tagja legyen annak a társadalomnak - szűkebb vagy nagyobb emberi közösségnek -, ahol üzleti tevékenységét folytatja. Évtizedek óta folynak azok a programok, amelyeken keresztül a vállalat igyekszik közvetlenül az adott közösségek javára felhasználni nyeresége egy részét. Támogatásaink, kulturális, oktatási és szociális programjaink fontosak a cég, de még inkább a helyi közösségek számára. A Philip Morrisnak nemcsak az ereje rejlik az embereiben, hanem üzleti céljai és kultúrája is az embert szolgálják. íme, egy termék-összeállítás - a Philip Morristól Fogyasztói szemmel a minőségért R égóta dolgozom itt. Amikor a Philip Morris megvásárolta az egri dohánygyárat, 1992-ben gyártásközi ellenőr lettem - meséli Balogh Miklósáé. - Ez szorosan kapcsolódik a minőségbiztosításhoz, amelyhez szervezett képzés után jutottunk el. Sokan vagyunk ezen a területen, az előkészítésen, a filtergyártáson és a csomagoláson. Én az utóbbinál folytatok rendszeres vizsgálatokat.- Miből áll a munkája? -Úgynevezett mozgó ellenőrzést végzek. Ez azt jelenti, hogy szúrópróbaszerűen a kész cigarettákat vizsgálom, megfe- lelnek-e a minőségi követelményeknek. Az ellenőrzés kiterjed az áru megjelenési formájára, a csomagolására. Emellett műszerekkel, segédeszközökkel is minősítem az árukat.- Ez nagy felelősséget jelent. - Kétségtelen, de szívesen csinálom, örömem telik benne. A napi munkámban a fogyasztók értékítélete kell, hogy megjelenjen. Én is dohányzom, amely befolyásol, hogy milyen terméket válasszak.- Mit jelent a Philip Morrisnál dolgozni?-Rangot és elismerést. Bár korábban is kedvezőek voltak a munkakörülmények, de a privaBalogh Miklósné: Szeretnék ezen a területen maradni... tizáció óta minőségi változás következett be. Természetesen a jó munkáért anyagi elismerés is párosul. Szeretnék ezen a területen dolgozni tovább, amely folytonos megújulást, szakmai előbbrehaladást feltételez. De szívesen vállalom.-A családja mennyire biztatja?- Özvegy vagyok, a lányom már férjezett, és van egy kis- unokám. A fiam pedig katona. Ők mindig buzdítanak, de bennem is megvan a kötődés a munkám és a gyár iránt. „Segítőkész kollégákra találtam” Kovács István: a munkatársak hamar befogadtak... B ár nem pályakezdő, mégis alig néhány napja telt le a próbaidő, amellyel felvették a Egri Dohánygyár Kft.-hez. Kovács István projektmémök 1991-ben szerzett diplomát Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem műszaki főiskolai karán épületgépész szakon. Előbb a cívisvárosban helyezkedett el, majd hazajött Egerbe, ahol egy tervező kft.- nél tevékenykedett. Pályázat útján került idén március elején a dohánygyárba.- Régebben is jó híréről ismertem a gyárat - mondja -, és egy kollégám véleménye játszott közre abban, hogy ide pályáztam. A műszaki szolgáltatási főosztályra kerültem, az épületkarbantartási és projekt osztályra. A szakmámnak megfelelő épületgépészeti feladatokat kaptam a három hónapos próbaidőre. Erről nemrég be is számoltam Csépe László osztályvezetőnek, aki elégedett az eddig végzett munkámmal. így remélem, hogy maradhatok. Szeretném bizonyítani, hogy más feladatok ellátására is alkalmas vagyok.- Milyen kollégákra talált?-Csak a legjobbakat tudom mondani róluk, hiszen szakmailag képzett és segítőkész emberek. Nagyon jók a munkakörülmények. Kétségtelen, magas a mérce is, de biztosítják hozzá a feltételeket. Érdemes tehát itt dolgozni. Tagja lettem annak a szakmai csoportnak, amely a gyár felsőtárkányi pihenőcentrumának felújítását végzi.- Van már családja?-Nős vagyok, a feleségem az Egri Közgazdasági Szakközépiskolában tanít, angol-történelem szakos. Egerszóláton teremtettünk otthont, miután tavaly nyáron vásároltunk egy családi házat. Természetesen gyerekeket is szeretnénk. „Az ismeretlen várkapuk kinyíltak előttem...” K icsit fájó szívvel búcsúzik a várostól Hans Bruni, a Philip Morris Egri Dohánygyár Kft. termelési főosztályvezetője, aki a közeljövőben visszatér szülőhazájába, Svájcba. Több mint három évvel ezelőtt érkezett, Francisco Lopes akkori ügyvezető igazgató felkérésére, szaktanácsadónak.-Fél évre szólt a megbízatásom - idézi fel az akkori történéseket -, amelyből több mint három lett. Én* az eddigi életemet a dohányiparban töltöttem, és közel harminc éve dolgozom a Philip Morrisnál. Svájc német lakta részén születtem, és a francia területén tanultam. Gépszerelő lettem, mert nagyon érdekelt a technika, és a nagy világcég neuchateli gyárában dolgoztam a filter- és a cigarettagyártáson, valamint az árucsomagoláson. Később Görögországban, Jugoszláviában és a volt NDK-ban jártam szakmai tanulmányúton, amelyek fontos állomásai voltak életemnek. Mielőtt Egerbe jöttem, a cégünk onnenst gyárában voltam termelési osztályvezető.- A fél évre tervezett egri tartózkodásból hogyan lett több mint három esztendő?- Miután az akkori termelési főosztályvezető, Ruby István nyugállományba vonult, átvettem a helyét. Ez másfél évre szólt, de aztán nem volt nehéz meghosszabbítani. A feladat új lehetőséget kínált, nagyszerű kollektívával találkoztam, szorgalmas, kitartó emberekkel, akikkel jelentős eredményeket értünk el.- Milyen célokat tűzött maga elé?- Amikor az egri gyárba jöttem, jelképesen úgy éreztem, hogy egy vár előtt állok, amelynek kapuit sok kulcs nyitja. Ezeket kellett megtalálnom a munkám során. Nagyon örülök, mert sikerült. Elhatároztuk, hogy a legjobb minőségű termékeket állítjuk elő a legalacsonyabb költséggel. Mintegy ötven százalékkal sikerült csökkentenünk a dohányport és a selejtet, miközben a gépek hatásfokát 10 százalékkal növeltük. Annak ellenére, hogy nem beszélem a magyar nyelvet, a dolgozókkal sikerült megértetnem magam. A jóra irányuló törekvéseimet, a gondoskodást elfogadták. Ez a családi neveltetésemből is fakad, otthon a szüleimtől kaptam, és igyekeztem továbbadni. Természetesen a Philip Morris filozófiájának is része, amelyhez szorosan kötődök. Ez a cég egyenlő esélyt ad dolgozóinak a karrierjükhöz, amennyiben naponta hajlandóak az új befogadására és a jó eredmények elérésére.-Amint visszatér Svájcba, milyen munka várja?-A Philip Morris onnensi telephelyének vezetője leszek, amely nemcsak a termelés irányítását jelenti, hanem a logisztika és raktározás modem szervezését is. Egert nagyon megszerettem. Sok helyen jártam, de ez a város a szépségével hozzám nőtt. Hans Bruni: Egész eddigi életemet a dohányiparban töltöttem Részesedésük a hazai piacon Öt év adatai alapján A dohányipar privatizációja óta elmúlt fél évtized statisztikai adatai azt mutatják, hogy a többi magyar dohánygyárhoz (Pécs, Sátoraljaújhely, Hódmezővásárhely, Debrecen) képest az Egri Dohánygyár Kft. piaci részesedése növekszik a legdinamikusabban. Míg 1992 januárjában „csak” 8,6 százalékot birtokolt a cég, addig 1997 januárjára a hazai piac 30,2 százalékát szerezte meg. A gyár termékei közül Magyarországon a Multifilter a legnépszerűbb (13,4 százalékkal), ezt követi a Helikon (9,2 százalékkal), majd a Marlboro következik (6,9 százalékkal), és az L&M zárja a sort (0,7 százalékkal).