Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-14 / 137. szám
Mezei András Eredet Kísértés Vágtál-e ágat parittyának? Metszetted-e éles bicskával? Hántoltad-e le csontfehérre? A végeket kötözted-e erős zsineggel bőrhöz, fához? Két ujjad közt a kavicsnak cipőnyeivet vágtál-e toknak? Tartottad-e rá nyújtott karral, s jól kihúzva a jobboddal? Hulltak-e égből madarak le zúzott fejjel és verdesve? Kutyák vonítva szétugrottak-e? Macskaszájakba rigók, verebek zuhantak-e le? - Kívántad-e a kő útjába a létező lágy anyagot, melyben az élet megszakad? - Vagy csak kilőtted? S nézted hulltában a kavicsot? Láttad-e Istent a parabolában? Születésed és halálod közt kife- szül-e még az az idő ott a kihúzott parity- tyában? A vég a vágyba betüremlik-e, mit a Kőtábla tilt és mégis lágy puha tested öl a szándékban... Akkor Tele volt a szám szöggel, a deszka szálkával, palló a kelő nappal, a még csak surló fénnyel, hasam félliter tejjel, melegbelü kenyérrel, a mélység szürkülettel, a háztető kékséggel, fogam, ínyem vasízzel, a pofám vasszögekkel, jobbom ácsszekercével, az ácsolat tartással, számból vett szögekkel mond tövig, egy ütéssel. Ne félj, Jákob Ne félj, Jákob, a tenger és a sivatag felett lélegzeted mindent betölt. Életed lenyugszik, mint a hold. Halálod főikéi, mint a nap, Én nem hagyom el egyetlen fiamat. A szívedet én szorítom. Befogadom a lélegzeted. Odakinn Életemben néhány éjszaka nem aludtam fedél alatt, nem állták útját falak a pusztai szeleknek, néhány éjszaka életemben fedetlen, takaratlan légoszlopon álló csillagzat szemezett velem milliárd szemmel, míg el nem takarta előlem a végtelenséget a kelő nappal a fénysapka. I l Akácillatban érkezik a méhész ünnepe Tökéletesen működő kommunizmus (Folytatás a magazin 1. oldalról) 1 Ez a szigorú hierarchia valamennyi állatkára vonatkozik, kivéve azokat az egyedeket, akik valamilyen okból hamarabb elpusztulnak. Az is érdekes, hogy a heréket a tél közeledtével kiszorítják maguk közül a többiek, nem hajlandók tovább gondoskodni róluk.-Ön nagyon nagy szeretettel beszél a méheiröl...- Káprázatos világ ez. 1955 óta méhészkedem. Akkor Lengyelben (magyar településnév) szereztem szakmunkás-bizonyítványt, később pedig hosszú évekig vezettem az egri méhészszaküzletet. Amikor elnyertem a KIOSZ megyei titkári posztját, háttérbe szorult a méhészkedés, de hobbiszinten akkor is foglalkoztam vele. Nyugdíjasként aztán úgy döntöttem, hogy a szabadidőmet ennek szentelem. Újrakezdési kölcsönből 100 családra fejlesztettem az állományt, vettem néhány berendezést, eszközöket. Igazság szerint ezt csak családi alapon lehet folytatni, hiszen amikor vándoroltatni kezdünk tavasz- szal, az állandó telephelyen is maradni kell valakinek.- Hol szokta ideiglenesen „ál- lomásoztatni” a csapatot? — Már több éve Debrecen Ha nagy munkában vannak, nem szúrnak környékén, Hajdúhadházon, Tégláson táborozunk, vándorolok. Figyelemmel kísérem a Amint kipattan az akácrügy, készü- virágzási csúcsok alakulását, a nap- lődni kezdünk. Általában 45 kaptárral lómban rendszeresen vezetem nemcsak a méhcsaládra vonatkozó adatokat, de a kaptárak tömegváltozását, az időjárás jellemzőit is. Ez alapján készítem el minden évben a gazdasági kimutatást. Idén sajnos, nagyon gyengén kezdődött a szezon a már említett okok miatt. Pedig a tavalyi méztartalékok alaposan megcsappantak, tehát minden bizonnyal ebben az évben jó ára lesz a méznek, s keresik majd a nyugati piacokon is. A nyár folyamán még javulhatnak a mutatók, de csúcstermésre aligha lehet számítani.- Úgy tűnik, János, Ön mindent tud a méhészkedésröl...-Ez nem igaz. Azt hiszem, ezt a szakmát soha nem lehet igazán megtanulni. A méhek világa rengeteg titkot rejt. Az biztos, hogy csodálom ezeket a parányi teremtményeket. Tény, hogy a puszta létük hihetetlen haszon a természet számára. A méz, a gyógyászatban nélkülözhetetlen méhészeti termékek valóságos csodaszerek, de mégsem jelentenek annyit, mint amennyi értéket a beporzással hoznak létre ezek a kicsiny rovarok. S megvallom őszintén: számomra nincs annál boldogabb pillanat, amikor az akácillatú csendben hallgathatom a csodálatos zenét, a méhek zúgását. A munkamegosztás tökéletes Barta Katalin Gál Elemér Tolvaj a templomban A pap befejezte az esti misét. Még maradt egy keveset. A ministráns elment, elengedte a sekrestyést is. Ma megint ő zárja be az ajtókat. Az utolsó pad homályában még térdel valaki, de inkább mintha ülne. Egyetlen imádkozóra is várni kell. Addig sétál a májusi levegőn. A friss virágillatok kábulatából mintha csak magához térne, eszébe villant, milyen különös alak, akit bent hagyott az Isten házában. Az arcát se látta, és furcsa, hogy nem is térdel, csak ül valahogy félszegen a padban, mintha odadobtak volna egy zsákot. Talán csak nem halott! Jó lesz megnézni. Hátul, a sekrestye felől megy be, onnan észre sem veszi, és többet lát. A gyér világosság ájtatos csendjében nem dönthető el, gyerek-e vagy öreg, férfi-e vagy nő. Közelebb megy hozzá. Csuklya van a fején, akkor csak nő lehet, de alkata inkább szögletes, mintha csontvázat takarna a földig boruló kámzsa. Ugyan, mit rejteget ez a gyanús lepel? Kezd izgalmassá válni a dolog. Félénken érinti meg a vállat. Hideg és merev. Faléc vagy drót lehet, amit elföd a lomtárba illő köpönyeg. Ilyen szerzet embernek nem születik. Egy ujjal fellebbenti a csuklya lecsüngő szélit. Egy arctalan báb fehér oválisa nézne rá, ha volna szeme, de még orrot, szájat se festettek rá. Megteremtésében félbehagyott maskara. Miféle komédia ez? Elmúlt a farsang, kinek jut eszébe ilyen madárijesztőt beültetni ide! Még tréfának is rossz. Ez az egész fusera munka nagy sietségre vall. Felnőtt nem tehette. Turpisság rejlik mögötte. Aki letette, érte is jöhet, gondolja a pap, és belemegy a játékba... Azért jó lesz vigyázni. Nyitva az ajtó. Beleselkedik a sötét, és mintha az árnyék imbolyogna ott kívül, hogy bejöjjön. Az isten szolgája a mellékoltár szárnya mögé bújik, és vár. Csak a gyertyafény szív alakú lángja lebben meg néha, bevilágítja assisi Szent Ferenc kicsiny szobrát, mintha ő venne levegőt. Aztán besettenkedik valaki, puhán és osonva, a szobor előtt megáll. Rávilágít a gyertya fénye egy izgatott gyerekarcra. Keresztet vet gyorsan, és nyúl a szoborért, mint aki el akarja vinni. El is bírná könnyedén, alabástrom gipszből van, csak a szép aranyozás láttatja súlyosnak. A pap előlép, arcán nincs harag, szeretettel kérdi:- Miért jöttél, kisfiam? Itt felejtettél valamit? A bábudat? A gyermek megdermed, lélegzete elakad, csak annyit tud kinyögni:- Igen.- Es miért hoztad ide? Meg kell adni, ötletes munka, majdnem él. De miért hoztad ide?- Csaléteknek.- Isten házában nincsenek halak.- Tudom.- Hát akkor mégis miért?- Hogy elvonjam a figyelmet vele.- Kinek a figyelmét, fiacskám?- A tisztelendő úrét...- Minek?- Hogy legyen ez csali... Higgye azt a tisztelendő úr, hogy ez egy imádkozó koldus..., mert ha ezt hiszi, akkor kimegy levegőzni... és akkor nem lesz senki a templomban, és szépen beosonhatok, és kihozom a szentet.- De fiacskám, Isten szeme mindent lát.- Igen, de akkor azt is látja előre a Jóisten, hogy nem lopom el végleg a szobrot, csak egy napra, és utána visszahozom. Még meg is hálálom.- Édes gyermekem, Istennel nem lehet alkudozni. A bún nem lehet alku tárgya, amit csak mély megbánás oldoz fel. Meg fogod gyónni?- Már megvallottam bűnömet, atyám.-Ez így nem érvényes, csak ha szabad akaratodból, és nem a tettenérés kényszeréből vallód és bánod meg bűneidet.-Szánom és bánom igen nagy vétkemet...- Igen, ezt majd a gyóntatószék-
