Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-14 / 137. szám
3 A HÍRLAP magazinja „A természet ma is megfiatalít” Beszélgetés Lukács Sándor költő színművésszel a gyermekkorról, a Bükk felejthetetlen csodáiról, s a múzsa ihletéséről gyerekkoromban megismertem, ményes, egyszerű emberek imádták Mindkét szülőm a Kelet-bükki Erdő- anyámat. Úgy fogadtak bennünket, gazdaságnál dolgozott. Anyám vitte ki mint egy istent, hiszen a pénzt hoztuk Lukács Sándor életrajza 1947. július 21-én született Miskolcon. Munkásságát Jászai Mari-díjjal, a Tv- és Filmkritikusok Díjával jutalmazták, de átvehette az Érdemes Művész kitüntetést is. Szerepei közül a legjelentősebbek: Shakespeare: Szentivánéji álom (Theseus-Oberon), Madách: Az ember tragédiája (Lucifer), Bertram: Vízkereszt, vagy amit akartok (Orsino), Schiller: Don Carlos (Posa), Hampton: Veszedelmes viszonyok (Valmont), de láthatta őt a közönség Csehov Platonovjában is. Ismertebb televíziós darabjai: Madárkák, Harminckét nevem volt, Amerikai cigaretta, A kard, Hamlet, Optimista tragédia, Gyémántper, Zsákutca. Ez idáig négy verseskötete jelent meg: 1985-ben a Szökés, amit 1989- ben az Elrejtett hangszerek követett. A ’90-es években publikálta az Álarcok és a Valaki szólított című gyűjteményes köteteket. A verseket hallgatva különös világ tárult elénk. Helyett kap itt kis- és nagy ember egyaránt, élettelen, de a költő képzeletén át mégis gondolkodni, érezni tudó próbababa éppúgy, mint a századvég lázadó, néha cinikus, néha már ironikus embere is. A versekben a költő csak burkoltan villantja fel érzelmeit. Nem teszi le a voksát sem a szép, sem a gonosz mellett. Kritikus. S ami ettől sokkal fontosabb: van véleménye a körülötte zajló világról.- Előadói estjén többször megemlítette azt a szót, hogy költő. Mikor nevezheti magát egy tollforgató ember költőnek, van-e határ?- Még máig sem hiszem el igazán, hogy költő vagyok. Nekem nagy szerencsém volt, mert színészként rengeteg íróval, szerkesztővel találkoztam. Később, amikor már gyűltek az írásaim, a verseim, ez előny is volt, de gátolt is engem. Attól féltem: nehogy azt higgyék, én visszaélek ezekkel az ismeretségekkel, barátságokkal. A végső lökést Kálnoky László biztatása és méltatása adta meg. Szigorú ember volt, a költészetben nem ismert tréfát. Ezért volt fontos pillanat az életemben, amikor ő biztatni kezdett, hogy minél hamarabb állítsak össze egy kötetet, s ő vállalja a publikáció elé a bevezetőt. Innen datálom a saját költői pályám kezdetét.- Emlékszik még az első versére?-Kilencéves voltam, 1956-ot írtunk. Akkor született egy forradalmi versem. Miskolcon, frekventált helyen laktunk, s láthattam, amint a gyári munkásság végigvonult az utcán. Kisgyerekként szemléltem a menetet, ami nagy hatással volt rám.- Őrzi még ezt a verset?- Sajnos, időközben elkallódott. Nagyon sokat költöztem, s már nincs meg. De emlékszem, hogy nagyon sokáig egy kockás füzetben, az utolsó előtti lapon volt.-Nehezebb saját verset előadni, mint más költőét elmondani?- Ugyanúgy adom elő őket, mint más költő verseit. Akkor nem költő vagyok, hanem egy pódiumon álló színész. Ugyanolyan igényességgel vagy felkészültséggel szavalok, mintha idegen toliakból született volna az írás.- Azok az érzelmi motívumok, amelyek az írás közben domináltak, nem hatnak előadás közben? ben, de mondd csak, mire kellett volna neked a szobor?-Jaj, tetszik tudni, Aladár eszelte ki az egészet, hogy a tanító nénit meglepjük vele a születésnap- Érdekes módon teljesen elválasztódik a két dolog. Szinte idegen testekként válnak rólam le a verseim. Amikor újra olvasom őket, már idegenként viselkednek velem.-Ha politikáról ír, cikkor nagyon szarkasztikus. Maradt Önben tüske a múlt rendszerből, amikor mindennek ellenére foglak itatott színész volt?-Én inkább az ötvenes éveknek írok ironikus hangnemben, az úgymond Rákosi-korszaknak.- Akkor még gyerek volt...- Apámat érték negatív hatások. Nem igazán tudott boldogulni, nem haladt előre az állásában. Nem üldözték, de érvényesülni sem tudott.- Többször visszatért a Bükkhöz, a természethez. Jelent-e még valamit ez a táj?- Mindig megfiatalodva érzem magam, ha kijutok a természetbe, mert a gyerekkort juttatja eszembe. Még nem voltam hároméves, amikor őzikét etettem Pogonyi bácsi vadászházában a tenyeremből. De említhetném Répáshutát, Bükkszentkerésztét, a Bükk megannyi csodálatos kis oázisát, amit-Nem baj, mert Aladár a háta mögé áll, utánozni fogja Szent Ferenc hangját, és a tanító néni azt fogja hinni, hogy beszél a szobor. Ugye, hatásos jelenet lesz? a fakitermelőknek a fizetést, s mint kisgyereket, ha jó voltam, magával vitt. Mihály bácsi volt a kocsis, s én felülhettem mellé, csendesebb útszakaszokon még a gyeplőt is átadta. Amikor megérkeztünk, ezek a tüne- Meghiszem, különösen, ha felléptetitek a bábut is, ő is részese a históriátoknak!-Nem. Őt nem lehet, nem fér bele a képbe. Ő különben is csalétek volt, de nem vált be.-Még hogy nem vált be! Tévedsz, nagyon is megfogott engem, haraptam rá, mint a csalira. Mit szólnátok, ha engem is bevennétek a jelenetbe?-Igazán? Hát ez fantasztikus! A tisztelendő urat? Csak nehezen találnánk megfelelő szerepet.- Milyen szerep illenék rám, szerinted?- Kitűnően tudná alakítani a tisztelendő úr a mennyeknek és földnek Teremtőjét.- Ilyen nagy szerephez nincs meg a tudásom, de vállalhatnám - mondjuk - a madaraknak prédikáló Szent Ferencet, én is ferences vagyok.- Csakugyan tetszik vállalni?- Csakugyan. És hol próbáltok?-Az Aladárék kertjében, a lugasban, de csak este, amikor sötét van, mert titok.-Tudjátok mit, gyertek hozzám holnap délután a sekrestyébe, az is titok helye, próbáljuk ott a darabot.-Csodálatos! Egyszerűen hihetetlen! Jaj, de nagy kő esett le a színekik. Olyan szeretet omlott ránk, hogy ez máig felejthetetlen. Ezért is jelent a természet mind a mai napig sze- retetet, megnyugvást, megfiatalodást.-A budapesti környezetben ez ma már tényleg csak nosztalgia...- Én most is a természetben lakom, Budaligeten. Ha csak tehetem, és a közlekedést leszámítva van egy tiszta órám, akkor hazamegyek.-Ezeket az egyszerű embereket is megtalálja?- Igen, nekem ma is megvan a zöldségesem, a boltosom, a pékem, akikhez ismerősként megyek oda.-Ez nem tipikusan egy sztárviselkedés...-Hál’ istennek! Ez nem erényem, mert ilyennek születtem. Mélyen elítélem azokat, akiknek ilyen allűrjeik vannak.- Milyen szerepekben láthatjuk Önt legközelebb?- Mivel elég erős színházi szezonom volt tavasszal - hiszen eljátszottam Eszterházy Péter Búcsú szimfóniájának főszerepét, a Kolomp című bohózat egyik szerepét is -, éppen ezért színházi feladatot nem vállaltam, hanem filmezek. Tovább forgatjuk a Kisváros című filmsorozatot, s Pozs- gay Zsolt íróbarátom egyik darabjának televíziós változatában játszom.- S mikor várható a következő verseskötet?- Ez a múzsán múlik... vemről. Engedje, hogy megöleljem. Hogyan szólítsam?- Csak Ferenc atya.- Boldog vagyok, nagyon boldog, Ferenc atya, hogy velük szerepel a jelenetben. Mekkorát fog nézni a tanító néni, hogy egy igazi Szent Ferenc fog prédikálni a madaraknak. Hát nem csodálatos? Ilyen még nem volt az iskolában! Nagy szép díszletünk lesz, az Aladár apukája már kiválogatta a legszebbeket, de Ferenc atya csuháját, reverendáját is szépen kidíszítjük virágokkal!- Gyermekem, Szent Ferenc nem szerette a díszt, csak az egyszerűséget, mert az a legtisztább.-Akkor virágokkal borítjuk az oltárt, mert Pityu édesapja kertész, sok virágjuk van. De most mennem kell, későre jár.- Kisfiam, itt ne feledd a bábudat... A fiú boldogan ölelte magához a festetlen bábut, dicsértesséket mondott, és úgy szorította gyenge karjával, mintha vinné magával a szentet. Ferenc atya mosolyogva nézett a távozó fiú után, és arra gondolt, nem olyan rosszak ezek a gyerekek, akik szentet akarnak lopni a templomból. {L. %Szubjektív Emlékművek és utókori emlékezetek A HÉTEN a Parlamentben is szóba került 1956-unk romániai emlékműve, amellyel ezúttal egy kis falu tisztelgett a forradalmunk és szabadságharcunk miatt utóbb meghurcoltaknak, áldozatoknak, a fogvatartás helyét máig sem feledve. A tény idézése tetszést váltott ki képviselőink körében, egyszersmind azonban más véleményüknek is mindjárt hangot adtak. Nevezetesen: kifogásolták, hogy a kétségkívül nemes külföldi cselekedet mellett olyan is van, ami kevésbé tetsző, nem ilyen szimpatikus. Például omlik-romlik, egyszóval pusztul a meglehetősen elhanyagolt aradi emlékmű. A híres tizenhárom régi obe- liszkje. Felhördültek a vértanú tábornokokat, s velük együtt a népünket, nemzeti történelmünket sújtó kegyeletsértés miatt, s országunk vezetőitől határozottabb fellépést sürgettek az állapotok javítására. Teljességgel jogos a kifaka- dás, a felháborodás akkor is, ha a napirend előtti felszólalás tulajdonképpen egyébre próbálta most felhívni a figyelmet, s a meglehetősen élénk érdeklődésre a méltatás helyett inkább az indulatok adtak okot. Hiszen a kivégzett főtisztek halála ma is, még mindig, s biztosan örökre fáj népünknek. Talán jobban, mint ’56 hőseié. Mivel valamennyiüket alighanem tényleg az egész ország gyászolta, s őrzi a szívében mindhalálig. Mi tagadás, egy kicsit meglepő mégis a régebbi október emlékéhez való kemény ragaszkodás akkortájt, amikor másfelől a jeles katonák, a páratlan férfiúk kivégzéséhez szabad kezet adó uralkodó megkoronázásának, trónralé- pésének 130. évfordulóját is ünnepük éppen. A „boldog békeidőket” nem feledvén, bizonyára. S alighanem teljességgel elfeledve a napjainkban már boldogtalanabbnak mondott jóval későbbieket, amikből azért a hatalom másik, szintén véreskezűnek nevezett, hirdetett ura után azért - mi tagadás? - valamivel csak több maradt mostanáig... Furcsa ez a kétféle emlékezés, nem egykönnyen érthető a hasonlóság különböző megítélése. Vagy napjainkban nagyon is érthető, a számds többi furcsasággal, sokunkkal együtt, s szót is kár vesztegetni rá? így van ez már rendjén, s nincs efölött semmi vitának helye? Mivel a korona mégsem egészen olyan, mint a kalap, bárki is viseli? LEHET BENNE igazság. Annyi bizonyosan, hogy a korona előtt megemelik, leveszik a kalapot, de a koronát soha a kalap előtt. Ez a szokás... Gyóni Gyula „A Bükk szépsége egy életre meghatározó volt’ Szuromi Rita jára. Pont akkor van a madarak és a fák napja. Nagyon szereti a csicsergő madárkákat. Amikor kirándultunk, mondta, figyeljétek, milyen szépen trilláznak az énekes madarak. Hanem nagyon szereti Szent Ferencet is, itt a lábainál szokott imádkozni. Ezért gondoltuk ki, hogy előadjuk azt a jelenetet, amikor Szent Ferenc prédikál a madaraknak, mert a tanító néni szereti a színpadi jeleneteket is...- Ha élő Szent Ferencet akartok alakítani, akkor minek kell egy szobor?- Ez azért van, mert Aladár apukája színházi ember, díszletmester, és nagyon ért a jelenetekhez, ő mondta, ha hiteles szentet akartok, hozzatok egyet a templomból...- De hát a szobrok nem beszélnek.
