Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-11 / 134. szám

1997. június 11., szerda Megyei Körkép 3. oldal Tollvégen Üres székek üzenete Ki ne ismerné azt a jópofa társasjátékot, amelyet iskolai klub­délutánokon, majd üzemi vetélkedőkön szakszervezeti üdülőfe­lelősök vettek elő időről időre unaloműzőnek. Az a bizonyos székes játék, amikor mindig egy ülőhellyel kevesebből álló kör körül forognak a játszók, s aki nem kapcsol idejében, azaz nem foglal teret magának gyorsasággal, ügyességgel, erőszakkal, az hoppon marad. A székfoglalósdi amúgy társadalmilag a rendszerváltás óta már véresen komoly játék nálunk, s ki-ki megtapasztalhatta a saját munkahelyén, ha még van, hogy ha nem bír az előbb felso­rolt „erények” valamelyikével, a vesztesek között lehet. Látszólag más a helyzet persze, ha már az üres székek sem vonzóak. Mert az is veszíthet, aki marad, aki talál magának he­lyet, de nem mindegy, milyen áron. Mindez az egri teátrum évadzáró ülésén jutott eszembe, ami­kor az üres székek sok minden másról is vallottak. A direktor - kikerülvén a konfliktusokat - arról nem beszélt, kik nem jöttek el és miért az évadzáróra, így például az egyik fenntartó, Eger város kulturális bizottságának vezetője sem, de a művelődési iroda képviselője sem. S nem szólt arról sem, hogy kik nem jöt­tek vagy nem jöhettek el a kényszerűen vagy önszántukból el­távozott művészek, alkalmazottak közül. Az üres székek a kényszerű vagy önként vállalt hallgatás szimbólumai voltak ezúttal. S az is titok, hogy akik ott ültek, vajon a játék nyerteseinek érezték, vagy érezhetik magukat? (jámbor) Kéri László: „A Fidesz a nagy talány” ✓ Érdekes világ elé nézünk Regionális témájú könyvek bemutatója az Érsekudvarban „Nem mindenki lehet egri, de kivívhatja az egri nevet.., 99 EGER Munkahelyük nem, de lakóhelyük és szívük egri azoknak a tudósoknak, akiknek legújabb kötetét mutatták be hétfőn este az Érsekuclvarban, a könyvhéthez kapcsolódóan. Cs. Varga István irodalomtörténész ajánlotta a hallgatóság figyelmébe tökös István irodalom- történész új kötetét (egyszersmind nagydoktori értekezésének rövidebb változatát) A Zrínyiász horvát epikai előzményei címmel. Lőkös István viszont a nemrégiben városunk díszpolgárává avatott Bitskey Istvánnak Püspö­kök, írók, könyvtárak című művét méltatta. Elismerőleg szólt Cs. Varga István Hevesi és borsodi tájhazában című esszékötetéről. Bemu­tatták Apor Elemér és Sándor András köteteit is. J. I. A szerzők... FOTÓ: PERL MÁRTON Köteles-e egyéni szerződést kötni a vízmű a társasházak lakóival? GYÖNGYÖS Az SZDSZ gyöngyösi szerveze­tének rendezvényén, a Liberális klub legutóbbi összejövetelén Kéri Lászlót látták vendégül. A politológus izgalmas előadásá­ban a többpártrendszer jövőjét elemezte a közelgő választások tükrében.-Feldolgoztam az idei év politikai sajtóját, illetve a pár­tokat elemző írásokat, s azt lá­tom: megritkulnak majd a pár­tok. Nem lepne meg, ha jövőre csak négy párt lenne a Parla­mentben. A követkéző válasz­tások felgyorsítják a klasszikus kétpárti váltógazdálkodás felé a folyamatokat. Kéri László ezután vázolta azokat a lehetőségeket, ame­lyek - véleménye és a tanulmá­nyok alapján - szóba jöhetnek. Mint latolgatta: az MSZP óriási tartalékokkal rendelke­zik, természetesen Horn Gyula nélkül. A leendő koalíció el­képzelhető az MSZP-SZDSZ EGER A 212. Számú Bornemissza Gergely, illetve az 1218-as Szent Rita Cserkészcsapat tag­jai gazdag programmal zárták az idei tanévet. Az idősebbek és a fiatalok négy csapatban főzőversenyen mérhették össze tudásukat, majd manuális foglalkozáson vettek részt, amelyen - többek mellett a Fidesszel, vagy csak az MSZP-Fidesz alakíthat kormányt. Nem vetette el annak a lehetőségét sem, hogy a fiatal demokraták mellett az FKGP lesz a befutó. Ha a Fidesz nyer, koalícióra léphet az MSZP-vel vagy a független kisgazdákkal, de végső esetben az SZDSZ- szel is. A politológus szerint a Fi­desz a nagy talány, s nélküle aligha lesz kormánykoalíció. Tarka és érdekes világ elé né­zünk. Nagyon fontos európai in­tegrációs folyamatok előtt áll az ország, s kemény elvárások­nak és feltételeknek kell megfe­lelni. A Hírlap kérdésére a polito­lógus elmondta:- Bár fogadkoznak a pártok, hogy betartják a kampány já­tékszabályait, ám biztos vagyok abban, hogy nem így lesz. Az a párt, amelyik negatív kam­pányba kezd, vesztese lesz a vá­lasztásoknak. (fáczán) között - nyakkendőgyűrű-fo- nással ismerkedtek. Simkó Nóra és Veres Henri­etta beszámolt a legutóbbi őrs­vezetőképző táborban hallot­takról, majd közösen értékelték az idén végzett munkát. Kiemelkedő közösségi mun­kájáért ezúttal Dávid Szilvia, Veres Henrietta, Péter Magor, valamint Holló Eszter részesült jutalomban. (Folytatás az 1. oldalról) Ráadásul a tartozás kifizetése után az eredeti állapot helyreál­lításának költségei is a Vallon útiakat terhelnék, függetlenül attól, hogy rendszeres fizető-e a család vagy nem.-Vitatjuk ezt az eljárást - mondja Kormos Istvánné közös képviselő -, mert szerintünk csak 493 ezer forint tartozá­sunk van. Az utóbbi napokban ez is 393 ezerre csökkent.- Tehát az összeg nagyságát vitatják?- Nem. Elismerem, hogy van tartozásunk, s nem is kevés. Vi­szont azért tartjuk jogszerűt­lennek ezt az intézkedést, mert 173 lakásban - évekkel ezelőtt - egyéni vízórát szereltettek fel a tulajdonosok, majd az idén januárban kértük, hogy velük a vízmű kössön egyéni szerződést. Erre a kérelemre azonban vá­A Érettség és játék EGER Júniusi számában a Fehér Hangok című mentálhigié­nés folyóirat az érettségről ír. A feledékenység rejtett okait mutatja be, s a szenve­délybetegek személyiségét elemzi. Szülői mesterség rovatában a fiú- és lánysze­repek kialakulásáról beszél. Közli a pornográfiával kap­csolatos gondolatait is. A játékról, mint a gyer­mek és a felnőtt társas tevé­kenységéről is ír. Majd arról tájékoztat, mit kell tenni, ha a gyermek drogozik. lasz nem érkezett, pedig így le­hetőségünk lett volna szankci­onálni a tartozókat, s tehermen­tesíteni az ilyen eljárások alól azokat, akik rendszeresen fizet­nek.- S mi volt az akadály?-A vízmű szerint ezek az órák nem hitelesek, ezért to­vábbra is a központi vízóra mu­tatója alapján számláznak. De akkor minek szereltettük fel a vízórát, ha nem fogadják el? Az rt. szerint nem ez az első eset, hogy a nem fizető lakókö­zösséget így próbálják törlesz­tésre bírni. Korábban a Tövis- kes téren alkalmaztak ilyen módszert, s ráadásul nem is eredménytelenül, ugyanis a kinnlévőség két-három nap alatt befolyt a vízmű központi kasszájába.- A Vallon útiak pert indítot­tak a vízmű ellen - tájékoztatott (Folytatás az 1. oldalról) Mindenesetre a dr. Hajdú Ta­más által eleddig meghallgatott tanúk elmesélték: a rendőrök könnygázspray-vel szembefúj­ták I. T.-t, majd gumibottal üt­legelték, sőt meg is rugdosták. Az eddigi vizsgálat során el­hangzott, hogy a rendőrök a helyszínről elküldték I. T. tár­sait - hat személyt -, akik kicsit távolabbról még látták a verést, s hallották a bántalmazott kö­nyörgését. Később valamennyien I. T. lakásán találkoztak. A meglehe­tősen siralmas állapotban lévő férfi kérte, hívjanak hozzá men­immár dr. Gordos Csaba, a la­kóközösség ügyvédje. - Nem a tartozás kifizetése miatt, mert az teljesen érthető, hogy aki fo­gyaszt, az fizet is, hanem azért, hogy köteles-e az rt. egyéni szerződést kötni. Ezt a bíróság dönti majd el, s azt hiszem, precedens értékű per lesz, hi­szen másoknak is gondot okoz, hogy már van egyéni vízóra, még sincs személyre szóló szerződés. Hétfőn reggel a képviselő és a vízmű ügyvezető igazgatója, dr. Bánhidy Péter tárgyalóasz­tal mellé ült, s megállapodtak abban: az ütemezett szolgálta­tás bevezetését a tárgyalásig felfüggesztik, mivel a bíróság dönti majd el: köteles-e a válla­lat egyéni szerződéseket kötni. Ha igen, az egészen más helyze­tet teremt a továbbiakban. Szuromi Rita tőt. Mindez meg is történt, majd az egri kórház traumato­lógiai ügyeletén ellátták, to­vábbá rögzítették a testén ta­lálható sérüléseket, amelyek zöme - idézem - „vonalas esz­köz okozta zúzódások”. Nem kis számban, ugyanis az orvos minimálisan 25 sérülést említ (fejen, nyakon, háton, karon, combon, derékon). Dr. Hajdú végezetül el­mondta: jelenleg a tanúké a fő­szerep. Az általuk elmondottak­tól, valamint az eljárásba be­vont szakértő nyilatkozatától függ, hogy sor kerül-e gyanúsí- totti kihallgatásokra, illetőleg szembesítésekre. Hitler és a rágó „Ha ez a rágógumi vissza­adta volna Hitler jó hangu­latát, a második világhá­ború sohasem tört volna ki” - áll egy szöuli reklámon. Elképzelem a bajuszos „mészárost”, amint a fo­lyamatos rágózástól lassan­ként felderül az arca, jó­kedve kerekedik, és szünet nélkül, dudorászva mázolja a szobákat. Olyan boldog, hogy eszébe se jut hatalom, háború, gyilkosság. Lehet, hogy ilyen egy­szerű? Egy csomag rágó, és kitör a világbéke? (b.k.) Fogad a képviselő Dr. Puha Sándor SZDSZ-es or­szággyűlési képviselő május 12-én, csütörtökön délelőtt 10- től 11 óráig a kápolnai, 14-15 óra között pedig a Kompolti Polgármesteri Hivatalban várja választópolgárait. Május 13-án Kálban a Pártok Házában tart fogadóórát. őstermelőknek Az APEH Heves Megyei Igaz­gatósága külön telefonvonalat jelölt ki a mezőgazdasági ős­termelőknek. Az adózással kap­csolatos változásokról a 06136 410-899-es hívószám 180-as mellékén tehetik fel kérdéseiket az érdeklődők. A különvonal június 30-ig él. Kedden és csü­törtökön hívható 8-16 óráig. Az ifjúságvédelemről Abasáron legközelebb június 16-án, hétfőn ül össze a képvi­selő-testület. A tanácskozáson a nemrégiben elfogadott gyer­mekvédelmi törvény legfonto­sabb elemeivel ismerkedhetnek meg. Ezen belül is áttekintik a gyámügyi feladatokat, illetve a gyerekvédelem jelenlegi helyze­tét, de a falut érintő aktuális kérdések sem maradnak el. Nosztalgiabál Június 13-án, pénteken este 9- töl hajnal három óráig nosztal­giabálra várják a szórakozni vágyó karácsondiakat a műve­lődési házba. A talpalávalót a Radiátor együttes szolgáltatja. A szervezők ígérete szerint akik jelmezben jelennek meg a rendezvényen, azoknak vissza­térítik a belépő árát. TRAFFIFAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Hatvan bel­terület. 14.00- 22.00 - Eger belterület. Cserkész tanévbúcsúztató „Beszólás” után - ütleg(?) Völgyes azt mondta, hogy Szabóval, édesanyja tévésze­relőjével életében egyszer ta­lálkozott, amikor az édesany­jának vett egy televíziót. Hogy kicsoda Völgyes és kicsoda Szabó úr, a derék tévészerelő, aki mint koronatanú szerepel az ügyben, azt ma már min­denki tudhatja Hóm Gyula megtámadtatása kapcsán. (A szóban forgó tévékészülékről és Völgyes édesanyjáról eléggé el nem ítélhető módon sajnos jóval kevesebbet.) Ugyanis arról van szó, hogy a miniszterelnök még 1989-ben, az MSZMP KB ülésén valami olyasmit talált mondani - állí­tólag -, hogy mindent meg kell tenni a pártvagyon átmen­téséért. Ezt állítja egy kis­gazda képviselő. Akár mond­hatta is. De nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy lehet-e ezt té­nyekkel alátámasztani, avagy sem. Minden vád ezen áll Fél Hét A tanú vagy bukik. Legalábbis kéne neki. A kisgazda képviselő nem találta meg az érintett részt az országos levéltárban, szerinte törölték. Itt jön be a képbe Szabó József nyugdíjas tévészerelő, mint koronatanú, Völgyes Iván politológus, Tasi Jenő, az Amerika Hangja tu­dósítója, sőt Berend T. Iván történész. Innentől kezdve a történet kuszasága gyomrozza a legelszántabb detektívsoro- zatokat. A magyar közéleti gravitá­ció látványosan fittyet hány a fizika nehézkedésére. Nem annak a fejére száll, hull visz- sza a fel-felröppentett vád, aki elkövette, hanem egészen egy­szerűen elkezd lebegni. Bár­mikor, bárhonnan újra elő­bukkanhat. Megfoghatatlan és irreális mindenféle észelvű megközelítéssel szemben. Nem kell hogy köze legyen a valósághoz. Ahhoz legke­vésbé. A mai közélet tele van ki nem pukkasztott fantom­léggömbökkel, el nem varrott szálakkal, fércmunkákkal. Rá­adásul a szemlélő agyában sem nagyon állnak össze ezek a dolgok, a vádak és a vi- szontvádak. Az áttekinthető­ség hiányában a hit talajára he­lyeződik minden kijelentés. El tudom-e hinni ennek, amit mondott, függetlenül attól, hogy ténylegesen igaz lehet-e. A hit érzelmi döntés, és akár a tényekkel számolva, de akár ellenükre is kivirágozhat. S ehhez nem kell semmi más, csak megvilágosodottság vagy elvakultság. A tisztánlátás nem szükségszerű feltétel. Egy tévészerelő meg legföl­jebb a szellemképen segíthet. Kovács János A főiskola és a MAE együtt Segítség képzéssel és kutatással GYÖNGYÖS Hogyan szolgálhatja a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi főiskolai kara a Ma­gyar Agrártudományi Egyesü­let munkáját? Erre adtak választ tegnap a főiskola taspusztai tangazdaságában rendezett szakember-találkozón. Dr. Magda Sándor főigazgató, a MAE országos alelnöke fo­gadta Heves, Borsod-Abaúj- Zemplén és Nógrád megye ag­rártudományi egyesületi veze­tőit, tisztségviselőit. Tájékozta­tást adott arról, hogy a főiskolai kar jelenlegi nappali, levelező és távoktatási rendszerével mi­ként segítik elő a szakember- képzést. Továbbá arról, hogy a kutatásokkal miként támogat­ják az egyesületi munkát. Ja­vaslatot kért a szakemberektől, hogy a jövőt szolgálva dolgoz­zák ki, várhatóan milyen szak­képzésre lesz igény az ezred­fordulót követő hazai agrár- gazdaságban. Ezt szeretné to­vább szolgálni az intézmény. A főigazgató ezután ismer­tette azokat a főiskolai elképze­léseket, amelyeket a szaktanácsadásban kívánnak megvalósítani. A taspusztai tangazdaságban folytatott kísér­letek eredményeit igyekeznek folyamatosan megosztani az észak-magyarországi térség vállalkozóival. A résztvevők­nek a helyszínen be is mutatta azokat a búza- és ősziárpa-faj- tákat, amelyeket hamarosan be­takarítanak. (m. k.) A HEVESTHÍRLAP na» crtwafr. inw «rm rtmam jaote usant» ÜGYELETE: Újságíró: CSÁSZI ERZSÉBET Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon-(36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents