Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-06 / 104. szám

1997. május 6., kedd Megyei Körkép 3. oldal Mit kínál a pünkösdi bortúra? (Folytatás az 1. oldalról) A nagyszabású túra május 16- án, pénteken este Budapesten kezdődik, egy borkóstolóval egybekötött hajókirándulással. Másnap reggel 8 órakor a Kongresszusi Központ parkoló­jából indul az autóskaraván, hogy az aznap bejárható pincék megtekintése után Villányba érkezzenek este hét órára, ahol a helyi borosgazdák vendégsze­retetét élvezik majd. Május 18- án, vasárnap reggel 9 órakor Siklósról indul a csapat, s dél­után érnek Egerbe, a Dobó térre, ahol a város és az egri bo­rosgazdák képviselői köszöntik majd a kirándulókat. Este hét órától Noszvajon, Thummerer Vilmos pincéjében költik majd el vacsorájukat, s itt ismerked­hetnek meg a történelmi borvi­dék legnemesebb nedűivel is. Hétfőn reggel Egerből indul­nak vissza a borbarátok a fővá­rosba, ahol este nyolckor a Hil­ton Szállóban tisztelik meg őket egy gálavacsorával. Itt a házi­gazdák híres séfek és az elmúlt esztendőkben az „Év borterme­lője" címet elnyert borászok lesznek. (barta) A TIT Bugát Pál Egyesülete szervezésében A szleng és a művészi nyelv: előadások megyénk iskoláiban Az elmúlt két hétben tizennégy nyelvészeti előadást hallgathat­tak meg a megye általános isko­láiban, szakképzési intézmé­nyeiben. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola nyelvész tanárai töretlenül folytatják nyelvművelő missziójukat a TIT Bugát Pál Egyesülete szer­vezésében. A magyar nyelv ápolására soha nem volt akkora szükség, mint éppen napjaink­ban. A nyelvhét rendezvényei a továbbiakban is folytatódnak szőkébb hazánkban. Május 7-én, szerdán reggel nyolctól az egri Wigner Jenő szakközépiskolában Vargáné dr. Raisz Rózsa tanszékvezető főiskolai tanár a művészi és a köznapi szövegekről tart elem­zést. „Tanuljunk a közmondá­sokból" címmel ugyanő a Dr. Kemény Ferenc Általános Isko­lában tart rendhagyó órát 12 órakor. Dr. Varga Gyula a pásztorvölgyi gimnáziumban az ifjúsági nyelvről és a szleng ki­fejezésekről értekezik ugyan­csak szerdán, 14 órától. Május 8-án, csütörtökön a poroszlói általános iskolában Nagyné dr. Lőrinci Julianna a képalkotás nyelvi kifejezőesz­közeiről beszél, május 9-én, pénteken pedig Vargáné dr. Ra­isz Rózsa a művészi nyelv sajá­tosságairól tart előadást a Bor­nemissza szakképzési intézet­ben, ahol ennek utána az ifjú­sági nyelvről szól dr. Varga Gyula. (j- «•) Kamarai oldalunk: holnap Olvasóink már megszokhatták, hogy keddenként jelentkezik az az összeállítás, amely a Heves Megyei. Kézműves Kamara által ny.új.- tott friss információkat tartalmazza. Nos, ezúttal - anyagtorlódás miatt - holnapi számunkban találhatják meg a kamarai történések­ről szóló oldalt. Eltűnt egy egri tinilány Eltűnése okán keresi az Egri Rendőrkapitányság a 15 esz­tendős egri Farkas Máriát. A kislány személy leírása: kb. 175 cm magas, közepes test­alkatú, arca hosszúkás, szeme kékeszöld, haja rövid, egye­nes, szőkített. Utolsó ismert ruházata: bokáig érő farmer­ruha, világos tornacipő. Vél­hető feltalálási helyei: az Egerben és környékén talál­ható szórakozóhelyek. Kérik: aki a leány tartóz­kodási helyéről információval rendelkezik, hívja a 36/412-555-ös telefont és kérje a 15-74-es melléket. Cserkészek versengése a Les-réten Munkában az elsősegélynyújtók FOTÓ: MAJOROS TAMÁS A Magyar Cserkész Szövetség II. számú cserkészkerülete (Miskolc) az egri, Berva-völ- gyi Les-réten rendezte meg hagyományos cserkésznapját. A rendezvény mottója „Haza - Szabadság!” volt. Tizenhá­rom csapat képviseletében 186 cserkész vett részt az elméleti és gyakorlati feladatok - tér­képes tájolás, elsősegélynyúj­tás, rovásírás, sátorverés - já­tékos formában való megoldá­sában. A jó hangulatban és szép időben zajló program után kö­vetkezett a mindenki által oly­annyira várt eredményhirde­tés... Nos, az ügyességi aka­dályversenyben első lett a Ka- pisztrán Szent János Cser­készcsapat (Gyöngyös) leány­őrse, második a II. számú ke­rület Százados csapata (Ózd-Miskolc-Eger), harma­dik a Szent Ilona Cserkészcsa­pat (Miskolc), megyedik a Kapisztrán Szent János Cser­készcsapat (Gyöngyös) fiú­őrse, ötödik a Szent Rita Cser­készcsapat (Eger), hatodik pe­dig a Hunyadi János Cser­készcsapat (Miskolc). A cserkésznap a zászló le­vonásával és a cserkészinduló eléneklésével ért véget. Csempészvodka a „sánta” (Folytatás az 1. oldalról) A lakattal lezárt „egykerekű" utánfutó gyanú keltett a rend­őrökben. Nos, sejtésük beigazo­lódott, a raktérben ugyanis 800 (egyenként egyliteres) palack Scandia márkájú, zárjegy nél­küli vodka volt. A szállítók sem vámokmánnyal, sem pedig számlával nem rendelkeztek, s nem tudták igazolni az ital származási helyét sem. , El­mondták: a vodkát kisebb téte­lekben csempészték át Románi­ából. (Ám arra nem voltak haj­landók válaszolni, hogy kik is tették mindezt.) Egyébiránt a jelek szerint a két román nő gyűjtötte össze az árut, amely­nek Budapestre való szállításá­ról A. S. gondoskodott. Kiderült továbbá, hogy a mikrobuszban utazóknak a Má­tészalka és a főváros közötti útért 1500 forintoj kellett fizet­niük. Ha kevesebben vették utánfutóban igénybe a szolgáltatást, mint ahány ülőhely volt a kocsiban, akkor az üresen maradt helyek árát is meg kellett téríteniük. Bálint Sándor arról is tájé­koztatott, hogy a csempészettel és a vámorgazdasággal gyanú­sítottak ügyét a Gyöngyösi Rendőrkapitányság átadta a vám- és pénzügyőrségnek, így az eljárást a továbbiakban ott folytatják. Fáczán Attila Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolának huszonötmillió jut Nem lesz sztrájk a felsőoktatásban * r, (Folytatás az 1. oldalról) Először is arra voltunk kíván­csiak, hogy vajon mi okozta a nézeteltérést.- Köztudomású, hogy ebben az esztendőben áttértünk a normatív finanszírozásra - mondta. - Mindez azt jelenti, hogy egy kalapba soroltattak a különböző tételek, így aztán nehezebben igazodtak el majd mindenütt. A valódi bajt mégis az idézte elő, hogy a főhatóság nem vette figyelembe a teljesen jogos többletköveteléseket. Ha­dakozott ellenük, s ránk hárí­totta a felelősséget. Végül dia­dalmaskodott a higgadtság, s tárgyalópartnereink belátták, hogy tévedtek, vagyis nem kel­lőképp készítették elő ezt a lé­pést. Az igazság az, hogy a na­gyobb univerzitásokon több a kvalifikált szakember, azaz ne­kik nagyobb summa dukál. Gondoljunk csak arra, hogy be­vezetődött a „J” kategória a frekventált oktatók, a profesz­szorok számára. Az ide soroltak keresete plusz húsz százalékkal nőtt. Nagyon kellett mindez, hi­szen ők szinte a segédmunká­sokéval megegyező fizetést ve­hettek fel. Nos, örülünk annak, hogy a Művelődési és Közokta­tási Minisztériumban megértet­ték jelzéseinket.- Ha hinni lehet a híreknek, az intézményekben ezt követően sem lesz elbocsátás...- így igaz, s ez talán a legna­gyobb vívmány. Éppen ezért nem árt, ha idézek a konszen­zus szövegéből. „Az MKM ga­ranciát vállal arra, hogy az új közalkalmazotti illetményrend­szer következtében előállott, számszerűen az intézményi ve­zetőkkel megállapított többlet- igény kielégítése 1997-ben lét­számleépítés kikényszerítése nélkül valósul meg.” Meggyő­ződésem, hogy ez mindenki számára megnyugtató.- Hogyan alakul a kivitele­zési menetrend?- Az 53 intézmény közül 30 jelezte óhajait. A minisztérium gazdasági államtitkár-helyet­tese, Stark Antal személyes megbeszéléseket folytat a fő­igazgatókkal, illetve rektorok­kal. Ezek már zajlanak, s az is kialakult körülbelül, hogy ki mire számíthat. Az egri Eszter­házy Károly Tanárképző Főis­kola 25 millió forintot kap, hogy rendezze az ügyet. A köz­vetlenül érintettek már el is fe­lejtették az egészet, hiszen már mindenütt hozzájutottak az el­maradt summához.- Vajon milyen tanulságok megvonására alkalmasak a tör­téntek?- Elsősorban is arra világított rá az ügy, hogy valamennyi lé­pést, intézkedést megfontoltan lehet-szabad csak rajtoltatni. Másfelől viszont az is kiderült: amennyiben valamilyen konf­liktus adódik, akkor a legjobb megoldás az, ha mindenki a harmónia, az összhang megé­lésére törekszik... Pécsi István M3: elkezdődtek az előkészületei a füzesabony - polgári szakasz megépítésének Díjkedvezmények a pályahasználóknak A vonatkozó kormánydöntés szerint megkezdték az M3-as au­tópálya Füzesabony és Polgár közötti, majdani 60 kilométeres szakasza megépítésének előkészítését - mondta tegnap Eger­ben, a Heves Megyei Közlekedési Klubban Répássy Attila, az Északkelet-magyarországi Autópálya Rt. vezérigazgatója, aki kijelentette: szeretnék, ha a tervezett 2003-as esztendő helyett már 2001-re elkészülne e beruházás. Elmondta: a Gyöngyös-Füzes- abony közötti 43 kilométeres új pálya építése jó ütemben halad. A 24 milliárdos beruházásnál földmunkát végeznek, és a le­endő 17 híd alapjait teremtik meg. Időben lezárult az M3-as továbbépítésének jogi előkészí­tése, tervezése, valamint kivite­lezésének finanszírozása. A recski bányából például 450 ezer tonna követ szállítanak vasúton Kálba, az aszfaltte­lepre. Az M3-as továbbépítésé­hez kapcsolódik Füzesabonynál a 33-as fő közlekedési úton a körforgalmi csomópont kialakí­tása is. A program része a Budapest és Gyöngyös közötti, 57 kilo­méteres működő autópálya fel­újítása, amely 1,3 milliárd fo­rintba kerül. Negyvenhat kilo­méter hosszú főpályaszakaszt, illetve 16 hidat újítanak fel jó minőségben a jövő év szeptem­ber 1-jéig. Tóth Bélának, a Mátra Volán Rt. vezérigazgatójának felveté­sére Répássy Attila elmondta: minden eddigi csomópont megmarad az M3-ason. Ugyan­akkor készül erre az autópá­lyára szóló díjhasználati ked­vezményrendszer, amely külön foglalkozik az érintett Volán­társaságok kedvezményeivel is. Ehhez viszont meg kellett is­merniük az utazási szokásokat az M3-ason. Úti Csabának, a Hatvani Vo­lán Rt. vezérigazgatójának kér­désére Répássy Attila kifejtette, hogy Gödöllő és Hort térségé­ben környezeti hatásvizsgálatot végeztek a 30-as főút menti te­lepüléseket illetően. Ezt az M3- ason a használati díj bevezetése után is folytatják majd. Ugyan­akkor javaslatokat tesznek a ke­letkező környezeti károk mér­séklésére is. (mentusz) A Rádióban Hallottuk Csakazértis újítani? Eszmélésemtől kezdve érdekel, izgat mindaz, ami sokat ígérő, ami többet nyújt, mint a régi gyakorlat. Nehezen tolerálom vi­szont a csakazértis újításokat, az öncélú, a majdhogy értelmet­len változtatásokat, mivel ezek zöme valamiféle önigazolásnak tűnik. Köztudomású, hogy a rádiós szakemberek minőségibb, szervezettebb, összerendezettebb, vagyis rangosabb munkát produkálnak nap mint nap televíziós kollégáiknál. A Bródy Sándor utcában azonban sokkal célravezetőbb lenne a stabili­táshoz ragaszkodni, ugyanis semmi értelme az öncélú ötletek rajtoltatásának. Említenék egy példát is. Annál is inkább, mert friss keletű. A napokban figyeltem fel arra, hogy kedvelt Reg­geli krónikám időtartama megnőtt egy órával, azaz 9-kor zárult. Ez önmagában véve nem lenne rossz, csak az a kérdés, hogy érdemes-e mindezt csinálni, hiszen az emberek zöme ekkorra már úton van, közelíti vagy rég elérte munkahelyét, ahol egé­szen más dolgokra illik koncentrálnia. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a program is színvonalas, változatos, sokrétű, műfajilag is kellőképp árnyalt. • Érdemes hát inkább a belső értékek hatványozásával bíbe­lődni, mint a külterjes gyarapodásra összpontosítani. Higgyék el, az előbbi hálásabb feladatkör, mint az utóbbi... Pécsi István t b i • • Önkéntesség Duna tévé, focimeccs... A Pécs-Vasas mérkőzés leg­jobbjának, Tomkának ítélték az 50 ezer forintot. Az erről szóló csekk átadása előtti pillanatokat is átélhettük, ugyanis behallatszott a ri­porterek - nem a nézőknek szánt - diskurzusa, amely valahogy így szólt: „Ne fe­lejts el szólni Tomkának az Aranyágról! Hallod?! Az Aranyágról...” Ezt követően Tomka fel­ajánlotta az Aranyág javára a pénzt. Önként. (s. i.) Képviselők fogadnak Ma délután 16 órától az egri vá­rosháza 2-es tanácstermében Weil Zoltán, az SZDSZ önkor­mányzati képviselője tart foga­dóórát. Csütörtökön 8-12-ig és 16-18 óráig az EV AT Rt. szék­házában Várkonyi György kép­viselő, a Lokálpatrióta Egylet elnöke fogad. A pétervásárai 2- es számú választókörzet képvi­selőjét, Csomós Lászlót szerdán 14 órától kereshetik fel az érin­tettek városuk polgámesteri hi­vatalában. Béke - holnap Ma délután 3-kor „Békés” elő­adások kezdődnek az egri ta­nárképző főiskola dísztermé­ben. À rendezvényen fellép az Alba Regia néptáncegyüttes, kísér a Meggyfahéj zenekar. Este fél 8-kor Kóczán Gábor fotókiállítása nyílik „Béke?" címmel. A nyolcórai pincebulin a Hotel Restaurant játszik. Halálközeli élmények Ma este 18 órakor az MMK- ban a Heves Megyei UFO-klub vendége, Putnoki Tibor reiki- nagymester a halálközeli élmé­nyekről beszél. Sclerosis multiplex A Sclerosis multiplex klub tag­jai a relaxációs módszerekkel ismerkedhetnek meg az egri Belvárosi Gondozási Központ­ban holnap délután kettőkor. Kuril-szigetek Ma délután hatkor az Ifjúsági Házban kamcsatkai és Kuril- szigeteki diaképeket láthatnak az érdeklődők. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, 24-25. sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belte­rület. A HEVEST HÍRLAP i;S iw oftcfúv knuy ron itmixn-: ; ÜGYELETE: Újságíró: BARTA KATALIN Telefon - (36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon - (36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents