Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-31 / 125. szám
1 § Névtelenül könnyű H a egy szép nap reggelén valakit leültet a főnöke, és értésére adja, hogy elégedetlen a munkájával, ez senkinek nem esik túl jól. Ilyenkor van, aki magába száll, és elgondolkodik a kritikán, s van, aki nemes egyszerűséggel bosz- szút forral, és a tettek mezejére lép. Fogja a hivatali írógépet, hazacipeli, és esténként az elfüggönyzött szobában névtelen leveleket ír munkaadója viseltes dolgairól. Megírja, hányszor vált el, micsoda vagyonokat szerzett néhány év alatt, éppen csak az hiányzik, hányszor vált fehérneműt, és milyen színűt. A nyomaték kedvéért a levélíró felkéri a címzettet, hogy tegyen hathatós lépéseket a renitens igazgató elszámoltatására, felelősségre vonására. Aztán másnap felnyalja a borítékra a bélyeget, és elküldi e remekművet minden fontos hivatalba, szerkesztőségekbe. Az újságírónak mankót is nyújt, hiszen úgy fejezi be: „Kezeljék úgy a leírtakat, ahogy az újság írni szokta: a név és aláírás a szerkesztőségben.” Mindent tudó névtelen levelezgetőnk szívós munkája nyomán a megrágalmazott intézményvezető körül terjedni kezdenek a pletykák: - Te, tényleg ilyen nagy játékos ez a nő? - bökik oldalba egymást a hivatalokban az emberek. S mialatt az egész megyében futótűzként terjednek a vezető korrupciójáról szóló álhírek, ő ezalatt bíróságra, rendőrségre szaladgál, feljelentéseket tesz rágalmazásért az anonim író ellen. Ennyit tehet, nem többet. De azon már alig tud változtatni, hogy nevét alaposan bemocskolták, őt magát ellehetetlenítették. Ha bárkinek is magyarázkodni kezd, netán védeni szeretné magát, az esetleg még gyanúsabbá teheti. A kör itt bezárul. A bosszúhadjárat elérte célját. Ezen a ponton levélírónk elégedetten hátradől. Ez sikerült. Naná! Névtelenül könnyű. Bár nem túl elegáns... Barta Katalin Orrcsonttörés és alvilág A jogalkalmazás sajátosságaira világítottak rá az elmúlt hetek egyes történései hazánkban. Mindjárt itt áll két gyöngyösi példa. Másfél hónapja, hogy a város közismert „erős” családjának tagját a lakása előtt megtámadták, és több lövést adtak le rá. A nyomozás máig nem hozott eredményt. Annak is köszönhetően, hogy a sértett - információink szerint - nemigen hajlandó segíteni a bűnüldözők munkáját. Fogalma sincs, ki lehetett a merénylő. (A rend őrei szerint a közvilágítással nem volt baj...) Ehhez képest nem sokkal később a honi alvilág épp a mátraalji településen találkozott. A kiszivárgott hírek arról árulkodnak, hogy a bandavezérek munkamegbeszélésén szóba került az említett attak is. No meg az, hogy az elkövető kilétének felderítését jobb, ha maguk közül valóra bízzák, s a saját „törvényeik” alapján mondatik ki fölötte az ítélet. Akárhogy is legyen, azon a gyűlésen valamiféle előkészület zajlott újabb bűntény megvalósítására. Ennek szankcionálására a Btk. módot nyújt. Csak az a kérdés: ki és mikor gyakorolt hat )ja ezt? Lesz-e rá valaha is lehetőség?! E héten az orrát törték be Fodor Gábor honatya valamikori kampányfőnökének. Zsidóellenes nótákat harsogó ifjakat próbált magasabb szellemi színvonalra emelni... A fizikai szempontból egyoldalú összetűzés kapcsán rögtön szárnyra kaptak a találgatások, hogy milyen bűncselekménynek is minősül ez az ügy. Faji, etnikai hovatartozás miatti támadásnak-e, vagy egyszerűen csak testi sértésnek?! Nem véletlen a zavar, hisz a jogalkalmazói gy akorlat e téren nem igazán egységes. Emlékezhetünk: épp Gyöngyösön történt, hogy fiatalok cigányokra rohantak, saját bevallásuk szerint is a származásuk miatt. Mégis csoportos garázdaság címén vonták őket felelősségre. Más megítélés, más büntetés. Ám arra alkalmatlan joggyakorlat, hogy a törvény legfőbb célját, a preventív, a megelőző jelleget biztosítsa. Vajon miért, vajon meddig...?! (szalay) A gyöngyösi nagy tűz 80. évfordulóján (3., befejező rész) „Bis dat, qui cito dat!” „Kétszer ad. ki gyorsan ad!” - e latin idézet díszlett a Városháza füstös homlokzatán. A feliratot május 23-án reggel Kemény János polgármester és dr. Bozsik Pál plébános közösen függesztették ki. Bár ezrek nem térhettek nyugovóra második napja, mert leégett a házuk, a lakásuk, a ta- vaszias időnek köszönhetően nem a fedél hiánya okozta a nagy gondot, hanem az, hogy élelmük is elégett. Mégsem tört ki éhínség. Ugyanis 23-tól öttagú katonai bizottság (40 katonával) gondoskodott a közélelmezésről. A helyi Közélelmezési Hivatallal négyezer ember napi étkeztetését szervezte meg egy héten át, és szeptember 15-ig 2200 károsultat élelmezett. Az ebéden felül december 30-ig 410 iskolásnak még uzsonnát is adott. Az alapvető élelmiszereket azok a gyöngyösiek adták ösz- sze, akiket a vész elkerült. Katonai „gulyáságyúkkal” főzték az ebédet és osztották ki a gimnázium melletti térség (Könyves Kálmán tér) ingyenkonyháin. Május 23-án 16 órakor IV. Károly király és felesége, Zita látogatott Gyöngyösre, hogy osztozzon a lakosság fájdalmában, és elsők között enyhítsen a földönfutóvá lett embereken. (Az itteni néhány órás tartóz- kodásuk annyira megragadta a helyieket, hogy megőrizték emléküket: az újjáépített Nagytemplom egyik mennyezeti freskóján megörökítették őket a festőművészek!) A királyi pár saját kasszájából 50 ezer koronát adott át gr. Keglevich Gyula főispánnak a lakosok segélyezésére. IV. Károly és Zita példa- mutatását sokan követték Még oltották a tüzet, amikor az élelmiszersegély-szállít- mányt útnak indította a Budapesti Vásárcsarnok: 3-3 vagon lisztet, babot, szalonnát. A hatvani cukorgyár 5 mázsa Cukrot, Gyöngyöspata, Makiár, Zagy- vaszentjakab, Csány, Márkáz és Kisnána 15-15 sertést. Pásztó és Hatvan 25-25, Tar, Atkár és Vécs 20-20 birkát. Gyöngyösoroszi, Verpelét, Vá- mosgyörk 400-400 baromfit. Nagyréde, Hatvan, Domoszló, Visonta és Gyöngyöshalász 3-3 tehenet. Eger 12, Gyöngyös- solymos és Szűcsi 2-2 vágómarhát ajándékozott. Ingyenadományként az országból 800 tonna búza, 8 tonna vetőmag, 140 tonna liszt és 16 mázsa zsír érkezett. E természetbeni adományozás azért is volt jelentős, mert a négy éve tartó háború minden fölösleges élelmiszert a frontokra parancsolt, és a nyáron már nem volt ritka az élelmiszerek, termények katonai rekvirálása sem. Négy nagy uradalom (a nevüket ma sem ismerjük) szalmát, szénát, vetőmagot küldött. Megkezdődött a romok eltakarítása, az épületek felújítása és a szükséglakások vagy barakkok építése is. Kisiparosok, a fűztől megmenekült nagyvállalkozók, szervezett munkások közreműködésével május 24-re 4, a nyáron további 16 barakk- épületet emeltek a szomszédos községekből beszállított ingyen faanyagból. így előbb a betegek és gyerekek, aztán a felnőttek, illetve a családok is fedél alá kerültek. Ágyneműről a katonaság gondoskodott, amit a lakosság megtarthatott. A barakkok létesítésében, a házak újjáépítésében Pálosvörösmart, Abasár, Gyöngyössolymos, Gyöngyösoroszi és Gyöngyöshalász önkéntes asztalos, ács, tetőfedő, kőműves iparosai, munkásai segítettek. Bár az infláció már érezhető volt, sokat segítettek a pénzadományok. Egyének, hivatalok, intézmények adakoztak. A Pester Lloyd 85 ezer, Török Kálmán prépost kanonok 25 ezer, a Magyar Földhivatal Intézet 20 ezer, az Országos Gyermekvédő Liga és Szmre- csányi Lajos egri róm. kát. érsek 10-10 ezer - Bécs szintén 10 ezer -m a Pesti Hírlap 1 ezer, Párvy Sándor szepesi püspök (az ő szülőháza is leégett!) 5 ezer, az Osztrák-Magyar Allamvasút Társaság és Fiume (Rijeka) 3-3 ezer, gr. Apponyi Sándor diplomata és tudós 1 ezer koronát küldött. Az ezeréves Magyarország mind a 71 vármegyéjéből adakoztak. Zágráb (Zagreb), Alsó- lendva (Lendeva), Felsőlendva (Oberlendva), Modor (Módra), Zsolna (Zilina), Nagyszombat (Tmava), Besztercebánya (Banská Bystrica), Kassa (Kosice), Miskolc, Kecskemét, Arad, Kolozsvár (Cluj-Na- poca), Temesvár (Timisoara), Rónaszék (Costiui), Brassó (Brasov), Nagyszeben (Sibiu) és Gödöllő 2-2 ezer, további 20 város: Kőszeg, Dakóvár (Da- kovo), Eszék (Osijek), Muraszombat (Murska Sobota), Zi- mony (Zemun), Versec (Vrsec), Szabadka (Subotica), Veszprém, Debrecen, Szolnok, Szeged, Nyíregyháza, Nagyvárad (Oradea), Marosvásárhely (Tirgu Mures), Csíkszereda (Miercurea-Ciuc), Trencsén (Trencin), Zilah (Zalau), Jászberény, Vác, Gyula 1-1 ezer koronát. Haas Aladár (Körmend) 500, a rákospalotai és a jánosházi Vörös Kereszt Csoport 300-300 koronát, 61 település 200-200, ugyanúgy a Be- retvás és Sarló Cég (Budapest) 200 koronát küldött vagy gyűjtött. Még 609 helyről 10-50 koronát küldtek: Buccari (Bakar), Varasd (Varazdin), Zalaegerszeg, Érsekújvár (Nővé Zámky), Rozsnyó (Roznova), Losonc (Lucenec), Sztropkó (Stropkov), Ungvár (Uzsgo- rod), Nagykároly (Cáréi), Szarvas, Pancsova (Pancevo), Ka- ránsebes (Caransebes), Zalatna (Zlatna), stb. 44 helyről 1-10 korona érkezett: Námesztó (Námestovo), Lubló (Stara Lu- bovna), Bátaszék, Dárda (Darda), Técső (Tyacsev), Borszék (Borsec), Csáktornya (Ca- koves), Torockó (Rimetea, Prázsmár (Prejmer), Temerin (Temerin), Bród (Brod), stb. Magyarország valamennyi egyháza, Horvátország és Dalmácia róm. kát. egyháza is eljuttatta pénzadományát. A segélyek és pénzküldemények összege megközelítette a másfél millió koronát. Mindez eltörpült a megsemmisült ingó és ingatlanjavak pénzben kifejezhető összegéhez képest. A kárfelvételi és statisztikai bizottság megállapítása szerint Gyöngyösön 29 millió 121 ezer 296, Gyöngyöspüspökiben 447 ezer 350 koronát tett ki az ingó- és ingatlankárok értéke. A biztosítás folytán térített összeg nem haladta meg a kétmilliót. A gyöngyösiek ma is gyásznapként emlegetik 1917. május 21-ét. Élelmiszerosztás a gyöngyösi tűzkárosultaknak Dr. Misóczki Lajos Sajátos gondolat - szívtelenség ellen CSzubjektív SOKAN TARTJÁK szívtelenneka hazai Egészségbiztosítási Önkormányzatot., Mjvel egyre jobban érződik, hogy hovatovább csak a nevével kapcsolódik az egészségünkhöz. Valójában a vártnál, a szükségesnél jóval kevesebbet tesz azért. Kórházainkban ágy- szám-csökkentések, meglepő gyógyszerkorlátozások jelzik a ténykedését. Már a háziorvosi minilaborok fenntartására sem jut a pénzéből. Pedig de örültek a betegek, amikor településeiken, körzeteikben helyi erőfeszítésekkel, áldozatokkal bevezették az új szolgáltatást, hogy hosszabb mászkálások- tól, utazásoktól, várakozásoktól megkíméljék őket! A rászoruló biztosított ma gyakran maga veszi, viszi a medicinát az intézeti kezeléshez. Maholnap pedig talán a lepedőjét, párna- és takaróhuzatját is viheti magával. Netán moshatja, amikor kell. Lassan- lassan akkor is otthon marad, házi ápolás mellett próbál gyógyulni, ha inkább a kórteremben kellene lennie. S kesereghet, hogy nem javul az állapota. Főleg, ha a patikára sem telik\ Bizonyára innen a gondolat, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzat legközelebb éppenséggel a Szív TV-t támogatja majd kerek 700 milliós részvényvásárlással. Alighanem, hogy ne legyen tovább szívtelen. Mindegy, hogy ez a televízió - a felmérések szerint - csak háromszázalékos né- zettségű, s valószínűleg ez az érdeklődés is inkább csak a szexis témáknak köszönhető. Viszont az, hogy à korábbi és a jelenlegi uraknak kitalált balatoni üdülőparadicsom, a mostani Club Aliga fenntartására - gazdaként - további egymilliárd forintot kíván költeni, már kevésbé magyarázható. Akármennyire is megkapta vagyonként a nemzeti nagy osztozkodásnál a luxus pihenő-mulató-szórakoztató centrumot, roppant tetemes, amit & fenntartására szán. Ekkora summát az eladásért sem kapna a hazai sajátos piaci gyakorlat mellett! Ugyan, minek hát akkor többet áldozni rá, mint amennyit ér..? S a két példa csupán a legfrissebbek közül való. Korábban - másra ne emlékezzünk! - fizetett az Egészségbiztosítás még el nem készült klinikának is, noha a már meglévők működtetésénél - aggasztó szegénységére hivatkozva - jó ideje sóherkedett. Ilyenformán a szívtelenséget a Szív TV patronálása sem feledtetheti. Meggyőzőbb lenne az Egészségbiztosítási Ön- kormányzat igyekezete, törekvése, ha az egészségünkért szíveskedne végre többet tenni. S OTT, AHOL VÁRJUK! Gyóni Gyula ____________HÍR(TELEN)KÉK... Lemondott vezérigazgatói posztjáról Lengyel Gyula, a Magyar Villamos Művek eddigi vezetője. Nehezen viselte a (magas)feszültséget... * A Die Welt című német lap szerint Budapest az orosz maffia állandó központja lett. Ugyan, csak ideiglenesen állomásoznak itt...! * Százévesen már nem jelöltetem magam - jelentette be az USA Dél-Karolina államában eddig kilenc ciklusban újraválasztott republikánus szenátor, Strom Thurmond. Kell egy kis áramszünet... * Az angliai Surrey városában vállalkozó szellemű egyházfik és női lelkipásztorok részvételével a világon elsőként rendeztek papi divatbemutatót. Isteni formában voltak... * A Vidám Színpadon sztrájkkal fenyegették meg Bodrogit. Ez a Gyulák sorsa... * Megszületett - mint olvasom - a legősibb mesterség szlogenje. amely így szól: „Az én testem az én cégem.” Es milyen tőkeerős... (szilvás)