Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-08 / 57. szám
J A ___ [ mu Sri ÏÏitVftiOT ’TAT Vadregényes tájakon kétezer kilométert tettek meg Belső-Ázsiában Mongólia - magyar diákok szemével Ifj. Gerőfi László, Nagy János és Szabó Csaba pár évvel ezelőtt még a GATE gyöngyösi főiskolai karának padjait koptatta, majd valamennyien a gödöllői egyetemen folytatták tanulmányaikat. Csaba és János egy szép napon azon töprengett, világot kellene látni. Közelgett a honfoglalás évfordulója, ezért azt tervezgették: jó lenne a magyarság őstörténetéhez kapcsolni a kalandos vágyakozást. így döntötték el, hogy Belső- Ázsiába utaznak. Amikor végleg elhatároztuk, hogy Mongólia lesz az úticélunk, tanulni kezdtük a mongol nyelvet az ELTE-n, s látogattuk a kultúrtörténeti előadásokat is- kezdte a beszélgetést Nagy János. - Közben tudomásunkra jutott, hogy Magyarországon számos mongol tanul, ezért arra gondoltunk, segítséget kérünk tőlük. Ekkor találtunk rá Bajar Hoszbajar gödöllői diákra, aki - értesülve tervünkről- felajánlotta támogatását, s az expedíción is velünk tartott.- Első feladatunk volt, hogy szponzorokat keressünk - folytatta Szabó Csaba. - Volt, aki a felszerelés összeállításában segédkezett, mások anyagilag támogatták utunkat. Horgász- felszereléseket is vittünk magunkkal, mert a másfél hónap alatt több alkalommal így kellett gondoskodnunk az élelemről. Hátizsákjaink több mint harminc kilót nyomtak.-Miként tervezték meg az útvonalat?- Csak elképzeléseink voltak, mert Budapesten nem tudták megmondani például, hogy Moszkvából milyen járatok vannak Ulánbátorba. Moszkváig repülővel utaztunk, majd egy orosz családnál tartózkodtunk négy napig. Városnézésre nem maradt időnk, ugyanis minden percünk azzal telt, hogy megszervezzük az átjutást Mongóliába. Július 12-ére akartunk odaérni, mert akkor tartották a nemzeti ünnepet, a Naa- domot... Az orosz fővárosból egy helyi járatú repülővel utaztunk Ulan Üdéig, a Bajkál túloldalára. Bár ez még orosz terület, ám burjátok lakják, s valaha Mongóliához tartozott. Innen vonattal mentünk a határig, ahol adódtak bizonyos gondjaink, de aztán ezek is megoldódtak.- Ezután, gondolom, már simábban ment minden...- Eljutottunk Ulánbátorba, a fővárosba - veszi át ismét a szót János. - Ott Bajar rokonainál töltöttünk egy hetet. Éppen a vizes kakas éve volt, s szakadt az eső, ám a nemzeti ünnepre kisütött a nap.-Hogyan ünnepelik a Naa- domot?- A mongol nép szerves egységet alkot a természettel, így az ünnepet is a szabadban tartják meg - mesélik immár felváltva. - Nagy nemzeti játékokat rendeznek. Háromféle hagyományos sportban mérik össze tudásukat: mongol birkózásban, íjászatban és lóversenyben. A szabályok teljesen eltérnek az európai versenyekétől, ám maguk a küzdelmek igen látványosak. Főként a lóverseny és az íjászat az. A tenyésztők erre készülnek egész évben, mert a győztes lónak és gazdájának óriási megbecsülése van.-Mennyiben hasonlítható össze Ulánbátor egy európai fővárossal?-Gerőfi Laci jó hasonlatot mondott erre: „Egy olyan természeti nép, amelyet mesterségesen beszorítanak a panelok közé, az másként kezd el viselkedni.” Ez jellemző a fővárosukra. Az emberek bizalmatlanok az idegennel szemben. A város képe eltér az Európában megszokottól. A vörös forradalom után kialakult ugyan valamiféle város-arculat, azonban az egész egy monumentális betonrengeteg. Jellemző, hogy ezt a központot körülveszi a mongolok hagyományos település- formája, a jurtanegyed, ahol sem csatornázás, sem aszfaltút nincs. A lakosság nagy része itt lakik. Belső-Ázsiában nagyon szélsőséges az időjárás. Télen nem ritka a mínusz 45 fok sem, ám a jurták lényegesen melegebbek, mint a panelházak. Egyébként ha Ulánbátort össze akarjuk hasonlítani egy európai fővárossal, akkor azt mondhatjuk: a jurtanegyedek az itteni kertvárosoknak felelnek meg, csupán másként néznek ki.- Milyen valójában egy igazi jurta?-Ez egy fából készült rácsszerkezetből és egy tetőkarikából áll, erre húzzák rá a jak- és birkaszőrből készült nemezborítót, amelyet aztán kötelekkel rögzítenek. Természetesen az éppen esedékes évszak határozza meg, hogy hány réteg nemezt tesznek fel. Középen van a kályha, s a tetőkarikánál bújik ki a füstcső. Az ajtó mindig délre néz. Odabenn vele szemben található a házi oltár, jobbra, illetve balra pedig az ágyak, a háztartási eszközök és a lószerszámok helyezkednek el. Ha egy idegen betér a jurtába, azonnal megkínálják, általában kumisszal. Két kézzel szabad megfogni, és fogyasztani kell belőle még akkor is, ha nem ízlik. Illik, hogy a vendég ajándékot adjon a házigazdának. Egy öngyújtó például már jelentős ajándéknak számít.-Mennyire barátkoztak meg az ottani ételekkel és italokkal?-Meglepő volt, hogy semmilyen zöldségfélét nem esznek. Sőt mondhatni, hogy növényi eredetű táplálékuk is alig van. Kizárólag állati eredetű fehérjéket fogyasztanak. Főként húst, tejterméket, illetve némi tésztát. Fűszernövényeik sincsenek - sorolja tapasztalatait Csaba. - Végül is hozzászoktunk az ételeikhez. A városi emberek étkezési szokásai azonban már eltérnek a vidéken élőkétől. Nemzeti italuk a kumisz, ami lótejből készített, kö- pült ital. Talán a mi joghurtunkhoz hasonlítható. Némi alkoholt is tartalmaz, ám a közhiedelemtől eltérően nem lehet tőle berúgni. A városokban egyre jellemzőbb immár az alkoholfogyasztás, vidéken azonban nem isznak az emberek. Egyébként hamar meg is árt nekik.-A fővároson kívül merre jártak még?-Ulánbátorból Bulgan városba utaztunk, ahol Bajar szülei élnek. Érdekes, hogy alig van aszfaltozott út, s a vasúthálózat is elenyésző. Főleg terepjárókkal közlekednek. Bajárék- nál megtudtuk, hogy az oroszokat nem igazán kedvelik. Minket, magyarokat viszont rokonként fogadtak. Bajár édesapja segítségével sikerült szerezni egy terepjárót, s hozzá benzinjegyet is, így lehetőségünk volt egy körülbelül kétezer kilométeres körutat tenni. Lenyűgöző volt a Hövzgöl- tó, ami az ázsiai lemez törésvonalán van. A Bajkál déli folytatása a Hangaj-hegységben. Vize nagyon mély és kristály- tiszta. Kalandos utazás után érkeztünk az Orhon folyóhoz. A közlekedés bonyolult, hiszen nincs úthálózat, s térkép sincs a környékről. A nomád körülmények között élő emberektől érdeklődtünk, akik a vándorlásaik alapján természetesen jól ismerik a területet. Többször keltünk át folyókon és kisebb patakokon. Néhányszor nem találtuk meg a gázlót, emiatt a folyó közepén elakadtunk. Némi ellenszolgáltatásért azonban mindig akadt segítőnk. Jártunk a Horgó-kráterben, lementünk egészen az aljára. Döbbenetes mélység és sivár látvány fogadott bennünket. Meglepett azonban, hogy teli volt kultikus kőrakásokkal, úgynevezett obókkal, amelyeket a hely szellemének emelnek. A vándorlók természetes anyagokat tesznek rá, s a szerencsés út reményében háromszor körbejárják. Itt láttunk egy pézsmaszarvast, melynek mirigyéből készítik a világhírű és drága parfümöt, a mósuszt.-Ha már vittek horgászfelszerelést, bizonyára hasznát is vették útközben...- Az Orhonnál Laci és Jani mindenáron tajment akart fogni, végül is sikerült nekik horogra akasztani egy csaknem tízkilós példányt. Errefelé láttunk néhány gyönyörű vízesést, s voltunk Dzsingisz kán hajdani fővárosában, Karakorumban is. Az egykori vallási központ, az Erdezni-Dzu kolostor egy része múzeum, másik fele azonban ma is működő kolostor. Valaha itt imádkoztak a lámák.-Mint hírlik, kalandos volt az utazás hazafelé is.-A transzszibériai expresz- szel utaztunk Moszkváig. Az út a mongol fővárostól hat napig tartott. Furcsa volt már az elején, hogy a vonat egyik ablaka ki volt lőve. Egyszerre nagy kiabálás hallatszott, majd azt lát- ; tűk, hogy a vonatkísérő ütlegel egy embert, akit aztán ki is dobott a vonatból. Az úton akadt még néhány verekedés és vitat- | kozás. Nem mondom, volt egy kis félsz bennünk, de hála, szerencsésen megérkeztünk az orosz fővárosba, ahol ismét el- töltöttünk néhány napot, hogy aztán Magyarország felé vegyük az irányt. * A Mongóliában gyűjtött emléktárgyakból, illetve az ott készí- tett fotókból - a tervek szerint - j a gyöngyösi Mátra Művelődési j Központban az ősszel rendez- | nek majd egy kiállítást. Fáczán Attila „Bennem gördülnek nagy boltíveid” Kálnoky László és Apor Elemér barátságáról A 90 éves Apor Elemér (dr. Kapor Elemér) élő költészetünk legidősebbje, elsőként közölte Kálnoky László ifjúkori verseit, hívta fel tehetségére a figyelmet az Eger című lapban. Az egri Líceum kis szerkesztőségi szobájába járt fel hozzá a fiatal Kálnoky „hiányos önbizalommal és leküzdhetetlen becsvággyal, véleményért, biztatásért”. Kálnoky László 1982-ben mélységes hálával ajánlotta Adósság című versét a 75 éves Apor Elemérnek. Önmagáért áll helyt ez a tisztaszívű vallomás: „Sosem csalódtam benned, aki annyira jó és türelmes/ voltál, akinek csak az én szememmel látható keze nyomán/ ma is ott van első kötetem számos darabján”. A mindkettőjük életét megkeserítő történelmi okra csupán szimbolikusan utal: „...hogyan taposta el a lángot, mielőtt felragyoghatott volna igazában, egy óriás talp”. A mindannyiunkat fenyegető balszerencse árnyéka alól Kálnokynak sikerült „egy váratlan mozdulattal kicsúszni”. A kivételes őszinte- ségű hommage szépsége mélységes őszinteségből és igazságból sugárzik: benne a köszöntő és a megköszöntött egyaránt felmagasodik. A Kálnoky-monográfus Csűrös Miklós állapítja meg: „Nemcsak a felfedezés érdeme Aporé, hanem a példaadás is, hogy az akkor konzervatívnak mondott vidéki városban is lehet olvasni, írni, saját kultúrát teremteni, a helyi szellemet az egyetemeshez közelíteni”. Túl az egri élet költői tematizálá- sán, a kisvárosi élethelyzetek metaforikus általánosításán, fontosabb rokonság is felfedezhető köztük: „...elegancia és irónia egyesül már Apornál is közvetlen környezete megítélésében, ebből a vegyületből lesz később nagy költészet Kálnoky- nál”. Barátságuk, sorsérzésük motívumai közt tanulságosnak érezzük Kálnoky mély önismeretet tanúsító, könyörtelenül igaz vallomását: „... szereiéiben - mindig valami vérszegénység - gátolt meg, hogy egész szívemet adjam - s ha más akart szeretni, gyáva voltam - ahhoz, hogy az egészet elfogadjam”. A Kálnoky-önkri- tika Apor Elemérre is érvényes. Ennek sors-előrejelző bizonyítékát látjuk Apor életének egyik döbbenetes erejű dokumentumában, a Ballada egy királyról című versben, amely egy hosszú és szomorú, 1935- ben már tíz év óta tartó boldogtalan szerelem emlékeként született. Jellemző, hogy Kálnokynak legjobban ez a vers tetszett az első Apor-kötetből. Barátságuk dokumentumai, Apor Elemér vallomásai segítenek megvilágítani a vers belső keletkezéstörténetét. Kálnoky első kötetét, az Árnyak kertjét (1939) szokatlan módon egy önálló, egyes szám első személyben fogalmazott, erre az Apor-balladára adott válaszverssel dedikálta egri mesterének. Az ajánlás egyúttal a vers címe is: „Apor Elemérnek. Őszinte barátsággal Kálnoky László". A dedikációs szonett második versszaka Apor verskötetét értékeli és az egri léthelyzetet minősíti: „Hallgatás tölti ki a köztI könyved finom sorai közt.l Az élet a nyárspolgároké!” Kálnoky ezzel a verssel, de- dikációval „válaszolt” a Ballada egy királyról című versre. Válaszának legfőbb analógiás inspirációja: „Szájában foszló, furcsa ízj feje arany ja megmerül,/ viszi a királyt a víz.H Lomhán tovább, tovább suhanj az arcán fagyott nevetés,/ mert lelke nincs, csak teste van..." A baudelaire-i örvényt (gouffre) idézik emlékezetünkbe a franciás eleganciájú és műveltségű Apor Elemér balladájának zárósorai: „És elmerül, víz fölveti,/ véres nyomán hullám pirul,/ és görgeti, csak görgeti...// Ős örvények árnyéka lengj a víz inai és énekel/ halálos búsan odalent”. Erre a részletre utal a Kál- noky-visszhang, főképpen szonettjének utolsó strófája: .... mi nt lomha víz, hömpölyög a bú/ s viszi a hullamosolyúj meredt szemű királyokat”. A verses dedikáció bizonyítja: mindketten tudtak egymás azonosságig hasonló életérzéséről, reménytelen szerelméről. Tudták: miről, sőt kiről, kikről van szó mindkét versben, de erről sosem beszéltek, a versek beszéltek helyettük, mielőtt a tragikum mély hangján megszólalt volna Kálnoky költészetében a testi szenvedés első nagy élménye. Kálnoky később átírta a vers őt illető sorait egyes szám második személyűvé, és Aporra vonatkozó, átdolgozott szöveggel jelentette meg Lázas csillagon (1957) című verseskötetében. Ez a változtatás azt jelezte, hogy Kálnoky kivonta magát a régi, közös, romantikus életérzésből, túljutott a boldogtalan szerelmen. Apor pedig megírta Ó, hogy szerettelek címen A búcsúzás szonettjét, amelynek záróstrófája lemondó búcsúintés: „Valahova mindenki elmegy,/ nincsenek halálos, nagy szerelmek/ csak egy halálos, a halál. Tudom.” Mindkettőjükre jellemző Kálnoky vallomása: „...nem veszhet el, aki újraszüli önmagát." Mindketten csodálatosan újraszülték-teremtették önmagukat. Kálnoky Apor tehetsége mellett tett bizonyságot, a költői tehetség biztos jelét látta az Isten bárányai című Apor-vers- ben, amely az ő közvetítésével jelent meg 1982-ben az Élet és Irodalomban, az egri jó barát 75. születésnapjára. Önéletírásában részletesen szól erről az Apor-remeklésről: „... nagyon szép vers. Ilyen verset csak jó, nagyon jó költő tud írni.” Kifejti: a vers végén olyan távlatot nyer, hogy a pék az egész világ éhezőit szeretné a kemen- cényi kisütött kenyérrel jóllakatni. Analógiaként említi József Attila Mama című versét, amelynek végén a költő édesanyjának alakja felmagasztosul, kozmikus méreteket nyer. Hangsúlyozza: Apor (a kemence égboltját a vörösen izzó afrikai éghez, alacsony égbolthoz hasonlítja) „valami hasonlót csinál meg, szerényebb tehetséggel, mint amit József Attila lángeszűén végbevitt." Az „s.j. sütőmester”, vagyis Apor Élemér feleségének, Svéda Irén édesapjának, Svéda József emlékezetének szentelt vers az utolsó sorokban „nagy távlatot, világtávlatot” nyer. A pék „eképpen szólt a kenyerekhez:/ Ti vagytok az Isten bárányai/ kik elveszitek a világ/ legnagyobb bűnét,/ az éhséget." A szakrális szépségű vers lírai hőse, a pék hosszú nyelű lapátjával buzgón sietve kiszedte a szépen sülő kenyereket, mert („isten bárányai”-t „várták már/ a hajnali éhezők/ mindenütt/ az óriási ég alatt.” Apor Elemér az Assisi Pove- rello kései, egri rokonaként „cum grande humilatate” élt, alkotott, készült a méltó visszatérésre. Esztéta modemségű, klasszicizáló költészete „őszikésen” megújult. Az egri származású Hegedűs Máriának köszönhető, hogy 53 évvel ezelőtt, az első Apor-verskötet után a Magvető Kiadónál megjelent a Mindenütt téged kerestelek (1988) című válogatott verseskötet. Apor helytörténeti témájú könyve, A Kisváros a felhők fölött ( 1988) és a Feje fölött a pallos árnyéka (1992) című, Dobó Istvánról szóló regényes életrajza után, 89 éves korában adta közre a Pont a semmi falán címen összegyűjtött verseit. „Verum et iustum est” - megírta Megírhatatlan című, ' In memóriám Kálnoky László alcímmel dedikált versét, amelyben emléket állított a A 90 éves Apor Elemér felejthetetlen jó barátnak. Apor Egerben maradt, 1945 után véletlenül kellett börtön- büntetést elszenvednie. Kirekesztett, majd megtűrt emberként élt ebben a csodálatos, késő barokk városban. 1991 - ben Eger díszpolgárává választották... Balassi-tradíciót követve mond áldást életének „se- lyemgubó-város”-ára: „Dajkáld völgy eme várost,/ dombok öleljétek (...) Legyen boldogság, béke hazája/ örökké." Az egri polgármester fia, Kálnoky László Budapesten vált a magyar költészet és műfordítás jelentős alkotójává. Költőfiának kultuszát büszkén vállalhatná Eger, mert szülővárosának valódi érdekeit híven őrizte, fogyatékosságait pedig remekművekben tűzte tollára. „A világ hangjait visszazengő” költő lélekben mindvégig hűséges maradt Egerhez: „Nem maradhattam ott örök rabodnak,/ de eszembe sem jutsz, mégse hidd./ Kockaköveid bennem súlyosodnak,/ bennem görbülnek nagy boltíveid." \í V ll
