Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-01 / 51. szám

4. oldal 1997. március 1., szombat Gyöngyös És Körzete Szövetségi közgyűlés Tabánban A Mátraalján is hozzáláttak - Az időjárás enyhülése egyre több gazdát csalogat tavaszi munkákra. Mind jobban be­népesül a határ, s mint azt képünk bizonyítja: a Gyöngyös mel­letti Város-dűlőben is metszik már a szőlőt. Csépány László és Csépány Imre közel hat hektárt művelnek. FOTÓ: FÁCZÁN ATTILA További könnyítések a solymosiak komfortjához Vártulajdonos lett Kisnánából Csütörtöktől a hivatalos határo­zat szerint is Kisnána községé a vármaradvány, ami történelme során az államosításig magán­tulajdon volt. Kezelése azonban továbbra is a megyei önkor­mányzaté és múzeumi szerveze­téé lesz. Vámosgyörk fényesebbé vált Vámosgy örkön a napokban folytatódott a közvilágítás fej­lesztése. Ennek során a régiek helyett a Táncsics, a Wesselé­nyi és a Vörösmarty utcák kap­tak összesen 11 korszerűbb lámpatestet. Falugyűlésen kérték a visontaiak A korábbiaknál talán aktívabb falugyűlésen esett szó a hét ele­jén a visontai önkormányzat eredményeiről, terveiről. A la­kossági felszólalók a gyalogos- közlekedés további javítását, a már zavaró nagy átmenő forga­lom korlátozását, a villanyveze­tékek szakszerű felülvizsgálatát kérték, és a település szépítésé­hez a támogatásukat is ígérték. Amerikai kórus mátrai koncertje Mátraszentimre nyugalmazott iskolaigazgatójának, egykori társadalmi tanácselnökének, az ismert helytörténeti kutatónak, id. Zakupszky Lászlónak mun­kássága a tengeren túl is tiszte­letet ébresztett. A közelmúltban az USA-ból írtak neki levelet, s bejelentették: a tájszeretet egy­fajta elismeréseként egykori lá­togatóinak kórusa európai tur­néján a jövő nyáron Magyaror­szágon Budapest, Pécs, Eszter­gom mellett a vidék központját, Gyöngyöst is útba ejti majd koncertjével. Gyöngyös ismét fesztiválváros lesz Az Országos Gyermek és Ifjú­sági Táncművészeti Fesztivál egyik elődöntőjének színhelye Gyöngyös, március 8-án. Hely­ből, Martfűről, Budapestről és Vácról 28 csapat jelezte részvé­telét 52 produkcióval. Az Ónkormányzatok Mátrai Szövetsége következő közgyű­lésére készül. Az eseményre ez alkalommal is a gyöngyös- tarjáni községházán kerül sor. A résztvevők - Hevér Lász- lóné titkártól - a tavalyi zár­számadásról és az idei költ­A főváros V. kerülete és Nyír­egyháza mellett jelenleg az or­szágban csak Gyöngyös tartozik még ahhoz a három helyhez, ahol kommunikációs helyi há­lózatról kapcsolódhatnak az In­ternetre. A városi U. J. Color Kft. ká­beltelevíziós rendszerére ala­pozott korszerű szolgáltatás él­vezetéhez a Hevesnet 2000 Bt. törekvéseivel nyílik jobban mód, s még szélesebb együtt­működéssel van lehetőség a to­vábbi fejlődésre. Az előbbre lé­pésnél nagy segítség a Polgár­mesteri Hivatal és a Hevesnet Soros Alapítványhoz benyújtott pályázata, amelynek kidolgo­zásában Szabó Istváné, a Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskola tanáráé a legna­gyobb érdem. Az elbírálás alapján a betéti társaság által vállalt négymil­ségvetési tervről tájékozód­nak, határoznak. Ugyanekkor vendég előadókra is számíta­nak a találkozón. Dr. Lampen Mónika országgyűlési képvi­selő, az MSZP helyettes frak­cióvezetője az önkormányzati társulásokról szóló törvény­liós önrészhez az alapítvány két egyenlő részletben még össze­sen további 8 millió forintot jut­tat az elképzelések teljesebb megvalósítására, amivel a ké­sőbbiekben - önkormányzati központtal - az Intelligens Vá­ros program is valóra váltható. S ha ez sikerül, akár mintaér­tékű referencia is lehet más te­lepülések számára. Már a próbaképpen bekötött intézmények számítógépeinél szerzett tapasztalatok is igazol­ták a célkitűzések helyességét. Az említett hálózati adatátviteli sebesség kereken százötvenszer gyorsabb a telefonosnál, s a to­vábbítás vesztesége 10 százalék alatt marad. Nagy jelentősége van ennek a helyi kapcsolattartásban, in­formációcserében is, az Inter­net általánosabb használatával pedig - mint a gimnázium már tervezetről, s más aktuális té­mákról szól. Míg dr. Szaló Pé­ter helyettes államtitkár a te­rületfejlesztési tanácsok, a kis­térségi társulások működésé­ről, lehetőségeiről, a regioná­lis fejlesztési tanács lehetséges szerepéről tart előadást. most elmondhatja - szinte fel­mérhetetlen az előny az eddigi­ekkel szemben. Ezért iparkod­nak most - viszonylag igen ol­csón - bővíteni a felhasználók körét az iskolákon túl majd a városi könyvtárral, művelődési házzal, múzeummal, a munka­ügyi központtal, az egészség- ügyi szervezetekkel, egységek­kel, a kamarákkal, politikai pár­tokkal, illetve a lakossággal is. A Soros Alapítványnál pá­lyázott pénzből folytatható a kábelkommunikációs hálózat kiépítése az oktatási intézmé­nyekhez, s a rendszeres működ­tetése, karbantartása is biztosít­ható a tervezett üzemeltetéssel, amit a Hevesnet vállalna. Érdekes, izgalmas ez a vál­lalkozás. Olyannal biztat, ami­ről még nemrég is álmodni sem mertek volna a Mátraalján! (-ni) Annak idején - régi álom, terv megvalósítására, a település komfortosabbá tételére - ön- kormányzati és társulati formá­ban építették Gyöngyössolymos szennyvízhálózatát. Ehhez ere­detileg - úgynevezett érdekelt­ségi hozzájárulásként - 40 ezer forintot kértek a családoktól, évenkénti négyezer forintos be­fizetéssel. Ám ahol hajlandóak voltak egy összegben 25 ezret fizetni, azzal is megelégedtek egyszer s mindenkorra a kivite­lezés során. Később a törlesz­tést választójc díjait is negyed­évvel csökkentették. így az első két esztendő után négyezer helyett három alka­lommal már csak háromezer fo­rintot kellett adni. Mindezekkel együtt is még mindig hátramaradt egy fél év­Kevesebb új könyv Az utóbbi 10 esztendőben szinte folyamatosan csökken a gyöngyösi Vachott Sándor Vá­rosi Könyvtár felnőtteket szol­gáló állományának gyarapo­dása, s alig valamivel rövidebb idő alatt a gyermekek is ezt ta­pasztalhatják olvasnivalóiknál. Amíg az előbbi közönség ked­vében 1986-ban még 5546 új kötettel sikerült járni, tavaly már 1033-mai is meg kellett elégedni. A gyermekek 1988-as 1235 könyvével szemben pedig az elmúlt évben már csak 152-t sikerült vásárolni. S lehet, hogy az idén a szerény fejlesztés is veszélybe kerül, még kevésbé lehet kielégíteni a közönség igényeit. A hovatovább siral­mas helyzetben legfeljebb az lehet a vigasztaló, hogy az in­tézmény jövőre korszerűbb kö­rülmények közé költözik, az önkormányzat törekvésével. tized a tartozás rendezésére. A csatornamű-társulatot pedig eközben mind jobban terheli az állammal szembeni adóssága, örülne, ha már teljesen kiegyen­líthetné a számlát. A gond eny­hítésére tavaly a gyöngyös- solymosi lakosság további en­gedményt kapott. Lehetővé tet­ték, hogy egyszeri tízezer forin­tos összeg leszurkolásával is túl legyenek az ügyön. Áz érintett 670 személyből azonban csak 294 ragadta meg az alkalmat december utoljáig. A visszamaradt adósok ösztön­zésére az önkormányzat újab­bat gondolt, s ezt a képviselő- testület hét eleji ülésén el is fo­gadta: 1997 végéig már hétezer forint is lehet az egyszeri befi­zetés, hogy mindenki megnyu­godjék. Jeles évfordulók Gyöngyösön az idén tízesz­tendős a Musica Mansueta Kamarazenekar és az Ör­dögszekér Néptáncegyüttes, míg a Vidróczki Néptánc­együttes 35 éves. A Mátra Múzeum - hajdani elődjét is tekintve -110. Az egykori Gyöngyösi Újságot pedig kereken egy évszázada vehette először kezébe az olvasó, s félszá­zados a Gyöngyösi Néplap alcímmel kiadott, korábban megjelent Heves Népe, ami­ből aztán a későbbiekben a Népújság, a jelenlegi Heves Megyei Hírlap elődje szüle­tett. A városi vízmű 70 éves, a legutolsó gyöngyösi nagy tűzvésznek meg májusban lesz nyolcvan esztendeje. A cipőiparnak szállítanak gépeket Kisüzem a gyár örökében Az immár valóságos ipari parkká alakult, s ebben az irányban továbbfejlődő vala­mikori - jelenleg is végelszá­molás alatt álló - gyöngyösi KAEV-telepen napjainkban egyetlen új cég utal nevében, s bizonyos fokig a tevékenysé­gével a régi elődre. Az INDUSCO-KAEV Gép­gyártó és Szolgáltató Kft. ügy­vezető igazgatójával, Jetter Jánossal beszélgettünk a kis szervezetről.- Társaságunk amerikai többségi tulajdonú vállalat - mondta -, s 1995 elejétől ter­mel jelenlegi helyén. Tulaj­donképpen csak szakmai örö­kösei vagyunk a hajdani gyön­gyösi gyárnak, miután a ter­mékeit és a piacait átvettük. A gyártmányok közül a leg­jelentősebb cipőipari lengőfe­jes szabászgépből azonban már új fejlesztéssel a 8, 16 és 22 tonnás változatot is készít­jük. A hidas, mozgóasztalos kivágó mellé pedig éppen mostanában tervezzük a moz­gófejes kivitelt. Ugyanekkor a profilunkhoz tartozó típusok­nál természetesen felújítá­Az egyik lengőfejes kivágó sokra is vállalkozunk, egy-egy régi, elhasznált berendezést beszámítunk az újnak a vásár­lásánál. S fődarabcserékkel, helyszíni javításokkal is fog­lalkozunk.- Hová szállítanak?- Belföldre és külföldre egyaránt, mint a volt KAEV. Az exportmegrendeléseinek egy részét az amerikai IN- DUSCO-tól kapjuk, s a továb­biakban ő értékesíti is gépein­ket az észak-amerikai piaco­kon. Míg a többi exporteladás a hagyományos KÁEV-part- nereknél történik. Nem könnyűek ezek az első esztendők, eddig sajnos még veszteséges a munkánk. Ám biztató, hogy tavaly már az első évinek mintegy negyed­ével volt nagyobb az árbevéte­lünk, s minden valószínűség szerint a gazdálkodásunk az idei első fél év végére nyere­ségbe fordul.- Hányán dolgoznak üze­mükben?- Még mindig kevesen va­gyunk. Összesen húsztagú a gárdánk, itt a nagycsarnok egy részében is bőven elfér. Tö­rekszünk azonban a fejlődésre. Szeretnénk élni elővásárlási jogunkkal az épület szabad he­lyére, de már a jelenlegi terü­letünkön is beruházunk. Tavaly új gázfűtési rend­szert alakítottunk ki tevékeny­ségünkhöz, az idei /. negyedév végéig pedig felszerelünk egy festőkabint. Ha szerényen is, de növek­szik csapatunk. Nemrég hir­dettünk állást két további szakmunkásnak. Gy. Gy. Biztató kommunikációs törekvések PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Meghatározott időre szóló megbízás lejárta miatt EGERSZALÓK község Képviselő-testülete PÁLYÁZATOT HIRDET AZ EGERSZALÓKI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY /3394 Egerszalók, Iskola út 2. Tel.: 36 474-404/ IGAZGATÓI ÁLLÁSÁNAK BETÖLTÉSÉRE 1997. augusztus 1. - 2002. július 31-ig, vagy 2007. július 31-ig terjedő időszakra. Szolgálati lakást az önkormányzat biztosit. Bérezés: Kjt. tv-ben előírtak szerint. Pályázati határidő: 1997. április 1. Pályázat elbírálásának időpontja: 1997. július 31-ig PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: - felsőfokú iskolai pedagógus szakképesítés -10 éves pedagógiai vezetői gyakorlat PÁLYÁZAT TARTALMA:- szakmai önéletrajz- az intézmény vezetési programja- fejlesztési elképzelések- erkölcsi bizonyítvány A pályázatokat az alábbi címre kérjük: POLGÁRMESTERI HIVATAL "PÁLYÁZAT" 3394 Egerszalók, Sáfrány út 7. Tel./FAx: 36/474-366 : ______________________ A KÓS KÁROLY ÉPÍTŐIPARI MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA FELVÉTELT HIRDET LEVELEZŐ TAGOZATON:- magasépítő technikus képzés érettségivel rendelkezők részére a képzés időtartama 2 év.- előkészítő tanfolyam különbözeti vizsgára a sikeresen végzettek felvételt nyernek a levelező tagozat harmadik évfolyamára, jelentkezhetnek a 9-10. osztályt végzettek, illetve akik szakmunkásképzőt végeztek. Jelentkezési határidő: 1997. március 31. Levélben az iskola címére, személyesen vagy telefonon Tóth Zoltán tagozatvezetőnél, az iskola gazdasági vezetőjénél vagy a titkárságon Címünk: Salgótarján, Acélgyári út 73. •v Telefon: 32/410-461,32/410-973 ■ 1------------------ __ ( 80349) Sm Új könyveink: T. E. Martinez: Evita Olivia Goldsmith: Elvált nők klubja Douglas Preston: Dzseni NLP - pszichológiai gyakorlatok Joseph R. Garber: Függőleges rohanás Stephen King: Egér a halálsoron 2. rész Engedményes könyveink: Shidney Sheldon: Reggel, délben, este Joe Kemenes: A röhögő buddha Jim Hutton: Mercury és én Videofilmek: Dargay Attila: Az erdő kapitánya 1 Láthatatlan mama 1- Terminátor 33 1/3 1 Piranha 1 CD és MC: Global Dream World Grammy Nominees Symphonic tribute to Queen SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. tel: 36/413-998 Eger, Érsek u. 2. tel: 36/323-393 Sipotéka Antikvárium: Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. tel: 36/322-562 (79060G FIGYELEM! VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK! A ROTOX KFT. továbbra is vállalja és a régi áron végzi a rovar-, rágcsáló-, patkány- és mindennemű kártevő irtását

Next

/
Thumbnails
Contents