Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-18 / 64. szám

1997. március 18., kedd 5. oldal PÉTERVÁSÁRA És KÖRZETE Csak az alapellátás lehet reális cél Fedémesen Be kell zárni a temetőt- Tavaly mintegy 15 millió fo­rintból gazdálkodtunk, s ebből a legnagyobb felújítási tételt - 711 ezer forintot - a pedagó­guslakás rendbetételére fordí­tottuk - tájékoztatta Molnár Ist- vánné, Fedémes polgármestere a falugyűlésen megjelent 28 helybéli polgárt. Mint a polgármester-asszony elmondta, a szociális kiadások is jelentősen megterhelték költ­ségvetésüket. Az idei tervekről szólva elhangzott, hogy legfőbb feladatuknak az alapellátások biztosítását tartja, mivel a pénzügyi tartalékok igencsak megcsappantak. Abban azon­ban egyetértenek a faluatyák hogy bár jelentős tehertétel, de az általános iskola működteté­sét mindenképpen biztosítani kívánják. Jelenleg 12 apróság jár az 1-3. osztályba. Velük egy tavaly szeptemberben a faluba került pedagógus foglalkozik - mint elhangzott - a szülők és a falu vezetőinek megelégedé­sére. A pénzügyek kapcsán azt is kifejtette Molnámé, hogy a gáz- és áramszolgáltató-rész- vényeket egyelőre tartalékként építették be a költségvetésbe. Dr. Maczkó Ferenc kör­jegyző arra emlékeztetett, hogy a temetőrendelet megalkotása tovább nem odázható, ugyanis az ÁNTSZ az úgynevezett „rá- temetések” miatt a régi temető bezárását „szorgalmazza.” Ez vélhetően nem lesz népszerű in­tézkedés, azonban az új temet­kezőhely rendelkezésre áll - hangsúlyozta. Eegyben kérte, hogy a helybéliek álljanak a testület mellé ebben a kérdés­ben. Új elnök a területi szervezet élén MSZP-s tisztújítás Péterkén-A pétervásárai 2. számú vá­lasztókörzet MSZP-s területi szervezete nemrégiben kül­döttértekezletet tartott. Az eseményen részt vett Merczel József és Sós Tamás is - tájé­koztatta lapunkat Csomós László országgyűlési képvi­selő. Az összejövetel célja az volt, hogy az elnöki tisztség­ről néhány hónapja leköszönt Eged István utódját megvá­lasszák a települési alapszer­vezetek képviselői. Ez meg is történt: a 38 tele­pülést érintő körzetben immár az egercsehi Kovács Gyula látja el a szervezet elnöki te­endőit. Szintén döntés született az elnökségi tagok személyéről is. A testületben Csomós László Pétervásáráról, vala­mint az erdőkövesdi Földy Gyula, a bélapátfalvi Sas Mik­lós, a siroki Klész Tibor, az ivádi Ivády László és a verpe­léti Sutka Sándor tevékeny­kednek. Végezetül megválasztották a pénzügyi számvizsgáló bi­zottságot is, melynek vezeté­sével Prokai János verpeléti polgármestert bízták meg. Egészségvédők Párádon Hat esztendeje alakult meg a Parádi Egészségvédők Köre, s mint legutóbbi közgyűlésükön elhangzott: eredményes éveket tudhatnak maguk mögött. Ta­valy tevékenységi körük kibő­vült az Etka-jóga foglalkozások szervezésével, s már a falu ha­tárain túl is dolgoznak. Recsken hetente rendeznek tartáserősítő jóga-foglalkozásokat, de Mát- raballán, Mátraderecskén, Pa- rádsasváron is sokan látogatják programjaikat. Különféle elő­adásokat is rendeznek, többek között a hosszú élet titkáról, a gyógynövényekről, fogyasztá­suk fontosságáról. Ismét siker­rel hívták az érdeklődőket a gyógynövényes túrára is. Czentner Istvánné elnök arról is beszámolt, hogy Parádsas- vámak pályázaton sikerült egy ping-pongasztalt szereznie, míg a recskiek egy gyönyörű sakk­készlettel lettek gazdagabbak. Nemessúri Mihály, az orszá­gos szervezet elnöke ugyancsak kiemelkedőnek ítélte a parádiak tevékenységét. A hozzászólók is egyetértettek ezzel, s többen méltatták az elnökasszony ténykedését: azt, hogy nem is­mer akadályokat vállalt fel­adata megvalósításában. Dr. Barna Mária az egészsé­ges életmód fontosságát hang­súlyozva elmondta, különös gondot kell fordítani a megfe­lelő táplálkozásra. Mindenki­nek ajánlotta a barna kenyér, a zöldségek, tejtermékek és a so­vány húsok fogyasztását. Azt is hozzátette: tulajdonképpen bármit lehet enni, csak keveset, és inkább gyakrabban. Ennek jegyében az esemény végén immár kötetlen formájú beszélgetésben „cseréltek gaz­dát” a különféle reformkonyhai receptek. Gembiczky Elsőként Erdőkövesd a haza Az óvodások zászlócskáikkal tisztelegtek az elesett katona emléke előtt-Nem kívánom az Orczyak nemesi családját, vagy személy szerint a szabadságharcban el­esett báró Orczy Istvánt heroizálni, hiszen „csupán” a nemesi kiváltságai ellenében rárótt kötelességének tett eleget, amikor fegyvert fo­gott a hazájáért - mondta Sály László Erdőkö­vesd polgármestere azon az ünnepségen, me­lyen a falu templománál felavatták a szentta­mási sáncokon elesett báró emléktábláját. - Mi pedig, késői utódok, akiknek a hazát elsősor­ban Erdőkövesd jelenti, kötelességünknek érez­tük, hogy a családi kriptában lévő szűkszavú üzenetet a „fényre hozzuk”. Ezért készíttettük el ezt a márványtáblát, hogy immár mindenki szeme előtt láthatóan hirdesse a nemes emlékét, aki életét adta a szabadságért. „Ültess fát, hogyha mást nem, lombot ád” Szépül a ballai iskolaudvar Mindenkinek megvan a feladata, s hozzá a szerszáma-Sikerrel pályázatunk a Kör­nyezetvédelmi és Területfejlesz­tési Minisztériumhoz, s az el­nyert 25 ezer forintból vásárol­tuk meg a facsemetéket és a dísznövényeket. Egy környezet­védelmi napot rendeztük, s a gyerekekkel közösen ültettük el a szerzeményeket a suliudvarra, amelyeket azóta is a tanulók gondoznak - kezdi beszélgeté­sünket Király Béláné, a mátra- ballai általános iskola igazga­tója. A hatalmas udvart hagyomá­nyos drótkerítés határolja, in­nen jött az ötlet, hogy valami­vel kedvesebbé kellene tenni a teret. S bizonyára sokkal barát­ságosabb is lesz majd a néhány év múlva már pompás élő sö­vény. S hogy megnő, arra biz­tosíték, hogy a csöppségek - persze felügyelettel, irányítás­sal - locsolgatják, kapálgatják a növényeket. Ugyanígy a fa­csemetéknek is kijut a gondos­kodásból. Azt is megtudtuk, az óvodá­sok sem maradtak „ajándék” nélkül: ők - ugyanezen a pá­lyázaton nyert pénzből - egy akváriumot kaptak, melyben a legkisebbek határtalan örömére már 26 díszhal úszkál. Mint kiderült, a kertészkedés mellet más elfoglaltságra is jut idejük a gyerekeknek, tanárok­nak: hamarosan bemutatják a művelődési házban az Óz, a nagy varázsló történetét elme­sélő zenés játékot. Ami egy­részt szórakozás szereplőnek, nézőnek egyaránt, másrészt a bevétel a nyári táborozás költ­ségeihez ad némi segítséget. A gyerekek fáradhatatlanok Lomtalanítás Pétervásárán Március 20-án - csütörtökön - lomtalanítási akciót rendeznek Pétervásárán. A polgárok a fe­leslegessé vált holmijait - amennyiben azokat kirakják a portájuk elé - díjtalanul elszál­líttathatják. Tüdőszűrés péntek délutántól Sirokban A siroki művelődési házban pénteken délután egy órától, va­lamint hétfőn és kedden 8-12 óra között tüdőszűrésre várják a falu felnőtt lakóit. Régi-új kerítés a recski óvodának A régi kerítést már elbontották, s most a betontalapzat felújítá­sán dolgoznak a szakemberek a recski óvodánál. Az új lábazatra az eredeti kovácsoltvas keríté­selemeket helyezik vissza, ez­zel is megőrizve a falu egyik legszebb és legrégibb épületé­nek megszokott képét. Hevesaranyoson tanácskoztak A falu önkormányzatának leg­utóbbi ülésén a képviselők be­számolót hallgattak meg a helyi spórtégye'sület elmúlt három évi tevékenységéről, majd má­sodik fordulóban megtárgyal­ták a település idei, 34 millió forintos költségvetését. Muzsikáljunk együtt Tamaleleszen Tamaleleszen csütörtökön dél­után az önkormányzat ülésén a helyi Muzsikáljunk Együtt Ala­pítvány helyzetét tekintik át a képviselők, majd második té­maként a közelgő falugyűlés és közmeghallgatás anyagát készí­tik elő. Bükkszéki árverés csütörtökön délelőtt Csütörtökön délelőtt 10 órakor kerül sor a bükkszéki bányász üdülőben a hajdan a létesít­ményhez tartozó sporttelep és erdő nyilvános értékesítésére, a Nógrádi Szénbányák „fa." fel- számolási eljárásának kereté­ben. Megalakult a hevesaranyosi vadásztársaság A „beugró” 80 ezer forint Nyakleves- Találkoztam X-el, azt mondta, ma tápot vett a ku­tyájának, és nem főzött neki. Mert egyébként szokott. Csirkenyakat, leginkább... - újságolja az asszony a va­sárnapi ebédnél. A férfi talán nem is hallja, azon gondolkodik, hogy délután még „bemegy”, s megír néhány cikket. Pár órával később épp a monitort bámulja, amikor eszébe jut az ebédje. Amit egyébként szeret, mert jóízű, és külön élvezet az apró hús­foszlányokat leszopogatni a csontocskákról. Alighanem így van ezzel a kutya is, gondolja embe­rünk, s családfenntartói mi­voltának teljes tudatában kezdi pötyögni: Nyakleves.... (s. p.)- Korábban a pétervásárai Egyesült Tarnavölgye Vadász- társasághoz tartoztunk, azon­ban az új törvény adta lehető­séggel élve, úgy döntöttünk, hogy a három szomszédos tele­pülés - Hevesaranyos, Bátor és Egerbocs - alakítson közösen egy új, ütőképes társaságot - tá­jékoztatott Király György, He­vesaranyos polgármestere. Mint ismertette, a területha­tárok kijelölése megtörtént, s a megyei földművelésügyi hiva­tallal is egyeztetett mintegy 6100 hektáron (ez a falvak nél­kül értendő) immár a Laskó- völgye, Villó-völgye Vadásztár­saság gazdálkodik. f Az új társaság megválasz­totta vezetőségét is, melynek elnöke Szecskó Miklós lett. A három tagú ellenőrző bi­zottság elnökévé Papp Gyulát, a szentdomonkosi erdészet ve­zetőjét választották, aki egyben az 1100 hektárnyi állami erdő­területet is „képviseli” a társa­ságban. A szintén háromfős fegyelmi bizottságot Kormos Miklós ve­zeti. A társaságnak jelenleg 48 tagja van, ami jóval alatta ma­rad a törvényben megfogalma­zott „száz hektárra egy va­dász" elven számolt maximális létszámnak. Mint megtudtuk, az egyszeri belépési díjat - 80 ezer forintot - már jórészt meg is fizették a vadászok, s természetesen a havi ezer forintos tagdíjak is „csordogálnak” a számlára. Mivel a szóban forgó terüle­ten több száz tulajdonos birtoka fekszik, magától adódik a kér­dés: a nem vadászó gazdák mi­ként élvezhetik majd területük ilyen hasznát?-Ebben még nem született végleges döntés - válaszolja Király György, aki egyben a társaság titkára is -, miután a törvény végrehajtási utasítása erről nem rendelkezik. Abban egyeznek a vélemé­nyek, hogy az erdők, a szántók és a legelők egy-egy hektárjára eltérő tarifák lesznek érvénye­sek. Konkrét összegeket még nem állapítottunk meg, de való­színű, hogy igazodni fogunk a környező társaságok díjszabá­sához. (espé) Akár 80 ezer beszélgetés - egyidejű továbbítására is alkalmasak azok a fénykábelek, amelyeket Szúcs és Pé- tervásra között fektet majd le a Matáv. Egyelőre még a ter­vezés tart, felvételünkön a szükséges méréseket végzik a szakemberek. A hagyományos légkábelek természetesen megmaradnak, de az új, korszerű technika lényegesen ja­vítja a szolgáltatást, s megkönnyíti akár az Internetre tör­ténő csatlakozást is. fotó: matyikö tibor

Next

/
Thumbnails
Contents