Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-14 / 62. szám
1997. március 14., péntek 3. oldal Megyei Körkép Toilvégen Kokárda a kicsiknek Az óvoda hirdetőtábláján a hét elején már felhívták a kedves szülők figyelmét, hogy az ünnep előtti napon kokárdát és virágot kell vinniük a kicsiknek. Jó érzéssel teszek eleget a kérésnek, hiszen nem árt, ha már ilyen zsenge korban megtudják csemetéink, hogy március 15-e más, mint a többi. Ilyenkor nem szégyen, sőt egyenesen kell nemzetiszín szalagot viselni, és virágot vinni az emlékműhöz. Meglehet, hogy még mit sem tudnak a sajtószabadságról (noha az elektronikus sajtóval már igenis szoros kapcsolatban vannak: nap mint nap manipulálják őket a reklámok által rendesen), s számukra a szabadság megléte vagy hiánya is jobbára az óvó néni utasításaiban lelhető fel. Tehát jó dolog, hogy gyermekeink Mickey Mouse-os dzsekijükre feltűzhetik a kokárdát, s legalább ezen az egy napon az is tudatosul bennük, hogy magyarnak lenni más: több is, kevesebb is, mintha csak úgy van az ember. Nagyobb gyermekem e korban még április 4-én is ment virágot vinni a szovjet katonák sírjához, s nem is oly régről vannak emlékeim, amikor az iskolában fehér hollónak számított az, aki kokárdásan ment az ünnep reggelén dolgozni vagy tanulni. Mert - még a nyolcvanas években is - rendes munkanap volt március 15-e. Most tehát szabadon ünnepelhetünk, s ráadásul sajtószabadság is van (ha igaz). Most például ez a cikk is megjelenhet, nem lesz mozgósítás a biztonságiaknál, s attól sem kell tartani, hogy alattomos fiatalok valahova egymagában kitűzik a nemzeti lobogót. De azért ha az embert mondjuk behívják nyilatkozni a Magyar Televízióba, ne nagyon mondogassa, hogy magyar, vagy magyar érdekeket képvisel, mert a reggeli hírműsor éles tekintetű műsorvezetőnője kemény kérdésekkel ostromolja, és csúnyán néz majd rá. Öltöztessük hát fel csemeténket a legszebb ruhájába, adjunk kezébe egy szál virágot, tűzzük ki a kokárdát, és ha tehetjük, magunk is tegyük ugyanezt, s menjünk el vele ünnepelni, bizakodó lélekkel. Mást nem tehetünk. Jámbor Ildikó Fürdőváros - kanadai segítséggel A Kanadai Urbanisztikai Intézet igazgatója, a miskolci származású Frank Tibor látogatott el tegnap Egerbe, hogy tárgyaljon Habis László alpolgármesterrel a fürdővárosi tervről. A találkozó után készséggel válaszolt kérdéseinkre. Elmondta, a kanadai kormány segélyprogramjának részeként intézetük azokat a városokat kereste fel, ahol eredményesen dolgozhatnak. Megszületett a stratégiai terv, megfogalmazódtak a gazdaságfejlesztés főbb irányai. Eger fürdővárossá válásához befektetők kellenek, s ehhez szeretnének segítséget nyújtani. Az észak-amerikai üzletemberek - közülük többen magyarok - hajlandóságot mutatnak a beruházásra. Ám ahhoz, hogy megnyerjék őket, ismerniük kell a lehetőségeket. Az intézet nonprofit cég, önzetlenül közvetítenek az érdekeltek között. A tárgyalások arról folytak, hogy miként menedzselje magát a város. Hamarosan készül egy angol és német nyelvű kiadvány, amely eljut majd a külföldi üzletemberekhez. Meghívják Habis Lászlót Kanadába, hogy személyesen is kapcsolatba léphessen az érdeklődőkkel. Májusban egy nyugalmazott diplomata, Edgar Sartona, a fürdővárosok szakértője érkezik két hónapra Egerbe, hogy szakmai tanácsokkal lássa el a programban dolgozókat. (n. z.) JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Ez a rendszám a Heves megyei Rendőrfőkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya által a Központi Nyilvántartóba továbbított forgalomban lévő gépjárműrendszám BDL-742 Az a gépjármű-tulajdonos, aki a rendszám megjelenéséiül számított 3 napon belül érvényes forgalmi engedélyével jelentkezik a Heves Megyei Hírlapnál, az 10 liter üzemanyag átvételére jogosító Shell-utalványt ■ kap ajándékba. Beváltás helye: csak az egri Shell kút. fge</ Rákóczi út Utolsókból elsők: Csány és Szólát (Folytatás az 1. oldalról)- Mindkét önkormányzat maga kérte az eljárást a bíróságnál - mondja Szabó Sándor. - A kiegyenlítetlen számlák összegének nincs jelentősége, egy a lényeg, ha nem rendezik az adósságot 60-90 napon belül, úgy a törvény értelmében kezdeményezni kell az eljárást.- Mennyivel tartoztak a községek? Hányán vártak pénzre?- Csánytól 23 hitelező remélt 45 milliót, Egerszólát pedig 24 milliót nem tudott kifizetni kilenc hitelezőjének.- Miből jött össze ez a horribilis adósság?- A gázközmű-építésből. Hitelből készült a beruházás, piaci 30-33 százalékos kamattal. Ez akkora teher, amibe egy vállalkozás is belebukhat, nem pedig egy önkormányzat, amelynek nincsenek árbevételei, csak a központi költségvetésből, a helyi adókból részesül. Illetve, ha sikerül értékesítenie a vagyonát. A végén már a vízért sem tudtak fizetni, de elmaradtak a pedagógusok bérével is.-Mi történik ilyen válságos helyzetben?-Az önkormányzat csak a pénzügyi gondnok felügyelete mellett gazdálkodhat. Pénzfizetés kizárólag a jelenlétében, az aláírásával történhet.- Gondolom, egyik település vezetői sem herdálták a pénzt.- Ez pontosan így van. Semmiféle felelőtlen döntést nem hoztak, nem pazaroltak. A napi költségek emésztették fel a pénzt, és természetesen a rettenetesen magas kamatok. Úgy vélem, hogy a közműépítés nem volt államilag jól szabályozva. Nem kaphattak kedvezményes hitelt. Az infrastruktúra fejlesztésére viszont szükség volt a kistelepüléseken is.- Hogyan kezdődik az adósságrendezés?- Ezt az 1996. évi XXV. törvény szabályozza. A bíróság megjelenteti az önkormányzat nevét a Cégközlönyben. Ebből értesülnek a hitelezők, s megtehetik bejelentésüket a pénzügyi gondnoknak. Közben működnie kell a településnek. A cél az önkormányzat költségeinek csökkentése, a források előteremtése. Például a vagyontárgyak, ingatlanok, bel- és külterületi földek, részvények értékesítésével. El kellett adni azt a gázvagyont is, amire a hitelt felvették. Többek között ez is fedezetet nyújt az adósság rendezésére.- Valamennyi hitelezőnek csurran-cseppen valami, vagy csak az kap, aki a sor elején áll?- A törvény szerint csoportokba soroljuk őket. Elsőként az önkormányzat saját közalkalmazottai részesülnek, száz százalékban megkapják a bérüket, utánuk részarányosán a többiek. Ha nem jön össze a szükséges készpénz, a forgalomképes vagyontárgyakat kapják meg a hitelezők. Kénytelenek elfogadni, mert egyéb megoldás nincs. Esetleg hitelt vehet fel az önkormányzat, de ilyenkor már ki az, aki hitelt ad. Sikeres egyezségi megállapodás jött létre a hitelezők és mindkét önkormányzat között. Megszabadultak a felgyülemlett hitelektől, terhektől.- Érthetem úgy, hogy ők jártak a legjobban?- Lenullázták az adósságukat, nem kell tovább fizetniük. A megyében ezt a két önkormányzatot banki hitel és adósság jelenleg nem terheli.- Ezen felbuzdulva, nem kezdenek majd vad beruházásokba az önkormányzatok?-Mára a hitelt adó OTP is tanult a kárán.- Várható-e, hogy a közeljövőben új kuncsaftok kopogtatnak az ajtaján?-Nem tartom kizártnak. Épülnek ugyanis a rendkívül költséges szennyvízcsatornák... Négyessy Zita Gyöngyösön ismét lesz nyugdíjas Ki mit tud? ß Énekelnek, táncolnak az idősek A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ az idén is megrendezi a nyugdíjasok Ki mit tud?-ját. A januárban meghirdetett programsorozat meglepően népszerű volt az idén: bizonyítja ezt az, hogy nemcsak Heves megyéből jelentkeztek együttesek és szólisták, hanem az ország távolabbi tájairól is, mint például a Sajó vidékéről vagy a Jászságból. A program a hagyományokhoz híven kétnapos lesz, így március 22-én és 23-án egész nap lehetőség lesz a nyugdíjas amatőr művészeknek, illetve hagyományőrzőknek fellépniük a gyöngyösi színpadon. Szombaton 43, míg vasárnap 39 csoport és egyéni fellépő adja elő műsorszámait. A közönség hallhat népdalokat, sanzonokat, verset, cigányzenét, magyar nótát, amit népviseletbe öltözött asszonyok adnak elő. A feltehetően nagy érdeklődéssel kísért találkozó befejezéseként szakmai zsűri minősíti majd a nyugdíjasok produkcióját. A Stúdió Eger Bt. és a Heves Megyei Hírlap közös fordítói játékra hívja a megye középiskolásait. A részt venni kívánó fiatalok figyeljék rendszeresen lapunkat, amelyben, szakemberek által készített angol nyelvű szöveg jelenik meg az elkövetkező négy héten. Ezeket magyar nyelvre kell fordítani, s a szöveget - az újságból kivágott, emblémákkal ellátott feladvánnyal együtt - eljuttatni a Stúdió Eger Bt. címére: 3300 A megye legjobb fordítója... Közös játékunk a Stúdió Egerrel Eger, Bajcsy-Zs. u. 9. (Tel.: 36/415-157). A megjelenést követő hét hétfői munkanapjának végéig küldhetik be munkáikat a pályázók. Kérik a szervezők: a borítékon legyen rajta a pályázó neve, címe, viszont a feladatmegoldáson csak egy választott jelige szerepeljen, a név ne. Pályázhat minden középiskolai tanuló a megyéből. A kiHEVES g11 HÍRLAP írók csak géppel írt megoldásokat fogadnak el. A négy forduló eredményéről az április 22-i számban tájékoztatjuk olvasóinkat. A május elejei döntőn a négyfordulós előselejtező legjobb tíz fordítója vesz részt a Stúdió Éger Bt. tantermében, értékes díjakért. A versenyt támogatja a Pro Stúdium Alapítvány, az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda, s természetesen a Stúdió Eger Bt. és lapunk. Az első feladvány a március 18-i, keddi számunkban jelenik meg. Parti Nagy Lajos sohasem akart előadást „Engem senki meg nem kérdezett” Csütörtöki lapszámunkban jeleztük, hogy Parti Nagy Lajos Gézcsók című munkájának előadása elmarad. Mint arról Beke Sándor direktortól értesültünk, a szerző úgy döntött, hogy még változtat a darabon, azaz átírja. Az igazgató azt is hozzáfűzte: „jelképesen szóivá, addig mi »parkolóban tartjuk« a művet”. A „hallgattassák meg a másik fél is” elvéhez és gyakorlatához igazodva kíváncsiak voltunk: miként vélekedik minderről az érintett. Mi tagadás: igen meglepődött, akkor is, ha higgadtságát tiszteletre méltóan megőrizte.- Mindjárt és egyértelműen kijelentem, hogy engem ebben az ügyben az egri Gárdonyi Géza Színház részéről senki nem keresett meg, senki sem értesített a bemutatás szándékáról, így aztán érthető, hogy igen meghökkentem. Amikor a direktorral beszéltem, félreérthetetlenül utaltam erre, s azt is jeleztem, hogy ezután is teljes mértékben elzárkózom. Szó sem lehet tehát semmiféle premierről egy későbbi időpontban sem. Ézért nem értem a kissé fura ízű magyarázatot. Az is kiderült, hogy szakmai berkekben mindenki tudta: korábban már két helyről jelentkeztek ugyanilyen igénnyel, s a válasz akkor is elutasító volt. Ismert, hogy a munka először a Petőfi Irodalmi Múzeumban került pódiumra, aztán rádiós hangjáték készült belőle, amely sokak kíváncsiságát felkeltette, hiszen már maga a téma érdekes, izgalmas, mivel Kosztolányi Dezső és utolsó szerelme, Radalkovich Mária levelezésére építve dolgozza fel ezt a sajátos kapcsolatot. Az alkotó azonban mindig úgy vélekedett, hogy tovább óhajtja alakítani, formálni, ezért aztán teljesen indokoltan elzárkózott a színpadra viteltől. Nem is szólva arról, hogy ez a döntés nélküle született. Mindehhez nem fűzünk kommentárt. Ezúttal hadd ítélkezzék az olvasó, a néző. A félrevezetett... Pécsi István A Rádió Eger ajándéka sajtónapra- Márciustól a legkorszerűbb számítógépes műsorszerkesztésre tért át a Rádió Eger stúdiója - tájékoztatta lapunkat Za- kar János főszerkesztő. - A rádió szerkesztősége ugyanis egy olyan adásvezérlővel gazdagodott, amely a legmodernebb a világon. Magyarországon például a Juventus Rádió is ezt használja.- Mit tud ez a berendezés?- Az általunk megadott szempontok alapján megszerkeszti a zenei műsort, s a meghatározott időpontban műsorba is adja. A reklámok is percre pontosan hangozhatnak el, az ügyfél kívánsága szerint.- Hallhatja-e a rádióhallgató, hogy nem „élőben” sugároznak?- Műsorvezető mindig lesz a stúdióban, hiszen tartanunk kell a kapcsolatot a hallgatókkal. Híreket, információkat mondunk, és konferáljuk a zenéket is. Ezzel a szerkezettel viszont lehetővé válik az egyszemélyes rádiózás, de azt sem venné észre a hallgató, ha senki sem lenne a stúdióban.- Teljesen átveszi a gép a főszerepet?- Érről szó sincs. Csupán segítőtárs lesz.-Mikortól szerkeszti a műszer az adást?-Már lezajlottak a próbaadások. Néhány technikai baki ugyan volt, ezért a hallgatók türelmét szeretném megköszönni. Mától ez a rendszer működik. Új műsorszerkezeten is dolgozunk. Ennek részleteivel, a változásokkal folyamatosan megismertetjük majd a Rádió Eger hallgatóit. Olasz leves Első fogás a hatvani városháza konyhájának kínálatában: olasz leves. Benne - ahogy kell - répa, petrezselyem, zeller. Keverem, kavarom; vajon mitől tálján? A macskahúst ugyanis nem találom. (t. o.) Fogad a képviselő Ma 14 órától Gyöngyösön tart fogadóórát dr. Fodor Gábor országgyűlési képviselő. A honatya a Fő téri SZDSZ-irodában várja a hozzá fordulókat. Útlezárás Egerben A nemzeti ünnep rendezvényei miatt március 15-én a megye- székhelyen rövid időre lezárják a Klapka György utat és a Petőfi tér környékét. 10 óra 45 perctől 12.30-ig az 5-ös helyi járat más útvonalon közlekedik. Győztesek muzsikba Március 17-én, hétfőn a lőrinci Közösségi Házban verseny- győztes muzsikusok hangversenyén vehetnek részt az érdeklődők. A 17 órakor kezdődő koncerten közreműködik Onczai Zoltán csellón, Breznyán István trombitán, valamint a békéscsabai Bartók Béla fuvolakvartett. Táncház Tárkányban Táncházba várják a felsőtárká- nyi fiatalokat 15-én, szombaton. A művelődési házban 17 órától a Haddelhadd népzenei együttes húzza a talpalávalót. Militária-találkozó Börzével egybekötött militária- találkozót rendeznek 15-én 7- től 16 óráig az egri Helyőrségi Klubban. Az eseményre csak engedélyekkel rendelkező fegyvereket szabad vinni. Kiállítás a Forrásban Kerek világ címmel kiállítás nyílik március 17-én délután negyed 5-kor az egri Forrás Gyermek-szabadidőközpontban. A tárlaton az Epreskert úti óvoda nevelőinek és nebulóinak munkáit, valamint Harangozó Imre néprajzi felvételeit mutatják be az érdeklődőknek. Filmklub Hatvanban Március 19-től szerdánként a hatvani Apolló moziba várják a filmcsemegék kedvelőit. A több héten át tartó rendezvény- sorozaton a vetítések előtt Mo- nori Zoltán TIT-titkár elemzi a bemutatandó alkotásokat. A HEVÜS^HÍRUP VASÁRNAPI ÜGYELETE: Újságíró: SZUROMI RITA Telefon - (36)413-853 Fax-(36)412-333 | TRAFFIPAXVEZÉNYIÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület. Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 — Hatvan belterület. 15-én: 06.00-14.00 - Eger belterület 3-25.. sz. főút. Hatvan belterület 3-21. sz. főút. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belterület 3. sz. főút.