Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-25 / 47. szám
10. oldal Sporttükör 1997. február 25., kedd Csütörtökön: világnagyságok a városházán Deák, Szusza, Puskás és Puhl az egri önkormányzat vendége A labdarúgás magyar világnagyságait látják vendégül február 27-én, csütörtökön délután Egerben, a városházán. Mint azt dr. Ringelhann György polgármester érdeklődésünkre tegnap elmondta, az Egerben élő Puhl Sándor FIFA-bíró megyeszékhelyi köszöntésének gondolata (a sípmester harmadszor is elnyerte a világ legjobb játékvezetője címet) vetette fel annak lehetőségét, hogy meghívják azokat is, akik az egykori magyar labdarúgók közül szintén részt vettek a januári müncheni gálán. A felvetést tettek követték. Deák Ferenc, Szusza Ferenc, Puskás Ferenc és Puhl Sándor egyaránt elfogadták a meghívást, így igazán ritka alkalom adódik a város sportéletében. Úgy tervezik, hogy 16 órakor a vendégek megtekintik az Egri Sportmúzeumot, majd 17 órakor a városháza dísztermében köszönti a polgármester hivatalosan a magyar labdarúgás nagyjait az önkormányzati képviselők és a sajtó tudósítói előtt. Emlékül részükre készített jellegzetes egri ajándékot kapnak majd Puskásék. Hétfőn ugyan a fii sem nő, de azért nyert a csapat Női röplabda Magyar Kupa AgriaComputer RC - Szegedi DRE 3-0 (12,8,2) Magyar Kupa, női röplabda negyeddöntő első mérkőzés. Eger, 300 néző. V.: Simái, Rat- kóczay. AgriaComputer: TÍMÁR, Fekete, PAPIJANSZKAJA, Akimova, Wolf, Kurucz. Cs.: Kalotai, Helli. Edző: Tatár Mihály. Szeged: Kiss E„ Kiss K., Székelyhídi, SZÉL, DOBOS, Pecova. Cs.: Kanyó. Edző: Du- csai Géza. Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0-2, 5-2, 6-8, 10-8, 12-9, 14-10. 2. játszma: 1-0, 1- 3,3-3,5-5,5-8. 3. játszma: 2- 0,11-1,13-2. Hétfőn a fii sem nő, tartja a „bölcs" közmondás, tegnap viszont tétmeccset kellett röplab- dázni az egri lányoknak, mégpedig délelőtt 10-kor. A szegediek a vasárnapi Extraliga- mérközés után Egerben éjszakáztak, de úgy, hogy meghűléssel bajlódó edzőjük belázasodott, így hiába enyhült az idő, őt a hideg rázta. A szokatlan időpont, amihez egyébként még külön engedély is kellett, igencsak meglátszott mindkét együttes teljesítményén. Az első szettben csak mentek, mendegéltek pontjaikat gyűjtögetve a csapatok, felváltva jutottak előnyhöz úgy az egriek, mint a szegediek. Az álmosnak látszó játékban Akimova egyik tőle megszokott ejtése, mint csipetnyi só hatott az ízetlen röplabdára, a szurkolók is „elvoltak” a maguk módján, mert végül csak „hozták” a szettet a lányok, 1-0. A második szettben sem változott különösebben a helyzet, legalábbis egy ideig. Sőt, 5-5- nél valósággal leragadtak a csapatok, már úgy tűnt: elromlott az eredményjelző, de nem, csak forogtak a lányok. A lelátóról esőstől jöttek a szakmai tanácsok, míg Tatár Mihály is gondolt egyet, és beküldte Ka- lotait. Rózsika kintről nagyon jól látta, hogy mi a teendő, a sok „filkóra” bedobott két „ászt”. Ötöt szerválhatott sorozatban a legmegbízhatóbb egri tartalék, annyi éppen elég is volt, hogy végképpen elmenjen a szegediek kedve, 2-0. A harmadik játszmában már a taps is felcsattant a nézőtéren, mert valóban kimozdult a holtpontról az AgriaComputer, megmutatkozott a két gárda közötti valós különbség. A vendégek edzője szerint a játékvezetők korábbi ítéleteikkel egyértelműen beálltak az egriekhez, így a végére minden energiájukat felemésztették a 77'jza-partiak, 3-0. Nem volt elbűvölő, amit 55 percben láttunk, ám ezzel is simán nyert az Eger. A csütörtöki szegedi visszavágón egy nyert szett is elég lesz Tímáréknak a négy közé jutáshoz. Biztosak vagyunk benne, hogy nem elégednek meg csak annyival. Tatár Mihály: - Csak a harmadik szettben játszott képessége szerint a csapat, az eredmény reális. Ducsai Géza: - A második szettben „mozogtak” a vonalak, nyolc játékos játszott az Egerben, így a végére elfogyott csapatom minden ereje. Fesztbaum Béla Andomaktályai sakk Kempelen sakktoma és andor- naktályai sakkbajnokság a pontos megnevezése annak az eseménynek, amelyet Vámosi László tanár szervezésében rendeznek az Andomaktályai Általános Iskolában. A március 7-jén, szombaton 9 órakor kezdődő svájci rendszerű, 5-7 fordulós (játékidő 2x30 perc) tornára bárki nevezhet a helyszínen. A rendezvényt az oktatási intézmény mellett a helyi önkormányzat is támogatja anyagilag. Néggyel a Wigner Egerben a városi sakk-csapat- bajnokság keretében a 7. forduló mérkőzéseit rendezték. Eredmények: Vas-Heg Kkt. - Lenkey 3:1, Émász - Benedek Művek 1:3, Neumann Gimn. - Egri Vasas-Berva 0,5:3,5, Noname Boys - Wigner Jenő Szki. 0:4, Makiár - Szilágyi Gimnázium-Kereskedelmi Szakközépiskola 0,5:3,5. Az élcsoport állása: 1. Vas- Heg Kkt. 19, 2-3. Egri Vasas- Berva, Benedek Művek 19-19, 4. Szilágyi Gimn.-Kéreske- delmi Szki. 18 pont. Kézilabdában A Topker a csúcson Az NB I./B-s és ott negyedik házigazda Topker-Füzesabonyi SC, az NB II. Északi csoportjának 3. helyén álló HC Eger és az ugyancsak NB II.-es, de a Délkeleti csoportban 4. helyezett Tápiószele női kézilabdacsapata részvételével került sor a Farsang-kupa kézilabdatornára Füzesabonyban. A felkészülést remekül szolgáló rendezvényen a következő eredmények születtek: Topker- FSC - Tápiószele 32:20 (15:13), Topker-FSC - HC Eger 30:18 (14:8), HC Eger - Tápiószele 41:22 (21:12). Mint a fentiekből is kitűnik, az abonyiak végeztek az első helyen, megelőzve az egri és tápiói csapatot. Különdíjat kapott a legjobb kapusnak választott Szűcs Noémi (Topker-FSC), a gólkirály Ferencz Anita (HC Eger) és a legjobb mezőnyjátékos (Esztáriné Hadházi Mária). *** Március 7-jén, szombaton 16 órakor megkezdi tavaszi szereplését az Egri KC NB I./B-s férfi kézilabdacsapata, amikor Fehérgyarmat együttese vendégeskedik a körcsarnokban. Az egriek tavasszal csak négyszer játszanak idegenben. SZUPEREXPRESSZ Dekóderek, parabolák akciós áron, ajándék kártyával! HIRSCHMANN Bolt Eger, Kertész u. 25. 36/319-904 (80694) Eladó tavaszi árpa vetőmagnak, ára: 4000 Ft/q, valamint nitrogén műtrágya, ára: 3500 Ft/q. T.: 06/60/352-704 (80707) Febr. 26-án vásár a Bálásruha- házban! Kapható: gyerm. melegítő alsó és felső, termo pulóver és sok más! (80589) Könyvelésben jártas munkatársat keresünk öt-hat hónapra négyórás munkaidőben. Tel: 36/311-675, munkaidőben (80671) Nyúlszállítás 02.26. Eger, Galagonyás 15, F.német 16, F.tárkány 17. CLIP KFT. (80673) Öltönyök, zakók 3-4000 Ft-ért. Ffi. konf. üzem Eger, Vörösmarty 27. H-P: 9-15 ó-ig. (80627) Parkettacsiszolás, lakkozás garanciával. Tel.: 06/20/440-180 Tapéták, PVC és parafa burko- lók, rendelésre szőnyegpadló nagy választékban, kedvező áron a MERCURIUSNÁL Eger, Deák F.u. 21. Tel.: 321-524 (80622) Tv, video akció 15-20% kedvezmény. Megahertz Eger, Csiky u. 15.314-856 (80734) Edzőmérkőzések Patán is potyognak Csakúgy, mint más megyei labdarúgócsapat, a másod- osztályban szereplő Gyöngyöspata együttese is sorozatban játssza előkészületi mérkőzéseit. Eredményeik: Energia SC - Gyöngyöspata 0-1. G.: Haller. Gyöngyöspata - Jobbágyi 8-0. G. Haller 2, Benus 2, Maka 2, Győri, Kotka. Jobbágyi - Gyöngyöspata 4-3. G.: Benus, Morvái, Haller. Rózsa- szentmárton - Gyöngyöspata 2-3. G.: Benus 3. A mai program Két NB II.-es csapatunk az előkészületek hajrájához érkezett, mivel a hétvégén kezdődik a pontvadászat. Ma: Heves - FC Eger- Egertej, 15, Gyöngyöshalász - FC Hatvan, 15.30. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 8. fogadási heti Totó és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény 7 darab, nyereménye 10.562.747 forint. Önálló 13 találatos szelvény nem volt. 72 találatos szelvény 42 darab, nyereményük egyenként 83.831 forint, 77 találatos szelvény 699 darab, nyereményük egyenként 5037 forint, 10 találatos szelvény 5964 darab, nyereményük egyenként 984 forint. Góltotó: 4 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyereményösszeg 302.530 forint. 3 találatos 44 darab, nyereményük egyenként 3412 forint. Védőnek, edzőnek szigorú volt Vasárnap este valójában már túl jártunk a lapzártán, amikor értesültünk a szomorú hírről: életének 59. évében elhunyt Kiss János, egykori NB I.-es labdarúgó, majd edző, aki legutóbb Besenyőtelek csapatával nyert bajnokságot a megyei I. osztályban. Arra még volt időnk, hogy végrehajtsunk egy hírcserét a hétfőn megjelent oldalon, az emlékezésre azonban már csak egy nap múltán kerülhetett sor. Kiss János Lőrinciben töltötte gyermekéveit, de a Pécsi Dózsa színeiben vált NB I.-es labdarúgóvá, majd élvonalbeli pályafutását a szintén lila-fehér Egri Dózsában folytatta. Csapatkapitánya volt annak az egri gárdának, amelyik először szerepelt az NB 7.-ben, éppen harminc esztendeje indult útjára a labda. Egy olyan felejthetetlen csapatban volt centerhalf, amelyik még igencsak játszotta a futballt, és tízezernél is több nézőt vonzott rendszeresen az egri stadion lelátójára. Amikor visszavonult az aktív játéktól, gyorsan megtalálta helyét a szakmai irányításban, nem távolodott el szeretett sportágától. Felvállalta az idegölő edzői szerepkört, leült arra a mindig bizonytalan kispadra, amiről az elmúlt esztendő nyarán egyre súlyosbodó betegsége miatt, orvosi tanácsra kényszerült felállni. Közben Nagybátony- ban, Apcon, Sírokban, Egerben edzősködött, szívesen vállalta azt is, ha csak pályaedzői szereppel, esetleg az utánpótlással bízták meg. Évekkel ezelőtt barátai hívták el Besenyőtelekre, ott formált élvonalbeli megyei csapatot, amelyik feljutott, s most elsőéves az NB 777.-ban. Huzamosabb ideje nem volt rendben egészségileg, de amíg csak tehette, vállalta a harcot. Vártuk a jó híréket sorsa alakulásáról, de nem Kiss János, az edző kaptunk biztatást. Szerettünk volna vele beszélgetni az őszszel, ám többszöri kérésünkre is csak annyit üzent: akkor írjunk róla, ha eljön az ideje. Elfáradt szervezete vasárnap feladta a küzdelmet. A középhátvéd, a kérlelhetetlenül szigorú edző itthagyta szeretteit, sporttársait, barátait, elment egy olyan égi pályára, ahol már Papp Laci védi a kaput, Szász Laci, Be- rán Karcsi, Zilahi Zoli, Sárközi Pista és még mások rúgják a labdát. Az idősebbek között örökre megmarad játékának emléke. Játékosai aligha felejtik apai szigorát, mesterüknek az érdekükben tett jóindulatát. Kiss János temetése február 28-án, pénteken 12.30- kor lesz Egerben, a Rozália temetőben. Nem nyertek tippelőink Az Egertej Kft. támogatásával Játékunkban a 8. héten Roth Endre szilvásváradi és Szeifert József hatvani olvasóink tippjeit játszottuk meg az egri Rózsa Károly úti totózóban. A játékhéten Roth Endre 6, míg Szeifert József 7 találatot ért el, így nyeremény hiányában ezúttal elmarad a szabályok szerinti felezés. A lapunkhoz beküldött több mint kétszáz tipp között a meglepetésekkel teli héten 7 darab 11-es (Osztafin Róbert, Párád) és 8 darab 70-es találatot értékeltünk. Népszerű tippjátékunkat az Egertej Kft. támogatásával folytatjuk, változatlan játékszabályok mellett. Az új tippelők kedvéért ismertetjük a játék lényegét: lapunkban megjelentetünk a játékhétre vonatkozó üres totó kollektív szelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szerkesztőségünkbe (Eger, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A lapból kivágott szelvények vesznek részt a játékban, egy fogadó több tippet is beküldhet, akár egy borítékban is. A megjátszható variáció 0-6-7 indexszámú (1280 forint!szelvény), ami azt jelenti, hogy a mérkőzésekre hat kétesélyes (IX, 12 vagy X2-es) tippet és hét egy esélyes tippet ( 1, vagy X, vagy 2 ) kell beírni. A beérkező tippek közül minden héten pénteken 72 órakor sorsolással választjuk ki azt a két fogadót, akinek a tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot a szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyereményt ér el, abban az esetben a nyereményt megfelezzük. Kétezer forint összeg alatt nincs felezés, a nyeremény a fogadót illeti meg. (Például: ha a fogadó 500 ezer forintot nyer, akkor 250 ezer a játékosé, és ezért csak a lapunk árát kell befektetnie). HA NVCRÜNK - fCUZÜNK! ( 9- hét ¥/ I \ .\ 0/ A'--Os Sor szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1 Bremen VfB Stuttgart 2 Düsseldorf Leverkusen 3 Atalanta Perugia 4 Lazio Fiorentina 5 Milan Roma 6 Parma Cagliari 7 Piacenza Internazionale 8 Sampdoria Bologna 9 Verona Reggiana 10 Bari Genoa 11 Cosenza Torino 12 Empoli Lecce 13 Palermo Padova +1 mérkőzés 14 Juventus Vicenza Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 06 7 Indexszám: 64 db Név:. Cím: SZOCIÁLIS AKCIÓ A MAGYAR VÖRÖSKERESZT TÁMOGATÁSÁVAL BITTNER Svédcsepp Ajánlott fogyasztói ár; 50 ml.: 99 Ft, 250 ml.: 299 Ft, 500 ml.: 598 Ft KAPHATÓ A GYÓGYSZERTÁRAKBAN ÉS FITOTÉKÁKBAN. AMÍG A KÉSZLET TART.