Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-26 / 48. szám

HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1997. FEBRUAR 26., SZERDA HÍRLAP LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VIII. ÉVFOLYAM 48. SZÁM ÁRA: 39 FORINT Lapunk az Interneten HEVES “S? HÍRLAP Partnerünk az Agriacomputer Kft. Aki belekóstolt az effajta pihenésbe, bizonnyal később is visszatér Afalusi vendéglátás kicsiben is üzlet- Lassan kezdenek rájönni az országban, hogy a legolcsóbb valutakitermelési forma a vendéglátás - kezdi a beszélgetést Szacsuri István, a Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület elnöke. Ezt bizonyítja az is, hogy a tavaly év végi országgyű­lési nyílt napot követően megalakult a Magyar Turisztikai Szolgálat Részvénytársaság, s ugyancsak a dolog „komolyan vételét” jelzi, hogy immár miniszter felügyeli ezt az ágazatot. Mint megtudom, a turiszti­kai szolgáltatások közül há­rom csoport a legkeresettebb, a gyógy-, a konferencia- és a falusi turizmus. Ez utóbbi egy­fajta hiánypótlás is, hiszen a hazai vendégek egyre kevésbé képesek megfizetni a szállodai árakat, a régi „SZOT-os vi­lág” pedig elmúlt, illetve a maradványai kemény piaci árakon érhetők csak el.- A laikus azt hinné, afalusi vendéglátás főleg a külföldie­ket érinti...-Ez messze nem igaz. Ké­szítettünk egy felmérést, amelyben a megye mintegy 90 szállásadóját - akik közel 300 ágyat kínálnak - kérdeztük meg többek között a vendégek öszetételéről is. Ebből kide­rült, hogy a vendégéjszakák 80 százalékát hazai családok, kirándulók veszik igénybe.-Elképzelhető, hogy azért van ez így, mert a magyarok igényei kisebbek, ellentétben a külföldiekkel?- Nem erről van szó. Egy­szerűen a külföldieknek nem megfizethetetlenek a szállo­dák. De aki kimondottan a fa­lusi környezetre vágyik, az megkapja az igényeinek meg­felelő szolgáltatást. Nagyon komoly elbírálás alapján lehet valaki az egyesületünk tagja. Egy kétszáz kérdésből álló felmérést végzünk, s ennek alapján rögtön be is soroljuk a szálláshelyet a megfelelő ka­tegóriába. A színvonalat 1-4 napraforgóval jelöljük, s ezt az ajánlatainkban, prospektu­sainkban feltüntetjük. Csak érdekességként: ezt a mód­szert Heves megyében találták ki, s ma már az egész ország­ban alkalmazzák. A besorolá­sokat évente felülvizsgáljuk, tehát a minőségre ügyelünk. <Folytatás a 2. oldalon) Zöld út Fehérvári Andornak és a költségvetésnek Az igazság piUanata még várat magára? Dr. Ringelhann György polgármester (Lokálpat­rióta) két napirend előtti felszólalásával kezdte meg tanácskozását Eger város tegnapi közgyű­lése. Előbb a legutóbbi testületi ülést követő bot­rányos lakossági hozzászólás fejleményeként - mikor is egy felszólalási jeggyel mikrofonhoz lépő egri hölgy a városi tévé nyilvánossága előtt sértegette dr. Krausz Ilona jogásznőt - kijelen­tette: bár a közgyűlés elhatárolta magát az eset­től, a jövőben a felszólalók felelősséggel tartoz­nak az általuk elmondottakért. Szívderítőbb volt Sziréna Emez krumplit lop, amaz rendszámot... Az egri Fadrusz utcából reg­gel jelezték, hogy eltűnt a csa­lád burgonya- és almakészlete. A kár ötezer forint. Felsőtárkányban a Sport bü­fébe hatoltak be ismeretlenek, s onnan dohányárut, valamint édességet tulajdonítottak el. Az egri Remenyik utcai ga­rázssoron feltörték az egyik garázs ajtaját, ám onnan nem a gépkocsit, hanem annak tető- csomagtartóját lopták el. Szintén a megyeszékhelyen történt, hogy egy Kodály Zoltán utcai ház közös tárolójából a 15 ezer forintot érő kerékpárt „lo- vasíiották meg”, míg egy - a Szvorényi úton parkoló - gép­kocsiról a rendszámot lopták el. Jelentkezett egy egri anyuka is, akinek 17 esztendős leánya napok óta ismeretlen helyen tartózkodik. Megállapodtak: nem lesz sztrájk Visontán Ringelhann doktor második bejelentése, amely­ben a testületi tagokat a Puhl Sándor, Puskás Fe­renc, Deák Ferenc és Szusza Ferenc tiszteletére adandó csütörtöki fogadásra invitálta meg. Kényes kérdéseket is feszegettek a képviselők, amikor Fehérvári Andor, az egri mezőgazdasági szakközépiskola igazgatójának nyugdíjazási ké­relmére terelődött a szó. À majd’ egyórás vitán - miután maga az érintett nem kért zárt ülést - a sajtó képviselői is jelen lehettek. (Folytatás a 3. oldalon) THÍRIAP^ A bankkártya bombabiztos, de a pénznek mégis lába kelt Manipulálhatták-e a pénzkiadó automatát? Bár még sok a tisztázatlan momentum, egy biztos: nem lesz könnyű az érintetteknek kideríteni, történt-e illegális pénzfel­vétel az egri Hatvani kapu téri pénzkiadó bankautomatánál, amelyet eddig a betétesek „bombabiztosnak” hittek. Csak a Harmincezer forint tűnt el egy hét alatt L. A.-né makiári lakos bankkártyájáról. A hölgy ma is értetlenül áll a történtek előtt, hiszen a kártyája nem veszett el, nem használhatta senki, a száma titkos, amiről még a csa­ládja sem tud.- Miután az OTP értesítésé­ből megtudtam, hogy február 6-án, este 6 óra után valaki 15 ezer forintot emelt le a bank­kártyámról az egri, Hatvani kapu téri automata segítségé­vel, felkerestem a pénzintézet igazgatóját - meséli a hölgy. - Ott senki nem mondta, hogy til- tassam le a kártyát, mert az eset megismétlődhet. Az ördög nem alszik, február 11-én, szintén este 6 után, ugyanezen az au­tomatán, az én adataimat hasz­nálva újra leemeltek 15 ezret. (Folytatás a 3. oldalon) A MiG-ek elől rejtőzködött Amerikai Hercules a Mátrában A tegnapi napon megállapodás született a Mátrai Erőmű Rt., valamint a Villamosenergia­ipari Dogozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZSZ) helyi alapszervezetének sztrájkbi­zottsága között. Ennek értelmében a munkál­tató az idei létszámgazdálko­dással kapcsolatban vállalja, hogy „azon fő egységeinél és a vezérigazgatóhoz közvetlenül tartozó szervezeti egységeknél, ahol a VDSZSZ tagjai vannak, a foglalkoztatás kérdéséről a VDSZSZ-szel éves megállapo­dást köt”. Megállapodtak a társaság 1997-es tervezett átlagos sta­tisztikai állományának létszá­máról, amely 7,1 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Ez a lét­számcsökkenés a természetes fogyásból származik, miközben a létszámfelvételi tilalom ez­után is érvényben marad. E tárgyban, azaz a belső munkaerő-átcsoportosítás kér­désében a munkáltató március 31-ig előterjesztést készít, s a felek ennek alapján kötnek megállapodást. (Folytatás a 2. oldalon) Csütörtökön, 10-től 12-ig Radiológus-sztrájk A Markhot Ferenc Megyei Kórház és Rendelőintézet radiológiai osztályának dol­gozói február 27-én, csütör­tökön délelőtt 10 és 12 óra között - a törvényes keretek figyelembevételével - fi­gyelmeztető sztrájkot tarta­nak. Minderre - amint a kórházból tájékoztatták la­punkat - részben problé­máik megoldása, részben a betegek érdekében kerül sor. Az érintett egészségügyi dolgozók a betegek elnézé­sét, megértését kérik. Csütörtökön fejeződik be ha­zánkban az a NATO békepart­nerségi gyakorlat, amely a Mátra feletti légtérre is igényt tartott. Az MH repülőfőnöké­nek helyettese, Babos József ez­redes érdeklődésünkre a hírt megerősítette:- A domborzati viszonyok adta lehetőségek kínálták a fel­adatot, s ebben találtunk part­nerre az amerikaiakban. Mi szállító repülőgépekkel nem szoktunk terepkövetést végre­hajtani, ők azonban egy Hercu- lessel vállalkoztak erre. Ez a más néven MC-130 tí­pusú gép próbált azután az Északi-középhegység légteré­ben elrejtőzködni a Kecskemét­ről felszálló MiG típusú elfogó vadászrepülők elől. A rejtőzkö­dés azt jelentette, hogy a szállí­tórepülő felkészült amerikai pi­lótája idomult a terephez. Repü­lési magassága 100 és 2000 mé­ter között váltakozott. Az ezre­des szerint „erre dolgoztak rá" a magyar vadászok. A „mutatványnak” bizonyára akadtak szemtanúi. Mi a Pipis- hegyi repülőbázison kérdezős­ködtünk, ám ott nem észleltek mozgást.- E gépek gyorsan áthúznak. Visonta felett megy a menet­rendszerű moszkvai járat is, a hajtóművek hangját nem köny- nyű megkülönböztetni - mondta az egyik klubtag. (b. s.) Perpatvar a ház előtt: kevés volt a puszta ököl Tőrkéssel szúrta szívtájékon Napjainkban jellemző jelenet játszódott le hétfőn este hat óra tájban Gyöngyösön, az Orczy út 12. számú ház előtt. Ahogyan tegnap Kakuk György r. alezredes, a megyei főkapitányság szóvivője tájé­koztatta lapunkat, L. J. 40 éves gyöngyösi polgár arra kérte a 18 éves T. Attilát, jöj­jön ki az épület elé, s tisztáz­zák vitás ügyüket. A kihívó szerint az ő élettársát a fiatal­ember a legősibb női mester­ség űzőjének nevezte, durva szavakkal. Úgy vélte, eljött az elégtétel ideje. Vitatkoztak, dulakodtak, majd az ifjabb ember belátta: ököllel nem boldogul. Ezért az önvédelmi céllal állandóan magánál tar­tott, 15 centiméter pengehosz­szúságú krómozott tőrkésével szívtájékon szúrta perlekedő partnerét. A szemtanúk hívták a men­tőt. L. J. életét csak a gyors, szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Vérzéses sokk lépett fel nála, így sérülése életveszélyesnek minősül. A gyöngyösi kórházban ismét harcolni kellett a sértett életé­ért, akit később a hatvani kór­házba szállítottak, s ott két­szer is megműtötték. T. Attila ellen - őrizetbevé­tele mellett - a főkapitányság vizsgálati osztálya életve­szélyt okozó testi sértés bűn­tettének alapos gyanúja miatt folytat eljárást, s indítvá­nyozza az előzetes letartózta­tásba helyezését. A vad az államé, a föld a tulajdonosé, de kié lesz a vadászati jog?! Polgári engedetlenség földön, vízen?- Előre elnézésüket kérem, amiért ma idefárasztottuk önö­ket - kezdte dr. Palkovics György, a Fauna Rt. elnök-ve­zérigazgatója egy tegnapi fó­rumon, amelyre azért került volna sor, mert az FM Heves megyei hivatala a Fauna Rt. ál­tal benyújtott kérelmet elbí­rálva, hivatalból, első alka­lommal megállapította a va­dászterület határait. Ez részben eltér a Fauna Rt. által tervezett határoktól. Erre figyelemmel szükségessé vált, hogy a terület tulajdonosai, illetve képviselői újból döntést hozzanak a képvi­selet formájáról, a képviselő személyéről, a vadászati jog gyakorlásának, illetve haszno­sításának módjáról, feltételei­ről - olvassuk a február 14-én kelt, az elnök-vezérigazgató ál­tal aláírt, az önkormányzati jegyzőknek is elküldött meg­hívó szövegében. Ám közgyűlés összehívásá­hoz 30 napos határidő szüksé­geltetik. S van még egy február 20-án a minisztérium vadgaz­dálkodási és halászati főosztá­lyának vezetője, Vajai László által aláírt és a megyei hivata­lokba eljuttatott levél, amit a Fauna (kérésére) megkapott, de a többi érdekelt még nem, s ez. további útmutatással szolgál a dolgok lebonyolításához. Pal­kovics György - mint mondta - meglepődött, hogy a meghívott 12 tulajdonosi képviselő helyett zsúfolásig megtelt a terem. A beszélgetésből az is kitűnt, hogy mindenki elégedetlen a vadászterületek határainak kényszerkijelölésével. így a Fauna Rt. is... Kiss András kömlői tulajdo­nosi képviselő fogalmazta meg a környék vadászati társulásai­nak véleményét:- Az FM megyei hivatala ge­rinctelen módon döntött a hatá­rokról, mert a valós földtulaj­donosok akaratát semmibe vette. A települések képviselői bíróságon kívánják megtá­madni a határozatot. A földtu­lajdonosok nem csatlakoznak a Fauna Rt.-hez - mondta, hozzá­téve: ha jogaikat nem gyako­rolhatják, a polgári engedet­lenség határáig is elmennek. A közlekedést földön és vízen megbénítják. Vadászni senkit be nem engednek. (r. k.) „Lecsengőben”a járvány Mától feloldották a látogatási tilalmat A megyei ÁNTSZ tegnapi közleménye szerint az inf­luenzajárvány szűkebb ha­zánkban is a végéhez köze­ledik. Az adatok szerint ugyanis az elmúlt héten a megye la­kosságának mindössze 0,3 százaléka betegedett meg. Ezen túlmenően a szövőd­mények száma is csekély, s - szerencsére - a legutóbbi időszakban újabb, az influ­enzával összefüggő halál­eset sem történt. A fentiek miatt a szak­emberek úgy döntöttek, hogy február 26-tól, azaz a mai naptól valamennyi, a megyében lévő kórházban megszüntetik a látogatási ti­lalmat.

Next

/
Thumbnails
Contents