Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-22 / 45. szám
4. oldal 1997. február 22., szombat Gyöngyös És Körzete Új tevékenységek sora a régi telepen Ipari park a KAEV-gyár helyén Látott már sokkal szebb napokat is a gyöngyösi KAEV-te- lep, hiszen mostanság — s jó ideje - a látogató a sorompó mellett szolgáló kutyás cerberuson kívül alig lát embert, míg dolga után megy a valamikori gyár bekerített hathektáros területén. A régi nagyüzem a végelszámolás éveit éli, s fokozatosan engedi helyére az új gazdákat. Ilyenformán - mint Bíró Tibor megbízott igazgatóval folytatott beszélgetésünknél kiderül - máris valóságos ipari park született a további tulajdonosok igyekezetével. A teljes utódlásra elsőként jelentkező vevő 90 milliójára ugyanis nem kötöttek egyezséget, inkább a részleges értékesítés mellett döntöttek. S mivel elég sok mindent kínáltak eladásra, nem maradt el az érdeklődés. Eddig az épületek közel fele, a gépállomány mintegy 90 százaléka kelt el, s a készletek csaknem kétharmada került más kezekbe. Az 1994 márciusától tartó végelszámolással a telepre költözöttek közül az új IN- DUSCO KAEV nemcsak a hajdani nevét, hanem profiljának, piacának egy részét is tovább őrzi Gyöngyösön. A valamikori tanműhely előbb géplakatosé, majd fafeldolgozóé lett. Az egykori öntvénytisztító és meó-raktár helyén egyelőre még csak használt ruhaneműk báláinak bontásával és továbbításával foglalkozik egy ecsédi magánvállalkozó, de a későbbiekben talán valamiféle kis varrodát is nyit a holmi javításához. Az 1200 négyzetméteres egykori lakatosüzem most hasonló szakmában dolgozó adácsi vállalkozóé, az épület csaknem ikerpárját az EPA- LAZ Kft. birtokolja faipari munkákhoz, székek, asztalok készítéséhez. A széntároló a mellette lévő területtel budapesti társaságé, szintén fás tevékenységhez. A vagonrakó gyöngyösi vállalkozóhoz került, s majd felújítás után használja céljaira. Az elhagyott festőműhelyt és galvanizálót a KAEV vég- elszámolásánál leszerelték, szintén kiürítették, s a környezetre ártalmasnak tartott anyagait három pótkocsis teherautóval - mintegy kétmillió forintos költséggel - hivatalos megsemmisítésre szállították. A továbbiakban itt telepszik meg a gyöngyösi Ferro-7 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Az 1100 négyzetméteres csarnokot már hosszabb ideje a Sióker bérli gyöngyösi magánvállalkozóval, míg a központi irodaházat az Intertap használja saját tulajdonaként már most csaknem egészében. Az épületben tapétagyártást végeznek, s folyamatosan fejlesztenek.- Mindezekkel a KAEV naturális tartozásait már sikerült rendeznünk, illetve az APEH, illetve a TB követeléseiből is jócskán törlesztettünk - mondja Bíró Tibor megbízott gyöngyösi igazgató. - S kilátásunk van arra, hogy a megvásárlásra eredetileg ígért ösz- szegnél sokkal több pénz ösz- szejön, mire az eljárást befejezzük. Ugyanekkor az 1994- es létszámleépítésnél elbocsátott 100-120 körüli dolgozót természetesen iparkodtunk a tőlünk telhető tisztességgel további útjára engedni. Nem az állami rendelkezés, hanem az ettől előnyösebb vállalati kollektív szerződés szerint adtuk a végkielégítést. Napjainkra már csak hét ember maradt a régi állományból, de a telep más cégeinél együttesen is úgyszólván csak a töredéket foglalkoztatják a nagy csapatból. Ám úgy látom, hogy a helyzet javulhat. Akár 3-4 év múlva is lehetnek annyian a munkahelyeken, mint üzemünk fénykorában. Egyébként máig a KAEV mind a 10 gyárát privatizálták. Az országos nagyvállalatnak mindössze a neve maradt fenn valamelyest néhány helyen. Gyöngyösön kívül Egerben. Mezőtúron is.-A sok tulajdonos hogy fér meg egymás mellett?- Ki-ki végzi a maga dolgát, a telepet őrző-védő szolgálat vigyázza. Rongálás, lopás sajnos, így is előfordul. A biológiai szennyvíztisztítót, amely a gyár melletti kis „lakótelepet” is kiszolgálja, például szétverték jó két hete, mivel a kerítésen túlra már nem terjed a fegyveresek feladata. Vandál pusztítást végeztek ismeretlen tettesek az ugyancsak kinti iparvágány őrbódéjában is. A tolvajokat az áram alatti kábel sem zavarta, amikor fejükbe vették, hogy szétszerelik hasznos anyagáért. Öt légszelepet azért vertek szét a behatolás után egy műhelyben, hogy a belőlük nyerhető, összesen talán egykilónyi rézért kapjanak 200-300 forintot. Jóllehet, csupán egyetlen ilyen készüléknek az újjal való pótlása is legalább 8-10 ezer forint... Mit mondjak? Roppant bánt mindez, s igen elkeserít. Nélkülük képzeltem a búcsút... (gyóni) A Mátra Egylet régiós törekvései A kékesi hó sem ért semmit Családokat várnak Domoszló sulijában A már hagyományos domoszlói családi sportnapra az Általános Iskolában az idén március 1-jén várják az érdeklődőket. A tornatermi játékokon, tréfás és komolyabb vetélkedőkön a szereplés és a szurkolás is egyaránt remek szórakozást Ígér. Nyolcvanmilliós fejlesztés Nagyrédén Február 26-án tartja soros ülését Nagyréde képviselő-testü- lete. Elsősorban az önkormányzat idei évre tervezett 177 milliós költségvetéséről tárgyalnak a községi vezetők, akik a pénz csaknem felét szánják beruházásokra, jelentős részben a helyi bevételekből. Falugyűlés lesz hétfőn Visontán Hétfőn 17 órától falugyűlést tartanak a visontai Művelődési Házban. Ambrusz József né. polgármester beszámol az önkormányzat tavalyi eredményeiről, idei terveiről, s a község további gyarapításához, szépítéséhez kéri a lakossági összefogást. Videós nevelés a györki óvodában Videolejátszóval gyarapodott a vámosgyörki óvoda. A korszerű készülék a kicsinyek vizuális oktatását segíti. „Csak semmi szex” a patai közönségnek Szerdán újabb pesti színházi előadást élveztek a gyöngyöspataiak autóbuszos látogatásuk során. Ezúttal a „Csak semmi szex” című előadáson tapsoltak a közönség soraiban. Márciusban a Csárdáskirály nő vendégei lesznek a fővárosban. Gyermekszínj átszók kolpingos bemutatója A Móra Ferenc Gyermekszínpad és az általános iskolák színjátszócsoportjai randevúznak a gyöngyösi Kolping-házban. Február 27-i, csütörtöki bemutatójuk 15.30-kor kezdődik a színházteremben. Miután Balázs Attilát másfelé szólította későbbi feladata, Saiga Andor vette át helyét a Mátra Egylet élén. Az új elnök az eddigiekben jobbára a gyöngyösi Horus Lovasközpont ügyvezetőjeként vált ismertté az idegenforgalomban, a továbbiakban azonban többet akar. Mint elmondotta: szerényen növekedett, ma 32 tagú - többnyire jogi személyiségeket tömörítő - szervezetük dr. Jakab Istvánnak, a Heves Megyei Közgyűlés elnökének törekvésére és biztatására régióban is kész gondolkodni. Ennek során szívesen együttműködik az Eger Touristtal, élén Vadócz Péter igazgatóval, mivel az elképzelések szorosan kapcsolódnak szeretett Mátravidé- künkhöz, Gyöngyöshöz. Közvetlen területük fővároshoz való rendkívüli közelsége, könnyű, gyors elérése kitűnő pozíciót teremj a mátraiaknak a szervezéshez. Hiszen megállíthatják, marasztalhatják, s tovább is irányíthatják az érdeklődőket akár Nógrád értékei, akár Eger, Miskolc, a Bükk vidéke és a Tisza-tó felé. — Csupa szakemberrel - közöttük a Tourinform Gyöngyöst is vezető titkárunkkal, Füleki Eszterrel dolgozunk együtt a Mátra Egyletben - magyarázta az elnök -, s szinte minden környékbeli üdülő a segítségünkre van munkánkban. Könnyű őket rávenni, akár bevonni is például a turistautak rendbetételébe, gondozására, annál inkább, mivel a járhatóbb, vonzóbb ösvények a szálláshelyekre is vezetik a vendégeket. Szívesen tesznek egyébért is, azon vannak, hogy mind többet mutasson a táj, s egyre elégedettebb legyen a látogató. Van kedvük az újabb programokhoz, s a hagyományok ápolásához. Próbáljuk folytatni kiadványaink megjelentetését, az Utazás ’97 országos kiállításon Heves megye a mi örömünkre is már együtt szerepel 100 négyzetméternyi helyén. S jövőre talán már az egész északi régió bemutatkozhat közösen Budapesten, s netán másutt.-'gyNagy általánosságban aligha számítottunk már hóra - a hét közepén azonban meglepett bennünket. Ám még Kékestetőn sem esett több 5 centiméternél, s így a sportolókat képtelen volt megörvendeztetni. Ráadásul a Gyöngyöshalász önkormányzata ideiglenesen új aszfalt- üzemnek adott helyet a volt szemétlerakó területén. A fővárosi Mota Hungária részlegének költözéséhez a hét közepén megkezdték az előkészületeket. Körülkerítik a telepet, s megszüntetik a hulladékok további lerakását a munkák idejére. À budapesti cég tevékenységének helyi megkezdését követően a terület használatáért adott bérleti díjon túl az itteni önkormányzatnak fizeti az iparűzési adót. S felajánlotta azt is, hogy a túltermelésből származó, illetve a felhasználáCzigány Marianna, a Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskola rajztanára nem mindennapi alkotásokból nyitott a hét közepén kiállítást a gyöngyösi Pincegalériában. Ez alkalommal ugyanis alkotócsoport mutatja be munkáit, az Országos Találmányi Hivatal által is védett remekeit. Bőifestményeket láthat az érdeklődő ennek során egészen március 20-ig. A Csuta-Za- jácz-Várkonyi csoport érdekes módon került össze. Zajácz Tamás ugyan főiskolai tanulmányai alatt megismerkedett a bőrművességgel is, s ettől kezdve foglalkozott a bőrmegmunkálással, kiállításokon szeszé/ ezt a keveset is szétszórta, s a maradék így főleg nem javíthatott a leromlott hóminőségen. A rétegvastagság ugyanis a csúcson mért 19 centijével is régóta alkalmatlan már a sportoláshoz: fagyott, jeges... sok során kimaradó anyaggal a községi útjavításokat segíti önköltségi áron. Mindaddig, amíg az üzemet az M3-as építéséhez igénylik. A településnek jól jön a könnyítés, mivel az utak rendbetétele jelentős feladat, erre szánják az EMASZ-részvények értékesítéséből származó községi pénzt is. A halászi telep említett átengedése az intézményes szemét- szállítást nem akadályozza, mivel a kukás limlomot az erre szerződött partner már korábbi megbízása szerint változatlanul a gyöngyösi gyűjtőhelyre szállítja. repelt szabadalmaztatott, sajátos eljárással készített darabjaival - de egyébre különösebben nem törekedett. Mígnem a szintén Békés megyei Várkonyi János festő képei láttán az alkotót arra nem biztatta, hogy váltson anyagot, s próbálkozzék bőrre vetni elképzeléseit. Barátja hajlott a szóra, aztán valóban bőrre is kezdett festeni. Utóbb pedig másik földijüket is megnyerték törekvéseikhez, s így Csuta György festőművésszel teljessé lett a kör. Azóta közösen szerepelnek. S hogy milyen sikerrel? - Nos, azt a gyöngyösi közönség is megítélheti mostanában. (gy.) Nem szeretik - de megszokták a közlekedők a kétirányúvá tett Szent Bertalan utcát Gyöngyösön. fotó: gyóni Új aszfaltüzem Halászon Bőrfestmények kiállítása PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet igazgató-főorvosa pályázatot hirdet ELLENŐRZÉSI CSOPORTVEZETŐI (belső ellenőr) állás elnyerésére. Pályázati feltétel: Számviteli főiskola, vagy mérlegképes könyvelői képesítés erkölcsi bizonyítvány. Az állás azonnal betölthető. Fizetés a Kjt. szerint, illetve megegyezés alapján. Érdeklődni a 341-320-as telefonon, vagy személyesen Dr. Freili Géza igazgató-főorvosnál. A pályázatokat is nevére kérjük benyújtani. Amerikai-angol-magyar tulajdonú, egri székhelyű DePuy-Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft. Fejlesztőmérnök munkakörbe, versenyképes javadalmazással fiatal munkatársat keres. Elvárások: • Felsőfokú szakirányú végzettség. • Gépgyártás-technológiai ismeret. • AUTOCAD számitógépes jártasság. • Angol nyelvtudás. A pályázatokat önéletrajzzal, bizonyítványmásolatokkal és fényképpel kérjük a Kft. címére eljuttatni 1997. március 10-ig. Fizikai területen: Fiatal gépi forgácsoló (esztergályos, marós) szakmunkásokat keresünk felvételre több műszakos munkarendben, CNC-ismeret előnyt jelent. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: DePuy-Sanatmetal Kft. (Eger, Faiskola út 5.) Bóta László személyzeti vezetőnél Új könyvek: Sátánisták 795.Winston Graham: Közvetett bizonyíték 559- Robin Cook: Életjel 598.Feng Shui: A térrendezés ősi kínai művészete 999. Csörgő-Csigó: Húsvét (Tanácsok, Ötletek) 1480.- A harmonikus test: 1380.- Engedményes könyvek: Danielle Steel: Szenvedély 325.- Bársony István. Magyar földön 68tk- 340.- T.O. Teas : Öld meg puszta kézzel! 478T 249.- Új videokazetták: Toy Story 2400.Timon és Púmba 1999.Hercegnő sorozat: A kincsek kincse 1600.SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. tel: 36/413-998 Eger, Érsek u. 2. tel: 36/323-393 Sipotéka Antikvárium: Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. tel: 36/322-562 (79060). Österreichisch - Ungarische Firma sucht Bürosekretärin zwischen 25 und 35 Jahre alt. Wir bieten einen sicheren Arbeitplatz und ein gutes Gehalt in einem erfolgreichen Unternehmen. Wir erwarten von Ihnen Einsatzsbereitschaft, Flexibilität, Windows Kenntnisse und gutes Deutsch is Wort und Schrift. Schicken Sie ihre Bewerbung mit Foto an Rudh Hungária Kft. 3300 Eger, Rákóczi u. 95. (80549)