Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-15 / 39. szám

A mesék világában

Velence akkor is egy csoda, ha éppen semmi sem történik. Cölöpökre épült középkori palotáival, lagúnáival, gondoláival örökre megbabonázza látogatóit. Hát még februárban, amikor maskarákba öltöznek az itt élők. A pompázatos tereket, szűk sikátorokat járva úgy érezhetjük: igaz mesébe tévedtünk. Időutazáson veszünk részt, évszázadokkal korábbi időbe csöppentünk.

Váradi Károly hatvani fotóművésznek megadatott, hogy visz- szatérjen a szépséges olasz városkába, s megörökítse az idei karnevált. Felvételeit látva úgy képzelhetjük, mintha mi magunk is befizettünk volna a kirándulásra. (né-zi)

A Magyarok Világszövetsége humánus eszközökkel hirdet összefogást

„A nemzet rohamos végpusztulásától tartunk”

A Magyarok Világszövetsége életében 1996 volt a megújulás éve, amikor a világszervezet központi, országos és helyi (megyei) szervezeteire kiterjedő általános választások keretében történt meg a teljes körű tisztújítás. Dr. Murvay Sámuelt, a szövetség Heves megyei elnökét kérdeztük arról, hogy helyi szinten miként kezdenek hozzá a megújuláshoz. Január végén jó indulásnak számított az a sikeres találkozó, melyet az MMK-ban népes közönség előtt tartottak: Réti Árpád színművész Babits-összeállítást adott elő „Talán a vízözön” címmel. A műsor szellemiségében és mondandójában is illeszkedett ahhoz a törekvéshez, ami az MVSZ-t jellemzi.-A szervezet alapjaiban megszilárdulva, teljes belső egyetértéssel veheti fel a küzdelmet kitűzött céljai megvalósításáért. Elsőrendű feladatunknak tekintjük a nemzeti egység megteremtését, megerősítését, a világon bárhol élő magyarok egy közösségbe tömörítését.

Ennek alapja lehet magyarságunk vállalása csakúgy, ahogy a világ minden élni akaró népe teszi, de nem nacionalizmussá torzítva, mint például egyik-másik, közelünkben élő nép esetében láthatjuk.-Úgy érzi, hogy a magyarságtudattal bajok vannak?- Sajátságos módon magyarságtudatunk éppen az anyaországban - itt, ahol látszólag semmi sem indokolná - pusztult a legsúlyosabb mértékben. Ennek romboló hatását erősen fokozza az ország jelenlegi politikai, gazdasági, szociális válsághelyzete.- Elveszett volna az önbizalmunk?- Egy nép, egy nemzet, amely nincs tisztában értékeivel, nincs önbecsülése, önbizalma, saját érdekében nem akar és nem is tesz semmit, természetesen válik saját hazájában szolgává, a mi esetünkben az ellenőrizhetetlen idegen tőke érdekeinek kiszolgálójává. Nem hisszük, hogy ennek így kellene lennie. Nem hisszük, hogy az eddig keményen helytálló, öntudatos, büszke népünknek ezredéves államiságát így kellene befejeznie, és a végpusztulásba menetelnie. Ez a nép talpra tud állni, csak fel kell ébrednie.

Éppen ezért a Magyarok Világszövetsége összefogásra, egységes, közös cselekvésre hív minden, a hazáját szerető, azért áldozatra is kész szeDr. Murvay Sámuel

mélyt, aki a napi pártpolitikától függetlenül hajlandó ebben részt venni.- Kikre számít a szövetség leginkább?- Együttműködésre kérjük és várjuk egyházainkat, amelyek magyarságunk megőrzéséért eddig is olyan sokat tettek, s a közösségi tevékenységben a jövőben is meghatározó szerepük lehet. Hívjuk és várjuk mindazokat a szervezeteket, testületeket, egyesületeket, szövetségeket, amelyek alapelveinket és meghirdetett céljainkat elfogadják, és készek a közös cselekvésre, s akik megértik önzetlenül, egész nemzetünk érdekében tett kezdeményezéseinket, és ebben hathatósan támogatnak. Felelősséggel végzett munkájuk keretében tudatában vannak annak, hogy segítségük sorsdöntő befolyással bírhat. Meggyőződésem, hogy súlyos helyzetben lévő hazánk és nemzetünk csak teljes összefogással menthető meg, és hogy tovább már nem várakozhatunk.-Helyi szinten mit tehet a

tagság?-Az MVSZ Heves Megyei Szervezete közelebbi tervei közül meg kell említenem néhányat. Megkezdtük új tagok felvételét. Beiratkozásra lehetőség van minden hétfőn 17-19 óra között a Megyei Művelődési Központ épületében lévő irodában. Keressük a kapcsolat- felvétel lehetőségét az egyházakkal és a fentiekben említett társadalmi és más szervezetekkel. Havonta legalább egy klubestet vagy előadást, illetve céljainkról közvetlen megbeszélést folytatunk. Megyénk településein - minél több városban és községben - kezdjük meg az MVSZ önálló szervezeteinek létrehozását. Ezúton is kérünk mindenkit, aki ebben segítségünkre lehet, jelezze, illetve bármilyen módon hozza tudomásunkra szándékát.- Lesznek-e kiemelt programjaik?- Közérdekű, nagyobb jelentőségű kérdésekről meghívott előadókkal tudományos értekezleteket rendezünk. A közeljövőben autóbusz-kirándulásokat szervezünk Ópusztaszerre, szülők és gyermekeik együttes részvételével. Útközben szórakozva tanító, ismertető előadásokat, játékokat tartunk a honfoglalással kapcsolatos történelmi, illetve a körképen rögzített eseményekről...- Úgy tudom, önálló kisközösségeik is vannak.- Honismereti körünk tanulmányi kirándulásokat szervez hazánk és az utódállamok területén lévő történelmi nevezetességű helyekre. Az utódállamok magyarságával tovább fejlesztjük kapcsolatainkat. Ennek keretében testvértelepülések szervezése, ifjúsági, diákcsoportok csereüdültetése, gazdasági közös vállalkozások létrehozása és más lehetőségek kihasználása a célunk.- Ezek szép tervek...- Amint említettem, mindez

csak a keretet adja ahhoz a munkához, amellyel az általános összefogást megvalósítva, magyarságunk magára találását, sorsa jobbra fordítását szeretnénk elérni. (jámbor)

SZILVAS ISTVÁN

Ördögszekér

T

e még sohasem voltál úgy, haver, hogy rákönyököltél egy söntés- pultra, s egy korsó mellett hosszú elmélkedésbe kezdtél az életedről? Lehet, hogy nem a legalkalmasabb hely erre egy koszlott ivó, de abban a pillanatban, amikor rám jött a leltározhatnék, éppen ebben a füstös, örökké zsibongó csehóban voltam, amelyben annyi de annyi éjszakán át próbáltuk már megváltani a világot.

Szóval, haver, a hátam mögött hagytam öt ikszet. S most úgy érzem, semmi mást. Állítólag így van ezzel mindenki, aki vagy a krisztusi korban, vagy az ötvenedik születésnapja körül érez késztetést arra, hogy belemásszon lelke bugyraiba. Kutat, kutat, aztán kényszeredetten döbben rá, hogy alig tud felmutatni valamit, valami olyat, amire azt mondhatná: ez csak rám jellemző, ezt csak én tudtam megcsinálni, erre még száz év múlva is emlékezni fognak az utódaim.

Micsoda üresség az egész ember! Ugye, voltál már így te is? Hogy amikor elkezdtél gondolkodni, mit is tettem én eddig az életemben, nem tudsz semmit felhozni mentségedre:, mi végre is jöttél a világra, s ha már itt voltál, hát mire vitted. Töröd a fejed, ősztől, szorzói, s végül csak silány közhelyeket tudsz felböfögni.

Mert mi van a bugyrodban, haver? Valid csak be te is őszintén, hogy mi van mögötted. Egy eseménytelen gyermekkor, ugye, azzal a soha nem múló érzéssel, hogy szegényszagod van, s állandóan éhes vagy. Hogy volt egy térdig érő fekete klottgatyád, mint nekem, amelyben végigélted a forró, poros nyarakat a dohogó cséplőgép mellett, mint fuss ide, fuss oda vízhordó gyerek. Azóta is utálom a fekete alsóneműt, ha tehettem, még a nőimről is leparancsoltam, vegyél fel inkább fehéret vagy lilát, mit bánom én, csak feketét ne, mert az olyan gyászos, mint a kölyökkorom volt. Aki megtette, annál ott maradtam, aki nem értett meg, s a fejemhez vágta, hogy hülye dolgaid vannak, ez a divat, attól leléptem. Még annak árán is, hogy kuk- koló impotensnek tartott egyik-másik.

Talán ez, ez a mély nyomot hagyó gyermekkor kísért ma is. Félek, rettentően félek, hogy egyszer megint szegény leszek, és éhes. Lehet, hogy mániásnak tartasz, haver, de én nem dobok el egyetlen cuccomat sem, ha végképp nem jó már rám, hát berakom egy nejlonszatyorba, és addig járom a várost, amíg össze nem futok az első ágrólszakadt alakkal, s a kezébe nyomon. Nesze, öreg, pénzt most nem adhatok — mert időnként meg-megszánom

némelyiket, amelyikről úgy tartom, ez nem issza el az első kocsmában -, szóval, pénzem most nincs a számodra, de használd ezt a nadrágot egészséggel. Aztán vagy megköszöni, vagy nem. Mert jártam már úgy, hogy inkább egy százas kellett volna neki, erre azt mondtam, ne válogass, hé, én nem szoktam hozzá ehhez. És otthagyom abban a szent pillanatban, úgy, ahogy van, csórón és hülyén. Mert ezt érdemli, a csóróságot, amiből nekem már taknyos koromban elegem volt, hát ezért - s lehet, hogy most megint mániásnak nézel, haver -, ezért van az, hogy én már beteg vagyok, ha csak egy fél kenyér van otthon. Nálunk kenyérből mindig kell legalább másfél kilónak lennie, máig sem értette meg az asszony, hogy miért, én meg csak egyszer mondtam el neki: ide figyelj, kenyérnek mindig lennie kell, nekem az ad biztonságot, ha látom, hogy ott van fóliába betekerve, akkor tudom, hogy van mit enni, történjék bármi is.

Mert tudod, haver, manapság nem sejtheti az ember, hogy holnap mi lesz vele. A szomszédom is úgy járt, hogy egyik napról a másikra átszervezték a cégét, s huszonhat év ide, huszonhat év oda, kitették a szűrét. Azóta olyan, mint a kerge birka, csak megy körbe- körbe, egyik cégtől a másikig, van-e valami munka, mire mindenütt körberöhögik, hogy mit akar maga ötvenéves fejjel. Állítom, a szegény marha kergekórban fog elpusztulni. Eny- nyire vitte.

No, látod, haver, már megint oda lyukadtunk ki, hogy leltároz az ember. A szomszéd is, meg én is. Én például arra jöttem rá, hogy itt állok a pultnál, s azon gondolkodom, hogy mit hagyok a két gyerekemre. Nem vagyok iszákos ember, tudod azt te is, néha-néha a társaság kedvéért ülök már csak be ilyen helyekre, most is csak ez a fránya lelkizés hozott be, merthogy magam mögött hagytam az ötödik ikszet, s hát ilyenkor néha szeret magában lenni az ember. Bár itt elég nehéz dolog ez, mert az előbb is kizökkentett egy pasas, rám akart tukmálni egy órát azzal a szöveggel, hogy igazi mélytengeri búváróra, ha akarom, ki is próbálhatjuk, beledobja a sörbe, aztán elmegy, megiszik egy kört, majd visszajön, és ha netán nem járna a vekker, hát kifizeti az italomat kárpótlásul.

Elzavartam a fenébe, ne kárpótoljon ő engem, meg vigye a vacak óráját is. Még hogy mélytengeri! Hát mikor jutok én el a tengerhez? Apám, mikor!

Pedig de mehetnékem volt valamikor, hogy lássam a tengert, de azóta sem sikerült. Annak idején, ifjú pöcsös koromban még disszidálni is képes lettem volna a tengerért, meg az idegenlégió is vonzott, a sivatag, a trópus, a pálmafák, a tenger. Aztán ebből sem lett semmi, mert nem volt hozzá bátorságom, mert mi lesz, ha elkapnak a határon, belepusztulok a börtönbe. Igaz, itt is abban voltam, egy nagy láger volt ez az egész ország, persze, mondják, vidám barakk, de mi lett abból is. Ma már se nem vidám, se nem barakk. Csak jön-megy benne az ember céltalanul. Tapogatózva, mint a sötét alagútban. Na, ez jó! Halálra tudom röhögni magam, amikor azt szajkózzák a nagy- fejűek a tévében, hogy már látszik az alagút vége. Ja, majd ötven év múlva!

Ez az ötven év, ez az ötven év. Teljesen kiborít már. Meg az is, hogy újabban mindenki azzal cseszeget, hogy olyan lettem, mint egy besózott seggű gyerek, vagy mint akinek gilisztája van, nem tudok megmaradni egy helyen. Csak jövök meg megyek egyik helyről a másikra. Sehol sem érzem jól

magam, ha otthon vagyok, egy idő után mehetnékem támad, az asszony meg nem érti. Ha elmegyünk a haverokkal te- kézni, öt dobás után már unom az egészet, valahol máshol szeretnék lenni. De nem tudom, hogy hol. Hát milyen világ ez, hogy az ember nem találja benne a helyét? Ne hidd ám, haver, hogy csak én vagyok ilyen dilis, rohan itt mindenki, csak vagy bevallja, vagy nem. Már-már arra sem jut időnk, hogy egy jóízűt beszélgessünk, csak annyi jut a másikra, hogy szia, hogy s mint, de a válasz már senkit sem érdekel, mert a lába viszi tovább mindkettőt.

L

átod, haver, ezt az egészet is le kellett írnom, így egy szuszra, hogy egy kicsit kiöntsem a bugyrot, amiben végül is nem volt semmi különös. És most mennem kell, ne kérdezd, hogy hová, mert erre neked is csak azt tudom válaszolni, mint szoktam úgy általában, ha valaki csak foghegyről odaveti, mert szerintem nem is érdekli igazán, hogy most merre tartasz. Nos, ilyenkor azt szoktam mondani, tetszik, nem tetszik, de én igazán komolyan gondolom, hiszen oly rövid az élet, s úgy elrohant ez az ötven év, mint egy széllel bélelt ördögszekér, szóval azt szoktam mondani: sietek, mert oly sok ember él a Földön, s én alig ismerek néhányat...