Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-15 / 39. szám
Nyugdíjrendszer: a szakszervezet a tárgyalások, a kompromisszumok híve Az egész életpályát kell honorálnia A nyugodt öregkorra voksoltunk... hírlap-archív Az elmúlt napokban Egerben, a Megyei Művelődési Központban rendeztek egy olyan fórumot, amelyen megjelentek az MSZOSZ helyi és országos képviselői, a hozzá tartozó 19 szervezet, a különböző egyesületek tagjai, de nem hiányoztak az érdeklődő, s a témában természetesen érintett nyugdíjasok sem. Dr. Sándor László, az MSZOSZ elnöke ismertette az új nyugdíjrendszer bevezetésével összefüggő gondokat, aggályokat, s beszámolt a társadalmi vita pillanatnyi állásáról is, hiszen ezzel is hozzájárult ahhoz, hogy minél szélesebb rétegek ismerjék meg az ütköző nézeteket, s ennek révén tisztábban lássanak a kétségkívül fontos és hatásában több évtizedre kiható kérdéskörben.- Hol tartunk most?- A helyzet jóval megnyugtatóbb, mint január elején volt. Akkor ugyanis végzetesen szemben állt a Pénzügy- és a Népjóléti Minisztérium által kidolgozott. kormánytervezet és az a variáció, amelyet a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat szakértői állítottak össze, amelyet mi is elfogadtunk, s amelynek érvényesítéséért közösen küzdünk. Másképpen fogalmazva: az eddigi tárgyalások eredményeképpen számottevően közeledtek az álláspontok. Ennek az az oka, hogy kiderült: bizonyos mértékben mindnyájan a megegyezést szorgalmazzuk, hiszen ennek nyertesei lennének nemcsak a mai milliók, hanem a holnapiak és a holnaputániak is. Azt mindjárt rögzíteném, hogy hurrá-optimizmusra azért még semmi ok. így aztán eléggé meglepődtem, amikor egy másutt megrendezett összejövetel után a megyei lap ott megjelenő újságírója cikke címében azt hangsúlyozta: már sínen az ügy. Hát erről szó sincs, mégis örülünk annak, hogy előrehaladtunk, s bízunk abban is, hogy ez a folyamat tovább folytatódik. Két alkalommal találkoztam az illetékes miniszterekkel. Megérte, mert számos részletben konszenzus született,- melyre a későbbiekben építeni lehet.- Mit kívánnak Önök, mit nyomatékül a hozzáértők közreműködésével formálódott változat?-Nem vitatjuk: a változtatás elkerülhetetlen, és a munkavállalók érdeke is az, hogy bekövetkezzék, mert a jelenlegi gyakorlat egészen más gazdasági, társadalmi körülmények között alakult ki. Emellett a jövő demográfiai mutatói sejtetik: bekövetkezhet a teljes finanszírozhatatlanság. S még egy motívum: napjainkban egyetlen érintett időskorú se lelkendezik az elégedettségtől. Nem is szólva a középkorúak és a fiatalok rossz közérzetéről, perspektívátlanságáról. Eddig nincs is véleménykülönbség. Abban is hiánytalan az egyetértés, hogy ütköztetni kell a nézeteket. Annál is inkább, mert a kabinet koncepcióját pillanatnyilag még elfogadhatatlannak tartjuk. Probléma az, hogy a közvetlen nyugdíj előtt állókat, a közép- korúakat, a már ellátmányban részesülőket a jelenlegihez képest hátrányosabb helyzetbe hozza, azaz feszültséget teremt a különböző generációk között. Árnyékos oldalra sodródnak a nők és a felsőfokú végzettségűek, többletforrások bevonása nélkül, a rendelkezésre álló anyagi eszközök szétdarabolásával csak bonyolultabb és költségesebb változatot lehet létrehozni, mint a mostani. Nyugtalanító az is, hogy a nyugdíjak évenkénti emelése a reálbérek várható növekedésének időszakában elszakad az aktív dolgozók keresetének alakulásától.-Tulajdonképpen mit szeretnének, mit akarnak önök?- Meglátásunk szerint háromelemes variáció szükségeltetik. Az első lenne a mindenkinek állampolgári jogon dukáló alapnyugdíj, amelyet mindenkor a létminimum százalékában határoznának meg, és a költségvetésből finanszíroznának. Ez nyilvánvalóan szociális fogantatású kívánalom. A másik pillére a kötelező társadalombiztosítás keretében folyósított munkanyugdíj lenne. Olyan, amely következetesen érvényesíti a szolgálati évek és a befizetett járulékok meghatározó szerepét, vagyis megőrizné e tekintetben a pillanatnyi felosztó-kirovó módszer erényeit. Számítási alapja egy áttekinthető pontrendszer, amely egyéni nyilvántartás keretében is kialakítható, ellenőrizhető. A harmadik egység feltételezhetné az egyéni megtakarítást, az önkéntes kiegészítő pénztárakba történő befizetést. Ezt azonban nem lehet, nem szabad kötelezővé tenni. Meggyőződésünk, hogy amit mi kínálunk, az mindenki számára kontrollálható, egyértelműen előnyös, s csak így érhető el az, hogy az egész életpálya honoráltassék.- Úgy hírlik, kialakították azokat a sarokpontokat, amelyekhez mindenképpen ragaszkodnak...- Tízet foglaltunk írásba. Jó érzés arra utalni, hogy ezek közül néhányat - mintegy ötöt-hatoí- nemcsak toleráltak vitapartnereink, hanem úgy nyilatkoztak, hogy teljességgel vagy némi változtatással egyetértenének velük. Kollégáimmal együtt abban reménykedem, hogy nem itt a végállomás, azaz elképzelhető az, hogy olyan változat jegése- dik ki, amely átmenti a mi elképzeléseink legjavát. Tudom, ez nem megy máról holnapra, de mindnyájunkban él a szándék. Ez azt jelenti, hogy nem maradnak el se a szakértői egyeztetések, se a hatásvizsgálatok összehasonlítási, ponto- sítási munkálatai. • -Rendszeresen eljárnak a különböző fórumokra, ezeken milyen tapasztalatokat szereztek?- A jelenlévők, a hallgatók eddig mindenütt százszázalékosan azonosultak tervezetünkkel. Jó érzés ezt mondani, hiszen ennél aztán aligha létezik hitelesebb visszaigazolás.- Vajon miért nem lehetett mindjárt így kezdeni? Ha ez történik, az MSZP sem vesztene e téren újabb csatákat...- Nem hinném, hogy érdemes lenne ezt most feszegetni. Az viszont ígéretes, hogy eny- nyire kilendültünk a holtpontról. Ez ugyanis egyfajta garancia arra, hogy a jelent és a jövőt egyaránt megnyugtató végeredmény, illetve törvény szülessék... Pécsi István Még megjárjuk a járulékkal! SCiSzubjektív ÚGY GONDOLOM, tovább nem járulok hozzá ahhoz, hogy hazánkban a járulékfizetők 90 százaléka bérből és fizetésből élő állampolgár legyen. Föltéve persze, ha meghallgatnak, s egyáltalán adnak valamit a véleményemre. Mindenesetre én tiltakozom az említettekkel egyetemben, mivel másképpen nem júttat- hatom kifejezésre felháborodásomat. Nincs módomban például visszaadnom vállalkozási jogosítványomat, amit mások mostanában megtettek akkor is, amikor a nulla körüli jövedelmüket, netán az attól kevesebbet is takargathatták vele. Látványos kivonulásukhoz nem csatlakozhatom. Nekem nincs hová menekülnöm. Azok között háborgóm hát, akiknek úgyszólván minden fillérjét nyomon követheti a hatóság , s akik a biztosított társadalomban is igencsak bizonytalanul élnek. Mivel járulékfizetés mellett sem szerencsések igazán, amikor a baj előjön. Hiszen aligha marad annyi a zsebükben, amennyiből hálálkodhatnának is az orvosi rendelésnél, kezelésnél. Műtéteknél már a beavatkozás előtt, mint a módosabbaknál szokás. Tudom, aligha szolgál a szabályozók, rendeletalkotók, törvényhozók tetszésére az ellenkezésem, de remélem, hogy legalább a magamsorsú honfitársaim megértenek. Érzésem szerint ugyanis nem rendjén való az említett arány, s az, hogy megint, mindig azon verik el jobban a port, akinek sokkal jobban fáj a csépelés, mint másnak. Eszükbe sem jut a tángálóknak, hogy ne arra aggassanak újabb súlyokat, aki már az eddigiek alatt is görnyedt a cipeléstől. Pedig gondolhatnának erre, s a problémák orvoslásához másképpen is hozzáfoghatnának. Mielőtt a felhozott tb-já- rulékok ügyével foglalkoznának, például annak nézhetnének jobban utána, hogy lehet-e vállalkozó nulla körüli jövedelemmel bárki is! Van-e üzletember, aki majdnem vagy egészen tényleg elkölti, vállalkozására fordítja, amit keres? S akadhat-e valahol valaki, aki közismerten jól jövedelmező foglalkozásával is alig jut valamennyihez - legalábbis a bevallása szerint. Nos, ha ilyenekre is oda-oda figyelnének, alighanem jóval könnyebb lenne a megoldás, célravezetőbb a hivatali törekvés. Ám ezt még ki kellene találni. S ez megy borzasztó lassan. Hiába emlékeztetnek rá, és sürgetném én is, amikor szóba hozom. Mert hallhatatlanná, észrevétlenné tenni egyszerűen nem tudom. TARTOK IS attól, hogy megjárjuk azzal a járulékkal! Gy. Gy. Lefutott ügy? Valamelyik délután békésen szenderegtem otthon. Élveztem a csendet, a nyugalmat, azt, hogy kirekeszthettem a külvilág bántó zörejeit.' Azért a rádiót csak bekapcsoltam. Egy ideig türelmesen hallgattam a híreket, ám higgadtságomból kilendített egy információ. A bemondó tárgyilagos hangon közölte: az MSZP egyik vezető funkcionáriusa kijelentette: a Tocsik-féle 800 milliós „sikerdíj” már lefutott ügy. Rögvest felháborodtam, ugyanis ez a diszkrét, de határozott elkcnési kísérlet egy az egyben azonos a hajdani Kádáréra mindennapos gyakorlatával. Az elmélet egyszerű: ne szóljunk semmit, s egy idő múltán senki sem emlékezik már a kellemetlen sztorira. Az érintett parlamenti képviselő úgy gondolta: e fogás most még hatásosabb, mint egykor volt, hiszen az egyik zűrös buli követi a másikat, olykor félreérthetetlenül „lefedve” az előzőt. Hát kérem, ez vaskos tévedés. Azt az ominózus ügyletet ugyanis nem feledte el senki. Már csak azért sem, mert hiánytalanul érzékelteti az elharapódzott korrupciót, azt, hogy egyesek - haveri, baráti, esetleg némi pártsegédlettel - elorozzák azt a vagyont, amit az elmúlt évtizedek során mi teremtettünk. Azok, akiknek a morzsája sem jutott ennek az értéközönnek. Az egészben épp ez a dühítő, ugyanis szép számmal akadnak olyanok, akik mindenféle gátlás nélkül harácsolnak, s olyan álmegbízatásokért kötnek ki maguknak tíz- meg százmilliókat, amelyek teljesítéséhez sem ész, sem különösebb megerőltetés nem szükségeltetik. Csupán az nélkülözhetetlen, hogy az illető ott sündörögjön a politikai húsosfazék körül. Épp ezért ne tessék abban bízni, hogy kihagy a memóriánk, épp az ellenkezője az igaz. Egyre inkább frissül, ahogy közelednek a választások. így legalább tudjuk, hogy kinek jár, s kinek nem az az annyira óhajtott igen... P. I. Gyanakszom a családomra Gyanakszom a családomra. Zugtelefonálók, szexőrültek, csevejpartik megszállottjai, elektronikus mesehallgatók. A férjemmel csaknem két évtizede élek egy háztartásban, hozzászámítva a kollégiumi éveket, csaknem negyedszázada. Ez idő alatt - még kimondani is sok - másfél évtizede telefontulajdonosok vagyunk. Evekig minden rendben ment. Normálisan viselkedett, de mostanában valami gyanúsat müve!. Távoli országokba küldöz üzenetet, s kihasználva azt a negyedórát, amikor ő már otthon tartózkodik, és én még nem érkeztem meg, szexvonalakat hívogat. És itt van serdülő csemetém. Eddig sajnáltam, hogy a hét öt napján szinte minden délutánja vagy edzéssel, vagy különórával telik, s egyébként is fél háromig benn van az iskolában. De lehet, hogy napközben hazasurran, és telefonál. S még nem is szóltam a mi óvodásunkról. Noha esténként elejétől végéig elolvastatja velem a Tesz-vesz város három kötetét, s ráadásként a Piroska és a farkast, nem elég neki. Lehet, hogy mesevonalon kalandozik, vagy a nagyapját hívja. Bár nem tudom, mikor tenné, mert amint elhozom az oviból, lóg a szoknyámon. Én mégis gyanakszom a családomra. Megannyi telefonbetyárral élek egy fedél alatt. S magamat még meg se vizsgáltam. Noha kora délelőttől késő délutánig, estig a szerkesztőség két vonala csörög mellettem, nyilván ez nem elégít ki, s otthon ráfejelek. Az ügyfélszolgálatnál legalábbis erről győznek meg. Mikor már sokadjára szóvá teszem, hogy helyi hívásnak mégiscsak sok az az ötezer, a kisasszony figyelmeztet: reméli, nem akarok reklamálni, mert ahhoz nem vagyok elég jó. Nézzem csak meg, a férjem az előfizető, kérjek tőle meghatalmazást, s akkor benyújthatom a Matávhoz az írásos reklamációt. Előbb azonban nézzek szét a családomban, ki mit csinál. Tényleg, lehet, hogy nem ismerem őket? Lehet, hogy éjnek évadján kisurrannak a készülékhez? Mit tudhatom én, mi zajlik a hátam mögött? Hisz mit számít tíz vagy húsz együtt töltött esztendő? Családi nyomozás kell, és meghatalmazás. Vagy ne reklamáljak, fizessek? Jámbor Ildikó HÍR(TELEN)KÉK... Göncz Árpád mondta: „Szeretném visszaadni Magyarországnak a mosolyt.” A Mosoly országa leszünk... * Jasszer Arafat PFSZ-vezér vihart kavart azzal a kijelentésével, hogy szándékában áll kikiáltani az önálló palesztin államot. Mondják: a sivatagba kiáltott szó elszáll... * A budapesti postarabló állítólagos pokolgépe - mint kiderült - egy doboz Szuperdolból, illetve egy Lenin-kötetből állt. A fenyegetés pedig: „Föld fog sarkából kidőlni..." * Hogy a Pisában közlekedő turistahintók lovai ne szennyezzék a toscanai várost, a jövőben „alsónadrágot” kell viselniük. Lócitrom-díjas ötlet... (szilvás)
