Heves Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-11 / 9. szám

4. oldal Gyöngyös És Körzete 1997. január 11., szombat Abasári tanfolyam Szerdán az Abasári Oltvány- termesztő Egyesület téli tanfo­lyamot kezdett. A kéthetenként folytatódó, összesen öt előadá­son növényvédelemmel foglal­koznak a szőlőbetegségek ellen. Előadók a gyártók és forgalma­zók is. Atkári visszavonulás A társadalombiztosítási járulék idei változása miatt Atkáron tömegesnek mondható a vállal­kozók visszavonulása. Csupán lapzártánkig hatan adták vissza működési engedélyüket. Fotósok galériája Fotósoké a Mátra Művelődési Központ galériája. A megyei kiállítás válogatott anyagát ja­nuár 21-ig látogathatja a kö­zönség, míg utána a Máira fo­tókör szerepel alkotásaival a Gyöngyösi Műhely rajz szakkö­rének munkái mellett. Tarján tévéjéről Gyöngyöstarján képviselő-tes- tülete január 16-án tartja idei első ülését. Az önkormányzat vezetői az ügyrendi és szociális bizottság munkájáról tájéko­zódnak, a hegyközség munkájá­ról hallgatnak meg beszámolót, majd a helyi kábeltelevízió to­vábbi fejlesztésének lehetősé­géről tárgyalnak. Solymosi gyógyítás A tavalyi két felnőtt- és egy gyermekorvosi helyett az idei január 1-jétői két vegyes körzeti rendelő szolgálja Gyöngyös- solymos egészségügyét. Az egyiknek már van önálló házi­orvosa, a másik élére két je­lentkezőből február 1-jétől ne­vez ki doktort az önkormányzat képviselő-testülete. Ország-világjárók A gyöngyösi ország-világjáró klub tagjai január 15-i találko­zójukon kétszeresen is helyben maradnak. Ezúttal ugyanis kép­zeletben sem lépik át az ország­határt, hanem csupán a mátrai évszakok szépségeit élvezik a vetítéssel egybekötött előadá­son. Látványosabb tömbrekonstrukció Beszélgetés Gyöngyös tavalyi és idei esztendejéről (Folytatás az 1. oldalról) A meglehetősen gazdag prog­ramból emlékezetes marad, visszatérő lehet a dudásfeszti­vál a huszárok és a skót zené­szek felvonulásával, játékával, az immár másodszor megren­dezett Gyöngy-fesztivál, a szü­reti napok sorozata.- Idegenforgalmunk növe­lését szolgálta már az év ele­jén történt első önálló bemu­tatkozásunk az Utazás ’96. or­szágos budapesti kiállításon, s a nemcsak erre az alkalomra készített, hanem utóbb is meg­jelentetett több kiadványunk, valamint a saját Tourinform- iroda létrehozása - folytatta Szabó Gyula polgármester be­szélgetésünk során. - Törté­nelmi borvidékünk régi jó hír­nevének visszaszerzéséért so­kat tett, tesz főiskolánk, a ter­melők egyesülete, a helyi és több szomszédos hegyközség, valamint a borlovagrend. Más értékeinknél a Mátra iránti érdeklődés élénkülése biztató számunkra a továbbiakra is. Kiváltképpen, ha a korábbiak­nál már most határozottan színvonalasabb szolgáltatáso­kat ugrásszerűen javítja a Ké­kesi Pihenőcentrum Kft. fej­lesztéseihez készült megvaló­síthatósági terv kezdődhető végrehajtása.- Úgy tűnik szavaiból: Gyöngyös nemcsak erőtelje­sebben az idegenforgalom felé fordul, de ennek vezető szere­pére is gondol a jövőben.-Szó sincs erről. A város gazdaságának ma is lényege­sen erősebb, mondhatni meg­határozó ágazata az ipar, noha korántsem olyan jelen­tős, mint korábban volt. Igaz, az iparosítást annak idején eléggé eltúlozták, jóval szeré­nyebb szerep a reálisabb Gyöngyösön. Kétségkívül, megváltozott mostani szerke­zetével, a foglalkoztatottak ki­sebb létszámával talán meg is felel a várakozásnak. Ami pe­dig még hiányzik, az esetleg már hamarosan pótlásra kerül. Hiszen a település fekvése, adottságai alapján ma is szá­mos érdeklődő befektetőt vonz, s közülük nem egy be­ruházáshoz foghat. Ugyanakkor a kereskedelem fejlődése minden eddiginél nagyobb. Elegendő csupán a Török Ignác, a Páter Kis Sza- léz, a Koháry utcák rengeteg új üzletére utalni, vagy a piac­tér boltcsoportjának átrende­ződésére, bővülésére, korsze­rűsödésére gondolni, hogy a változást észrevegyük. Ide­genforgalmunkban azonban még észrevehető kihasználat­lan lehetőségek vannak, ami­ket gyorsan meg kell ragad­nunk, s élnünk is velük. A szomszédos, a közeli közsé­gekkel is egyre szorosabban együttműködve. Szabó Gyula polgármester-Egyéb törekvéseikből mit tart eredménynek a tavalyi esztendőről?- Sokat foglalkoztunk in­tézményeink átszervezésével az oktatás és az egészségügy te­rületén egyaránt. Az előbbit jobbára saját elképzeléseink mozgatták, s elmondhatom róla, hogy jelentős lépést tet­tünk a megoldás felé, különö­sebb problémák nélkül elvé­geztük a cseppet sem könnyű feladatot. Ám arról sem hallgathatok, hogy nem mindenben jutot­tunk addig, ameddig kellett volna. Például három középis­kolai kollégiumunk már eddig sem volt kellően kihasználva, utóbb pedig további 151 diák­kal, összesen mintegy harma­dával apadt bennük a diáklét­szám. S ez bizony felveti a kérdést: megengedhetünk-e magunknak továbbra is ennyi intézményt? A helyi kórház ügyét - köz­ponti javaslatra - az ottani ve­zetőkkel közösen talán elfo­gadhatóan sikerült rendez­nünk. A mátrai szanatóriu­mokról - ahol nem mi va­gyunk az üzemeltetők - vi­szont sajnos már nem mondha­tom el ugyanezt.-Mi lett a városfejlesztési elképzeléseikből?-Sokat nem mertünk ter­vezni, s annak a kevésnek a sorsát is többnyire saját bevé­teleink alakulásától tettük füg­gővé. Felszabadult épületeink értékesítéséből számítottunk elsősorban pénzre, nagyobb összegre, de az eladásaik va­lahogy megrekedtek. Elkótya­vetyélni egyiket sem akartuk, ragaszkodunk valós értékeik­hez. így azonban egyelőre még a nyakunkon vannak. Ugyanakkor több utat sike­rült felújítanunk megint, köz­lekedési csomópontok kialakí­tásán jutottunk túl, vagy éppen még fáradozunk, közterülete­ket szépítettünk tovább par­kokkal, új fásításokkal. A Török Ignác utca rendbe­tételénél a vártnál lassúbb a haladás, de az idei májusi ha­táridőt nemigen veszélyezteti. A Fő tér burkolatának cseré­jére a tömbrekonstrukció vé­géig nem kerülhet sor, ám a szálloda előtti parkoló javítá­sát aligha halogathatjuk to­vább. A tömbrekonstrukció egyébként az idén már az ed­diginél látványosabban halad, a lakosság minden bizonnyal további megelégedésére. Az önkormányzaton kívül álló okok miatt nem juthattunk előbbre az elhagyott honvéd­ségi laktanya sorsának jobbra fordításánál, de miután a mi­nisztérium nemrégiben végre átadta az ÁPV Rt.-nek, a ké­sőbbiekben reményünk lehet az ügy megoldására. S ugyan­csak hasznosításra vár még a régi kórház, s kiürített két is­kolánk épülete, illetve a Hu­szár utcai oktatási ingatlan.-Hogyan él ma a gyön­gyösi ember?- Talán nem rosszabbul, mint a hasonló nagyságú hazai települések lakói. A munka- nélküliség szerencsére to­vábbra sem éri el az országos átlagot, de azért szociális tá­mogatásra sajnos tavaly már a korábbinál többen, hétezer kö­rül szorultak, s részükre az előző 85 helyett 90 millió fo­rintnál is nagyobb összegű se­gélyt kellett adnunk.- 5 mire számíthat a lakos­ság az idén?-Természetesen azon va­gyunk, hogy elégedettebbé te­gyük a gyöngyösieket, úgy se­gítsük tovább, ahogyan csak tudjuk. Ám hogy végül is mennyire futja elképzelése­inkből, annak határt szab a költségvetésünk, amely még elfogadás előtt áll, s bizonyos összetevőiben ismeretlen is számunkra. Lehet, hogy érzé- kelhetőbb fejlesztésre nem lesz módunk, viszont mindenkép­pen ismét előbbre lépünk va­lamennyivel. Több más mellett szeret­nénk például a régi bányaköz­pontot terveink szerint gar­zonházzá alakítani, ami előtt az idén már nem is lesz talán akadály. S mint érintettem a korábbiakban is: a Fő tér tömbbelsőjének korszerűsítése szintén nagyobb lendületet vesz az idén. Gyóni Gyula Még mindig nagy a bűnözés Karácsondon Karácsond közbiztonságára - mint a közelmúltban tartott ka­pitánysági beszámolóból is ki­tűnt - a helyi körzeti megbízot­ton túl a detki rendőrállomás ügyel. A kétkörzetes állomás­nak a községre kiterjedő terüle­tén Detkkel, Halmajugrával, Ludassal és Nagyfügeddel együtt vigyázzák a helységet. Míg a másik településcsoportba Gyöngyöshalász, Atkár, Vá- mosgyörk, Adács és Visznek tar­tozik. A hatfős állomány egy járőr­kocsival, nappal és éjjel egy- egy járőrpárral őrködik. A kmb jelenléte mellett a lakosságnak talán kevésbé tűnik fel az emlí­tett megerősített szolgálat, ám a sűrűbb ellenőrzéseknek min­denképpen nyoma és eredmé­nye van. Megmutatkozik ez Kará­csondon például a közrend el­leni bűncselekmények, a garáz­daság tavalyelőttihez képest történt tavalyi csökkenésében, a kevesebb betöréses lopásban, rablásban. Ugyanekkor sajnos alig vál­tozik az a régi tapasztalat, mi­szerint Karácsond a bűnügyileg fertőzött területek közé tartozik. Elegendő ez utóbbinál csak arra utalni, hogy tavaly is fél­száz körüli volt a bűnesetek száma rengeteg lopással - kö­zöttük például két jármű önké­nyes elvevésével -, és sikkasz­tás, csalás is előfordult immár. Változatlanul sok a gond a lakosság összetétele, a város közelsége, a nagy átmenő for­galom miatt. A gyakori lopást az is elősegíti, hogy nem min­den bűnelkövető kerül lakat alá, s közülük több ismételt megjelenésével veszélyezteti vagy legalábbis ijesztgeti a tu­lajdonosokat. Másrészt az említett rend­őrállomási besegítés sem min­den! Jóval több egyenruhás kel­lene a bűncselekmények emel­kedő számának megállításához, visszaszorításához. Nem utolsósorban a községi polgárőrség is nagyobb támasz, biztosabb szövetséges lehetne a helyzet határozottabb javulásá­hoz. S persze, ki-ki maga is job­ban vigyázhatna az értékeire, legalábbis azon lenne, hogy ne váljanak azok mások számára könnyen elérhetővé, megsze- rezhetővé. Minden esetben gazdáiknál maradjanak. <-n-) Hét évszázad után címere van Nagyrédének Nagyréde község önkormány­zata a település több mint 700 esztendős mulasztását pó­tolta, amikor első önálló cí­merét a közelmúltban megal­kotta. A rajzon látható pajzs és díszítőelemei valójában mutatósabbak, mivel színe­sek. A négy mezőből a felső ég­kék színű, s benne természete­sen arany ló a 18 ágú napko­rong. Mellette aranysárga alapon nyugszik a zöld levél­lel díszített kék szőlőfürt. Alul ezüstös fertályban a három fe­hér virágú, s hat zöld levelű li­liom, míg a szomszédjában piros mezőben sárga oroszlán tartja a szőlőfürtöt. A címert - a képviselők elmúlt évi, decemberi rende­leté alapján - elsősorban az önkormányzat körbélyegző­jén, s körirattal ellátva, illetve a község zászlaján, annak vál­tozatain, az önkormányzat szerveinek, polgármesteré­nek, alpolgármesterének, jegyzőjének levélpapírjain, valamint borítóin, az önkor­mányzat által kiadott okleve­leken, emléklapokon, érmé­ken, a községháza bejáratánál, termeiben, a faluba vezető bekötőutak belterületi határát jelző táblákon, a Nagyrédével foglalkozó kiadványokon, meghívókon, emléktárgyakon lehet használni. A címeres körbélyegző hatósági eljárá­soknál nem használható. Maga a címer viszont - jegyzői javaslatra, polgár- mesteri engedéllyel - jogi személyek kiadványait, ter­mékeit is díszítheti. Ám a ke­reskedelmi vagy reklámcélú felhasználásért már fizetni kell, minimum ötezer forintot. S ha a címer színes bemutatá­sára nincs mód, úgy a hor­dozó tárgy színeiben is megje­lenhet, a heraldika szabályai­nak betartásával. KING Fish thaiföldi olajos szardínia 120 g Ca>p) 1997. JANUAR 13- IS­GYERMELYI Spagetti 500g 92.-Ft GYERMELYI Nagykocka 500g 92-Ft MAGGJ Májgornoócleves 68g 76.-Ft NESTLÉ „Szerencsi" Boci tejcsoko­ládé 50g 58.-Ft OLYMPOS Citromlé 0,5l 65,-Ft KECSKEMÉTI Csemege uborka 350g 145.-Ft KECSKEMÉTI Őszibarack dzsem 63% 460g 125-Ft OTTHON kávékeverék 200g 149.-Ft PICKWICK eperízű tea filteres 159.-Ft ORSI kempingkrém 65g 35.-Ft MACI kávékivonat 250g 213.-Ft SIÓ Kajszibarack ivóié ll 105.-Ft KNORR Tyúkhúsleves csigatésztával 59g 58.-Ft KNORR Tyúkhúsleves kocka 66g 61 .-Ft KNORR Paradicsom alla Bolognese alap 62g 79.-Ft UPTON Green Label tea 25x1,5g 121 .-Ft GLOBUS Különleges vagdalthús 1 30g 62.-Ft DELMA margarin csészés 500 g 139.-Ft GYŐRI ÉDES 200g 82.-Ft NEGRO mentol 200g 87.-Ft KÉK Duna tejnugát mártott kakaós töjtött ostya 33g 25.-Ft KÉK Duna étnugát mártott kakaós töltött ostya 33g 25.-Ft KARAVÁN őrölt vákumos kávé 250g 299.-Ft DOMESTOS Star 500ml 149-Ft SIGNAL Global fogkrém 75ml 235.-Ft SUNLICHT utántöltő 500ml 167,-Ft BIP öblítő laguna, romantikus, egzo­tikus 500ml 79.-Ft/db. NÁRCISZ papírzsebkendő 1 csomag 10db-os 10.-Ft ATRIX kézkrém 60ml 129.-Ft DOSIA mosópor ut. 2,4kg 465.-Ft SAFEGUARD szappan fehér, zöld, beige 100g 91 .-Ft/db. RICOLAN Dália vatta 200g 147-Ft CREPTO WC papír 2 tek. 46.-Ft/cs. KING Fish thaiföldi paradicsomos szar­dínia mindenhol ott vagyunk

Next

/
Thumbnails
Contents