Heves Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-15 / 12. szám

1997. január 15., szerda Megyei Körkép 3. oldal Dühöngősarok Befagynak az automaták? A január eleji hidegben felpaprikázott hangulatban állított be szerkesztőségünkbe Cz. T. olvasónk. Mint elmondta, az ünne­pek előtt Egerben árusított, s gyakran szeretett volna hazatele­fonálni. A belvárosi automatákhoz sietett, de azok csődöt mondtak. Legalább hat helyen próbálkozott, míg végre sikerrel járt. Mi több, az „új posta” oldalánál lévő készülékeket is „fag­gatta”. Mindhiába. Reklamált az ügyfélszolgálatnál, s azt az in­formációt kapta, hogy e készülékek Dél-Afrikából valók, s nem bírják a kemény telet.- Agyrém, hogy befagy a telefon! Mi az igazság, járjanak utána! - követelte panaszosunk. Csáti Ferencet, a Matáv Rt. egri kirendeltsége nyilvánoské- szülék-karbantartó csoportja vezetőjét tárcsáztuk.- Ilyen nincs, hogy befagy az automata! - reagált nyomban. - Ha nem működik, akkor annak más oka van. A kártyás készü­lékeknél gyakran előfordulhat, hogy hibát jeleznek, ha túl so­káig tartották zsebben a kártyát. Még a vadonatújaknál is elő­fordulhat ez, mert a fémlapocskán vékony lakkbevonat marad. Egyébként ezek francia készülékek. Az érmés automaták tény­leg Dél-Afrikából valók. De ez mit sem számít, hiszen beállítá­suk előtt a Postai Kutatóintézet bevizsgálta őket. Az viszont tényleg gyakori volt - főleg az ünnepek előtt -, hogy egyesek érmeszerzés céljából idegen tárgyakat dugtak a készülékbe, s az nem működött. Noha a rendőrség ismeri és időről időre „be­gyűjti” ezeket az érmeszerzőket, jogszabály hiányában nem so­kat tud tenni ellenük. Ha sikerül is tetten érni az automaták fosztogatóit, máskor megint próbálkoznak. Csáti úr és héttagú csapata mintegy hétszáz készülék felett őrködik, mint mondja, még a hétvégéken is. Szerinte nem a tél, hanem a rongálok teszik a készülékeket ártalmatlanná. (jámbor) Csupa nem - Kiskunfélegyházára Tizenhét hivatásos katona ügye függőben maradt A felszámolásra ítélt egri Elekt­ronikai Harcszázad hamarosan költözik. Hétfőn a diszlokálásra kijelölt elektronikai harcezred állomáshelyén, Kiskunfélegy­házán sorskérdésekkel szembe­sülhetett a személyi beszélge­tésre érkezett egri, jijyatâsos.ál­lomány.- A lehetőségekről, a felaján­lásokról kaptunk tájékoztatást - említi Szabó László százados, parancsnok. - Sajnos, azt kell mondanom, hogy a félegyházi álláshelyeket eddig egyetlen kollégám sem fogadta el. Ti­zenhét ügy maradt függőben, amely a jövő hét elején így vagy úgy véglegesen eldől. Vagy máshová mennek tiszt- és tiszt- helyettes társaim, vagy lesze­relnek. A tisztázó utolsó beszélgetés helyszíne Eger lesz, ahová vár­ják Györössy Ferenc dandártá­bornokot, a 4. Gépesített Had­test törzsfőnökét. Mint hírlik, a kényszerhely­zetben lévő egri szaktisztek - ha már menniük kell - inkább a katonai képzettségüket szintén hasznosítani tudó gödöllői ala­kulatot választanák. A honvéd­vezérkar viszont a kiskunfél­egyházi elektronikai harcezre­det szeretné feltölteni. Ötvenezer üti a markát a nyomravezetőnek Cipőtolvajokat keresnek A Füzesabonyi Rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes vagy tettesek ellen. A lopással vádolt személyek még a múlt év végén kifosztották a város Rákóczi út 37. szám alatti cipőboltját. Az elkövetők rácsfelfeszítés, ablakbetörés módszerével jutottak be az üzletbe, ahonnan - a feltételezések szerint december 28-án 16 óra és december 29-én 8 óra közötti időben - mintegy 700 ezer forintnyi értékkel távoztak. Különböző színű és méretű férfi-, női és gyermekcipők és bakancsok tűntek el. A bűncselekmény felderítése érdekében a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a nyomravezetőnek - kilétének ti­tokban tartásával - 50 ezer forint díjat ajánlott fel. Az információ­kat a füzesabonyi rendőrség bűnügyi osztályán a 06/36/341-944-es telefonszámon várják. A nyomravezető bejelentéséről természete­sen bármely rendőrt is értesítheti. Kinek kell katalizátor az autójába? Az egri Külsősor úti szervizben is beépítik (Folytatás az 1. oldalról) A szakembertől megtudjuk, hogy a legolcsóbb katalizátor 18 ezerbe kerül, de lehet akár 120 ezer is. Ez típustól függ, s fontos a minőségtanúsítvány. Vajon milyen lehet a besze­reléssel együtt az ezresért ígért „zöld-katalizátor”? Az egyik, rossz nyomon induló bosszús - ám kitartó - olvasónk nem rest, másodszor is hív:-Ne Gyöngyöst, hanem az egri Autókomplex Kft.-t hívják! Ott már előjegyzésbe is vették a kocsimat. Már hogyne lenne vonzó a lehetőség. A hozzánk érkezett telefonáradat is erősíti ezt. Meg a tanácstalanságot, hiszen re­ménykedve kérik tőlünk a hí­rekben megjelent Hungaro- Lada Kft., a Bruckner és Fodor Kft. és a Fluid Kát Rt. szervizei­nek számait. Nagyon is érthető, hogy mitől kapcsoltak „sebes­ségbe” az autótulajdonosok. Katalizátorral nemcsak a tiszta levegő az egyetlen kézzelfog­ható előny: a súlyadó a felére csökken, kevesebb lesz az üzemanyag-fogyasztás, s a gép­jármű értéke is emelkedik.- Eddig negyvenen jelentkez­tek olyanok, akik szeretnék be­szereltetni autójukba a katali­zátort - kapjuk a készséges vá­laszt az egri Külsősor út 12. szám alatti szervizben. A részletekbe Varga János, az Autókomplex Kft. szerviz­vezetője avat:- Elérhetőek vagyunk a 36/324-739 és a 324-734-es te­lefonszámokon. Már megkap­tuk az első szállítmányt, amely 30 gépkocsihoz elég. Várha­tóan a jövő héten kezdjük meg a katalizátorok beszerelését, er­ről időben értesítjük az elő­jegyzett autósokat.-Minden kocsiba tehető ka­talizátor?- Magánszemélyek gépko­csijaiba építhető be. Vannak személyautók, mint például a kis Polski, a Skoda típusai a 120-assal bezárólag, ame­lyekbe viszont nem. Bele való azonban a négyütemű Wart­burgokba, az 1,1-es Polo-moto- ros Trabantokba. A ’80-as évektől gyártott szinte vala­mennyi nyugati márkába. A nyugati típusok hallatán a szervizvezető „fékre” lép:-A beszerelést a Hungaro- Lada nyerte, s ez a szervizháló­zat csak az általa forgalmazott autókba építi be 1000 forintért a katalizátort. A többi gépko­csihoz is megadjuk a katalizá­torra járó 25 ezer forintos ál­lami támogatást, de annak be­építése 6480 forintba kerül. A hozzáértők szerint ezen az áron is bőven megéri.- Mit kel! még tudniuk a je­lentkezőknek?- Mielőtt hozzánk hoznák az autót, legalább egy tanknyi 95- ös, ólommentes benzint kell el­használniuk. Azért - magya­rázza a szakember -, hogy ne legyenek ólomlerakódások a motorban, a kipufogórendszer­ben. A zöldkártya megléte alapkövetelmény, de ennek el­lenére nálunk a jármű legelő­ször is egy, a környezetvédelmi vizsgákhoz hasonlatos próbán FOTÓ: PERL MÁRTON esik keresztül. A műszaki tesz­ten megfelelt gépkocsira lehet katalizátor-beépítési akciót fel­venni. Nemcsak katalizátort kap az autó, hanem például szűkítő tanksapkát is. Ez a töltőállomá­sok gyakorlatához igazodva összetéveszthetetlenül jelzi: csak ólommentes benzinnel üzemeltethető. A tanknyílásba ugyanis csak a szűkebb töltő­pisztoly illik.- Nem fél attól, hogy a jutá­nyos ár miatt megrohamozzák a szervizüket?- A feladat nem tűzoltó- munka jellegű, egész évre szól. S úgy tudom, hogy a miniszté­riumi pénzből országosan több tízezer autó lehet kömyezetba- rátabb: Heves megye legalább 600-700 autósa reménykedhet, hogy így juthat katalizátorhoz - nyugtázza a kérdést Varga Já­nos. Ez az akciós szolgáltatás egyébként Hatvanban, a Ber­csényi úti szervizben (37/341- 044, 341-850) is megrendel­hető. Ott eddig 400-an jelent­keztek, közöttük sok egri. Teg­nap két kocsiba már be is építet­ték a katalizátort. (budavári) Buzdítás Ismerősöm mutatja az egyik nemrég privatizált szálló igaz­gatójának vendégköszöntőjét: „Örömmel tudatom, hogy a reggeli svédasztalról történik. Ezért kérem, az étteremből semmilyen ételt ne vigyen el..." A gyengébbek kedvéért pél­dák is sorjáznak arra, hogy bátran otthagyható a csak fel­nyitott kefir, a beleharapott zsemle... A még gyengébb felfo- góképességüeknek pedig a kö­vetkeztetést is levonja a direk­tor: „Ön az asztalon lévő kíná­latból annyit és annyiszor vesz, amennyit az étteremben el tud fogyasztani.” így lesz a svédasztalból ma­gyaros zabálda? (b.s.) Az őstermelőknek is A helyi gazdakörrel közös szervezésben Makó Sándor gazdajegyző tart tájékoztatót Hevesen január 17-én, délután 5 órától. Az érdeklődők a me­zőgazdasági tevékenységet érintő állami támogatásokról, ezek adózásáról és az ősterme­lői igazolványok kiváltásáról hallhatnak a volt Rákóczi Szö­vetkezet ebédlőjében. Veszett volt a róka Az ÁNTSZ egri városi szerve­zete közli, hogy a január 4-én Egerszalók közelében, a Verpe- lét felé vezető közút mellől a Miskolci Állat-egészségügyi Intézetbe szállított rókatetemről a laboratórium veszettséget ál­lapított meg. A szükséges teen­dők megtétele érdekében kérik mindazok jelentkezését, akik a rókatetemmel érintkeztek. (Tel.: 311-095, 310-133). Többnyelvű CD-rom Pénteken 11 órakor Egerben, a Dobó rér 6/A alatti stúdiójában tartja CD-rom bemutatóját a TV7 Heves Megyei Televízió. A magyar, angol és német nyelvű információk régiónk városairól, az idegenforgalomról és a gaz­daságról tartalmaznak írott szöveges, mozgóképpel illuszt­rált, s hanganyaggal is ellátott ismereteket. Fórum - szülőknek Az egri Neumann János Köz- gazdasági Szakközépiskola és Gimnázium szülői fórumot tart pénteken 15.30-tól. Az intéz­mény a Neumann Alapítvány fenntartásában működik. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belte­rület. A polgármester feljelentette, az ÁNTSZ nem marasztalta el a vállalkozót Se nem ideális, se nem veszélyes a kábel Megszületett a hevesi kábelbontás ügyében az első lépés a város és az egészségügy részéről - tájékoztatta lapunkat tegnap Konkoly Dezső hevesi vállalkozó, aki a télen nagyobb mennyi­ségű kábelt adott a Dankó-telepi romáknak fű­tés céljából. Mégpedig két szálon is fejlemény történt.- Nyilatkozatom másnapján - tájékoztat Konkoly Dezső - a polgármester úr, Kontra Gyula hívatott, és közölte, hogy feljelentett. En­nek alapja pedig az, hogy a tevékenység végzé­sére nem kértem tőlük engedélyt. Ez igaz, vi­szont akkor a munkától estem volna el. hiszen a vállalással nem lehet heteket várni. Ami viszont számomra sokkal megnyugtatóbb: a megyei tisztiorvosi szolgálatnál felvettem a kapcsolatot dr. Gombkötő György főorvossal, aki arról tájé­koztatott, hogy a kátrányos vászon ólomtar­talma 2,2, a fekete papíré 3,3, míg a barna pa­píré 0,2 százalék. Ezek az értékek meg sem kö­zelítik a veszélyesség határát. A tiszti főorvos azt is elmondta: igaz, a ká­belhulladék nem ideális fűtőanyag, de nem is veszélyes. Rákkeltő hatása van - mint a legtöbb dolognak, ami körülvesz bennünket -, de csak évtizedekig tartó folyamatos égetés mellett. így a vállalkozó lelkiismerete tiszta: nem mérgezte a romákat. Most már csak az a kérdés - jegyzi meg halkan -, mi lesz, ha a cigányok nem tüzelnek többé kábellel, hanem beállítanak a hivatalba fáért és szénért... (szuromi) Közmeghallgatás és falugyűlés Poroszlón Az intézmények csorbítása nélkül Poroszlón az utóbbi évek leg­népesebb falufórumára került sor. Több mint százan voltak kíváncsiak a tavalyi év szám­adására, amit Bornemisza Já­nos polgármester ismertetett. A beszámolót hallgatva gyak­ran megüthette fülünket a re­mélhetőleg, várhatóan szó, de legtöbbször inkább a sajnos hangzott el. Tavaly 145 millió forintból gazdálkodott az önkormány­zat, az idén a költségvetés 132 milliós lesz. Tavaly ilyenkor, s most is az utak, járdák tűrhe­tetlen minőségét sérelmezte a lakosság.- Beruházásokra az idén öt és fél millió forintot tervez­tünk. ígéretünk van arra, hogy 3,6 milliót kapunk a Fő úti óvoda felújítására, de legalább ennyi önerőt biztosítanunk kell. A testület azonban nem látná hasznosnak, ha ennyi pénzt költenénk egy régi épü­let renoválására, inkább a Jó­zsef Attila úti óvoda bővítését javasolnánk, így egy helyen lenne, s mindenképpen ol­csóbban üzemelhetne a gyer­mekintézmény - magyarázta a polgármester. A hallgatóság között volt, aki ragaszkodna a régi óvoda felújításához, míg mások a fej­lesztésre szánt pénzeket in­kább az utakra fordítanák. De- áki János képviselő-tanácsnok javaslatára megkérdezték a je­lenlévőket, s a nagy többség az útjavításokra voksolt. Felvetődött: a vízmű a cső­hálózat tisztításakor miért nem engedi le a vizet, miért kell a csapokból folyó sűrű, barna löttyöt a lakossággal megfizet­tetni? A kábeltévé-hálózaton keresztül szórt műsorok rossz minőségét is többen sérelmez­ték. Ezzel kapcsolatban néhá- nyan kérdezték, hogy a falu, a lakosság pénzén felállított vil­lany-, illetve telefonoszlo- polo-a miért nem engedi az ÉMÁSZ, illetve a Matáv rá­kötni a kábeltévé huzalait. Mi­féle privatizáció az, amikor valakik diktálni tudnak, s in­gyen juthatnak milliókban számolható vagyonhoz? - ezt már dr. Molnár János MSZP-s országgyűlési képviselőnek tették fel, aki részt vett a falu­fórumon. (r. k.) Önkormányzati bizottságok üléseztek Egerben Még mindig a garzonházról Az egri városi önkormányzat urbanisztikai bizottságának tag­jai először Eger déli iparterüle­tének részletes rendezési tervé­vel ismerkedtek meg, majd az Almagyar-dombi 10634. hely­rajzi számú telek beépítésének lehetőségét vitatták meg. Ezt követően a város főkertésze, Turcsányi Miklós számolt be a tavalyi esztendő tapasztalatai­ról. A szociális bizottság tagjai­nak megbeszélésén szó esett az idei szociális rendelet módosí­tásának irányelveiről, majd is­mét az egri ifjúsági garzonlaká­sokkal kapcsolatos anomáliák kerültek előtérbe. Az egri közgyűlés december 10-i döntése alapján a garzon­lakások bérbeadására, pályáza­tára vonatkozó szigorításokat vitatták meg. Ezzel kapcsolat­ban áttekintették a garzonház­ból érkezett lakbérhátralékok részletfizetésének engedélyezé­sére szóló kérelmeket is. A régóta vitatott témával kapcsolatban dr. Szigethy Anna tanácsnok lapunknak elmondta, hogy ebben az ügyben megle­hetősen nehéz mindenki szá­mára elfogadható döntést hozni, épp ezért további egyez­tetésekre van szükség. Annyi azonban bizonyos: az illetékesek szeretnék elkerülni, hogy a városnak eme ingatlanja szociális bérházzá váljon. Az ülés további részében a korábban elutasított szociális támogatások ellen érkezett fel­lebbezéseket tekintették át a je­lenlevők. (barta) A HEVEST HÍRLAP ÜGYELETE: Újságíró: RADA KATALIN Telefon-(36)413-853 f Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon-(36)410-880 I Fax-(36)412-333 * Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon-(36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents