Heves Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-31 / 304. szám

1996. december 31., kedd I h I 7. oldal I A térség bűnügyi érdekes­ségeit firtató huszonegy kérdésünkre a megye szinte valamennyi kapitánysá­gáról adott válaszok szortíro­zásában, s az összeállítás elké­szítésében - miként már ez is hagyomány - dr. Orosz Gyula r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezető­jének bűnügyi helyettese és értékelő tisztje, Árva János r. alezredes volt segítségünkre. A Heves Megyei Hírlap kér­dései minden egyes esetben így kezdődnek: Mi (ki) volt Heves megyében... 1. Az év LEGbrutálisabb, élet elleni bűnténye? + Abban minden rendőri szervnél egyetértenek, hogy 1996-ban a legbrutálisabb bűn­tény február 19-én történt Hat­vanban. A helybeli Barnavári János kegyetlenül meggyil­kolta barátjának alig tizenéves húgát, D. Dianát. Azóta az ügyben megszületett az első­fokú, nem jogerős ítélet is, a megyei bíróság 13 évi fegy­házbüntetéssel sújtotta a fia­talembert, mert bűnösnek ta­lálta különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntetté­nek elkövetésében. 2. Az év LEGkegyetlenebb bűnelkövetője? + Természetesen e téren is ve­zető szerepe van Bamavári Já- hosnak. Ugyancsak e kategóri­ába sorolható a rendőrök sze­rint R. József tiszanánai lakos, aki április 27-én tetőbontás út­ján hatolt be a szintén helybeli S. I.-né lakásába. Az idős asz- szonyt. súlyosan bántalmazta, torkának kést szegezett, s így követelte, hogy a néni adja át neki a lakásban található pénzt. 3. Az év LEGaljasabb szán­dékú bűnelkövetője? + Többek szerint ide is illeszt­hető a már többször emlegetett Bamavári János. Továbbá ugyancsak elítélendő a buda­pesti P. Ferenc tette - aki ellen a hevesi kapitányság folytatott eljárást -, ő ugyanis a 13 éves unokahúgával tartott fenn sze­xuális kapcsolatot, ez nemegy­szer fajtalanságban is meg­nyilvánult. Hasonlóképpen aljas indíték vezérelte N. Tibort és feleségét. A gyöngyösi házaspár - a gya­núsítás szerint - fiatal lányokat tartott fogva lakásukban. El­szedték a pénzüket, s arra kényszerítették őket, hogy a hatvani parkolóban pénzért bocsássák áruba testüket. A besenyőtelki L. Benedek ellen egy 11 éves kislány édes­anyja tett feljelentést a füzes­abonyi kapitányságon, misze­rint a 26 éves férfi 1995 nyará­tól folytonosan zaklatta szexu­álisan gyermekét, és megpró­bált erőszakosan is közösülni vele. S persze, nem maradhat el a sorból a „gyermekpomós” egri Kun István sem, akit az ügyészség természet elleni erőszakos fajtalansággal, sze­mérem elleni erőszak és folyta­tólagosan elkövetett megrontás bűntettével vádol. 4. Az év LEGkülönösebb, testi épséget veszélyeztető bűn­ténye? + Feltétlenül megemlítendő ebben a körben H. Gyula 46 éves füzesabonyi lakos tette. November 26-án a városbeli Akác italboltban egy késsel megszúrta az ugyanoda való Káló Istvánt. A helyszínen a rendőrök is keresték a corpus delictit, azaz a bűntény elköve­tésének eszközét, ám nem lel­ték. Utóbb kiderült, hogy a sér­LEG-ek a bún megyei világában Az óesztendő különlegességei a bűnüldözők szemével tett fejében maradt a késpen­gének 7,5 centiméteres része. A megtámadott pár nappal ké­sőbb a kórházban életét vesz­tette... A hevesi kapitányság V. Já­nos ellen folytatott eljárást azért, mert február elején egy zsebkéssel nyakon szúrta test­vérét, Benedeket. Az ok mind­össze ennyi volt: a borból az áldozat nem adott neki. Mátraházán augusztus 9-én bukkantak egy összeégett holt­testre. Először annak gyanúja merült fel, hogy az árokszállási férfi kezét a tűz keletkezése előtt ismeretlen tettesek eltör­ték. Később azonban megálla­pították, hogy valójában „ön­égetés" történt. Ugyancsak különösnek számít az, amikor a gyöngyösi M. L.-t úgy verték meg, hogy a hastájékát rugdosták. Előzőleg sérvre műtötték, s az operáció helye további ártalmakat szen­vedett. Az elkövető mentsé­gére szóljon: nem tudott az egészségügyi beavatkozásról. 5. Az év LEGnagyobb, fél­reértésből származó ember el­leni támadása? + A GATE gyöngyösi főiskolai karán egy diszkón az egyik fő­iskolai hallgató fejéhez hozzá­vágtak egy tojást. A sértett azt hitte, hogy az elkövető egy bi­zonyos F. Gy., ezért a barátai úgy megverték a feltételezett tettest, hogy annak sebei 8 na­pon túl gyógyultak. A nyomo­zás során kiderült: nem ő volt a tojáshaj igáló... 6. Az év LEGvadabb, rendőr (hivatalos személy) el­leni cselekménye? + A Hevesi Rendőrkapitányság nyomozója, egy rendőr száza­dos halaszthatatlan nyomozati cselekményként házkutatást hajtott végre az egyik lakás­ban. Az ott lakó fiatal nő ezt - akár erőszakkal is - minden­áron meg akarta akadályozni. Miként azt is, hogy az általa lopott tárgyat lefoglalják és el­szállítsák a kapitányságra. A harcias amazon segítségére sie­tett a sógornője, aki különféle eszközökkel többször is meg­ütötte az intézkedő rendőrt. 7. Az év LEGalattomosabb, legundorítóbb bűnelkövetője? + A hatvani kapitányság sze­rint ezt a címet R. Jenő érdemli ki, aki 60 forintért volt képes kirabolni valakit. 8. Az év LEGszimpatiku- sabb tettese? + Egyes vélekedések szerint O. Róbert verpeléti polgár büsz­kélkedhetne ezzel a titulussal. Ellene üzletszerűen elkövetett csalás vétségének alapos gya­núja miatt folytattak eljárást Füzesabonyban. A régi isme­rőseit, volt tűzoltó kollégáit ke­reste fel, és kért tőlük kölcsön különböző indokokkal. Azokat persze nem akarta sohasem megadni. Még a tűzoltóság or­szágos parancsnokát is megká­rosította ötezer forinttal. Rendőrségi vallomása szerint magas rangú rendőri vezetőket is sikerült „bepaliznia”. A gyöngyösiek szerint H. Imre és Ny. István helybeliek pályázhatnának joggal erre a címre. Az előbbit 37 gépkocsi­feltöréssel és 8 lakásbetöréssel, utóbbit 13 rendbeli betöréses lopással gyanúsították. Mind­ketten kihallgatásuk alatt őszinte, tényfeltáró vallomást tettek. Még olyan bűncselek­ményeket is őszintén bevallot­tak - segítve ezzel a nyomozók munkáját -, amelyeket a bűn­üldöző hatóság alapos gyanú hiányában nem is mert volna „rájuk kenni”. A pélyi B. Ferenc is szívé­hez nőtt a hevesi bűnügyesek­nek. Nyáron ellopta B. János helyi lakos lakásáról a színes tévét. Forrónyomon üldözéssel a készüléket lefoglalták és visz- szaadták jogos tulajdonosá­nak. A sértett - hogy ne kelljen új zárat vásárolnia, „spontán bűnmegelőzés kapcsán” - kocsmába távozása előtt a há­zának ajtaját nem zárta be. Az élelmes B. Ferenc ezt kihasz­nálta, és újból eltulajdonította a színes tévét. 9. Az év LEGsajnálatramél- tóbb tettese? + A gyöngyösiek szerint a né­hai N. S. tekinthető ennek. Az egyébként férfiba szerelmes férfi - mellesleg rendszeres bűnelkövető - mély szerelmi bánatában öngyilkos lett. A hevesi kapitányság a gyermekkorú L. P. tiszanánai lakosnak ítélné oda ezt a meg­nevezést. A kisfiú megunta, hogy fűtetlen lakásban kell tar­tózkodnia, ezért februárban 10 nap leforgása alatt 26 kopjafát vitt el a községbeli református temetőből. Kihallgatásakor csak ennyit mondott: igaz, hogy melege volt végre otthon a kopjafák eltüzelésekor, de ugyancsak az volt azok eltulaj­donításakor is... 10. Az év LEG több kárt okozott vagyon elleni jogsér­tése? + Vezet ebben a kategóriában az egri, augusztusi Bethlen ut­cai lakásbetörés, ahonnan ren­geteg, s együttesen igen nagy értékű műkincset zsákmányol­tak. Megvannak a gyanúsítot­tak is: G. Sándor, M. Mihály és B. András budapesti lakosok. Az Egri Dohánygyárból va­gonnal szállították a cigarettát, ebből csaknem 7,5 millió fo­rintnyit loptak el. Utólag felde­rítették az elkövetőket, s az ügyet átadták Szolnok megyé­nek. Maradt azért az ittenieknek is munka: T. Sándor a gyanú szerint, mint az Alfa Heves Kft. ügyvezetője, az Alfa Rt. Buda­pest sérelmére valósított meg több tízmilliós sikkasztást. A nagyfügedi B. Józsefe ka- rácsondi tsz-t károsította meg mintegy 4,5 millió forinttal az­által, hogy a sajátjának gondolt területről learatta a búzát. Sok embert csapott be - mu­tatja ezt a húsz feljelentés is - J. Géza hatvani lakos, aki re­dőnykészítő vállalkozóként vett fel előlegeket különböző tévedésbe ejtett megrendelők­től. A munkákat természetesen sosem készítette el. A Sarudon lakó Wolfgang R. azért tett feljelentést a füzes­abonyi kapitányságon, jnert a Tisza-parti településen lévő la­kásából sok-sok festményt — mintegy 4 fi millió forint érték­ben - eltulajdonítottak. A nyomozás során megállapítot­ták, hogy mindez koholt bűn­cselekmény, s csupán a biztosí­tási összeg kicsalása végett rendezett betörést a saját laká­sában a feljelentő. A tarnazsadányi volt Ferr- unicoop-telep tulajdonjoga a csődeljárás során a budapesti Monimpex Rt.-hez került (a tu­lajdonos valójában a nyomo­zóhatóságtól tudta meg ezt a tényt). Erről a helyről az év több hónapjában legalább 6,7 millió forint értékben vittek el színesfémeket tartalmazó tár­gyakat. Az ismeretlen tette­sekre máig nem derült fény. 11. Az év LEGjelentősebb gazdasági bűncselekménye? + Furcsa módon csak egy ilyen esetről érkezett kérésünkre be­számoló. Szihalmon, a Döme presszóban még február 4-én délután hamisnak látszó ötezer forintosokkal akartak fizetni. A nyomozás során kiderült, hogy egész hálózat foglalkozott a nem állami pénzverdében ké­szült ötezresek kiszórásával, s eljárás is indult a 22 éves bu­dapesti P. Sándor és társai el­len. 12. Az év LEGnagyobb ká­bítószeres fogása? + Ilyenről egyik rendőri szerv­től sem érkezett jelzés. így va­lószínűleg a hétfői számunk­ban megjelent gyöngyösi esetet kell e címre méltónak elfo­gadni. Mint ismeretes, Sz. Ró­bert helyi lakost közúton iga­zoltatták, a kocsijában, illetve a ruházatában Speedport talál­tak, összességében 50-70 ezer forint értékű kábítószert foglal­tak le tőle. 13. Az év rendőri szempont­ból LEGizgalmasabb ügye? + A zsaruk úgy tartják, akár minden nyomozás a legizgal­masabbnak tekinthető, de az is meglehet, hogy csak a munká­jukat végzik. 14. Az év LEGfiatalabb gyanúsítottja? + A hevesiek szerint a 9 esz­tendős L. T. a legméltóbb erre a kitüntető címre. Ő ugyanis a nővére segítségével arany ék­szereket lopott egy lakásból. S hogy miként? Az majd kiderül a 21. kérdésre adott válaszból. Nála is fiatalabb a 4 éves K. H. gyöngyösi lakos, aki 8 éves testvérkéjével együtt zárt terü­letről kólákat zsákmányolt, ám tetten érték őket. Rendőri jelentés alapján el­járás indult az 5 éves Sz. G. Zs. egerfarmosi kislány ellen is, aki játszadozás közben családi házuk udvarán meggyújtotta a kazlat, s ezzel közveszélyt idé­zett elő. 15. Az év LEGidősebb bűn- tevője? + Hatvanban az ötvenes éveit már messze túlhaladott L. Já­nos gyanúsítottat tekintik an­nak. A férfi erőszakos közösü­lés bűntettét követte el egy idő­sebb korú hölgy sérelmére. A hevesiek szerint viszont T. Frigyes a legidősebb idei bűn­elkövető. A 73 éves férfi gép­járműve zöldkártyájának érvé­nyességi idejét hamisította meg. A gyöngyösi kapitányságon szintén 73 éves a „korelnök”. A városbeli H. S. István a mát­raházi autósparkolóban dara­bonként 48 forintért adott ha­mis parkolójegyeket. Annak el­lenére, hogy a helyi polgármes­teri hivatal 1995-ben megszün­tette a parkolási díjat. 16. Az év LEGnagyobb rendőri, nyomozati bakija? + A hevesiek járőrei még no­vember elején - közúti ellen­őrzést követően - három ukrán állampolgárt állítottak elő, ugyanis azok nem tudták iga­zolni gépjárművük eredetét. Emellett nagy mennyiségű zár­jegy nélküli cigarettát szállítot­tak. Az ügyeletes vizsgáló visszaélés jövedékkel vétséggel gyanúsította meg halaszthatat­lan nyomozati cselekményként a tetteseket. Ezt a törvényi tényállást azonban a Büntető Törvénykönyvből korábban már törölték... A gyöngyösi kapitányságon a máig emlegetett malőr az volt, hogy a több rendbeli gép­kocsilopással alaposan gyanú­sítható budapesti D. Andrást nem állították elő és nem vet­ték bűnügyi őrizetbe. Mégpe­dig azért nem, mert a nyomo­zótisztnek arra hivatkozott, hogy szemműtéten esett át, és kontrollra kell mennie. A rendőr megsajnálta, viszont a gyanúsított nem ment el a szemészetre sem, sőt ismeret­len helyre távozott. 17. Az év LEGkacagtatóbb nyomozási esete? + A Zsaru című magazinból vágta ki a rendőrigazolványt H. Csaba mátrafüredi lakos. Azt felragasztotta egy ke­ménypapírra, s rendőr száza­dosnak adta ki magát. Még in­tézkedett is. Egy taxist arra kért, hogy szállítsa el az ország másik tájára öt, mint rendőrt, mert fontos ügyben nyomoz. Meghívatta magát a taxissal egy étterembe is, s annak fi­gyelmetlenségét kihasználva ellopta tőle az autókulcsot. A taxival pedig sajátjaként köz­lekedett. A poroszlói általános isko­lában január 15-én éjfélkor ép­pen kolléganőnk férje érte tet­ten a betörőket. Olyannyira, hogy még fényképet is készített róluk, menekülésük közben, így aztán D. János és Aladár nevű testvére hiába próbálták tagadni a bűntény elkövetését. A hevesi H. Zoltán Jászkis- éren vásárolt személygépkocsit szabályos adásvételi szerző­déssel. Ám nem volt pénze, az átíratásra, ezért hamisított egy kölcsönadási szerződést, s az­zal akarta igazolni a kocsi ere­detét. Felfedezték viszont ezt a vele szemben intézkedő rend­őrök is. Az ügy vizsgálója ész­lelte, hogy a hamisító annyira belefeledkezett mesterkedé­sébe, hogy a gépjármű eredeti tulajdonosának adataihoz szü­letési időként február 30-át tüntette fel. A slussz poén: maga a gyanúsított is februári születésű, így talán elképzel­hető, hogy tisztában van e hó­nap napjainak a számával..: 18. Az év LEGelkeserítöbb felismerése bűnügyi vonalon? + A gyöngyösiek szerint az, hogy az általuk elfogott P. Zol­tán atkári lakos ugyan 20 lo­pást valósított meg, s többszö­rös visszaeső, a bíróság mégis szabadlábra helyezte, s jelen­leg is bűntények elkövetéséből tartja fenn magát. 19. Az év LEGokosabb nyomozati vizsgálati lépése? + Gyöngyös büszkélkedhet e téren: K. László helybéli lakost - aki Budapesten Volt előzetes letartóztatásban több hónapon át - a szabadulását követően 5 percen belül, alighogy kilépett a fogdából, ismételten őrizetbe vették, s a gyöngyösi ügyész­ségen keresztül javaslatot tet­tek újbóli letartóztatására, au­tólopás miatt. 20. Az év LEGfárasztóbb nyomozása? + A ■ hevesieknek ugyancsak sok fejtörést okozott a Tarna- szolg Kft.-nél történtek kiderí­tése. A társaságnál vezetővál­tás volt, s az új irányítók ma­gánokirat-hamisítás, számvi­teli fegyelem megsértése, to­vábbá hűtlen kezelés gyanúja miatt a korábbi vezetők ellen feljelentést tettek. Az ügy szer­teágazó, s a szakértőknek is komoly munkát okoz. Gyöngyösön egy évnél is hosszabb ideje folytattak nyo­mozást nyugati autók ellopása miatt. Idén siker koronázta erő­feszítéseiket. A végső ered­mény elérése azonban még to­vábbi két hónapot vesz igénybe. 21. Az év LEGrafináltabb férfi, illetve női gyanúsítottja? + . Közéjük tartozik Sz. Csaba tamamérai lakos, aki a tulaj­donában lévő erdőterületet igen rövid idő alatt egyszerre három férfinak is eladta. A be­folyt összeggel elbujdosott. A hölgyek között ketten is versenghetnek e címért. _ Az egyik az erdőtelki L. Éva, aki öccsével, a már emlí­tett L. T.-vel felkereste férfiis­merősét, akiről tudta, hogy sok arany ékszert tart a lakásában. Amíg ő az egyik szobában szexuális kapcsolatot létesített a házigazdával, addig a gyer­mekkorú öccse szépen össze­pakolta az értékes tárgyakat. A másik a gyöngyösi G.-né L. Rózsa, aki nagyobb összegű kölcsönöket vett fel. Ezekből akarta fedezni adósságait. A kuncsaftoktól való félelmében még ö ment a rendőrséghez, s védelmet kért azon a címen, hogy őt a kölcsönadók zsarol­ják és bántalmazni akarják... Szalay Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents