Heves Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-04 / 283. szám

1996. december 4., szerda 5. oldal Füzesabony És Körzete Népszavazás is lesz december 15-én Két kérdésre felel Tófalu Megvolt az a testületi ülés, amely egyfelől döntött a nép­szavazás időpontja mellett, másrészt formába öntötte a szavazóíveken szereplő kérdé­seket. Miként Gulyás Imre kör­jegyző elmondta, a képviselői kezdeményezésre sorra kerülő népszavazást a polgármester­választással egy napon, decem­ber 15-én, vasárnap tartják Tó­faluban. Az eldöntendő kérdésekre az igen vagy a nem válasz alatti körök egyikét kell beikszelni. A képviselői kezdeményezésre sorra kerülő népszavazás kér­dései önálló lapon szerepelnek. A helyi polgárokat a következő választás elé állítják: 1. Támogatja-e Ön a tófalui Ellátó Szervezet jelenlegi 3 fős létszámának két fővel tör­ténő csökkentését, a telepü­lésgazdálkodási feladatok közhasznú foglalkoztatással történő biztosítását? 2. Támogatja-e Ön - az in­tézmény jelenlegi kihasznált­sága miatt - a tófalui idősek klubja ideiglenes megszünte­tését az étkeztetés házhoz szállítása és a házigondozás biztosítása mellett? Az említett önkormányzati ülés tárgyalt a falu 1997-es költségvetési irányelveiről, döntött szociális ügyekben, fog­lalkozott a Vízmű Rt. árajánla­tával. Újjáalakul a poroszlói önkéntes tűzoltó-egyesület Volt, létezik, működni fog Stílusosan szólva: a poroszlói önkéntes tűzoltó-egyesület berkei­ben lángra lobbant valami. Poroszlón százéves múltra visszatekintő egyesület működött. Három éve, hogy pénz, felszerelés, helyiség hiányában egy időre fel kellett függesztenie tévékenységét a település önkéntesekből álló tűzoltó-egyesületének. A volt önkéntesek, de a falu lakóinak zöme is úgy véli, szükség van ilyen csapatra, mert mi van, ha baj van... Az önkormányzat októberi ülésén is felvetették a képviselők az újraszervezését. Fontosnak tartaná az egyesület felélesztését a megyei tűzoltó-parancsnokság, valamint a füzesabonyi tűzoltóság is. Pénz azonban most is kevés van. Százezer forintot a jövő esz­tendőben az önkormányzat biztosítana, s még százezret a megyei tűzoltóságtól pályázat útján tudnának szerezni. Az „ideiglenesen” nem működő egyesület ülésén Bornemisza János polgármester, Dorkó Károly tűzoltó őrnagy, a megyei tűz­oltó-parancsnokság dolgozója, Nagy Gábor, a füzesabonyi tűzoltó­ság vezetője örömmel fogadták a tagok egybehangzó véleményét az életre kelésről. A volt parancsnok Vágó Béla, s a régi önkénte­sek ismét részt kívánnak venni a munkában. Februárra tervezik közgyűlésüket, ahol új alapszabályt fogadnak el. Fejes Kálmán Véradók Füzesabonyban Valahol kötelességnek érzem... Valahol kötelességemnek érzem, hogy másoknak vért adjak - hárítja el további kérdéseimet Füzesabonyban egy régi is­merősöm, amikor közvetlen a véradása után az ajtóban ta­lálkozunk. Siet, vissza kell mennie a munkahelyére. Dél el­múlt, mégis sokan állnak sorban, kezükben a steril ,,zacs­kókkal”. Százhuszonnyolcán voltak eddig - kísér Jakab Ru- dolfné, a Füzesabonyi Vöröskereszt vezetője a művelődési házban kialakított „véradóhelyiségben”. Sikeresnek mond­hatom a mai napot - teszi hozzá. Müll Emese Füzesabony­ban dolgozik, varrónő. Dor- mándi különben, s először adott a véréből...-A barátnőm jött, ő már többször volt — mondja. - Gondoltam, elkísérem, s ha már itt vagyok, én miért ne?! Müll Emese Emese környezetében sze­rencsére még senkinek nem kellett más vére, de hogy eny- nyi sok segítőkész embert lát, már jó motiváció: ha egyszer nekem lesz szükségem vérre?! Nyugodtan ül kocsijában egy pöttöm kislány. Hát ő? Adorjánná Juhász Szilvia és Boglárka Anyukáját épp most írják be - tájékoztatnak az alkalmi da­dák a donorok közül.-Most gyesen vagyok, de különben egészségügyben dolgozom - mondja Ador­jánné Juhász Szilvia, a kis Boglárka anyukája. - Tapasz­talatból tudom, mennyire fon­tos a rászorulóknak a vér. Egészségügyi okok miatt ed­dig nem voltam véradáson, de terhességem alatt megfogad­tam, ha egészséges gyerekem lesz, beállók a véradók tábo­rába. Az lett, s én itt vagyok... Nagy Sándor mozdonyve­zető is otthonosan mozog. Huszonhatodszor várom a tűszúrást - magyarázza. - Mi indított el? Fiam a születése­kor vérátömlesztést kapott. Köszöni szépen, jól van, meg­nőtt... Valaki akkor nekünk segített. Azóta rajtam a sor. — Szüleim is hivatásos vér­adók - meséli Csorba László, a T and T diszkont dolgozója. - Velük mentem először, s ez a tizenhatodik alkalom. A megkérdezettek zömét nem a családi tragédia hozta a véradásra. Esztendők óta, évente kétszer teszik meg fel­Csorba László ajánlásukat. Nem kapnak meghívót, elég, ha meglátják a kifüggesztett hirdetést. Elké­rik magukat a munkahelyről, szabadnapot vesznek ki. Te­szik mindezt ingyen. Miköz­ben a vér ára emelkedik... r. k. Akik a Hírlapot hozzák... A titkárnő reggeli tornája Két éve már, hogy mindig korán kel. A fél ötös ébre­dés napirendje részévé vált, miként a lapterjesz­tés. — Reggeli tornaként fo­gom fel — helyezi a hang­súlyt a mozgásra Bíró Rita. A barátságos tekin­tetű 24 éves hölgy egy má­sik érvet sem palástol: — S persze jól jön fizetéskiegé­szítésként... Mindezeket már Mező- szemere Általános Iskolá­jában hallhatjuk, ahol isko­latitkárként és könyvtáros­ként dolgozik. A falubeliek időben kapják a Hírlapot, a maga kialakította utcasorrend szerint. — Ha néha kések, már kapom is a kérdést: ta­lán elaludtam? A kérdőre vonás azonban nagyon ritka. Rendszerető szolgáltatásként járja a portákat. Amikor arról faggatjuk, hogy ki hova várja a Bíró Rita - Mezőszemeréről ötvös felv. Hírlapot, vidám alapter­mészetéből ad ízelítőt: — Agyba, tea mellé nem viszek újságot! A postalá­dában viszont kora reggel mindig megtalálják. Telente sincs másképp. —Habuckolok a hóban a biciklimmel. Mert ilyen korán senki sem söpör. Elbeszélgetni az olva­sókkal akkor van igazán ideje, amikor a díjat szedi: — Ilyenkor elpanaszol­ják gondjaikat. Szeretik, ha a kis falunkról fedez­nek fel írást. Pláne — teszi hozzá -, ha jóról szól. Rita édesapjával él. Az otthoni tennivalók mellett kevés a szabadideje. Ilyenkor olvasni szeret, tévézni. S unszolá­sunkra még bevallja:- Néha bemegyünk Egerbe filmet nézni a szi- halmi barátommal... (b. s.) Ki mit tud(hatott)?! Több olyan fórumon vehettem részt az utóbbi napokban, me­lyeken a vadászterületek kialakításáról, a vadászati jog gya­korlásának mikéntjéről határoztak a földtulajdonosok. La­pozgatok, s egy kérdés fogalmazódik meg jegyzeteim adatait nézve: ki mit tudhatott egy-egy fórum előtt? Nézzük csak! Besenyőtelken hétfőn (az első taggyűlésen, melyet elnapol­tak) és Poroszlón pénteken a Fauna Rt. részéről - elnök-ve­zérigazgató személyesítette meg az rt.-t - ellenszavazatok és a tulajdonosoknak csaliként ingyenes vadászat ígérete hangzott el. Vasárnap Kömlőn és hétfőn Besenyőtelken már a tartóz­kodás és szótlanság szerepét vállalták az rt. kisebb rangú kép­viselői. Vasárnap tehát már tudhattak valamit. Besenyőtelken lett világos, hogy Lakos László földművelésügyi miniszter már tett írásban feléjük egy előzetes nyilatkozatot, hogy 43 ezer hektár földterületet - amin a Fauna jelenleg vadásztai - cél­szerűnek lát különleges rendeltetésűvé nyilvánítani. A levél tartalmáról több-kevesebb pontossággal már a helyiek is tud­tak. A november 20. dátummal ellátott levelet az FM megyei hivatala a 25-i postával kapta. Most, hogy Lakos miniszternek mennie kell, felmerül a kérdés: mit tudhatott ő, amikor aláírta a papirost? Még egy szép hétvége, s majd az utód eldönti, hogy különle­ges legyen-e a hevesi sík és a Tisza-tó térsége. Milyen infor­mációi vannak az új agrárfőnöknek? Nem tudhatom..., csak remélem: a tulajdonosokkal is egyeztetnek ezután. (rada) Véradás Kompokon és Poroszlón Poroszlón december 5-én ki­lenc órától 12 óráig a tömeg- szervezetek házában, Kompol- ton december 6-án kilenc órától 12-ig a polgármesteri hivatal­ban várják a donorokat. A mezőtárkányi templom ambót kap Kriston Endre kőfaragó mester irányításával munkálatok kez­dődtek a helyi katolikus temp­lomban. Az oltár vörös már­vány misekönyvtartót, ambót kap. A szakemberek a kripta lépcsősorait is felújítják. Zeneiskolai est a Mikulás jegyében Füzesabonyban a városi zene­iskola kis növendékei decem­ber 5-én, csütörtökön délután fél öttől hangversenyt adnak a Művelődési Központban. A program alatt megjelenik a Mi­kulás, akit zenei ajándékkal fo­gadnak a gyerekek, amiért vi­szonzást is remélhetnek. Nagyúti számvetés a működőképességről Az önkormányzat legutóbbi ülésén a falu három negyedéves pénzügyi beszámolója volt na­pirenden. A település - a sike­res pályázatokkal - megőrizte intézményeinek működőképes­ségét, s mint megállapították: jutott némi fejlesztésre is. Iß. Szánkó János polgármester és Balázs Zoltán jegyző előterjesz­tette a költségvetés jövő évi koncepcióját is. Körzeti fogászati, testápolási vetélkedő A Vöröskereszt területi szerve­zete fogászati és testápolási ve­télkedőre hívta Füzesabonyba a körzet általános iskoláinak 3-4. osztályos tanulóit. Nyolc iskola 4-4 fős csapatai versenyeztek. Totó, villámkérdések, s a végén- közös almaevést megelőzően — az eredményhirdetés. Első a füzesabonyi Teleki Blanka, má­sodik a Széchenyi István Álta­lános Iskola, harmadikok pedig a kompolti gyerekek lettek. Kü­lönben minden résztvevő aján­dékot kapott. Tánc, zene, ének A szalontánc-csoport bemutatója fotó: ötvös imre „Nem”-ek és kérdőjelek Újlőrincfalva képviselő-testü- lete 100 forint plusz áfa díjat határozott meg január 1 -jétől a víz köbméteréért. Nemet mon­dott viszont a Vízmű Rt. 24 ezer forintos követelésére. Az rt. szerint a település ilyen ösz- szegű árbevétel-kiesést okozott nekik azzal, hogy az idén a víz­díj alacsonyabb volt a vízmű ál­tal kértnél. — A mostani adataink alapján egymilliós forráshiányunk van a jövő évi büdzsében - mondja Soltész András polgármester. — Ez az oka annak, hogy nemmel szavaztunk Füzesabony kéré­sére, nem tudunk hozzájárulni a tüdőgondozóba tervezett fej­lesztéshez. Magunknak is csak akkor tudunk fejleszteni, ha jö­vőre is lehet közhasznúakat fog­lalkoztatni. Akkor 300folyómé­ter utat építünk — magyarázza a polgármester. A várakozásnál is nagyobb ér­deklődés kísérte az andomak- tályai Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézete első nyílt napját. Mintegy ötven hozzátartozó, patronáló szer­- élet jel zett közvetlen élményt a me­gyei intézmény gondozottjai­nak életéről. A tájékozódást segítette Herzog Tamás igazgató, Varga Lívia szakmai igazgatóhelyet­tes, valamint Jakab Béláné gyógypedagógus beszámolója. À kötetlen eszmecsere során a szülők figyelmébe ajánlották bejegyzett alapítványukat. A Jelenünkért, jövőnkért! alapít­vány támogatása révén több jutna a gondozottak szabad­idős tevékenységére, terápiás foglalkozásaira, üdülésre. A látott munkafoglalkozá­sok — selyemfestés, kosárfonás — is meggyőzhették az érdek­lődőket, hogy hasznos prog­ramokban most sincs hiány. A szalontánc-csoport kosztümös bemutatója, a rehabilitációs zenekar műsora pedig vas­tapsra ragadtatta a vendégeket. A intézet lakóinak a nap meglepetését Soltész Rezső táncdalénekes fellépése tarto­gatta. Akinek invitálása - Szól­jon hangosan az ének - szere­tetteljes támogatásra talált. Hangulatteremtőnek bizonyult a zenekar műsora

Next

/
Thumbnails
Contents