Heves Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-24 / 300. szám
Ünnepi Magazin Kárpátaljai karácsonyi szokások Ünnepi üzenetek Berekszaszrol Ukrajna legnyugatibb, Szlovákia, Magyarország és Románia által határolt csücskét nevezik Kárpátaljának. Ezen a kis területen több nemzetiség (ukránok, oroszok, ruszinok, magyarok, románok, szlovákok, németek) és vallás (református, katolikus, baptista, evangélikus, görögkeleti) él. egymás mellett. Beregszászon Penckóferné Punykó Mária magyartanárt és műkedvelő néprajzost faggattam a helyi karácsonyi szokásokról, a többfajta szokásrend- szer egymás mellett éléséről, kölcsönhatásáról.- A betlehemezés nálunk ma is élő szokás, sőt a tiltások időszakában is általános volt a falvakban. Egyébként a református és a katolikus népszokásaink nagyjából megegyeznek a magyarországiakkal. Nagyon gazdagok viszont a görögkeleti karácsonyi hagyományok. Számos népszokás fűződik náluk a termékenységhez. Karácsonykor a padlóra és az abrosz alá búzát szórnak, Luca napján kukoricát csíráztatnak. Érdekes görögkeleti szokás a csillaggal való járás: Magyar- országon néhány helyen vízkeresztkor járnak csillaggal a gyerekek, a helyi ortodox vallású- aknál viszont ez karácsonyi szokás. Három kisebb gyerek a háromkirályként jár házról házra egy csillag alakú szitával; angyali üdvözletei visznek az emberekhez. Mondókáik és énekeik a betlehemes szövegekre hasonlítanak. Ahol mindkét szokás él, ott általában a kisebb gyerekecskék járnak a csillaggal, a nagyobbak pedig betle- hemeznek.-Az ortodox, a görögkeleti vallásúak máskor tartják a karácsonyt. Megünneplik egymás ünnepeit a más vallásúak?- Hivatalosan ma ünnep december 25-26. és január 6. is. Persze, mindenki csak a saját karácsonyát ünnepli, de tiszteletben tartjuk a másik ünnepet is. Faluhelyen az már régen is természetes volt, hogy nem dolgoztak az emberek a más vallásúak ünnepein. Ma is gyakran meghívják egymást a különböző vallásúak, hogy így legyenek részesei mindkét karácsonynak. Az eltérő hagyományok hatnak egymásra. Ez elsősorban az étkezési szokásokban figyelhető meg. A háziasszonyok eltanulják egymástól a különböző vallások, nemzetiségek hagyományos karácsonyi ételeit.- Karácsony közeledtével mennyire kerül előtérbe a vallások és nemzetiségek közötti tolerancia?-A Szovjetunió idején ha alacsony szinten is, de gazdaságilag biztosítva volt az életünk, nem kellett napi anyagi gondokkal küszködnünk. Ma mindenki nehéz gazdasági helyzetben van, és ez befolyásolja az érzelmi életünket is. Türelmetlenebbek vagyunk egymással. De bízom abban, hogy a várakozás napjaiban megértőbbek leszünk egymás iránt is, igyekszik majd jobban odafigyelni az egyik nemzetiségű vagy vallású a másikra is. Megtalálták az eredeti kéziratot Csendes éj: az idén 180 éves Újraírják a világ leghíresebb karácsonyi dalának történetét. A Stille Nacht, vagy miként mi, magyarok énekeljük, a Csendes éj... ugyanis két évvel idősebb, mint eddig tudták. Mi több, most, hogy végre megtalálták az eredeti kéziratát, kiderült: éppen az idén 180 esztendős. Elképesztő szegénységben éltek még a múlt században is Salzburg környékén a falvak lakói, ahol manapság irigylendő a jólét, sőt gazdagság. Ott, az osztrák-bajor határon található egy kis helység, Oberndorf, a Stille Nacht (Csendes éj) bölcsője. Ott hozta össze a sors a két tehetséges, szegény sorsú fiatalembert: a salzburgi születésű Joseph Mohrt (1792-1848) és a hochburgi Franz Xaver Grubert (1787-1863). Történt, hogy a szentestére, az éjféli misére készülődő falu, Oberndorf templomának tönkrement az orgonája. A szájhagyomány szerint az egerek szétrágták a fújtatóját. A segédlelkész (miután papra már nem telt a településnek), a 26 éves Joseph Mohr hirtelen ihlettől vezettetve gyorsan papírra vetett egy hatstrófás versikét, és már loholt is lovas szánon a közeli Amsdorfba barátjához, a kántortanítóhoz. Gruberről mindenki tudta a környéken, • hogy istenáldotta zenei tehetség, azért őt kérte meg Mohr, hogy találjon valami szép dallamot a verséhez. De olyat, amelyet gitárkísérettel két férfi és a falu gyerekei elénekelhetnek. Az ihlet Grubert is megszállta, bizonnyal szerepe volt benne az ünnepre készülődés meghittségének, áhítatának is, és nagyon gyorsan, pár óra alatt papírra vetette a Stille Nacht felejthetetlen dallamának hangjegyeit. A dalét, amelyről oly sokáig azt hitték, hogy osztrák népdal, vagy éppen Mozart gyermekkori zsengéje, Haydn vagy Beethoven szerzeménye. Eredetileg egyetlen alkalomra készült volna csupán a Stille Nacht, és lám, ma az egész világ énekli. A jó öreg St. Nikola-templomnak, ahol először a két fiatalember meg az obemdorfi gyerekek előadták a dalt, már a helye sincs meg. A századforduló utáni években ugyanis örökös árvízveszély miatt odébb költöztették a falut, amelynek új templomát csak 1937-ben szentelték föl. A karácsonyi dal csaknem feledésbe ment, szerencse, hogy egy orgonajavító mester lekot- tázta, magával vitte Tirolba, ahonnan viszont a csengő hangú, világjáró Rainer nővérek vitték tovább a cári udvarba, a tengerentúlra. A Rainer lányok kései utóda, a pár éve elhunyt Joseph Aigner, Oberndorf tanítója és polgármestere az 1771-ben épült iskolaházban megalapította a világ legnagyobb Stille Nacht hangfelvétel-gyűjteményét. De azt még ő sem tudhatta, ami nemrég derült ki: Joseph Mohr a verset nem 1818. december 24-én írta, hanem - a véletlenül föllelt eredeti kézirat bizonyítja - 1816-ban, éppen 180 évvel ezelőtt. (Ferenczy Europress) Mit kívánnak a hét vezérnek? Humoristák karácsonyi (jó?)kívánságai a pártvezetőknek sok pici krampusz, csak legyen nekik. Az MDF-nek vezetőséget, akár rettenetes is lehet, sok pici angyalka, csak legyen. A kisgazdáknak békességet kerítenék, vagy még több bort, hogy néha meglássák a búzától a tiszta... A Fidesznek én polgárságot adnék, no meg magvaváló narancsot is a teli puttonyba. Az SZDSZ szabad madarainak fészket ajándékoznék, hogy ne legyen belőlük tuti költöző madár. Az MSZP-nek meg olyasmit ajándékoznék, aminek közülük néhányan nagyon örülnének: adnék nekik előre amnesztiát. Ha pedig karácsonyra kéne a pártelnököket megajándékoznom, akkor az összes politikust összeszedném a Fa alá, és elindítanám őket a Fa vitorlásán minimum egyéves, világ körüli útra. Ezzel egy picit magunknak is szereznénk kellemes meglepetést. PETERDI PÁL: Horn Gyula miniszterelnöknek, az MSZP elnökének vezetőjének egy gerontológiai szaktanulmányt, amelyből megtudhatja, hogy nem az a lényeg, hogy mikor fiatal egy politikus, hanem az, hogy mikor politikus egy fiatal. Giczy Györgynek, a KDNP vezéralakjának egy orvosi igazolást arról, hogy az ország jelen helyzetében az a legégetőbb kérdés, hogy 1996. december 14-én vagy 1997. január 18-án döfik hátba egymást egy párt vezetői, és ezt kötelességük akár bírói úton is érvényesíteni. Szabó Ivánnak, az MDNP elnökének egy doboz ólomkatonát, hogy csekély taglétszámuk ellenére legalább sűrűn álljanak. NÁDAS GYÖRGY: Nem is a fa alá, hanem kifejezetten a „vezérek” alá tenném speciális ajándékaimat. Horn Gyulának (MSZP) útilaput szánok, hogy miért, az magától értetődő. Pető Iván (SZDSZ) pelenkát kapna, nehogy „baj” legyen egy újabb koalíciós válság esetén. Torgyán Józsefet (FKGP) - a legnagyobb magyar parasztvezér nyomdokain haladva - izzó vastrónnal lepném meg. Orbán Viktornak (Fidesz) - termetére és kiállására való elnököknek adnék ajándékot, hanem egész pártjuknak. Legyen teljes az öröm. Az MDNP-nek adnék tagságot, akár rettenetes is lehet, 10 millió újabb szakértőt, ha legközelebb megint nem akarja átalakítani a kormányát. Pető Ivánnak, az SZDSZ elsőszámú emberének a magyar női kézilabda-válogatottat, hogy próbára tehesse magát: ilyen körülmények között is nyugodt tud-e maradni. Torgyán József FKGP-vezérnek még 21 fiúgyermeket, hogy ha megint polgármestert választanak Budapest kerületeiben, mindig legyen kivel leégnie. Lezsák Sándornak, az MDF elnökének egy háromkerekű biciklit, hogy akkor se veszítse el az egyensúlyát, ha újabb országjárásra indul. Orbán Viktornak, a Fidesz tekintettel - pónilovat ajándékoznék. Giczy Györgynek (KDNP) máglyarakás dukálna, kommentár nélkül. Lezsák Sándornak (MDF) ámyékszéket Vennék, ami jól passzolna tervezett árnyékkormányához. Szabó Iván (MDNP) fája alá kerékpárt tennék. Egyrészt azért, hogy megkönnyítsem számára a demokrácia felé vezető utat, másrészt, hogy két keréken kerek pártot varázsolhasson maga köré. (FEB) TRUNKÓ BARNABÁS: Torgyánnak: Bort, búzát, békességet, és még egy Scham- schulát! Petőnek: Nehogy kiessék a koalíciós gatyából a szárnyas betét! Orbánnak: Ne akarjon feltétlenül narancs-uralmi rendszert! Szabónak: Jó hátszelet, mert az nem borzolja össze a frizuráját! Giczynek: Azt, hogy este, sötétedés után ne nagyon sétáljon egyedül Versailles-ban, a Tri- anon-palota környékén. Lezsáknak: Egy olyankerékpárt, amelyen van irányjelző is. Azzal jól lehet villogni! Hornnak: Éljen és erősödjék a koalíció, valamint az MSZP és az SZDSZ örök és megbonthatatlan barátsága. SELMECZI TIBOR: Ha én lennék a Mikulás szponzora, nem csupán a pártA didergő Jézuska ajándéka S ötét téli estén, imbolygó gyertyafény mellett várták azon a télen a karácsonyt. Kevesen ültek csak a szalmától pislákoló kályha mellett olyanok, akik ne siratták volna valamely ismerősüket, rokonukat, kedvesüket. A távolban maradiakért minden este ima hangzott el, a gyerekek talán még azt sem értették, miért borult sötétség a világra. A tél szokatlanul hideg volt. De hiába várták minden este a zord fagyot enyhítő hóesést, az ég csak nem akart megszürkülni. Az idősebbek Isten büntetésének vélték e kegyetlen évbúcsúztatót. Csak a konyhából beáradó illatok emlékeztettek arra: közeleg a karácsony. Apró fenyőág díszítette a ko- ' pott fehér abroszt, rajta öt szem cukor. Pont annyi, mint ahány gyereket neveltek Molnárék. Ahányszor a fenyőágra néztek, a mindig eszükbe jutott: jó fember a mi kormányzónk, soha nem feledkezik el rólunk. A cukor persze a gazdagok ajándéka volt. A háborúba sodródott országban ez idő tájt sorra szerveztek jótékonysági gyűjtést a nagyasszonyok. Molnárék asztalára is jutott belőle öt szem cukor, némi kis liszt, só, és egy csipetnyi paprika. Áldották is érte a gondos kezeket, amelyek nem feledkeztek meg e távoli világban élőkről. Amíg a ház asszonya a konyhában tésztát gyúrt lisztből és vízből, addig az apa a kamrában dolgozott. Csak az öregebbek tudták, mivel telik Molnár éjszakája. A gyerekek azt hitték: apjuk fát vág és az állatokat eteti az istálló semmivel össze nem téveszthető párás, fanyarkás szagában. Este, amikor az étel az asztalra került, hosszabb ideig imádkoztak, mint máskor. Molnár többször felsóhajtott, Molnámé a szemét törölgette. A házba sereglett szegényebb rokonok néhány lépésnyire távolabb várták az áldáskérés elhangzását. Mikor végre a családfő keresztet vetett, a tányérokba is leves került, s a gyerekek csivitelni kezdtek. Senki sem beszélt a távolmaradottakról, akik ezen ■ a karácsonyon nem jutnak el templomba, és nem kapnak ajándékot szeretteiktől. A szobára nyomasztó hangulat telepedett. Á csendet Molnár törte meg:- Jók voltatok ebben az évben? - kérdezte az apróságoktól. Némi kis bűntudat mindenkinek a szemében felgyűlt. Ám az apa úgy tett, mint aki ezt észre sem veszi, és folytatta:- Emlékeztek még arra, mit kívántatok karácsonyra? A kicsik kórusban feleltek:- Szánkát kértünk! Molnámé felállt az asztal mellől, és a kamrába ment. Néhány perc múlva hatalmas faalkalmatosságot cipelt be a szobába,. kicserepesedett kezein csak úgy dagadtak az erek.- A szánka! - üvöltötték a gyerekek.‘S a vacsorát be sem fejezve ugráltak fel az asztal mellől, hogy mielőbb meggyőződjenek arról, kívánságuk valóra vált, a szánka ott van előttük. Molnáménak a vártnál is nehezebb volt ezen az estén a gyerekeket felöltöztetni az éjféli istentisztelethez. A szánkó felé forduló fejek nehezen akartak beletalálni a kötött pulóverbe, a cipők befűzése is lassabban haladt. A gyerekek öröme mégsem volt teljes. A templomba menet ugyanis sűrűn esett a hideg decemberi eső. A tócsákban átáztak a lábbelik. A kicsik szomorúan tekintettek az égre. Hiába a szánkó, az égből csak nem akar megeredni a fehér hó. Isten házába érve a gyerekek egyszeriben elfelejtették a szánkót. Tekintetüket az oltár előtt feldíszített jászol kötöttele. Benne feküdt a kis Jézus, vékony fehér lepelbe csavarva.- Mennyire fázhat - súgtak össze az apróságok. Pillanatok alatt elfelejtették, hogy nekik sincs otthon tüzelőjük, s cipőik csurom vizesek lettek. Közé- lebb akartak menni, ám az anyjuk nem engedte. A gyerekek egész idő alatt nem sokat törődtek a plébános beszédével. Folyton csak egy dologra gondoltak: őket is rázza a hideg, de a jászolban, szalma között mennyivel nehezebb lehet. Molnáménak többször a gyerekekre kellett szólnia, hogy ne beszélgessenek az istentisztelet alatt. Mikor a mise véget ért, utoljára odasomfordáltak a jászolhoz, és halkan azt kívánták: bárcsak nekik is lenne meleg takarójuk, hogy ne fázzanak ezen a szomorú éjszakán. A templomból kijövet sűrű hóesés várta Mol- nárékat. A gyerekek szeme előtt ott lebegett a kép. Csak a szalmába tekert újszülöttre gondoltak, akinek minden bizonnyal hideg élményei lesznek erről a világról. Napokkal később nyugodtak csak meg, és örültek a hóesésnek, amikor a nagymama azzal kezdte őket vigasztalni: bizonyára a kis Jézus ajándéka volt a hóesés, az ő jó szívükért... Lejegyezte: Szuromi Rita
